ESZTERGOM XI. évfolyam 1906

1906-01-14 / 2. szám

XL évfolyam. Esztergom, 1906. január 14. 2. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁKSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor.,fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Alapító: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség: Szentgyörgymező 9. sz. Kiadóhivatal: Káptalan-tér, hová az előfizetések küldendők, Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. A falu sorsa. Irta: Dr. Körösi László. Budapest, január 12. I. Magyarország nagy átalakulás előtt áll. Uj elemek törnek előtérbe, uj jelszók hangzanak. A zsibbasztó válságból uj állami alakulás támad. A munkás munkája jogokat vár. A munkások háborgó milliói közt van a magyar nép, a magyar falu népe is. Ez a hatalmas elem sokkal közelebb áll szivünkhöz, mert hazaszeretete kis birtokához és falujához kapcsolja, erkölcsi felfogását pedig családja gondozása és föntartása irányítja. A magyar falu jólétének kérdése tehát összefüggésben van az uj Magyarország átalakulásának kérdésével. A magyar földműves talpraállításával sok millió megbízható és békés alkotó elemmel rendelkezik az ország nemzetközi szellemű munkás szellemerejének túlkapásaival szemben. A földtelen munkás nem lehet más, mint hazátlan. A magyar földműves osztály hazafias és erkölcsös elemei vannak tehát hivatva arra, hogy az újjáalakulás nagy válságait veszélytelenekké tegyék s hazánk békés fejlődését biztosítsák. A falu valóban Magyarország megbízható népe. A magyar nép nagyrésze már évtizedek óta válságos helyzetbe került. A válság mindnyájunkat érdekel, akik nemcsak szóval, de lélekkel is szeretjük a magyar népet, a magyar nemzet erejének, fönmaradásának, virágzásának, hanyatlásának vagy pusztulásának ezt az ős forrását. A nemzeti erő, ez az ősi humusza azonbanelvesztette termékenységét. A kihasznált, sőt kizsarolt talajon a mai rendszerrel nem szabad tovább dolgoznunk. A falu veszedelemben forog. A mezei munkások jobb sorsot várnak és azt idehaza nem találván, idegenbe szakadnak. Hazánkból százezernél több elégedetlen ember vándorol ki évenkint Amerikába. Csak angol és olasz munkás versenyez a magyarországi kivándorlók számával. Ez a két nemzet azonban csak munkásai fölöslegét engedi át, holott mi a szükséges munkaerővel fogyunk. Erről a szomorú kérdésről Mailáth József gróf foglalkozik sok tanulmánnyal és lelkiismerettel. Senkise ismeri jobban nálunk a kivándorlás ügyét, az elszakadás okait, a nemzeti veszteség jelentőségét, mint a nemes gróf, aki ezzel a gyászos kérdéssel már évek óta foglalkozik. Mailáth gróf a kivándorlás okait vizsgálván, arra a megdöbbentő eredményre jut, hogy Magyarország kivándorlóinak több mint háromnegyedrésze a falusi őstermelők és mezőmunkások osztályából kerül ki. Ez a nemzeti katasztrófa a falu sorsát dönti el. Másutt a nyugtalan vérű, elégedetlen sorsú, kalandravágyó, városi iparos elem hagyja el az országot, nálunk a falu veszti el életerejét, a kis gazda-osztály kezd pusztulni. A falusi nép kivándorlásának okát az illusztris szerző első sorban országos okokban keresi. A földes urak zselléreiből napszámosok lettek, a gépek sok munkást megfosztottak rendes kenyérkeresetüktől, a vasutak megszüntették a fuvart, az erdő, a legelő, a viz védelmének törvényei eltiltják a halászatot, a vadászatot, a faszedést, a nád és káka használatát. A közterhek folytonos emelkedése pedig a nép szegényedésének folytonos emelkedésével fordított arányban áll. A folytonos földadózás, a telekkönyvi és rendezetlen birtokviszonyok, a rossz tagosítás, az uzsora s az elburjánzott üzérek csalásai tönkretették a falut. Még súlyosabb oka van a rohamos hanyatlásnak abban, hogy a falut teljesen elhanyagoljuk. Ezt a tételt nekünk is van okunk kibővíteni. A falu a legtöbb vármegyében voltaképen nem egyéb, mint adó és bírságolás alá tartozó terület. A vármegye nem szolgálja teljes odaadással a falu érdekeit, hanem csak uralkodó hatalmát érezteti vele. A megye vezérlő emberei jórészt csak a jegyzői irodák rovatvezetését bírálják, de alig ereszkednek szóba a néppel, elvétve érdeklödnek jólétük, sorsuk felöl. Az alispán és a szolgabíró még ma is csak hatalmi érdekekből jelenik meg a nép között: parancsolni, sérelmet büntetni, bírságolni, szóval uralkodni. A megye urai épen ezért alig lehetnek népszerűek a faluban, mert inkább rémületet, mint bizalmat kelt megjelenésük. A falu tehát nem várhat ez idöszerint sem oltalmat, sem pártfogást sorsa intézőitől. Amig az az elavult felfogás meg nem változik, hogy a »megye uraicc a