ESZTERGOM XI. évfolyam 1906

1906-06-24 / 25. szám

XI. évfolyam. Esztergom, 1906. június 24. 25. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Szerkesztőség: Szentgyörgymező 9. sz. Kiadóhivatal: Káptalan-tér, hová az előfizetések küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. „A néppárt megint tüntetI" Esztergom, június 23. Megtörtént nemrég az a felháborító s minket magyarokat mélyen sértő esemény, hogy magyar delegátusainkat, akik békés tanácskozásra, államügyek megvitatására és elintézésére utaztak az osztrák fővárosba, a lehető legnagyobb és legocsmányabb brutalitással illették. Megsértették a vendégjogot, a . nemzetközi illemet; keresztül gázoltak mindazon, ami a műveltség finomságát, a jellem férfiasságát, a lélek nemességét hirdeti, mert undorító szidalmakkal, akasztást utánzó csúfondáros müveletekkel, kövek záporával stb. fogadták a bank-gassei magyar házban összegyűlt magyar delegátusokat. Az osztrák ily botrányos és csúfos módon már rég nem sértette meg a magyart. A delegáció mindazonáltal hazafiúi törekvéseiben nem hagyta magát zavartatni. Nem hallgatott sem a »Los von Ungarn!«, sem a »Hoch Österreich!« féle kiáltásokra; hanem csak mély megbotránkozásának adott kifejezést. Felkelt többi között Rakovszky István, a képviselőház és a néppárt alelnöke s azt kívánta, hogy az osztrák belügyminiszter az országos bizottság tagjai jelenlétében adjon teljes elégtételt a bizottságot ért inzultusért. Rakovszky erélyes fellépésével ki akarta köszörülni a magyar becsületen esett csorbát, de mivel látta, hogyha valaki talán túlbuzgó a nemzeti becsület védelmének felfogásában, az nevetséges színben tűnik fel a miniszterelnök és a függetlenségi párt előtt — indítványát visszavoríta. No hiszen, volt nagy gezéresz a zsidó firkoncok között. Sorba érkeztek a különböző támadások főleg a zsidó és a koalíciót üldöző sajtó részéről, hogy hát ime »a néppárt megint tüntet« a hazafiságával. Rakovszky »érdemeket akart szerezni Bécsben«, ö, a schwarc-gelb, az aulikus stb. Egy koalíciós lap (?) pedig — legnagyobb megütközésünkre — még a személyeskedés terére is csap át s gúnyolódva emlékszik meg Rakovszkyról, mert hiszen ö »eddig imádkozni is Bécsbe járt.« Valóban bosszantó s a legnagyobb mértékben felháborító dolog, mikor egyszer épen azért haragusznak a néppártra, azért támadják úton-útfélen, mert szerintök nem hazafias párt (ismerjük a zsidó liberálisok hazafiságát), hanem az osztrák sógorral barátkozik, Bécs felé kandikál stb.; most meg a felett keseregnek, hogy a néppárt nemzetibb akart lenni a függetlenségi pártnál, sőt mi több, egyenesen tüntetéssel vádolják. Mikor pedig Buzáth Ferenc, a néppárt e kiváló tagja ugyanezen az ülésen azt indítványozta, hogy a magyar házra a delegáció ülésezése alatt tűzessék ki a nemzetiszínű trikolor, az egész magyar közvélemény osztatlan elismeréssel adózott Buzáthnak, csak épen az imént említett zsidó-sajtó vádolta ismét tüntetéssel a • néppártot. A néppárt »ismét tüntetett!« Nem védjük a néppártot eme rágalmak elöl, mert védelemre ugy sem szorul. Hazafias politikát űzött mindeddig, nem a tüntetések, feltűnések viszketegsége indította s indítja most is az ügyek védelmezésére, hanem a haza java s polgárainak a jóléte. Leggyülöltebb párt volt valaha az országházában s ma már akkora tekintélyt vívott ki magának, hogy még az ellenségei is kénytelenek nyiltan elismerni. S mi adta meg a néppártnak ezt a tekintélyt? Epen a keresztény alapon való független Magyarország kiépítése. A néppárt nyiltan hirdeti, hogy a kereszténység nem áll ellentétben a hazafisággal. Figyelmeztet mindenkit, hogy a magyarság legszentebb hagyományait, apáitól öröklött drága kincseit: a tiszta erkölcsöket, a hitet, a vallást ne támadja, mert a kereszténységnek e hazában élni és érvényesülni nemcsak joga van, de elengedhetlenül szükséges, mivel más alapot ennek az országnak adni nem lehet. S e keresztény elvhez megfelelően harcol az autonómiáért, követeli az egyházpolitikai törvények revízióját, síkra száll keresztény iskoláinkért. A gazdasági téren pedig követeli a földadó leszállítását, az adómentes létminimumot stb. Mind oly elvek, amelyek a hazafiság egyetlen egy pontjába sem ütköznek bele. De tetszik tudni, a zsidó-sujtó, mely a keresztény néppártot végtelenül gyűlöli, más módon a kákán csomót találni nem tudván, hát hazafiatlannak, majd pedig uitramontánnak, a felekezeti béke megbontójának szeretné fel-, tüntetni a néppártot, nem veszi észre, hogy AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Megtört büszkeség. Sehollaky Tamásné őnagysága nagyon arisztokratikus urnő vala. Az ő szemében az .»ember' csak a »született« nagyságos urnái kezdődött. Miután férje agyonpuffantá magát, őnagysága az özvegyek sorába lépett. A főutcában laktak. Saját emeletes házukban. Volt nekik még több is. De csak »volt.