ESZTERGOM X. évfolyam 1905

1905-08-27 / 35. szám

ünnepélyes sz. mise volt, utána az egyesületek zászlók alatt vonultak az uj épülethez, az egyesületek után haladt a felszentelő főpap diszes ornátusban papi kísérettel, majd a vidék egyházi és világi előkelősége következett; a .menetet a nép zárta be. A felszentelés rövid szertartása után az itjuság Adámy Rezső tanitó vezetése mellett egy éneket zengett kettős karban, mire a felszentelő főpap igazán lelkes, magas színvonalú, szívhez szóló beszédet mondott. Erre a község plébánosa a kath. kör 10 éves fennállásáról emlékezett meg röviden. Majd a leány-egyesület egy tagja díszes csokrot nyújtott át a felszentelő főpapnak, ki ezután a »Te Deum«-ot intonálta, minek eléneklése mellett a menet visszatért a templomba, hol ez ünnepség befejezést nyert. Délben az uj házban, a kath. kör termében dísz-bankett volt, melyen 70 vendég vett részt, a vidék egyházi és világi előkelősége és a népből is sokan. Egymást érték a szebbnél-szebb felköszöntők. Este 8 órakor szini-előadás volt, az ifj. egyesület főtermében, mely óriási nagysága dacára, zsúfolva volt vendégekkel. Előadta az ifjúság Csepreghy Ferenc »Sarga csíkó«-ját igen szép sikerrel. A színdarab megkezése előtt egy rendkivül kedves meglepetésben részesült a közönség. Az ifj. egyesület egyik tagja felköszönté a szeretett plébánost, dr. Machovich Gyulát s ime ezen szavainál: »És most irányítsátok szemeiteket és szivetek érzelmeit jóságos atyánk felé« — felemelkedik a függöny és feltűnik a rajongásig szeretett plébános nagy s a megszólalásig hű arcképe gyönyörű keretben, virág-dísztől körülvéve. E képet az ifj. egyesület készíttette a saját főterme számára. Az erre kitörő éljen és taps az egész közönséget betölté és e jelenet hatása alatt szem alig maradt szárazon. Mindazoknak, kik a színielőadásnál felülfizettek, ez uton mond köszönetet a vezetőség. Dr. Csernoch J. 10 K, Juhász G. 10 K, Barsy J. 5 K, Lőwenstein A. 12 K, Vanke J. 7 K 60 f, Mahr R. 7 K, Schrank S. 5 K. 20 f, Simkó J. 4 K 60 f, Sárficzky B. 3 K. 40, dr. Fratrits 3 K, Turchányi Ö. 2 K 60 f, Csepreghy K.-né 2 K 40 f, Bányász E. 2 K 40 f, Machovich I. 2 K 20 f, Gyürky I. 2 K 20 f, Kosztolánszky I. 2 K, Sárficzky J. 2 K, dr. Bosnyák N., Haverla I., Boros Pál 1 — 1 K, .Szántó H. 1 K 60 f, Kollár K. 1 K 40 f, dr. Machovich Gy. 1 K 40 f, Pintér F. 20 f. A szokásos búcsúi mulatságot az ifjúság f. hó 27-én tartja meg. Nem lehet eléggé kiemelni azon jótékony hatást, melyet főleg az ifj. egyesület gyakorol az ifjakra anyagi és lelki tekintetben. Még csak egy évig működött az egyesület és máris meglátszik nagy hatása. Minden héten háromszor jönnek össze az itjak este 7 órától 9-ig. Az első órában tanítás, felöl v van, a másodikban szórakoznak. A leány-egyesület tagjai ugyan úgy, de csak vasár és ünnepnap d. u. 4-től 6-ig. Az ifjúság egészen a vezetőség kezében van. Hah! mint csillantak fel egyszerre azok a könnyes szemek, hogy olvadtak fel azok a hideg tekintetek, hogy borultak örömteljes sikollyal kétfelől is arra a zokogó férfira. Mint csókolták hálásan, melegen a kezét, az arcát; apuskám, édes, jó apuskám; férjem, drága férjem ! Az agg lelkész meghatottan tekintet rájuk s áldást rebegtek reszkető ajkai. Soká — soká tartott a néma, csak zokogástól megszakított jelenet. Végre Kőváry még egyszer megcsókolva szeretteit, felemelkedett. — Plébános Ur, kérem, szíveskedjék tehát megkeresztelni fiamat. Nem jutott eszébe, hogy mit szólna a közönség és a miniszter, ha most