ESZTERGOM X. évfolyam 1905

1905-08-06 / 32. szám

sem — még tán tojást sem kap! marhahúst, zöldséget meg éppen nem talál! — Ezt ujabban süriin bevallják az államilag fizetett falusi tanitók, és egyre-másra iparkodnak bérbe venni egy-egy darab földet és terményeket produkálni. Nem akarok bőven kiterjeszkedni e pontra, csak röviden emlitem, hogy a tanítói és kántori földek nagy része az ifjú generáció kezében a leg­siralmasabb állapotban vannak. Rosz arenda; évi parcellás eladás, feléből való müvelésből áll mind ; «javitekot» soh'se hordanak reá — szóval az uj kántortanítók nem gazdák ; — derogál — fárasztó ! és igy tovább! Maradhat ez igy ? Csak a kész­pénz segíthet ? Nem ! Ki az oka —• legalább rész­ben ? A tanitók mostani nejei, akik kézzel-lábbal óckódnak az oeconomiától! Pedig eltekintve attól, hogy a gazdálkodás legszebb mesterség, — attól, hogyha a tanitó szorgalmas produktív gazda, a népnek is jó pél­dát ád —; igaz, hogy ma sok baj van a rosz cseléddel, napszámossal, de ezen az energia sokat segithet, mert igaz marad, hogy a föld indirecte is sokat ad. A 100 korona csak 100 koronát ád, mig a föld ád gabonát, szarvasmarhát, sertést, baromfit, tej-turót és más dolgqkat, melyekből élni lehet és pedig jól — és még 100 koronánál többet készpénzben is lehet behajtani. Még valami, a mire tessék kádenciát adni! Némely tanitó elmegy gazdasági tanfolyamot végezni; és otthon ő a gazdasági iskola tanára, — — földjeit pedig bérbe adja, és maga nem gazdálkodik; hogy illik ez össze? Bezárólag csak azt mondom : a tanitó segély­pénzt legjobb volna földbirtokba fektetni, ez töb­bet ér, mint a néhány korona segély ! Lehet, hogy ennek az eszmének némelyek ellent mondanak; jól teszik — egy kis polémia tán még jobban bevilágítja a dolgot. Tessék tehát cáfolni — az okosabb fog győzni! Rustieus. Dr. Hámos Péter, Barsvármegye kir. tanfel­ügyelőjének jogi felfogása. Nagy dologban jár a barsi kir. tanfelügyelő. Különös előszeretettel vetette magát a garam­szentbenedeki kerületben levő kath. iskolákra, hogy fennállásukat lehetetlenné tegye. Szó sincs róla, hogy ott, ahol egy magasabb nemzeti szempontból mérlegelt ellentállás ugy kí­vánja, rosszalnók a kir. tanfelügyelő nemes törek­vését, de ott, ahol ilyen ellentállás nem létezik, elvárnók, hogy egy kath. vallásban született, ebben nevelkedett és a hitvallás-erkölcsös nevelés szükségességéről meggyőződött kir. tanfelügyelő ne üldözője, hanem segitő barátja legyen a kath. iskolák kifejlesztésének. Az a kir. tanfelügyelő, aki a hitvallásos nevelés szükségességét el nem ismeri, aki a nem­zeti szempontból kifogástalan felekezeti iskolák ellen tör: az nem ismeri ezek missióját, de saját hivatását sem tudja felérteni. Oh édes Istenem, sokszor minő érvvel hoza­kodik elő a kir. tanfelügyelő, hogy a róm. kath. iskolának árthasson. A gesztőci iskola, amelynek egyik kifogásolt része a vármegyei hatóság által jóváhagyott ter­vezet szerint épült fel az ő barsi működése alatt, általa csak az utóbbi években esik kifogás alá. Miért nem kifogásolta a tervezetet s miért nem akadályozta meg annak kivitelét a kivitel előtt? Nagy baja a kir. tanfelügyelőnek ezen isko­lára nézve, hogy tantermét az ottani hivek ima­termül is használják, természetesen akkor, mikor másként nincs igénybe véve. Kir. Tanfelügyelő Ur! Talán szükségtelen bővebben fejtegetnem, hogy a rkath. iskola miért leánya az egyháznak. Talán szükségtelen érvelnem a fölött, hogy az iskolának imatermül való fel­használása nem hogy csak nem árt az iskola lé­nyegének, hanem hasznára válik, mert azzal, hogy a szülők ott mondják el közös imájukat Istenhez, hol gyermekeik lelki javakban részesülnek, csak értékét emelik az által, hogy szorosabb kapcsot képez a szülő és gyermek rendeltetése között. Más tekintetből erősen kételkedem abban, hogy a kir. tanfelügyelő törvényes rendelkezést tudna felmutatni arra nézve, hogy a felekezetek iskolá­jukat imatermül ne használhassák. A róm. kath. iskola tulajdonjog. Kétségtelen, hogy a kir. tan­felügyelőnek joga van annak felügyeletére és a tapasztalatok után szerzett bajokat orvosolni és orvosoltatni, de kereken tagadom, hogy bárkinek joga is volna az iskolának oly ténykedésre való felhasználását eltiltani, amely