ESZTERGOM X. évfolyam 1905
1905-09-10 / 37. szám
ESZTERGOM 1905. szeptember 10. oldani. Egyik legnagyobb ütőkártyája az általános titkos választói jog. Ezzel a hangzatos frázissal uszítja most a társadalom kóbor kopekjeit, a szociáldemokratákat a nemzeti jogokért küzdő koalició ellen,} s erre kapható emberekkel ligát szervez, melynek célja, hogy a koalícióhoz tartozó neves politikusokat bevonja a hazátlan szociáldemokrata szószba s igy egyenetlenséget, pártviszályt teremtsen a magyar faj életkérdése körül csoportosulok között. A ligától, mely a kormány és a nemzetközi szocialisták legvakmerőbb kalandoraiból alakult, a többek között Kmety Károly dr. egyetemi tanár és Esztergom város országgyűlési képviselője is kapott már felhívást, miszerint csatlakozzék az általános titkos választói jogot kívánók társaságához. Kmety dr. a felszólításra elutasítóan válaszolt s politikai elveinek szilárdságát bizonyítja ezen állásfoglalásának megindokolása. Ezt irta ugyanis a ligának: „Nem vehetek részt a liga akciójában egyszerűen azért, mert a szavazati jog titkosságát nem kívánom ; azt a magyar nép politikai jellemére káros hatásúnak tartom. Híve vagyok azonban a korminimum által mérsékelt általános nyilvános szavazati jognak. Mindenekelőtt való államéletünk megmentése a megkezdett nemzeti küzdelem sikeres befejezése által. 1 ' Az ügynök-kormány politikai vigécei ennek dacára nem vesztik el kedvüket s folytatják a toborzást, természetesen eredménytelenül, mert a koalició komoly politikusok szövetsége, mely át lát az amatőr miniszterek ügyetlen tervein. A gazdasági ismétlő-iskolák. Nincs tér, melyen annyi volna a hívatlan bíráló és reformálni vágyó szakember, mint a népnevelés. Külföldön jónak bizonyult intézmények, nálunk, úgyszólván fejlödésök csirájában ócsároltatnak beható tanulmányozás és kellő tapasztalatok hiányáról tanúskodó naiv állításokkal. Ily vaktöltésekkel pufTogató kirohanásokat hallunk és olvasunk újabb időben gyakran, a gazdasági ismétlő-iskolák nagyfontosságú intézménye ellen. Az ismétlőiskola már ötven év előtt lett elrendelve, de annak látogatása csak újabb időben lett szigorúan szorgalmazva s akként módosítva, hogy valamint van a kereskedő- és iparos ifjúságnak iskolája, úgy legyen a földmüvelök számára gazdasági ismétlő-iskola. Nálunk, mint kiválóan földművelő orII. József egyszerűen szétoszlatta őket, vékonyka nyugdijat biztosítva a világgá kergetett szerzeteseknek. Felfelé Szakolca, lefelé a buckás, futóhomokos burerdő alján Malacka, zárdaszerüen festő régi Ferenc-rendi kolostorával. Aztán még lejebb a magasodó hegyek ölelő karjai közt regényesen fekvő, ősrégi búcsújáró hely, Máriavölgy. Mintha el akarna bújni a csillám-palás hegyek közt, mintha a keresgélő utast meg akarná téveszteni, ugy rejtőzik a zöld katlanban. Talán e szent hegyek mentették meg e vidéket, hogy a katholikus hivek együtt tartozóságát nem zavarta meg a reformáció társadalmon és lelkeken sebet tépő kételye. Mintha a nép is érezné e kegyelmek hatását, általában véve még nem romlott meg s hálából nagyon ragaszkodik kegyhelyeihez. Hol kisebb, hol nagyobb csoportok, köznapon és ünnepeken vonulnak e helyek felé, buzdulással lelkükben, lelkesedéssel szivükben. Kétszer-háromszor megnézik évenkint, de legalább egyszer el kell menni. Ez egy kirándulásnak, egy — nyári üdülésnek felel meg. Hogy az üdülés fátyola alatt itt-ott ferdeségek, viszásságok is előfordulnak, ne csodálkozzunk rajta, hisz a legszentebb dolog is csak emberi kezekben van és a legszentebb érzelem is profanáiható. A vasút is hozza vendégeit e vidékre, cilinderes urakat, fátyolos hölgyeket, kik a kegyképek előtt térdre is tudnak borulni. De a lassan felfelé húzódó, hol meg meredeken szökő Kis-Kárpátok, mintha öntudatlanul határláncot húznának szép