ESZTERGOM X. évfolyam 1905

1905-08-13 / 33. szám

X. évfolyam. Esztergom, 1905. augusztus 13. 33. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám, ára 16 fillér. Laptulajdonos és kiadó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR, egyetemi tanár. Szerkesztőség: Szentgyörgymező 9. >sz. Kiadóhivatal: Káptalan-tér, hová az előfizetések küldendők. Hirdetését felvétetnek a kiadóhivatalban, valamint Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Hadseregünk nemzeti jellege. Esztergom, aug. 12. Hadseregének nemzeti jelleggel leendő felruházásáért viv kemény, de jogos harcot a magyar nemzet. Ez a küzdelem ma a legaktuálisabb témája politikai életünknek. Ez képezi ama nagy válságot, melynek reánk nézve kedvező kimenetele annál is inkább kívánatos, mert ez hazánk megerősödését, izmosodását hatványozott mértékben elő fogja mozditani. Ezt a hazát magyar érzéssel, igaz hazaszeretettel, lelkesedéssel és magyar tartalommal kell telíteni, mert Magyarország csak igy lesz igazán magyar. Aki nem igy akarja, az e nemzet ellen van. Lehetséges-e, hogy az ország fejlődjék, erősödjék és nyugalommal tekinthessen az ismeretlen jövőbe, ha bármely lényeges alkatrésze nem birja ama kellékeket, melyek annak hamisítatlan nemzeti jellegét biztosítják ? Már pedig, sajnos, eme lényeges kellékeket a mi hadseregünkben hiába keressük. Nincs abban egy makulányival sem több magyarság, mint a mennyit az a magyar fiú az iskolából vitt, de a melyet a kegyetlenül duló osztrák szellem elöl kénytelen elrejteni. Nem szándékozom a jelen alkalommal bővebben vitatni, hogy a hadsereg nyelvének és szervezetének megállapításánál melyik fél a mérvadóbb, csak konstatálom a száraz tényt, hogy a hadseregnek nem egyéni, hanem nemzeti célt kell szolgálni, igy tehát e tekintetben a fentartó nemzet akaratának kell érvényesülni, mert a hadsereg általa és érte van. Ezt kívánja továbbá az egyenlőség, a paritás tiszteletben tartása is, mely a két nemzet között fennáll. Magyarország és Ausztria között fennálló viszonyból kifolyólag a közös hadsereg szervezetének, nyelvének, szellemének stb. egyik fél jogos érdekeit sem szabad sérteni, mer tezek képezik az illető ország hadi erejét. Már pedig ez nálunk a válságban nincs igy. Mi a közös hadseregre, sőt annak magyarországi részére ép a hadsereg helytelen szervezeténél, nyelvénél és szelleménél fogva, dacára nagymérvű pénz és véradónknak, szükség idején nem támaszkodhatunk, hanem Ausztria kényére leszünk utalva. Csak akkor lesz a hadsereg Magyarországé is, ha annak magyarországi része szervezetileg megfelel jogos igényeinknek és benne a magyar nyelv és ezzel együtt a magyar szellem lesz az uralkodó. Nekünk oly hadsereg kell, melynek erejére Magyarország bármikor és bárkivel szemben támaszkodnánk. És ennek hiánya méltán bánthat bennünket. Nincs kizárva, sőt történeti tényként áll előttünk az az eshetőség, hogy a monarchiális viszonyban lévő két ország közül az egyik a másikkal szemben jogtalan követelésekkel lép tel. Ilyenkor mindig az az állam van előnyben, melynek nyelve és szelleme uralkodó a hadseregben. Mig a másik fél ily esetben kénytelen volna hadseregét úgyszólván egészen újra szervezni, mi a harcképességet óriási mérvben csökkentené. Ha tehát annyit költünk a hadseregre, akkor joggal megkívánhatjuk, hogy az a mienk is legyen. A közös hadsereg magyarországi részénél a magyar nyelv behozatala s a magyar szellem megerősítése reánk nézve még egyéb dolgokban is kedvező hatással volna. Tudjuk, hogy hazánkban többféle nemzetiségek laknak, akik csak akkor forrnak velünk eggyé, ha a magyar nyelvet elsajátítják és a magyar szellemet megismerik és megértik. Ez az egybeforrás hazánk megerősödését eredményezné. A magyar nyelvű és szellemű hadsereg pedig igen kedvező alkalom volna arra, hogy a nemzetiségekkel a magyar nyelvet elsajátíttassuk és a magyar szellemet megismertessük és megkedveltessük. Tehát az ily módon reformált hadsereg nagyban előmozdítaná az egységes Magyarország kialakulását. Ezt Magyarország a kebelében élő nemzetiségektől megkövetelheti, hogy a közös haza