ESZTERGOM XI. évfolyam 1906
1906-10-14 / 41. szám
tességes sajtónak felvirul, mikor a közélet zeges-zugos utcáin revolverrel leskelődő »hirlapirókaU méltó helyükre szorítjuk s mikor a konc után üvöltő fővárosi és vidéki lapok torkán forr az a sok piszok, melyet a tisztességre iparkodnak ontani. A legtöbb ludas lap a sajtószabadságot félti attól az áramlattól, mely Szemere Miklós beszédjével köszöntött a sajtó fölé. Sötét reakciónak, feudalizmusnak kiabálják ki a sajtó megrendszabályozására irányuló törekvéseket. Dehogy az! Egészséges gondolkozás követeli a sajtó tisztességét, mert hisz a közélet szégyene a korrumpált sajtó, a közélet számos bajának a kútforrása a lekötelezett, megvásárolt sajtó. Nevetséges hinni, hogy a zsaroló vagy lepausálézott sajtó az igazi szabadsajtó. Ez az igazi békója a gondolatszabadságnak, mert megfizetett bérencek, pénzzel, sáppal lekötött újságok az igazságot soha sem irják igazságnak, ha az az igazság véletlenül az ö érdekeiket veszélyezteti. A pausálé, a revolver a reakció fegyvere, a purifikáció pedig a gondolatszabadságot, az eszményi sajtószabadságot óhajtja. Ezt a kérdést nem lehet levenni a napirendről: legyen tiszta, becsületes sajtó. — Az adóreform. A nemzeti kormány az elvállalt feladatok egyik részét elvégezte és a parlamenttel elvégeztette azon idő alatt, mely a kormányralépésétől a nyári szünetig terjedt. Alkotásokat ugyan e szünidő alatt nem lehetett létesiteni, mert számtalan restanciát kellett feldolgozni, hogy az állami rend végre-valahára valahogyan helyreálljon s az ország a darabontok és a korrupt éra zászlóvivőitől megszabaduljon. Elég hosszú volt a szünet, de szükség is volt rá, hisz a kormány programmjának második felével, a javaslatok elkészítésével volt elfoglalva, amelyek majd most kerülnek a parlament elé megszavaztatásra. A javaslatok között szerepel az adóreform is. A szabadelvű pártnak majdnem négy évtizeden át nem jutott ideje az adóreformra, miért ? mert nem is akart a reformról hallani. Kiszipolyozni tudta a szegény népet, de könnyíteni a sorsán már nem. A koaliciós kormány remélhetőleg helyrepótolja azt, amit az istentelen liberalizmus elmulasztott. Nem ismerjük még a pénzügyminiszter javaslatát, de mint halljuk, az uj adózás progresszivitáson fog alapulni. Mert a régi avult rendszerrel teljesen szakítani kell. Uj emberek uj dolgokat produkáljanak ; hasznos, üdvös reformokat hozzanak! A progresszív adózást tehát, Ebbe az átalakulásba illeszkedik az a férfiú, kinek országgyűlési beszédeiből egy vaskos kötetre menőt vesz most az olvasó. Kossuth Ferenc nemcsak a szabadságharc nagy nemzedékének, hanem abban is a legnagyobbnak szülöttje, aki a függetlenségi törekvések emlőin növekedve, egyúttal az első, aki az évszázados küzdelmeket, történeti vágyakat egy tökéletes európai gondolkozó szemüvegen át nézi. Abban a harminc beszédben, mely 1895-től 1906-ig Kossuth szónoklatainak legjavát tartalmazza, nincs egyetlen-egy felesleges szó, plasztikus és tömör képei mind a megvilágítandó helyzetnek, a kifejtendő kérdésnek, mely a tárgyalás szőnyegén áll. Nyugodt elegancia, mélyen boncoló elme, a tárgy minden részletét felölelő szakértelem nyilatkozik meg ezekben, úgy hogy bármely nyugot-európai parlamentnek díszére válnának. De azonkívül még egy sajátképpeni becscsel birnak, hogy t. i. a függetlenségi politika egész rendszerének integráns felfogására tanítanak. Programmot tartalmaznak, egységes programmot, nemcsak általános körvonalaiban, hanem a kivihetőség eszközei minden részletének feltárásával. Kossuthnál megdől az a vád, mely a 48-as politikára a meddő negáció bélyegét sütötte hosszú időn át. Nem a jogfentartás bujkáló rejtekei ezek a beszédek, hanem a küzdelem átvezetése a pozitív jogalkotás nyilt mérkőző terére. Egy státus-férfi gondolatai, aki előtt a kormányzás nem bürokratikus lemorzsolgatása az ügyeknek, hanem az ország népe millióinak felvértezése a megélhetés harcában, a jólét és szabadság fegyvereivel. mint egyikét a legüdvösebb reformoknak, akarja a kormány behozni. Igen ám, de mi mást is várunk. A progresszivitással karöltve haladó létminimum megállapítását. Ez a helyes dolog. Csak aztán valósítsák is meg. De ezt a létminimumot az adózás összes