« Mert a férj mindenét elkártyázta. Szenvedélyes kártyás lévén. De hisz mindenkinek van valamelyes szenvedélye! Neki a kártya . . . Ha még tovább »hagyja magát élni,« tán még az asszonykát is ráteszi egy blattra. Szerencsére az nem jutott eszébe. Egy napon jegyet váltott a túlvilági gyorsvonatra. Több mint bizonyos, hogy a forró éghajlat alá utazott. (Értsd a poklot.) Maga után rengeteg adósságot, egy siró szép leányt, meg egy büszke özvegyet hagyott. Az adósságok fejében lefogjfe lalták az összes ingó és ingatlan vagyont. Az asszony maradt meg egy kis tőkével és egy nagy lánnyal. Más városrészben fogadtak lakást. Nem akart az anya az ismerősök szeme elé kerülni. Hagy felejtsék el őket . . . Mintha az nem történt volna meg már úgyis! . . . Elvonulva éldegéltek III. emeleti kétszobás lakásukban . . . Egy tenyeres talpas falusi leány szolgálta ki őket. Az anyán nagyon meglátszott, hogy menynyire megviselte ez az iszonyú változás. Nem birta magát beleélni ebbe a környezetbe. Nagyon hiányzott neki az az elmúlt »nagyvilági élet.« Csak az vigasztalta, hógy visszatérnek ők abba a körbe. Ilyenkor büszkén tekintett végig leányán. Mert abba helyezte minden reményét. Mit? Hát kell ilyen leánynak hozomány ? Nem egy valódi kincs ő maga is? »Nem, nem kell a szegény leány senkinek, legyen bármily szépség« . . . sóhajtott föl. »A mai ifjak csak pénz után sóvárognak. Az asszony mellekes.« Ilyen gondolatokkal tépelődött. Hej, ha Gizelka férfi volna . . . De igy . . . Pedig talán igy sem megvetendő, ha valaki, egy: Bárhollaki és sehollaki Sehollaky Gizella nevü hölgyet vezethet oltárhoz. Tartsa szerencséjének, aki megkapja. De hogy csakis »született« úriembernek adja oda, az már szent . . . A »Pitypalaty«-utcában laktak a III. emeleten. A ház egy milliomossá lett szappanosé volt. Ott lakott ő is a II. emeleten nejével. A földszintet kiadta másnak. Azért a busás házbérért érdemes néhány lépcsőt mászni az embernek. Ha mindjárt háziúr is. Igen praktikus ember volt. Fiuk számára gyűjtöttek. Nekik nem voltak igényeik. De a doktor ur, — ahogy fiukat nevelték, *- az már más. Annak urat kell játszani, fiatal kezdő ügyvéd. Nagy házat kell vinnie. A jó barátok és a felek kedvéért is. Ne mondják, hogy koldus fráter. Nem is a jövedelemért dolgozik. Csak mulatságból, passzióból. Előtte nyitva áll az élet. Nagyon szerették az öregek. De jó fiú is volt Guszti. Mindenféleképen. Mint jó barát párját ritkította. S mint gyermek szüleit tisztelte és szerette ; naponkint meglátogatta . . . »Csak addig élhetnék, mig házasodik a gyerek« . . . mondogatta az öreg szappanfőző nejének . . . »Jó asszonyt érdemelne ez a gyerek. Valami jó házból valót. Akkor örömmel hunynám le szemeimet. Csak azért halmoztam százezreket egymásra!« . . . »Hisz téged nem is erőltetlek édes fiam, hogy szappanos légy. Te csak ur légy. De engem már csak hagyj ilyennek, amilyen vagyok. Nem szégyen ám, ha valaki dolgozik. Gazdagok vagyunk. Urat neveltünk belőled. Azok a szép házak . . . te fogod örökölni mint a szorgalom és munkásság gyümölcsét. A vagyon megnyit előtted minden ajtót. Művelt is vagy . . . Ha tehát szereted szüléidet, hozz már menyecskét a házhoz. Unokákat szeretnénk ringatni térdeinken.« »Hisz asszonyt, azt mindennap hozhatok. Nem is az itt a hiba édes atyuskám. Egy másik szappanos szívesen ideadja leányát. De én nem akarok pénzért, érdekből nősülni. . . Hátha olyan leányt szeretek meg, akinek nem iponál a vagyonom ? Aki szemembe vágná, hogy nagyon érzik rajtam a gyárunk illata ? Mi lesz akkor ? .'. . Mert a sors szeszélyes ám. Biztos pedig, hogy ugy fogok járni. Akibe beleszeretek, ki fog kosarazni.« »Legyél nyugodt édes fiam, mert hogy egy, hat házzal biró fiatalembert kikosarazzanak a mai anyagias világban, — az egyszerűen abszurdum. Nézz csak körül. Igaz, hogy van eset rá, de kevés. Sőt az a kevés is olyan természetű kosár, hogy belül meg vannak győződve a házasság jóságáról és a kik osarazandó értékességéről, de a cudar büszkeség mást mondat velük, mint amit éreznek.