az iskolának, lénye­gének ártalmára egyátalán nem szolgál. Magyarországban nagyon sok helyütt a katholikusoknál ép ugy, mint a protestánsoknál és zsidóknál templom hiányában az iskola tanter­mét használják fel közös imahelyül a hivek, még eddig tudtommal egy kir. tanfelügyelőnek sem jutott eszébe ezt kifogásolni, csak a barsi kir. tanfelügyelőnek! Ez még azonban nem tetőzi az ő jogi fel­fogásának páratlanság£Lt, ami abban tűnik ki leg­inkább, hogy a Luther egyház lelkészének meg­engedi, hogy az aranyosmarőt hl állami elemi nép­iskola egyik tanterme-ben hívei részére istentiszteletet tartson. Mit szól ehhez a kir. tanfelügyelő úr! ? Lám pedig az az iskola, mert állami, igen sok okból kifolyólag nem volna felhasználható egyes fele­kezetek részéről ily célra. És mi katholikusok azért nem zúdulunk fel, mert abban, hogy az állami iskola tanterme a felekezetek részéről isteni­tiszteletre is felhasználtatik, csak jót és nem rosszat sejtünk azok részéről, kik azt templom hiányában felhasználják. Ez a mi türelmességünk, amiért a kir. tanfelügyelő ur is üldözőink közé soroztatta magát. Szeretném tudni, mit szólnának a protes­tánsok mind a két esetben ! Mert hogy megütnék a körmét, amiért egy olyan dologért kifogásolná iskolájukat, amely autonom jogkörükbe vág, az több mint bizonyos, — de azért is, ha teszem egy a katholikus hívőknél nagyobb számú protestáns hi vők kel biró községben felállított állami iskolában a katholikusok tartanának istentiszteletet! ? Hogyan és mikép mentegetné magát a barsi kir. tanfelügyelő? Ezt szeretné tudni egy: figye­lemmel kísérője. Vagy ez nem érinti s teljesen elég a tan­felügyelői hivatás működésére a kath. iskolák üldözése ? Szegény katholicizmus és még szegé­nyebb jövő a nemzet erkölcsi fejlődésére ! Nemo. A felekezetlen állam és iskoláink. , — Felolvasta Ferenczy György a nagymarosi tanitói kerület Zebegényben, július 12-én tartott közgyűlésén. — II. Az állam a hatalom és pénz birtokában el­bizakodva, mint ellenséges hatalom lassan nyomul előre, egyre több és több tért foglalva az isko­lákban. Lassú erőszakossággal akarja keresztül vinni az összes iskolák államositását. Eszélyes, furfangos eljárást követnek az állani nevében a hitetlen szabadkőművesség bérencei. Nem ronta­nak be ajtóstul ezek a bölcs államp#litikusok; azt tartják: nem szabad a katholikusokat és pro­testánsokat megvadítani ; azért csak lassacskán, de kitartóan igyekeznek a vallást kiszorítani az iskolákból. Kimondták nagylelkűen, hogy ők a vallást szintén becsülik, lám azért meg is hagy­ják az iskolákban s kegyesen megengedik, hogy minden felekezet tanithassa vallását, de nem túl­ságosan, hanem csak pár órácskán ; meg aztán csak úgy a tanórák végén, a fáradt lelkeknek hagy menjen el a kedvök attól a kevéstől is. Végre a gazlelkűség lólába akarva nem akarva előtűnik ama rendelkezésükben, hogy hát a hittan ne legyen kötelező tantárgy; a tiszta erkölcs, az országok alapja — a vallás szerintök ime mellékes valami, ez nem szükséges. Mily szörnyű vallomás ?! Nagy városokhoz közel vannak oly asszony­személyek, kiknek az az üzletük, hogy maguk­hoz vesznek tartásra egészen zsenge kisdedeket és az Istentől elrugaszkodott anya kívánságára olyan szép csendesen átszállítják őket a másvilágra, hogy a rendőrség semmi lármát se csaphat a lelketlen üzelmeik miatt, mert tudomással se bír azokról, vagy sokkal kényelmesebb, semhogy utána járna a dolognak. E nők gyalázatos mes­tersége pedig abból áll, hogy az ártatlan kis csecsemőnek napról-napra kevesebb táplálékot ad­nak, úgy hogy a kis poronty végre egészen össze­esik, kiszárad és elfonnyad, mint a letört bimbó — és kiállítják róla a halottlevelet: »gyermek­aszaly,« mintha egészen rendben mult volna ki ez árnyékvilágból. A becstelen gyilkos aztán fel­veszi a lelketlen anyától égbekiáltó bűnének zsold­ját s újra másikat vállal fel. E banyákat angyal­csinálóknak nevezik, mert az igy elemésztett ártatlanból angyal lesz a mennyben. A szabadkőművesek által kontemplált »fele­kezetlen« iskolákban is igy bánnának az iskolás­gyermekekkel. Teljesen még; nem merik eltiltani a vallásoktatást, de azon gondoskodnak, hogy lassankint haljanak éhen lelkileg a gyermekek, elégtelenül kapván a keresztény lelki-táplálékot. A helyett aztán ugyancsak duzzadóra kitömik a gyermekek fejét csupa olyan világi dolgokkal, melyek jó részének kevés, vagy épen semmi hasznát sem láthatják. Ezek a szegény sorvadt lelkek vallás és erkölcs tekintetében pedig* min­den életképességüket elvesztették. S ezek a lelki kufárok rosszabbak, mint amaz angyalcsinálók, ezek valóságos ördögcsinálók. Az állami mindenhatóság szószólói ugyan igy okoskodnak: »A modem állam felekezetien, tehát az iskolának is felekezetlennek kell lennie.