ágazatára kell kiterjeszteni. Szabadon kell okvetlen hagyni minden foglalkozású embernek azt a csekély összeget, melyre megélhetése szempontjából szüksége van. A nagybirtokosoknak nem kell megijedni attól, hogy a progresszív adó valamivel nagyobb terheket fog rájuk róni és kiegyenlíti némileg azt az éles ellentétet, mely ma a közép- és nagybirtok jövedelme között fennáll. Annál kevésbbé, mert a földadónál — amelyre szintén ki kell terjednie a létminimumnak — a fokozottság úgyis a legcsekélyebb százalékban lesz — t. i. ha megcsinálják — érvényesítve. A létminimumért küzdött s küzd mostanában is a néppárt. Erősen sürgette mindig e gondolat megtestesitését, mert meg volt róla győződve, hogy ezzel nagyon sokat segit a szegény népen. Ha sikerül kivinni a létminimumot, akkor a néppárt egyik fontos programmja ismét a megvalósulás stádiumába lép s a győzelem oroszlánrésze az övé lesz. A demokratákhoz! A római költő igy szólt egykor sülyedő népéhez: »Hová rohansz te vétkes nemzedék!« Minden szocialista magasztos zászlót lobogtat kezében, a népjogoknak zászlaját, a munka becsületét és értékét, de titeket demokrata testvéreink elrémülve nézünk. A ti kezetek véres, az ártatlanok vére piroslik rajta ! A ti lelketek sötét, a szabadszerelem és erkölcsi romlás árnya vetődött rá! A szivetek hideg, az önzés jegébe fagyott. A pesti piarista tanár és az esztergomi kórház halottja vérvádat emelnek ellenetek. Ti igy a népjogokért való fenséges küzdelem helyett utálatossá teszitek a népnek kibontott zászlaját! »Hová rohansz te vétkes nemzedék!« Kiáltjuk mi, keresztény szocialisták felétek. Kérünk benneteket, ne rontsátok küzdelmünk hitelét, ne vegyétek zászlónk becsületét! Egy szavam van hozzátok, demokrata testvéreim ! Nyújtsunk baráti jobbot! Értsük meg egymást ! S kézt kézbe téve küzdjünk a munka jogáért s a szegény ember becsületeért! Amit ti akartok, azt akarjuk mi is, mit torzsalkodunk hát egymással?! Ti jogot akartok? Mi is! Ti kenyeret akartok ? Mi is! Mi választ hát el minket? Csak két dolog: a kereszténység és honszeretet. Néhány jó szót szólok ez ügyben hozzátok, kérlek hallgassátok és aztán baráti jobbotokat nyújtsátok a további küzdelemre. Ti azt mondjátok: nem kell nekünk a kereszténység, mert "csak türelmet tanit s minden harcot a földi jobblétért gyanakodva néz. Csalódtok, Hogy csak egy példára mutassunk rá: az önálló vámterület lényege már-már merő szofisztikává sülyedt az ellenzéki pártok vitatkozásai anyagában. Hogy Kossuth tartalmat adott neki, s gazdasági Önrendelkezésünk jogállapotából levonta azokat a következtetéseket, melyek Ausztriához való viszonyunk rendezésénél az ország érdekei szempontjából szem előtt tartandók, érdem, mely még ezután vár méltatásra. Mint politikust, mint mérnököt, mint költőt, képzőművészt és zeneszerzőt mutatja be a kötet Kossuth Ferencet. De csodálatos lelki megnyilatkozása e sokoldalú irányának alapja mégis egy : az ejnber, akit a sép kultusza ragad az alkotás minden terére. Nem véletlen egészen, hogy az, aki a politikai harcok sokszor sivár s még gyakrabban köznapias vesződségekkel kövezet útjára egy örökölt nagy név után vállalt kötelezettség átérzésével lépett, mint Kossuth Ferenc, ezt az altruizmust a művészet szeretetében is kifejezésre juttassa. Mert mi egyéb a művészet kultusza, mint a legtisztább altruizmus ? És ebben az értelemben a politika is művészet, mert forrása ép úgy az emberi sziv, mint a örök szép alkotásainak. Kossuth Ferenc politikai egyénisége művészi géniusza reflexeit mutatja, és igy nagyon is hozzátartozik beszédeiben megnyilvánuló politikai jellemzéséhez költői és művészi jellemzése is. Az olvasó érdekkel fogja bizonyára kisérni az »Atyám halála után«, » Megválasztatáson^ stb. cimű verseket, s az »Une phrase musicale« cimű zenedarab sajátos rezignációju édes-bús dallamát, melyben mintha a távoli olasz égalj ifjúkori emlékei csendülnének vissza forró vágyódással. barátim ! A keresztény ember küzdhet jogáért, küzdhet a jobblétért, hiszen a szabadság és testvériség épen a keresztfának virága, gyümölcse. De tudjátok, az emberi lélek minél finomabb, annál nagyobb ellentétekre képes. A keresztény lélek a legfinomabb, tehát a legnagyobb ellentéteket hordhatja