nyelvét elsajátítsák és a magyar szellemet magukba szívják és istápolják. Ámde ez a joga nincs meg Ausztriának Magyarországgal szemben. Már pedig ök nemcsak a német nyelvet, hanem ezzel együtt az osztrák szellemet is át szeretnék ültetni a magyar katonákba. Mi az osztrák szellem átültetésétől nem félünk, mert azt a magyar gyomor meg nem emészti, hanem attól kell félnünk, hogy ezáltal a magyar szellem a magyar fiúkban nemcsak, nem fokozódik, hanem az osztrák szellemű képzés által azt elfojtják. Különösen sokat vészit ezáltal a magyar nyelv és szellem a magyarországi nemzetiségeknél, amint ez a fentiekből önként következik és amint ennek hiányát napról-napra sajnosán tapasztaljuk. Nálunk tehát a nemzeti hadsereg kettős missiót teljesíthetne, még pedig olyant, melynek teljesülése reánk nézve létkérdés. Mi tehát a hadsereg magyarországi részével szemben támasztott követeléseinkből nem engedhetünk, mert a hadsereg a mienk is csak akkor lesz, ha annak magyarországi részében a magyar nyelv, a magyar érzés és szellem lesz az uralkodó. És ezt a felkent AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Rákóczy visszatér. Bongva kondul meg a Rákóczy harangja. Hangját erdő, mező, hegy, völgy visszaadja. Madár elcsicsergi, elsusogja a szél: Rákóczy visszatér, Rákóczy visszatér. Száll a szó, megtörik a Kárpátok ormán El-le Adriáig zúg-búg mint az orkán. Minden magyar szívben pezsdülve forr a vér, Rákóczy visszatér, Rákóczy visszatér. Majd a varázsigék bűbájos zenéje Lehat a mély sírok sötét éjjelébe, Porladó szivekbe, ott is visszhangra kél. Rákóczy visszatér, Rákóczy visszatér. Megnyílnak a sírok, élet száll a holtba. Daliás kurucok ébredeznek sorba. Kikelnek a sírból Rákóczy vezéri Bottyán, Balogh Ádám, Pekry, Bezerédy. Lobognak a zászlók, tárogató harsan. A sok nyalka kuruc paripára pattan. Nyihog a mén, a dob riadóra pereg, Törökország felé száguldoz a sereg. Márvány-tenger partján szállnak le a földre, Dobogva csattog a paripák érc-körme. Előttük egy templom, abban eltemetve Nyugszik a kurucok dicső fejedelme. Odalép a sírhoz labancverő Bottyán, Megvillan a holdfény hadvezéri botján, A címeres márványt megzörgeti véle: »Ébredj fel hazámnak legnagyobb vezére!< »Melyet úgy szerettél, szegény magyar néped Visszahív, visszasír, fejedelem, téged. Jere haza vélünk, im eljöttünk érted!* Százados álmából nagy Rákóczy ébred'. Márvány sírboltjából im kilép a földre. Sok száz magyar zászló meghajlik előtte. Belefúj a kürtös a tárogatóba; Felcsendül Rákóczy régi indulója. Azután előre, rajta kuruc, rajta! Messzi marad el a Márvány-tenger partja Bontakozik már az édes haza képe, Örömkönnyű csillog Rákóczy szemébe. Bongva kondul meg a Rákóczy harangja. Hangját erdő, mező, hegy, völgy visszaadja. Riadó danája felpezsdíti a vért. Rákóczy visszatért, Rákóczy visszatért. S nem úgy hozták haza koporsóba téve. Nem, nem, ezt énnekem senki ne beszélje. Nem temetni hozták, ne higyje el senki: Rákóczyt nem lehet soha eltemetni. Addig nem nyugodhat sírja mély ölébe, A mig boldog nem lesz hőn szeretett népe, A mig keseregve sír e szegény nemzet, Lángoló nagy lelke addig nem pihenhet. S majd ha fejünk felett borús leend az ég, Meglátjátok akkor, hogy Rákóczy él még. S ha ismét ellen tör honra, szabadságra, 0 fog vezetni a harcok viharába. Fekete Gyula. 'A rózsa-bokréta. — Mária-legenda. — Hubert lovag egész Thüringiában a legboldogabb ember lett volna, ha várának tágas termeiben vidám gyermeksereg talált volna helyet. O elért mindent, ami után csak emberi sziv vágyódhatik. Házassága boldog volt az ország egyik legszebb és legnemesebb hölgyével; szerette mindenki, a kivel bármely viszonyban állott, becsülte őt császári ura és végre •— igen gazdag volt. Gyermekei azonban, kik nevének és javainak örökösei lettek volna, a kik életének igazán komoly értéket és tartalmat adtak volna, nem voltak. Mivel pedig már tiz év óta volt házas, már nem igen remélhette, hogy legforróbb vágya egykor teljesedésbe fog menni, annyival inkább, mert az ég minden kéréseivel és Ígéreteivel szemben süketnek és érzéketlennek mutatta magát.