ESZTERGOM XI. évfolyam 1906

1906-01-28 / 4. szám

A béke-kombinációknak sincs valami erős talaja. Nagyon erős programmal kell jönnie annak a kormánynak, mely a békés kibontakozást akarja létesíteni. Be kell hajtania a kétesztendei adót s besorozni az újoncokat. Kérnie kell a katonai terhek felemelését, mert hiszen ez a király feltétele a békéhez. Azután az önálló vámterület stb. Nehéz a helyzet s roppant bonyodalmas. Fenyegetnek a szenvedéssel, a nyomorral; de miután nem félünk a tovább menő abszolutizmustól, nem ijedünk meg a fenyegetésektől sem s a legszerencsétlenebb lépésnek találnánk, ha bárki is arra vállalkoznék akár a koalícióból, akár azon kivül, hogy a nemzetnek nyújtott kézzelfogható eredmény nélkül békét akarna csinálni. A béke csak tisztességes, csak megnyugtató béke lehet. Ezt akarja az egész nemzet s a mint halljuk a király is. Erőszakos, jog és törvénytipró utop a nemzet békét nem akar. Inkább folytatja küzdelmét. A nevezetes évforduló örökre emlékezetes maradt nemzeti életében. Ennek éves gyümölcsét a nemzeti győzelmet szeretné élvezni már nemsokára. Vájjon Andrássy meghívása, mely épen az évfordulón történt, meg fogja-e hozni a várva várt békét, avagy a harcias abszolutizmus sötét éjszakája borul ismét a nemzetre? Bízzunk és reméljünk, a jó Isten nem hagy el! % Justus. Prohászka Ottokár dr. püspök székfoglalója. Amit még egy esztendő előtt nem is álmodott a magyar kereszténység: dr. Prohászka Ottokár megyés püspök. Püspöki székfoglalóját f. hó 21-én tartotta Székesfejérváron. Az ősi város ünnepelt, de ünnepe volt e napon a ^magyar kereszténységnek, mert a krisztusi eszmék nagy vezérpapja foglalta el trónját; ünnepe volt Szent István szülővárosának, a magyar Sionnak, és ünnepe lapunknak, ennek a papiros zászlónak is, mely ma tizenegyedik éve lobogtatja Prohászka Ottokár fenkölt, új életre hivó szózatait. E lap alapitója és legszorgalmasabb munkatársa Isten kegyelméből azon polcra emelkedett, ahol most már meg is valósithatja azon magasztos eszméket, melyeket itt hirdetett. Olvasóink bizonynyal elvárják, hogy az ünnepély lefolyását hiven leírjuk. Ezt mi örömmel tesszük, s ők örömmel fogják olvasni. Esztergom — Székesfejérvár! Egyik a hitterjesztő első szent király bölcsője, másik koporsója. Innen épiti a keresztény országot, onnan szent jobbját nyújtja biztatóan nemzete felé. Ez a két nevezetes város szerepel Ottokár püspök életében. Itt bontotta ki Krisztusért rajongó lelkének szárnyait, huszonkét évi működése alatt mint egy választott férfiú hitet, a modern keresztény vallást terjeszti. Magas hivatás ég a szemében, pazar láng a lelké, hatalom az igazsága, szelídség a hódító fegyvere, krisztusi élete pedig üdvösséges energiának ki nem apadó forrása. Itt készítette a talajt, s ott, hol a szent király dolgozó jobbját hagyja ránk, mondván : dolgozzatok tovább, e kéz erejével, mert a munka még nincs befejezve: Ottokár püspök munkához lát. A glóriás eszmét, a hirdetett fényes gondolatokat életre hívja. Esztergomban azt mondja ezt tegyétek, Székesfejérváron példát ád: igy tegyétek. Isten áldása legyen munkáján ! A székesfejérváríak igazán örülhetnek! Steiner, Városy — Prohászka! Egymást követő, kiegészítő nevek. És ezt tudja az a nemes város, mert a beiktatást megelőző napon ünnepi hangulat ült fölötte. Xépe értelmes, világos lelkű, és hogy szivében lobogott az öröm tüze, kitűzte házaira is a nemzeti színekben pompázó lobogót. Ünnepi csoportok jártak az utcán s a püspök fejedelmi palotájának jelző harangja egymásután jelezte a küldöttségeket. Már 20-án tisztelegtek egyes testületek. Legelsőnek a papság tisztelgett Károly János c. püspök, nagyprépost vezetése alatt. A király hadserege kér bebocsáttatást — úgymond az őszfürtü püspök — a királyhoz. Fegyverünk egyik kezünkben a kereszt, a másikban az evangélium. A szeretet tanítványai vagyunk s épen ennek a szeretetnek nevében hozza a papság hódolatát, igéretét, hogy