ESZTERGOM X. évfolyam 1905

1905-02-12 / 7. szám

X. évfolyam Esztergom, 1905. február 12. 7. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Laptulajdonos és kiadó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR, egyetemi tanár. Szerkesztőség: Ferenc József út 75. sz. Kiadóhivatal: Káptalan-tér. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér Többszöri közlésnél árkedvezmény. Konzervatív párt vagy néppárt? Esztergom, február 4. n- Van immár tiz éve katholikus politikai szervezkedésünk. Ez a néppárt. Aki a katholikusok közül komolyan akar valamit, az benn van ezen szervezetben. A néppárt akar is valamit: a keresztény magyar királyságot; tesz is valamit: 25—30 választó-kerület többségét és számos másnak tetemes részét fellelkesitette zászlajának követésére. Felébresztette a keresztény öntudatot, a politikai kötelesség öntudatát az ország legműveltebb megyéiben. Száz meg száz központot adott, ezernyi ezer hivet szerzett a szövetkezeti eszmének a magyar népben. Fényes sikerrel kezdette meg a keresztény nép gazdasági függetlenitését az uzsoratökétől s a keresztény munkásvilág komoly szervezését. Megszólaltatta a keresztény elveket a magyar törvényhozás termében. A keresztény népies sajtónak három hetilapja által oly lendületet adott, aminőről tiz év előtt álmodni sem mertünk volna. Központi napilapja az első katholikus napilap, mely politikai körökben is számot tesz, s több világi előfizetővel bir, mint egyházival. Bámulva kérdezzük, miért szoritkozik ezen egész szervezet az ország nyugoti felére, a szép Dunántúlra s a jámbor Felsővidékre ? Miért nem sorakoznak zászlaja alá mindnyájan a magyar katholikusok? A feleletet csak az emberi gyarlóságban tudjuk megtalálni. Vannak katholikusok, kiknek nem kell az a párt, amely van. Olyat akarnak, olyanért lelkesednek, amely nincs. Hát ez igen kényelmes és igen olcsó lelkesedés. Kényelmes, mert a »karriert« nem veszélyezteti. Bánja is a liberális fögazda, ha valaki oly párt mellett üti a dobot, amely nincs ? Olcsó is. Oly párt, mely nincs, nem is követel áldozatot. Sem pénzben, sem munkában, sem idegben, sem velőben. Más nyitját ennél nem tudjuk annak, hogy még mindig vannak katholikusok, akik elvből mást akarnak, mint a néppárt. Ha a néppárt hatvanhetes, akkor ez nekik aulikus, akkor ök negyvennyolcasok. Ha a néppárt a nemzeti követelményeket hangoztatja, akkor ez nekik rebellis és ök a dinasztikusuk. Ha a néppárt katholikus, akkor azt mondják, hogy nem kell külön katholikus párt; nem kell a katholikus érdekek védelmét egy ellenzéki kisebbségre bizni. Ha a néppárt azt mondja, hogy nem akarja bántani a nemkatholikus felekezeteket, szidják, hogy nem katholikus párt és rácitálják a szillabust. Bármit akar a néppárt, ök elvből az ellenkezőt akarják. Vagy ha kénytelenek ugyanazt akarni, ök elvből máskép akarják. Midőn a néppártban a mágnásvilág nagyobb szerepet vitt, akkor az volt a baj. Akkor nem volt néppárt, hanem grófi párt. Most, midőn a néppárt a népben erösebb gyökeret vert s nekik sikerült a főúri világ több tagját a néppárttól elidegeníteni — megint ez a baj. Most nem elég előkelő, most demagóg párt lett belőle. S ez a legújabb vesszőparipa, melyen az „elvből mást akaró" vagy „elvből másképen akaró" tisztelt jókatholikusok nyargalásznak. A néppárt most demagóg. A káplánok pártja. Nem elég finom. Nem elég előkelő. Más pártot kell csinálni. Finomat, előkelőt. Mindenek előtt tekintélytisztelöt. Némelyek szerint konzervativ lehetne a neve. De bármiként is legyen: más legyen, mint a néppárt. Az a fő, hogy más párt kell, mint a mely van. Olyan kell, a mi nincs. Talán bizony olyan is, a minő nem is lehet. Ez volna a legkényelmesebb. Mindenesetre a legolcsóbb is. Nem kerül semmibe, a »karrier« tengelyét meg nem akasztja. »Tehát tervezzünk életképtelen pártot.