látnák. Nem törődik semmivel, ez a pillanat értékesebb neki hírnévnél, miniszteri széknél. Már is ? A pap leült az ágy mellé s röviden kioktata a fiút a szükséges tudnivalókról. Nem sokat kellett fáradnia, a gyermek atyja tudtán kivül már nyert vallási oktatást. Anyja, meg sokszor maga a plébános is gonddal ápolták fogékony, tiszta lelkét. Kőváry nehéz fejét kezére hajtva hallgatta az oktatást. Mily ujak s mégis mily ismerősek voltak előtte e tanok.Mikor még ő is ily áhítattal, ily ragyogó szemmel tudott hallgatni rájuk . . . Régen volt... S mégis oly különös érzés lopózik szivébe a viszszaemlékezésnél.... Eszébe ötlött az az előbbi »még«. Hátha A korcsmázás megszűnt. Táncmulatságaik oly szép rendben, oly engedelmességgel folynak le, hogy gyönyörűség nézni. Azért a leghatározottabban vissza kell utasítanunk azt a vádat, hogy ezek »kiváló bicskasok.« Magyar vér folyik bennük, az igaz, de hajlíthatok, engedelmesek, csak foglalkozni kell velük. Mindebből az a tanulság, hogy boldog az a község, melynek papjai és tanítói az ifjúsággal foglalkoznak, boldog az a község, melynek oly plébánosa van, mint dr. Machovich Gyula, ki anyagi és szellemi erejét népe boldogitására fordítja, boldog az a község, melynek oly lelkes tanítója van, mint Csepreghy Károly, ki előrehaladt kora dacára ifjúi hévvel és lelkesedéssel vezeti az ifjúság egyesületeit. HIREK. Hattyú-krónika. Hiába ... I hiába . . . ! Ahasverus sem kóborolhat Időtlen időkig a világba . . . No nézzék csak e hófehér fejet: Csoda-e hát. hogy nyugdíjba megyek? Hiszen Pegazusom, a jó csikó, Mely a várost hetenként végigjárta, Már mind a négy lábára sánta. Pedig a vén csontra a jó redaktor ur Aranypatkókat veretett. Igaz, hogy ezeknek A zálogházban kerestem jobb helyet. S szegény Pegazusom Patkó nélkül oson, És hirhedt szárnyai Elkoptak s nem tud szállani. Mert mi a tagadás, Ha a sors ugy határozott. Pegazusom hirhedt szárnya Gyakran seprővé változott. Sokat söpörtem véle piszkot, szemetet, A peticiós bandát és azt a — hetet, Ki a nemzet nyakára ült orozva, Bár hull belőle piszok, mint a polyva. Hiába, most már vén ember vagyok, És izzadok, ha versen kotkodácsolok. Én sem nézek már Jolandára, Bözsikére. íluskára ; És rám sem néz se Majka sem a Lórika, — Minek is akkor már a Krónika . . . ?! Megaztán kérem, Tudják már régen, Hogy: Az öreg ember nem vén — asszony, Hogy össze-vissza pletykálgasson, Hogy összehordjon tücsköt-egeret -. . . Beszéltem eddig én is eleget, Hiszen a bölcsességet nagy kanállal ettem, A la . . . la . . . nem szólok semmit . . .. Hiszen tudják, hogy zseninek születtem, már rálépett az útra ? Szeretett volna felkiáltani: nem, nem ! Csak fiának átszellemült arca tartotta vissza a hangos kitöréstől. Vége lőn az előkészítésnek. Megérkezett az orvos nejével, akiket keresztszülőkül. hivtak meg. Kőváry leirhatlan érzelmek közt nézte végig a szent ténykedést. Agyára ólomsullyal nehezedtek a háborgó gondolatok. A keresztségben újjászületett gyermek összetett kézzel, elragadtatott tekintettel feküdt ágyában. Ajka mosolygott, szeme tündöklött. Talán a fényes angyalkákat látja ismét, — gondola az apa az előbbi álomra emlékezve — akik most őt is karjaikba vették, mert ruhája immár hófehér volt s vitték oda föl. . . . . . Hova ? Összerázkódott e kérdésre az istentagadó. Hova ? Az ő tanai szerint a halál után teljes megsemmisülés következik. * Hát ez a tisztalelkű gyermek, ki rövid élete alatt annyit .szenvedett, megsemmisüljön ép ugy, mint akármelyik gonosztevő ? Közben a fiu, talán az oly különböző érzelmek hatása alatt, elszenderült. Arca derült volt és ragyogó. Az atya nézte azt a kedves arcot. És ha meghalna, ha egyszer leszegzik koporsóját, soh' sem lássa őt többé ? Aztán éljen azzal a tudattal, hogy megölte gyermekét ? Ez a gondolat őrülésbe ejt. Mily jó azoknak, akik hinni tudnak. Azok a halál után boldognak tudják kedveseiket s biznak S hogy nem az vagyok, nem tehetek róla ' Ha az lennék, hát jobb életem vóna . . . ! Beteg vagyok már, mint Pegazusom beteg. Kinek szemét arannyal verte ki A jó redaktor. azt a szép szem 't . . . ! S szegény most megvakult, A szárnya elkopott, A szőre megfakult, A széna elfogyott; És a lába . . . ? Oh, arra sánta; S a füle, ugy a jobb, miként a bal Nem nagyot —, de egy — kicsit hall. Tehát, ha nincs se puskapor, se széna, Se véna, se téma: Nem dőlhet tovább a sok poéma, Igy értheti a gyáva és a hős. Hogy penzióba mért megy a Regős ? Tudom örül a távozásomon, Kin átrepült Pegazusom S kit a tavasszal összerugdosott: Örül a fattyú Kóbika, Hogy kész a Hattyú-krónika! Isten veletek kedves olvasóim: Szaczelláry. peticiós urak, Rendőrök, jegyzők s táncos gimnazisták, — Ejnye, — bohó ki utánuk kutat! Örvendve zengjetek Hozsannát és dicséneket, Mert köztetek most mindenki örül, Hogy nem pattog rim többé a feje körül. Örvendjetek . . . ! De mégse . . . ! Hagyjatok békét az örömnek! Lesz még nekem egy jó fiam utódul, Kinek a zsarnokok is könyörögnek, Kiből a jó rim csak úgy tódul, Ki telivér Pegazusával Csörtet iszonyú robogással A Acr^hatatlanságnak kapuja felé ... Aki a parnasszus felett Oly magasan röpül, Hogy meg se látja azt A fellegek közül. Heviti őt a bir . . . dicsőség . . . géniusz . . . A szende arcú múzsák közül is vagy husz . . . S az ambíció sosem mond csütörtököt, Ha az ifjúnak lelke azzal van tele. Csupán az kár, hogy Hans Sachs a neve! Igaz, hogy én magam keresztelem. De nem tehetek róla, Hogy ép e név akadt elém. Óh jó fiam, csak azt mondom neked, Midőn Hattyú-krónikám végig élvezed, Hogy dolgozd te le azt a sok előleget, Mit apád a redaktor úrtól kiszedett 1 Fogadd tanácsom fiatalos hévvel S mit én nem egész dicstelenül kezdek: Folytasd, Hans Sachs fiam, teljes dicsőséggel! •Regős, nyug. Krónikás. a viszontlátásban. Akárki volt, aki e tant kitalálta, de ismerte az emberi szivet.... Magasan állt a nap, midőn a gyermek fel' ébredt. Kőváry összefont karokkal, ércszoborként állt az ágy mellett. A gondolatok és érzelmek csatája még nem csitult benne. Fia hangja téritette magához. • — Apuskám ! — Hogy érzed magad édes fiam ? — Jól, nagyon jól! Boldog vagyok. Ülj ide mellém s végy az öledbe. Karjaiba vette a beteg gyermeket s ez átölelte atyja nyakát. — Mit álmodtál kis fiam ? — Szép, fényes angyalok közt jártam, akik megmondták, hogy holnap már én is köztük leszek. — Nem, fiam — nem ! Meg fogsz gyógyulni. Nem, nem szabad meghalnod. S szinte erőszakosan szorította magához, mintha meg akarná védeni attól a borzasztó rémtől. — Meg kell halnom. Itt, itt a szivemben ugy fáj valami, mintha tőrt döftek volna be. Ne sírj apuskám, lásd, a mama is mindig sir s akkor csak jobban fáj a szivem. Beszélgessünk, úgysem beszélhetünk már sokáig. — Ne, ne beszélj igy fiam! — Miért szomorkodol édes apám? Ott fönn már nem lesz soha semmi bajom. Szép fehérszárnyú angyalka lesz belőlem. S aztán majd éjjelenkint eljövök hozzátok. Leszállok az ágyatok fölé és megcsókolom arcotokat és kezeteket. Ti azt megérzitek s rólam fogtok álmodni. S ott fönn a Jézuska