ESZTERGOM XI. évfolyam 1906

1906-01-07 / 1. szám

kereső gondjaik köréből a militarizmus parancsszavára elraboltatnak. Egyik-másik rettenetes kétségbeesésében öngyilkos fegyverhez nyul, mert nagyszámú családja fentartását lehetetlenné teszi a katonai szolgálat. Rettenetes idők járnak szegény hazánkra. Hogy Fejérváry újévkor a béke reményszálait szövögette . . . badar beszéd. Ilyen csak a haladó-párt klubjából kerülhet ki.. Szövögetik, szövögetik, de hogyan? végre is hogy még jobban összegabalyítsák s azután széttéphessék azokat. A kormány már bejelentette, hogy a parlament hozzájárulása nélkül (vagyis absolutisztikus módon) is megköti a kereskedelmi szerződéseket, most pedig uj tervet eszelt ki, t. i. hogy a mostani évben nem a régi költségvetés szerint fog kormányozni, hanem az u. n. »inségköltségvetéscc szerint, melyet a kormány a maga céljaira csinált azzal az indokolással, hogy ezt utólagosan fogja majd bejelenteni a képviselőháznak. Értjük ezt az utólagos bejelentést. A nyomor és szenvedés programmjának megfelelő költségvetés az bizonyos, — de mit szól majd hozzá a nemzet? A napról napra nagyobb és nagyobb számban megjelenő megsemmisítő rendeletek és felfüggesztések, melyeket a kormány a megyékkel és azok tisztviselőivel szemben alkalmaz, mindinkább hevesebb és nagyobb fokú ellentállásra fogják a nemzetet buzdítani. Eljött a végső ideje annak, hogy megváltozzék azoknak lelkiismerete, kik ezen a szerencsétlen országon most bitor módon hatalmaskodnak. A felzaklatott szenvedélyeket nem szabad tovább izgatni. Ha Fejérváry és kompániája csakugyan nem akarja akadályozni a békeakciót, akkor végét kell vetnie a törvénytelenségek, az alkotmánysértések és törvényszegések hosszú láncolatának s be kell szüntetnie azonnal a föispánosdi kísérleteket. Kíváncsian várjuk a dolgok további folyását. A kormány lapjai ellenzéki izgatásnak, a királyi tekintély megsértésének, a törvényes és alkotmányos rend felforgatásának minősítik a debreceni eseményt. Mi azonban e gyalázatos hazugságokra nem reflektálunk. Mindanyjával akart maradni. Eleget volt tőle távol a zárdai évek alatt. Nem akarta bevallani, hogy neki is nyugalomra, csendes helyre van szüksége. — Agyon unod magadat abban a csendes fészekben. — Akinek gondolatai vannak, az sohsem unatkozik. — De két hónap alatt egész vad lány lesz belőled a hegyek között. — Épen ellenkezőleg, aki a természetben gyönyörködni tud, ha még oly vad volna is, megszelídülne, — replikázott vissza Olga. Hát igy kezdjen ki az anya tanult lányával. Amit Olga elhatározott, az el volt határozva. Az ellenkezés hiábavaló levegőverdesés. Nem is sikerült őt lebeszélni, mert ime ott lépeget a Lopkáék Gyurka fiával a Motika felé vezető uton. Gyurka nyakába bele van akasztva a festő állvány, mint valami járom, kezében a rámára festett vászon. Ugy feszit, mintha ő volna a festő, az a lány meg mellette, aki ellenzőt rögtönzött piros kalapja elé a palettával, csak a piktor-szereit hordozná. Elfelejti a jámbor hordár-szerepét. Büszkeségét fokozza, hogy ő az egyedüli, akivel az uri leány naponkint hol ide, hol oda elcsatangol festegetni. Az ő szemében a lány nem közönséges halandó, hanem -valami földöntúli, emberi alakba öltözött teremtés. És hogy is ne volna az, aki a bacsa kunyhóját ugy le tudja festeni, hogy Gyurka cseppet sem csudálkoznék rajta, ha kinyílnék az ajtaja s a bacsa jelennék meg a küszöbön ? No aztán még hozzá Gyurka ilyen szép lányt nem látott. Nem is tudja elhinni, hogy a szeme csak épen olyan közönséges szem legyen, ezért csak a kormány a felelős, számoljon be tehát lelkiismeretlen cselekedeteiről. Egyet azonban ajánlunk neki: ne vigye a dolgot végletekig. Mert minél durvább, minél gonoszabb a nemzeti érzés ellen intézett támadása, annál természetesebb ennek az érzésnek háborgása, annál bizonyosabb a fölzaklatott szenvedélyek