a vezérnek engedelmes, hódoló, tisztelő segítői és bajtársai lesznek. A püspök válaszában kedvesnek és kellemesnek nevezte papságának ezen bizalomuyilvánitását. A püspöki székhely papsága brachium episcopi és egyúttal corona et gloria episcopi: a püspök karja, koszorúja és dicsősége. Erő kell tehát, energia és mindenek előtt fedhetetlen, tiszta papi élet. Ha ez megvan, akkor a gloria is, corona'is meglesz, melyet maga a közvélemény is fon az apostoli papság homlokára. Fölemlíti Nég metország első liberális közlönyének, a »Kölnische Zeitung«-nak dicséretét a kölni egyházmegye papságáról, melyben elismeri, hogy e papság erkölcsi kifogástalansága és szellemi ereje révén a kor színvonalán áll. O is ezt kívánja testvéreinek s magának. Ezen életirány megvalósulásáért naponként imádkozik papjaiért s magát is ajánlja szeretetükbe és imáikba. Ezután Vajda Ödön zirci apát tisztelgett a ciszterci rend tagjaival, majd pedig a hadsereg tisztikara Nyiry Sándor v. b. t. t. altábornagy vezetése alatt. A tanítói kart Szirbek József igazgató vezette és szép beszédben üdvözölte a püspököt, ki kedvesen fogadta a nemzet napszámosainak üdvözletét. — »jőjj velem sétakocsikázni. Oly remek idő van. Szeretném megpróbálni a kis ponnit, amelyet születésnapomra vettél. Ugye eljősz apuskám ?« »Edes kicsi leánykám! Igazán végtelenül sajnálom, de most az egyszer nem tehetek eleget kérésednek. Halaszthatlan dolgom van. Tudod egy gazdasági számadás. Az az ispán mindig üldöz, hogy nézzem neki át. Hanem eredj ki magad. Majd Jóska, a lovászfiú veled megy. Legkésőbb egy óra múlva kilovagolok utánad. Jó lesz édesem ? Isten veled ! Csókolj meg.« »Pá apuskám! Igy is jó lesz. A viszontlátásra !« »Aranyos gyermek« — szólt utána s egy könny rezgett pilláján. Alapjában nem volt ő rossz ember. Nagy viharok tisztítják a levegőt. Neki is ki kell állani egyet, hogy megtisztuljon. Könnyű kocsi állott az udvaron. Előtte nyugtalankodott egy lovacska. A lovászfiú alig birta tartani a gyeplőt. Ágota csókot intve anyjának — aki az ablakból nézte — felugrott az ülésbe. A kapu kinyílt s a kis fogat nyílsebesen iramodott tova . . . Félóráig számolhatott már Feledy ur, mikor egyszerre földhöz csapva a tollat, felkiált: »Nem bírom ki tovább! Levegőre kell mennem. Furcsán érzem magam!« S a bámuló ispánt faképnél hagyva kirohan. Elővezetteti nyerges lovát. Ráveti magát s kivágtat a nyitott kapun. A falu főutcáján nyargal végig. Alig ér azonban a közepére, mikor szemközt egy eszeveszetten rohanó ló majd földönti őt lovával együtt. Ágota lova ez. Teljesen ki van vetkőzve formájából. Hab borítja egész testét. Maga után vonszol egy fölismérhetetlen valamit, ami reggel még egy csinos kocsi volt . . . Az erős férfi majd lefordul lováról. Jiomlokára üt öklével. »Mi ez!« ordítja s megsarkantyúzza lovát, kalap nélkül, kuszált hajjal vágtat arra, ahonnan már hallani valami különös, vérfagyasztó zsibajt. Egy nagy tömeg áll az országúton. »A nagyságos ur« — súgják itt is, ott is. S utat engednek a lovasnak. O leugrik. Káprázó szemeinek nem akar hinni. Ráismer leányára. Csupa vér az a fehér ruha rajta. Ott fekszik élettelenül. Az erős ember állati bődüléssel ráveti magát. Csókolja, becézi, simogatja a véres arcot, a becsukott szemeket. »Agotam! Én édes gyermekem! Kelj fel, nyisd fel szemeidet. Édes apuskád van itt, aki annyira szeret.« De az nem kel föl . . . »Nagyságos uram ! — szól most valaki a háta megett. — Nincs most idő a siránkozásra. Haza kell szállítani. Talán még segíthetünk.« A főorvos volt, aki ép arra utazott. »Igaz, igaz — szól az apa — haza visszük. Ugye édes doktor ur, nincs nagy baj ? Nem hal meg ez az édes gyermek ?