* Ez kérem kézzelfogható példa, hogyan lehet jel­szavakkal az embereket félrevezetni! »Az állam felekezetlen ?* De igaz-e ez a merész állítás ? Te­kintsük csak hazánkat: kik alkotják a magyar államot ? A nép milliói, a képviselőház a néhány miniszterrel s a koronás király. Már most ezek közül ki felekezetlen ? A nép nem, mert ennek milliói katholikusok, pro­testánsok stb. s csak az ujabb egyházpolitikai törvények nyomán felburjánzott csekély néhány ezer a felekezetlen. A miniszterek tudtommal eddig mindannyian valamely vallás tagjainak vallották magukat. A koronás király törvényeink szerint pedig mindig* katholikus. Már most ha Magyarország államát képező egyes részek nem felekezetlenek : nagyon világos és észszerű következtetés, hogy az állam egészé­ben véve sem lehet felekezetlen. Látható tehát, hogy itt az elnevezésben s az állam ily felekezetlen irányba történt terelé­sében nagy visszaélések, nagy bűnök történtek. Az a néhány képviselő és miniszter, a kik Magyar­ország katholikus jellegét lefejtették s reáhúzták a felekezetlenség zubbonyát, nemzeti csalást, hon­árulást követtek el. Lehet-e magyar hazánkat jogosan felekezet­lennek mondani? Vegyük a dolgot politikailag. Nemde az a párt jogosult az alkotmányos kor­mányt is kezébe venni, a mely a képviselőházban többséggel bir? Az kezeli a hatalmat, annak elvei a mérvadók és döntők. Lehet-e már most helyes következetességgel mondani, hogy Magyar­ország felekezetlen állam ? Ugyebár nem lehet! Vegyük már most a statisztikai adatokat s lát­juk, hogy pld. az 1896-i népszámlálás kimutatá­sai szerint van Magyarországban (Fiume, Horvát s Szlavónia nélkül) 15.133,494 lélek. Ebből val­lásra: 7.239,212 róm. kath., 2.064,715 gör. kel., 1.180,484 ág. ev., 2.216,663 ev- reform., 707,472 zsidó. Magyarország tehát most is jogszerint kath. állam és semmi esetre sem felekezetlen állam. Magyarország vezető körének tehát nincs joga államunkat felekezetlennek nevezni. Legyen igen annyiban felekezetlen, hogy legyen részre­hajlatlan s megillető arányban részesítsen az ál­lamhatalom minden felekezetet igazságos támo­gatásban. Nincs joga ekként az államnak fele­kezetlen, vagyis közös iskolákat állítani. Igazán vakmerő játékot űznek az »állam« cégére- alatt a nemzet legszentebb kincsével, val­lásos iskoláival. Szomorú tapasztalat mutatja, hogy a hatalom kezelőinek minden igyekezete arra irányul, hogy a vallásos iskolák rovására minél több előnyben és kiváltságban részesítse a hitetlenség fészkeit, a közös iskolákat s tanerőit. Felháborító módon látjuk pazaroltatni adópén­zeinket palotaszerű állami iskolák emelésére ott is, a hol azokra szükség nincs, kortes-érdemeket szerzett családok satnya sarjait látjuk ültetni dú­san javadalmazott tanszékekbe; s ha vallásos is­kolák vagy felekezeti tanitók kérnek államsegélyt, a magunk pénzéből kegyelem-filléreket juttatnak s ezt is azon kikötéssel, hogy jogokat köt ki s biztosit magának az állam az ő befolyásának gyakorlására. »Ha én zsidó-koldusnak azt mondanám: adok egy koronát, de előbb meg kell tagadnod zsidó voltodat, meg* kell keresztelkedned,« — ezzel csúnya erkölcstelenséget követnék el. És a ma­gyar állam eljárása az iskola-ügyben cseppet se különb. »Te szegény kath. vagy prot. hitközség — igy szól az iskolát államosító miniszter —' én segítek szegényeiden, segélyezem vagy talpra­állitom iskoládat, de mondj le az iskola szellemi vezetéséről!« Hatalmashoz ugyebár előkelő vi­selkedés illenék ? Az állami hatalom viselkedése pedig épen nem az. Ideje volna már egyszer igazán, hogy Magyarország polgárai, kik még valamit adnak a hitre s becsületességre, talpra állanának s erőteljesebben útját állnak eme ha­talmi túlkapásnak.

Next

/
Thumbnails
Contents