kitörése. Ha a kormány békét akar, akkor más eszközökhöz kell nyúlnia. Igy sohasem fog tudni boldogulni a hazafias nemzettel, mely jobban óhajtja a békét, mint báfki ezen a világon, de alkotmányunk sértetlen megőrzése és törvényeinek tiszteletbentartása mellett Erre pedig Fejérváry, KristóíTy, Lányi ugy látszik még gondolni sem akarnak. Isten óvja őket a további garázdálkodástól, a nemzetnek pedig adjon erőt s kitartást e válságos időben. Nem a harc szüli a jólétet és boldogságot, hanem a béke csendes szárnyai alatt van annak a tulajdonképeni hazája. Ezt a csendes békét kívánjuk koronás királyunknak s hü nemzetének, a magyarnak, egyaránt! Mercur. — Hát ez a justitia ? Egy budapesti járásbiró, valami Drill Béla nevü gyászmagyar, a Fejérváry-, KristóíTy- és Lányi-féle »remek« triumvirátus kolomposa, »hivatalos hatalommal való visszaélés« címén két hónapi fogházra s hivatalvesztésre ítélte Fazekas Ágostont, Pestmegye kiváló főjegyzőjét, az alkotmányos érzés és igazi honszeretet lánglelkü bajnokát, azért, mert az esküt nem tett s le is mondott. Tahy főispán törvénytelen rendeleteit nem hajtotta végre. Micsoda igazságtalanság ez a magyar igazságszolgáltatás csarnokában ? Nem kívánunk birálatot mondani Drill cselekedetéről, ráhagyjuk azt az illetékes felsőbb bíróságra. Minden tisztességes ember arcába kergeti a vért ez a hallatlan igazságtalanság, már hogy is ne, mikor teljesen hasonló vádak alól más birák teljesen felmentették az illető közigazgatási hivatalnokokat és egy Drill tintával irott kész Ítéletet mer fölolvasni az óriási számú érdeklődő közönség előtt. Vállalkozott-e már valaki ily eljárásra, hogy már a tárgyalás, kihallgatás, bizonyító elj vád- és védbeszédek meghallgatása előtt hozott volna ítéletet? . . . Mit érdemel ilyen Lányi-drabant ? Fegyelmit, még pedig jó szigorú fegyelmit, vagy ami még mint az övé. Gyémántnak kell lenni annak, mert hiszen még a nagy csillag sem ragyog ilyen fényesen. A kikandikáló fogai, ha nem is gyöngyből, de bizonyára drága jószágból vannak. A szája ? A szája meg olyan csöppség, hogy ha az Ancsáéból felét elvennék, akkor is nagyobb maradna. Az egész arca pedig olyan szabályos, mint, mint .... A Gyurka már nem is talál hasonlatot. A nevetése meg szakasztott mása a kis csengetyű hangjának a templomban . . . Míg Gyurka igy elmélkedik s kiszurkálja a lány szemeit, a fogai helyébe pedig gyöngyöket rak, az alatt Olga a csomó ecsettel veregeti az utmenti bogáncsok fejeit. Van abban is élvezet, ha két bogáncs egymás hajába kap s egyik sem akarja a másikat elereszteni. Igy érnek ki a Motikai szoroshoz, ahol a Gyurka megszabadul a járomtól. — Most megint elmehetsz a bacsához, aztán, mikor a nap a hegy tetejére lép, gyere vissza. — Nekem soha sem szabad itt maradni, mikor a frauliőka pingál ? — Te úgysem értesz ehhez, Gyurka, meg aztán nagyon szuszogsz, ami engem zavar. Gyurka bámul, mint aki nem érti, hogyan zavarhat valakit még az is, ha ő szuszog? Aztán félig-meddig sértetten elballag, vissza-vissza nézegetve, vájjon nem hívják-e vissza. Olga ezalatt beigazítja az állványt, ráteszi a rámát. Kezében a paletta és ecset. Fürge, vizsga szemmel nézegeti a napsütött, kopasz Motíkát és a szakadékot, ahol esti szürkületbe halványulnak el a színek. Gyors kézzel rak foltot ide-oda. Pacsmagolásnak látszik az egész. S csak miután áta-botába Motikát, szakadékot, fenyvest rávetett a vászonra, kezdi azt finomítani. Érti ő ezt már. A szeme el is helyesebb volna, teljesen hivatalvesztésre kellene ítélni az ilyen törvény- és jogtipró férfiút. Ugylátszik, hogy a mai absolutistikus kormányzási kísérletek már az igazságszolgáltatás terére is átcsaptak s a csütörtöki bírói ítéletet nem a független bírói lelkiismeret, hanem felülről jövő politikai sugalmazás diktálta'. A felsőbb bíróság döntését ilyenformán várva várjuk. Remélhetőleg nem