« »Azt nem tudhatjuk előre. Semmi sem bizRendkívül kedves a megtiszteltetés,— monda a megyés püspök — amellyel ma önök a papság után személyemet megtisztelik. Nem vagyok a formák embere. A formák egy ideig jók, aztán koporsók. A papság a formák szerint jó lehet, mig a szellem élteti á lehet egy laikus csapat ideális formák nélkül. A mai világ' nem a formát, hanem a tartalmat, a mozgatni tudó erőt tekinti. Önöket munkástársaimnak, testvéreimnek tekintem, akikkel egy nagy fát mozgatunk. S ha valakinek szivében visszhangot kelt az önök feltörő sóhaja, ugy én vagyok az, aki azt megérteni tudja. Jöjjenek hozzám bármikor bizalommal, én mindig az önök pártján állok. A városi hatóság, a törvényhatóság, az államépítészeti hivatal, a pénzügyigazgatóság és a pénzintézetek nagy küldöttségét Havranek József, kir. kir. tanácsos, polgármester; az iparos kört Havranek Antal elnök, az ipartestületet Say Ferenc elnök vezette a püspök elé. A törvényszék küldöttségét Daróczy István elnök, az ügyészségét Ujházy Sándor vezette, a görög keletiek nevében pedig Raics Demeter tisztelgett a főpásztornál. A kereskedelmi akadémia dr. Faludi Mik sa, a főreáliskola tanári kara pedig Farkas Antal h. igazgatóval élén, tisztelgett a megyés püspöknél. Az üdvözléseket a püspök rendkívül meleg hangon, a nála megszokott mély tartalmú feleletekben köszönte meg s végül mindenkivel kezet fogva, mondta : igen, igen, — együtt fogunk dolgozni ... Aznap este érkezett meg az esztergomi szeminárium küldöttsége, azaz hogy nem is küldöttség volt ez, mert a testvérek jöttek el, hogy együtt örüljenek az ünnepelttel. Kereszty Viktor és Krammer György tanárokat a püspök rendkívül szívesen fogadta, keblére ölelte s ez az ölelés, melyben egy szerető sziv küldte dobbanásait Esztergomba, pecsét, a további ragaszkodás és szeretet pecsétje volt. Másnap már korán reggel hullámzó néptömeg lepte el a püspöki palota és a székesegyház környékét, bent pedig a püspöki palota csendes kápolnájában a főpásztor buzgón imádkozott. A régi székesegyház két tornyában megcsendültek a harangok, aztán zúgtak, ünnepet hirdetve az ünnepi szinben mozgó ős királyi város fölött. Sietett mindenki, hogy helyet biztosítson magának. A szentélyben és az első padsorokban foglalt helyet: Fejér vármegye és Székesfejérvár tisztikara br. Fiáth Pál és Havranek József polgármester vezetésével. Az összes hivatalok fejei és vezetői. Az Oltáregylet és jótékony nőegylet élükön Szögyény-Marich Julia elnöknővel. A katonai tisztikar Nyiri Sándor altábornagygyal. Vajda Ödön zirci apát, Várady Károly főigazgató, a főgymnázium és főreáliskola tanári kara. Ifj. Zichy János, Zichy Aladár és Zichy Rafael grófok, Cziráky Antal gr., Széchenyi Viktor gr., Eszterházy Móric gr., Udvary Ferenc képviselő, Nyitra város és papsága képviselői, Rott Nándor dr., a bécsi Augustineum igazgatója, dr. Kereszty Viktos. Meg kell vizsgálnom. Isten kezében van a hatalom. A lovászfiú szerencsésen esett. Csak a lába ficamodott ki. Azt beszéli, hogy a ló megijedt s neki vitte őket ennek a kőrakásnak. A I kisasszony a kőre esett. A fiu az árokba. Az Istentől függ minden. Ha ő segit, talán nem lesz komoly a baj. Kérje őt, hogy segítsen.« Éeledy furcsán nézett az orvosra. »Hat még ez is Istent emleget?« — De nem szólt semmit. A szomorú menet megindult. Az anya szívszaggató zokogással fogadta őket. Az öreg lelkipásztor odalépett Feledyhez. »Bizzunk Istenben, nagyságos uram. Jó volna most valakihez fohászkodni, — gondola magában — de még arra is rákerül a sor.« Csak az égre mutatott. Feledy idegenül nézett reá. »Mar másodszor hallom említeni Istent.« S elgondolkozott. A cselédek lábujjhegyen jártak. »Csak a jó Isten megsegítené a mi kedves kisasszonyunkat« — hallotta innen is, onnan is. »Megint csak az Isten. Lépten-nyomon csak azt emlegetik.« »Megverte az Isten a nagyságos urat, mert nem hisz benne« hallja ismét egy sarokból. Fejét tenyerébe hajtva, elgondolkozik. Mily erősnek képzelte magát. S mily gyönge. Dehát mi is történt vele ? Egy véletlen szerencsétlenség. Eh! Hát az is véletlen volt, hogy ő már otthon megérezte s nem tudott dolgozni ? Hát mért menekedett meg a fiu ? Az is véletlen ?