magában. Mi egyik kezünket az égre emeljük, jó és balsorsunkban megnyugodva jó Istenünk akaratán, kinek az élet, még ha nyomorúságos is, legnagyobb jótéteménye. De mig él' lelkünkben a megnyugvás békéje, addig szivünkben ég a vágy a jobblét után ; addig másik kezünkben harci zászló lobog az emberi szivtelenség ellen, addig értelmünk a jobb jövőnek alkotja képeit. Látjátok! nekünk van Istenünk és ném tiltja küzdenünk, nekünk van Krisztusunk s e leghatalmasabb szociális szellem után haladunk. Hol hallottátok, vagy hol olvastátok ti azt, hogy Isten, hogy Krisztus, hogy a kereszténység ellensége a népek szabadságának, felvirágzásának. S ha láttok embereket, bár tiszteletre méltó ruhában is, akik nem értik a millióknak jobbra törő vágyait, akik szive nem meleg az emberszeretettől, kérlek, ne rójátok azt bűnül a kereszténységnek, hanem az illetők lelki gyöngeségének. Ti boldogságra törtök, nemde ? S azt hiszitek, ha a tizezreket tönkre teszitek, boldogabbak lesztek ? Nem tudjátok, hogy a szenvedés mindnyájunkkal közös. Ember^ földön, mig betegség lesz és halál, boldog soha sem lehet. Mi azért életünk célját a földről kihelyezzük s boldogságunkat Istennél keressük. Ti azért küzdtök, hogy boldogok legyetek és csalódni fogtok, mi azért küzdünk, hogy emberhez méltóbb, jobb életet élhessünk, mert tudjuk, hogy boldogok a földön ugy sem leszünk s boldogságunkat Istennél keressük s csalódni nem fogunk. Barátim ! Ti keresztényeknek születtetek! Kérdlek, miért hagytátok el Krisztus zászlaját ! Vagy ti jobban biztok az emberekben, mint Isten Fiában! Fel demokrata testvéreim, küzdeni a kenyérért és jogért, de a legnagyobb emberbarátnak, Krisztusnak zászlaja és vezérlete alatt. S a honszeretetről mit mondjak nektek ? Mondjam-e, hogy e földön apáid vére folyt s minden göröngyhöz az emlékezet egy évezredet csatolt? Nem mondom, mert erre azt felelitek, hogy érzelgősség. Rátok hivatkozom tehát. Nektek jog kell! ? De hát lehet-e jog haza és tekintély nélkül ? Lehet-e jog család és atyai ház nélkül? Aki az atyai jogot akarja megerősíteni, annak nem családját kell tönkre tenni, hanem inkább azt fentartani és benne minél nagyobb tekintélyre szert tenni. Ha ti jogot akartok, csak a közös, nagy családban, a hazában kaphattok és gyakorolhattok. Tehát, ha észszerüek vagytok, ezt a magyar hazát kell erősítve támogatnotok és benne minél több polgárjogra szert tennetek. És tudjátok mit? Ne késsel küzdjetek a jogért, a gyilkosokat senki sem szereti. Hanem iparkodjatok tanulni, művelődni, finomulni, ne vessétek el a vallást, hanem inkább használjátok fel lelketek nemesítésére. Akkor a jog majd jön magától, mert a műveltség és finomság a jog és érvényesülés legtermészetesebb forrása. Mi, látjátok, ezen az uton haladunk, nem rontunk, bontunk, hanem művelődve, nemesedve hatolunk be a társadalomba és szerzünk jogokat és jobblétet. Nemde, egy erkölcsös, műveltebb lelkű munkás mindenütt csakhamar kiválik társai közül, pártolják őt, sőt társai fölé emelkedik, mint parancsnokló: ép igy a hazában is minden osztály, mely műveltségre tesz szert, ha jogtalan volt is, csakhamar ha küzd jogáért, megnyeri azt. Köreiteket ne izgatásra, művelődésre használjátok. Ha ti azonban hazátlan és vallástalan elveitekkel és durva eszközeitekkel akartok jogokhoz jutni, az ellenkező hatást fogjátok elérni, minden jobbérzésü elfordul tőletek. Hiszen tudjátok ti biztosan, hogy egy ország kormányzásához sok ész kell és sok bölcsesség; ha kormányozni, vezetni akartok, művelődjetek magatok. Ti kenyeret is akartok ? Vagyis jobb életet. Helyes! Ez a joggal szoros összefüggésben van, mert a parlamentáris országokban csak azok az elemek érhetnek el jobblétet, kiknek a törvényhozáshoz is van hozzászólásuk. De nem jobb-e akkor is e magyar hazát pártolnotok, mint ellene támadnotok, mint hazátlansággal kérkednetek. Nem szabad ezt a hazát megvetnetek, hanem igen is gyárosait, földesurait, nagybirtokosait arra kényszeríteni, — de nem erőszakkal, hanem ha majd kiérdemlitek az általános szavazati jogot, az abból származó törvényes hatalmatokkal, — hogy titeket méltóképen fizessenek és megbecsüljenek, támogassátok a néppártot, az a kisemberek pártja, védeni fog titeket. Ti oktalanul cselekesztek,