akad több gyászmagyar a bíróság tagjai között, s Fazekast, aki az alkotmányosság és törvényesség szerint, legjobb meggyőződésével egyezően és a törvényhatóság határozatai szerint intézte hivatalos dolgait, fel fogja menteni. Fazekes csütörtöki elitéltetesét a nemzet dicsőségnek tartja s elvárja, hogy hű fia a justitia mérlegére állíttatván, mint hazáját szerető, derék s buzgó tisztviselő nemsokára felmentessék, a törvénytipró Drill és társai pedig kellően meg legyenek büntetve. W«-. Számadás. Adjuk össze multunkat jelenünkkel s megtudjuk jövőnket . ! . számoljunk tehát, mert mindannyian kíváncsiak vagyunk jövendőnkre. A közelmúlt évnek úgy hajnalán, mint alkonyán misztikus felhők viharzottak a zenithen s fojtó és rekedt volt a nadír levegője. Az év legelső halottja volt az elaggott Liberalizmus, ki esztelen, görcsös vehemenciával ragaszkodott az élethez, mint a haldokló, ki érzi bűnös voltát. Alig hantoltuk el a vén uzsorást, az örökség fölött rögtön hajba kaptunk rossz testvérek gyanánt. A nemzetet képviselő ellenzék magáénak követelte a jogokat, mit a liberalizmustól dicsőségesen elfoglalt. Ezen jogok kiszolgáltatásától elrettentette uralkodónkat a Habsburg-ház géniusza. Ekkor a liberalizmus visszafogadta tékozló fiát: a szociáldemokráciát. Ez, hogy elzüllött exisztenciáját biztosítsa, segédkezet nyújtott legnagyobb ellenségének : a királyságnak. Persze a hályogos szemű Bécs azt hitte, hogy elég ereje lesz a vörös szocialistákkal a feltörő szabadságérzet hatalmas áramát feltartani; hasonlóan az egyszerű német Michelhez, aki Eschingen mellett a Duna forrását kezével elzárva, azt mondta magában: Die werden schaun in Wien, wenn die Donau ausbleibt! Hanem hát nem sikerült. A viharzó tenger nem mindenki szavára csendesül le. A jakabság fellazítása olaj volt csak nemzeti küzdelmünk tüzére, mely most már olthatatlanul lobog mindaddig, míg el nem hamvasztja a kamarilla cselszövését, mely »kimondhatatlan nyomort és szenvedest« hozott ez országra. Ám e szenvedés olyan, mint jótékony vihar nyári délután: felüdíti a lankadó virágokat s megpróbálja, vájjon gyönge rostjaik megállnak-e erősebb zivatarban. fáradt a szinek vizsgálásában. Leteszi eszközeit s behunyt szemmel pihent a puha fenyűfa-hulladékon. Most pedig, mintha megirigyelte volna, fantáziája kéri kölcsön az ecsetet, de nem silány olajfestékbe mártogatta, hanem holdsugárba, napfénybe, korom éjszakába. Hamar készen van munkájával. Bizonyára nem is most készült, hanem már mint készet csempészi lelke elé. S hogy valóban jó a kép, azt gyanittatja a mosoly,- mely Olga ajkain játszik. Ez az ideál. Hányszor idézte már maga elé! De nemcsak behunyt szemmel kellene őt látni. Igen, a valóságban kellene látni ezt a lányosan puha arcot, amely mégis férfiasan kevély, ezt a simogató tekintetet, amelyben annyi bátorság ül, ezt a lelket, mély gyöngéd és erős, őszinte és mégsem sértegető. Felugrik. Ismét kézbe kerül ecset-paletta s ott a vászon felső sarkán barna arcú férfifej bontakozik ki. Vájjon sikerül-e a sok ellentétet vászonra lehelni? Időnkint behunyja szemét, hogy benézzen a lelkében székelő alakra. Ránézve most semmi sem létezik a világon, csak ez az arc. Annyira belemerült szemléletébe, hogy észre sem veszi a közeledő nyúlánk termetű, barna arcú turistát. Pedig az már régen figyeli őt s hiúz léptekkel mind közelebb kúszik. Huzza a kíváncsiság, vájjon mit festeget annyira elmélyedve az a fiatal lány ? S ha észreveszi ? Megkérdezi, kaphat-e a bacsánál éjjeli szállást? Még a fahídon kell átkelni és sikerül a hadművelet. Az az ostoba hid azonban a haditervet teljesen megsemmisítette. Mindjárt az első lépésnél ugy megnyöszörög, mintha minden oldalbordája fájna. Olga a zajra ijedten tekint hátra, halkan fölsikolt s gyors kézzel akarja eltakarni a képet, amely gondolatait elárulja. A kéz lendülete azonban erős,