hazánk e kies része és a többi nagy része között, mintha azt pár ezer szagban, a gazdasági oktatást a népoktatással kell szoros kapcsolatba hozni, mert ily módon lehet a gazdasági ismereteket a legszélesebb körben terjeszteni; másrésztanépnél az oktatás-ügy iránt nagyobb és állandó érdeklődést csak úgy remélhetünk, ha az oktatásnak anyagi jólétére vonatkozó gyakorlati hasznát is tapasztalja. Ez intézmény nagyfontosságú. Midőn kifogásokat hallunk ellene, Vas Gereben korrajzának a keszthelyi Georgikon íölállitását gúnyoló alakjai jutnak eszünkbe. Száz év előtt elcsépelt érvekkel állani elő ma, csakugyan komikus dolog. A mi népünk gyakorlatában van a gazdaságnak, a földmüvelésnek, szorgalommal, ügyességgel űzi, de azt is láthatja a figyelmes szemlélő, hogy abban a munkában az értelemnek kevés része van; ezt kell belevinni, hogy okszerűbb legyen gazdálkodásuk. Nem a földművelő férfiakat tanítjuk az ismétlő-iskolában szántás-vetésre, hanem a nagyobb gyermekeknek nyújtunk oly ismereteket, melyeket a földmüvelésben értékesíthet. Erősítjük az ifjúságban- a mi földművelő népünknél meglévő nemes érzést, mely öt a földhöz köti. Megkedveltetni óhajtjuk a gyügyölcsfa-tenyésztést, amelyet ugyancsak kevés helyen gyakorolnak, kevés helyen értenek. Mennyi területet látunk mindenfelé, melyet gyümölcs-fákkal lehetne értékesebbé tenni. Oly feladat van a gazdasági ismétlő-iskolák elé tűzve, melyet a tanitó meg is oldhat anélkül, hogy gazdasági akadémiát végzett volna. Nem okvetetlenül szükséges, hogy a tanitó maga bírjon föld-birtokkal, de ha van földje, annál intenzivebben fog feladatának megfelelhetni. Ha földjei vannak, nem fog azokon mintagazdaságot űzni, csak körülményeinek megfelelő okszerűséggel törekedni, tapasztalatait az iskolában érvényesíteni. Bénitólag hat az ismétlő-iskolai gazdasági oktatásra az a téves állítás, hogy a pap vagy tanitó gazdasággal nem foglalkozhatik, mert hivatalos teendői nem engedik. Ezt azok hangoztatják, kik sohasem gazdálkodtak ! Tények ellenében nem lehet érvekkel elöállani; már pedig tény, hogy vannak lelkészkedő papok és faluhelyen működő tanitók, kik hivatalos teendőik pontos elvégzése mellett a mezőgazdasággal is nagy sikerrel foglalkoznak s ebben a község lakóinak jó mértfölddel tovább tolnák oda Amerika felé. A hullámzás igen erős a külföld irányában s a markáns vonású, arcában sok okosságot mutató, egyszersmind egy adag góbé ravaszságot sejtető tót népnek Amerika soh' sincs távolabb, mint a szomszéd faluja; csak az a különbség, hogy oda két óra alatt jut el, amoda pedig két hét alatt. A hegy-választás következtében a szellő is mintha északibb, hűvösebb, vagy mint a magyar ember mondaná, mintha tótabb volna. Az alföldünkről május végén szerte kalandozó kis poszszátok, ugylátszik nem hatolnak át a hegygerinceken, nem melegítik a ködpárákát, meg á lelkeket és a lelkesedést. Sokaknál a szivek nem tudnak melegedni a magyar hazafiság éltető gondolatánál. »Mi tótok vagyunk, védjük a tót nép érdekeit.« »Az embernek legdrágább kincse a hite után a nyelve.« »Ha a viseletet megváltoztatjuk, az erkölcs is változni fog«, hangzik itt is, ott is. Mind szép és plauzibilis axiómák, de csak látszólag ; valójukban olyanok, mint a bur-erdők nagy gombái: csak fel kell vágni egy acélkéssel, mindjárt kékülni kezd, mert eyon-mérget rejt magában. Hol a lassú méreg? Ott van a politikai és szépirodalmi tót-nemzetiségi lapokban, melyek e vidéken és feljebb Túrócban, Liptóban közkézen forognak. Ott van a kacérkodásban, melyet e lapok a cseh-nemzetiségi lapokkal folytatnak. Észrevétlenül, de erős adagban oltják be a mérget, mely lassan és biztosan kiöli az igaz hazafiságot a szivekből, az emberekből..... Egy irányzat, egy párt volt e vidéken túlsúlyban, mely a keresztény elveket irta