« Heuréka!! Ilyen életképtelen párt a konzervativ párt. ÄZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Édes anyám, lelkem. Amig az arcomon Sötét bú tanyázik : Amig a két szemem Olykor könytó'l ázik ; Amig a szavamat Alig tudják venni; • S amig az ajkamra Mosolyt nem hoz semmi: Addig ne sirasson, Ne sirasson engem, Édes anyám, lelkem. Hiszen tudja, mindig Olyan bohó voltam. Csillagokat űztem, Álmokat hajszoltam. Most is csak egy csillag Futott le az égről, Csak egy lány törült ki Egy szót a szivéből .... Azért hát ne sírjon, Ne sirasson engem, Édes anyám, lelkem. De hogyha majd egyszer Széles kedvem támad S kacagva árad ki Lelkemből a bánat; Hogyha majd nevetek Pajzánul, bolondul, Hogy a szememből még A köny is kicsordul: Akkor sirasson meg, Sirasson meg engem, Édes anyám, lelkem. Véga. Az elmúlás. —- Egy nő naplójának végső sorai. — Irta: Lábay Gyula. I. Mondják, hogy akit a sorvadás kezdett ki, az — főleg, ha fiatal — nem sokáig húzza. Így van, igy lesz nálam is. Hosszú haldoklásom megkezdődött, — a nyarat még tán kibírom s aztán, — aztán . . . Napok óta kinoznak elmúlásom képei. Napok óta gyötörnek kérdések, melyek még sohasem foglalkoztattak engem. Nem irtam róluk eddig, most azonban, hogy valamelyes formát öltöttek, papirra teszem őket. Velők záródjék naplóm! A jövőbe merült tekintetem . . . Az ősz jegyét láttam a tájon. A süvöltő szél siralmát hallottam lejteni a megkeményedett föld fölött bizton, vakmerőn. Láttam mint boritották el a földet az ágról szakadt falevelek, hogy a virágokkal átszőtt takaró helyén, szemfödőjét képezzék a pihenni vágyó természetnek. A szemfödő szivembe markolt: ravatal állott rajta, az én ravatalom. Körül kandeláberek égtek. Lobogásuk ünnepélyes volt és hideg: dermesztően hideg. A koporsó födelét koszorúk ékitették. Ezt férjem, azt gyermekeim adták, amaz rokonaim nevét viselte magán. Körülöttem suttogtak a látogatók. Kint zúgtak a harangok . . . A kép változott, alakult. ... A pap megérkezett s beszentelte a lezárt koporsót. A menet megindult. Két kis gyermek követett engem. Lényük töprengést árult el. A két angyal naiv problémákon törte fejét. Velük ment férjem. Szegény, merev tartása, bánatos arca, nagy, igaz fájdalomról beszélt. A sorban a rokonok következtek. Utánuk a látványosságot kereső »gyászoló gyülekezet« sorakozott. Azok az árvákat siratták, •— ezek feleséget kerestek a — három napos özvegynek. Kíváncsi voltam, mi lesz tovább? S elém tárult a sir. Korán nyílott meg, hogy befogadjon engem, nagyon korán. Jól láttam : a nedves rög halmokat képezett minden oldalon. A marcona sirásó segített a dolgon : ügyesen, de közönyösen hányta le darabokban a földet. Nem tudta, hogy életkedvvel telitett szivet temet. A domb emelkedett. Emelkedésével fokozatosan tünedezett a kiséret: kiséretem. Végre egyedül maradtam. Egyedül, — örökre.