ESZTERGOM XI. évfolyam 1906

1906-10-14 / 41. szám

XI. évfolyam. Esztergom, 1906. október 14. 41. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. A sajtó. Esztergom, október 13. (d) Hányadszor? — megint a sajtó! Bármennyire tudjuk, hogy a saját magáról sokat beszélő ^mber kiálhatatlanná válik, mégis kell írnunk a sajtóról, mert e hét szenzációja maga az a faktor, mely gyárilag szállítja a meglepetéseket. Ha a sajtó akarja, nincs semmi a világon két napig. Nincs balkán-kérdés, nincs »Rákoczy-közöröm«, nem beteg a török szultán, nincs semmi, söt a nap és a hold is elsötétül, — mert nem ir róla, vagy rólak a sajtó, nem vesz tudomást valamiről és akkor a valami sincs ... schluss! Azonban ha semmi sincs a világon, ha minden ideget-bizsergetö esemény csődöt mondott, van a világon mégis: sajtó. No, mert a sajtó nagy komolyan megmutatta e héten, hogy ö van és ha Szemere Miklós összes kacagányos őse buzogánnyal ront is a tollnak : pausalé,— pardon: sajtó volt és lesz! Üdv! — Szemerének. Nagy igazságokat mondott és kellett neki mondani, mert az igazságot épen az rejti véka alá, kinek, — minek legjobban kellene ragyogtatni azt: a sajtó . . . A sajtó sokszor csinált már szenzációt hazugságból, — most Szemere Miklós mondott igazságot magáról a sajtóról, ami nagy dolog, mert elvégre azt a sajtó tudja legjobban, hogy manap már az őszinteség is — szenzáció számba megy. Hogy fáj a magyar sajtónak Szemere beszéde, elhisszük, mert látjuk azt az egekig emelkedő jajgatást, mit az a magyaros öszinAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Patrona Hungáriáé. Ki fönn az égben csillagtrónodról Tekintsz körül ezer világ felett, Hazánk Védasszonya, —• bennünket ím Anyai jó szived már elfeled ? . . . — Kihullt kezünkből rég a buzogány, Imára kulcsolódik most a kar: Nagyasszonyunk, Hozzád imádkozik A bús magyar. Hozzád imádkozik, hogy elfeledd, Mit őseink esdettek századok előtt; Nem véres diadalról álmodunk, — Kalásszal tedd dússá a harcmezőt, Legyen gyümölcsben bő ez árva föld, — S mi minden diadalnál többet ér : Jusson az éhező gyermeknek egy Falat kenyér ! . . . Hajh ! — pusztulunk, veszünk . . . — De nem ! . . . Im gálya ring . . . jön a Fejedelem Kelet felől vitézivel . . . Víg a menet, Pedig a nem zet holtakat temet; Alapitó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. teséggel és ősmagyar bátorsággal elmondott parlamenti beszéd okozott azok körében, kik örökké másokat mostak, kentek és a maguk szépséghibáit nem vették észre, a saját mosdatlanságukat nem vitték tükör elé. A sajtó a közélet tükre, tehát látjuk a közéletet a maga pongyolaságában? — helyes! — most megfordítva: Szemere tükröt tart a sajtó elé,— magát a sajtót, — és most látja a közélet a maga tükrét, mely az igazságot hamisságnak, nemes vonásokat torzképnek festi és viszont egekig magasztalja a bűnt és pocsolyába rántja a piedesztálról a tisztaságot. Tehát piszkos a tükör! Csodálkozik talán a közvélemény, hogy ez igy van? Nem, mert hisz a bojtárgyerek is tudja, hogy »nein mind igaz, amit az újság ir«, hogy az ujságirók a világ urai stb. Ezen nem lehetett csodálkozni, de azon csodálkozott maga a sajtó is, hogy akad egy ember, egy közszereplő, aki összeakasztja szekere rúdját a modern Klió tollával. Hát nagy bátorság kell hozzá bizony! és erkölcsi erő, mert hisz Szemerének »nera boldog a magyar«-ját épen a sajtó vagdalta legjobban a kormányok fejéhez. Az a sajtó magasztalta, amely most ocsmány módon nyelvét öltögeti a kimondott igazságra. Szó sincs róla, Szemere igazságai fájhatnak a sajtónak, mert fekélyes sebeibe mélyen bele világítanak, mert látja a közönség, hogy mindennapi szellemi táplálékát ép úgy hamisították, mint a kota a reggeli tejét. Fáj a sajtónak, hogy látja a világ, miszerint azok a dicsérő, vagy éppen támadó cikkek ép úgy megvoltak rendelve, mint a cipő, szűkre, bőre, ahogy tetszik. A gigerli szúk cipőben tipeg, hogy kis lába legyen, De zeng az ének s szól a honfidal A Kárpátoknak van mit visszhangoznia : Örömtől hangos bérc, a róna, völgy S a szőke Adria . . . A szőke