zászlajára, példát s gyakran tanácsot adnak. Földbirtokkal bírni, gazdálkodni nem annyi, mint földművelővé lenni. Több ezer holdnyi belterjes gazdaság egy szakképzett, intelligens vezető embert teljesen igénybe vesz, de kisebb 100—200 hold birtok értelmi vezetése a papi vagy tanítói hivatallal is szépen megfér. Nemcsak megfér a tanítói működéssel, de csak ily úton lesz képes megfelelni annak a társadalmi feladatnak teljes mértékben, amely a falusi tanítóra, mint népnevelőre hárul. A falusi olvasókörök, gazdakörökben az intelligens, diplomás ember szavának nagyobb tekintélyt és súlyt a gazdasággal való foglalkozás ád, mely öt a nép sorsának osztályosává teszi. Kétségtelen dolog, hogy az egyéni hajlamok különbözők s nem egyenlően alkalmas minden ember hivatalának minden teendőire. Azt állítani azonban, hogy a fentiekben kifejezett tevékenységre a tanítónak nincs ideje, ez annyi, mint a népnevelői működés hatása felöl táplált kedvező véleményt csorbítani s ezzel a jobb anyagi ellátás jogos alapját ingatni; annyi mint magunk alatt vágni a fát. A gazdasági ismétlő-iskolák hasznos intézmények, a hozzájok fűzött várakozásnak a népnevelök buzgósága által meg is fognak felelni. Perger Lajos. Nehéz megélhetési viszonyok! (y) Minél inkább múlik a nyár, annál inkább érezhető mindenki által a nagy drágaság. Napilapok, szaklapok felhozzák ezt az abnormis állapotot. Az emberek panaszkodnak, hogy elviselhetlenné válik a megélhetés. Alig 2 éve jó húst lehetett venni 50—52 krajcáron, ma pedig ugyanannak a húsnak ára 70—80 krajcár; az a csibe amelynek párja azelőtt 40—50 kr., ma 80 — 90 krajcár; de 1 frton felül is, sütni való pedig 1 frt 40 kr.; hát bizony ezen árak hallatlanok és jogosulatlanok is, mert mai nap is van elég szarvasmarha s szárnyas jószág is épp oly mennyiségben hozatik a piacra, mint azelőtt. Ez az állapot pedig már tűrhetlenné lesz. A marhahús árát lelketlen emberek bűnös spekulációja okozza, ez ellen nagyon nehéz védekezni s csak messzebb menő hatósági intézkedésektől várhatunk javulást. Az apró állatok drágulását az eladók a mult évi rossz gabona-termésnek tulajdonítják, ez azonban csak olyan hamis állítás, mert a baromfi-neveléssel foglalkozóknak, sajnos, távolról sincs ismeretük arról, hogy miként kell baromfit azok diadalra jutását az-ország kormányzatában tűzte ki nemes feladatául. S most egy uj irányzat, sőt kifejezetten egy uj párt van alakulóban, a tótnemzetiségi párt. A gát, mely a bal értelemben vett szabadelvüség tulterjedését valamennyire akadályozta a törvényhozásban, mind jobban és jobban alá lesz mosva. Két-három .év ... . és a gát beszakad ; ez a párt itt eltűnik. Vájjon használtak-e ez eszmékért lelkesedő jó lelkek a keresztény elveknek? Vájjon nem áldozzák-e, bár tiszteletet érdemlő lelkesedéssel, mégis indirect a keresztény elveket a nemzetiségi eszmének ? Vájjon használnak-e a gyakorlatban a ker. elvek diadalra jutásának ? Gondolkozzanak rajta. Hogy az eddig ott túlsúlyban levő párt most a koalícióban van, hogy más elvüekkel paktál hic et nunc, senkisem hibáztathatja, sőt mindenki könnyen értheti, ki a szempontok létráján magasra tud emelkedni. Hisz ha nem teszi, önmagát sülyeszti el a megsemmisülés tengerében. Ezt legalább azoknak kellene érteni, kiknek értelem adatott s kik a többiek vezéreivé tétettek. Magasabb és általánosabb szempontok alá venni a dolgok menetét! Vagy ha ugy fejlődnek a dolgok, mint eddig, nem lesz baj ? Félő, félő .... nagyon félő. Most azonban elég a gondolat-fonásból. Vissza a leporolt szobába, az üres tárcák társaságába. Ragadjuk ki képzeletünket az emlékek zsongitó hálóiból és tereljük a komoly munka medrébe, a hivatás és hivatal lelkeket edző feladatai felé. Hagyjuk a világot magára, majd elmegy . . . Bölcs Isten az, aki rendel... T.