falu uralkodói; amig mindnyájan természetesnek nem találjuk azt, hogy a megyei tisztviselők a megyei közönség szolgái: addig a falu nem sokat várhat választott fejedelmeitől. A nép, a falusi nép tehát nem kap vezetőitől sem jóakaratú tanácsot, sem bizalomragerjesztö jóindulatot. És itt kellene kezdődnie a falu sorsa javításának. A megyei tisztviselők nyúljanak az elhagyatott nép hóna alá. Törődjenek erkölcsi és anyagi sorsával. Óvják meg őket az uzsorásoktól, az italhamisitóktól, a csalárd ügynököktől, sőt még a takarékpénztárak rettentő haszonleséseitől is. Mert ma senkise oltalmazza a népet. A falu egészségAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A „művészi" photographia. Vannak emberek, akik egész komolyan azzal foglalkoznak, hogy tagadásba vegyék a fényképezés művészi voltát; nagyképű kritikával bizonyítgatják, hogy a fényképezés nem művészet sok szót és érvet pazarolnak oly igazság bebizonyítására, melyet minden józan ember bizonyítás nélkül is vall. Az elfogadott dolog, hogy a fényképezés nem művészet. Mégis gyakran halljuk és olvassuk e kifejezést: »művészi« photographia. Akik ezen a kifejezésen fennakadnak, nem értik, miről van szó. A »művészi« photographia nem azt akarja velünk elhitetni, hogy az egy szabadon alkotó művészi elme produktuma, hanem az ilyen »művészi« fénykép mily közel áll hasonlatosságban bizonyos speciális művészi rajzmodorhoz. Ha a fénykép pl. egy szénrajzhoz hasonlít, azt mondjuk róla, hogy ez »művészi« photographia; ha a platinotypia oly benyomást tesz, mint egy tussrajz, akkor azt mondjuk, hogy ez »muveszi« kép; ha a kép rézvörös színével valami ódon mesteri rajzhoz hasonlít, ismét azt mondjuk róla, hogy ez » mű vészi« photographia. Legújabb időben a fényképezés leginkább ezen a téren keres újításokat s valóban meglepő eredményeket mutat fel a fényképező technika a »művészi« photographia terén. A gummi-, szén-, pigment- és fressonnyomat mind jobban terjedő eljárási módok, s művészi hatásuknál fogva az összes eljárások közt első helyen állnak. A nagyvárosok fényképező termei és kirakatai tanúskodnak ama óriási haladásról, melyet e photographiai technika rövid idő alatt tett; nem csoda, hogy a közönség oly könnyen művészetről beszél ott, ahol tulajdonképen a photochemia vivmányait kellene megcsodálni. Ezen »művészi« photografiát produkáló eljárások a műkedvelőket is buzdítják kísérletezésre; sajnos, még elég komplikáltak ahhoz, hogy a műkedvelő bátran fogjon hozzájuk. Azért még sokan hívei az ismeretes brómezüstpapirnak, annál is inkább, mivel ennek használati módja ujabban tökéletesbült. A művészi hatású képek előállítására a brómezüstpapir gyakran — különösen kevésbbé sikerült negatívoknál — kevésbbé alkalmas. A képek könynyen nélkülözik a megkívánt kontrasztokat, halavány árnyékolásuk nem mutatja ama erőt és plasztikát, mely a jó képnek elengedhetlen tulajdonsága. Másrészt a brómezüstpapir olcsósága és könnyű kezelése oly előnyöket nyújt a műkedvelő fényképésznek, hogy nem oly könnyen fogja nélkülözhetni; s ha vesszük, hogy a kis negativvel való közvetlen nagyitásnak ez az egyedüli, módja, akkor kétszeres érdeklődéssel fogja az amateur ama módot tanulmányozni, mely lehetővé teszi, hogy a Ibrómezüst-nagyitásoknál előforduló tökéletlenségeket és nehézségeket eltüntesse. A mult évben Oehvein tanár kísérleteket tett ezen a téren s meglepő eredménynyel lépett a nyilvánosság elé. Eljárásának bemutatása alkalmával két ugyanazon negatív után készült képet hozott. Az egyik ki nem dolgozott brómezüstnagyitás volt, rossz hatású merev alak, a háttérben formátlan, zavarólag ható facsoporttal; a másik képen volt egy pompásan kiemelt alak erdős háttérrel, tele harmóniával és a legjobb árnyékolással. Eljárása abban áll, hogy a képeket túlságosan kifejleszti. miáltal azok erősebb árnyékokat nyernek. Az árnyékok mélységével természetesen sokat vészit a világos részek tisztasága ; a kép egy szóval minden részében sötétebb lesz, — ott is, ahol fehér részleteket kellene látni. De ezen segit Oelwein tanár további elj árasa. Tudvalevő dolog, hogy a túlságosan kifejlesztett negatívot ugy gyengitjük, ha a negativ lapot az úgynevezett vérlugsó-gyengitőben fürösztjük; a negativ ezáltal átlátszóbb lesz. Ezen egyszerű szert használja Oelwein tanár arra, hogy a túlságosan kifejlesztett brómezüstképek világos részleteit kiemelje, tisztázza. Ezáltal a képben harmonikus fokozatosságo t ér el az árny és világosság között. A vérlugsógyengitő lokális alkalmazása lehetővé van téve egy puha ecsettel, melylyel az oldatot majd gyen-