1 Adria? . . . Oh nem, — az szomorú Keblén egy másik, gyászos gálya ring, S arról sok-sok hazátlan, bujdosó Szülőföldjének búcsút sírva int . . . Mert otthonát és barna kenyerét A négy folyó között meg nem leié, Ujabb hazát keresni indul el Nyugat felé . . . Keletről gyászmenet... Nyugatra temetés . .. Pedig hajh ! — a magyar olyan kevés! . . . S Te látod, látod ezt Nagyasszonyunk, Hogy hull a vérünk, pusztulunk, fogyunk ? És szerető anyai szívvel nézheted, Hogy örök gyászban él a nemzeted ? . . . Oh nézz le ránk Mi jó Anyánk S ha holt fiát, a bujdosó vitézt lm lágy karokkal várja a haza, A többi élő hontalan magyart Oh hozd haza ! . . . Szvoboda Román. Szerkesztőség: Szentgyörgymezó' 9. sz. Kiadóhivatal: Káptalan-tér, hová az előfizetések küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. a politikus megrendelt támadások között érvényesül: minden akadályt leküzdö-tehetségnek. Fáj a sajtónak, hogy Szemere, a fogadatlan kukta, kifordította az utcára a boszorkány-konyha maszlagját, azt a bizonyos életei ixirt, a sápot, a jövedelmi forrást. Fáj, hogy a közönség szintén nyiltan tudja, miszerint a cirkuszi ciklopoknál vannak még nagyobb cigányevicsek és ez a sajtó. A sajtó is ugy birkózik a kormányokkal és fakciókkal, mint ök egymással. A cirkusz porában az győz, kit erre a direktor kijelöl, a közélet sarában pedig az, ki nagyobb pausalét ad. A közelmúltban megbukott törvénytelenség ; a közerkölcs romlása; a tekintélyek lejáratása; a tisztesség értéktelenitése ; a modern piszok oltárra emelése; a politikai szédelgés és minden istentelenség, lobogó, diadalt igérő zászlaját látta és látja a magyar sajtóban. Az önös érdekeikért hevülő kulturegyedek, a közélet undorító kloakáján át egy kényelmes sárcipöben, — a sajtóban — támolyognak a pokoli pihenőhelyekig. Óh ! — nem az a sajtó a közvélemény, amely feljajdult Szemére beszédjén, nem az, mely elesett a szubvencióktól és ezért nemzetünk élő nagyjait rágja csorba fogaival. Nem az a közvélemény, mely kiabál, hanem az, mely tisztán lát és mélységes megvetéssel sújtja azt a sajtót, mely mindenkit hülyének és agylágyultnak szerkeszt ki, ha nem tekinti készpénznek az ö hazugságait. A közvélemény itél a sajtó fölött is és mi örömmel fogjuk üdvözölni ezt az Ítéletnapot, mely Szemere beszédjében már bontogatja villámló sugarait. Talán elkövetkezik azon idő, mikor a tiszKossuth Ferenc beszédei.* Az utolsó tiz év politikai története uj korI szakot nyitott a magyar parlamenti pártok életében. Uj igazságok szellője hatolt be közéletünk réseibe s eddig szunnyadó erőket ébresztett életre, melyek az államjogi kérdések nagy problémáit szociális és kulturális faktoraira bontva,, ki vetkőztették eddigi dogmaszerü jellegükből, s a nemzeti életfolyamat közvetlenségével szorosabb érintkezésbe hozták. Állami önállóságunk eszméje hovatovább mindinkább megszűnik üres routinier-k jelszava lenni, hogy azzá legyen, amivé lennie kell: a mindennapi szürke és megfeszített munka, az erők nemes vetélkedése symbolumává. A nemzet érzelmi- és ösztönvilága nem az a talaj többé, amelyből a pártok agitációja könnyű táplálkozást meríthet. Reális érdekek, a nemzeti társadalmak tünetei kutatójának nyugodt és elfogulatlan ítéletével mérlegelve, várják és követelik kielégittetésöket. Lassanként egy uj politikai iskola van keletkezőben nálunk is, mely a tények komoly vizsgálatán alapul, mely a százados formák lassú szétmállása s a változó viszonyok forgása közt is állami szervezkedésünk történeti vezéreszméit összhangzatba igyekszik hozni a fejlődés örök törvényeivel. * Kossuth Ferenc Harminc parlamenti beszéde, életrajzi adatokkal kiséri Hentaller Lajos. A beszédeket sajtó alá rendezte Szatmári Mór. Számos képpel. Ára 5 korona, bekötve 7 korona. Megjelent Kunossy, Szilágyi és Társa kiadóhivatalában Budapesten. Kapható Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében Esztergomban.