ESZTERGOM X. évfolyam 1905
1905-01-22 / 4. szám
lesznek, de igenis bűnül rójuk fel nekik azt, hogy csupán föllebbvalóik kegyének hajhászásáért nemcsak maguk tagadják meg elveiket, hanem oly embereket is igyekeznek hódítani a kormány részére, kiknek ez sem anyagi, sem erkölcsi hasznára nem lehet. Pedig elvégre ök is a népből élnek. Tehát a népet ennyire kijátszani, félrevezetni legalább is lelkiismeretlenség, mert a kormány még a fökorteseknek sem tud annyi pénzt adni, mely fölérne azzal az anyagi és erkölcsi jóléttel, mely az ellenzék hazafias és nemzetboldogitó terveinek végrehajtása után beállana. De az ellenzék győzelme a hivatalnokokra is jobb napokat hozna. Ezt ök is tudják, de nem mernek az ellenzék mellett sikra szállani, mert félnek az »erös kéz« irgalmatlan csapásaitól, mely minden jogot és igazságot már csirájában iparkodik elfojtani. Az azonban bizonyos, hogy a hivatalnokok többsége ellenzéki érzelmű, ha mindjárt ezt kimutatni nem is merik. Erre sok példát tudnék mutatni azok között, kik most véres szájjal agitálnak a kormány jelöltje mellett. És az is bizonyos, hogy ha a vesztegetések, hatósági ijesztgetések, mumusok és egyéb kortesfogások helyett titkos szavazatot hoznának be, akkor a mai kormánytól annak soha nem látott csúfos bukása mentené meg a hazát. Tessék ezt megpróbálni! A kormány jól tudja, miért ragaszkodik alkotmányhamisitó választási rendszeréhez és azért kell az igazságnak mindig buknia. És most a népre hivatkoznak; arra a népre, melyet koldussá tettek és elzülleni engedtek, hogy megvásárolhassák, meggyöngült erkölcsében eltántorithassák. Meg tudja-e ez a nép a kísértések között is ítélni, hogy melyik a jobb ? . . . Kivált most, midőn arról van szó, hogy a hatalmon levő párt örökre nyakunkba nőjjön, vagy pusztuljon . . ? Még e héten eldől. Tisza remeg, az ellenzék remél. L. J. — Zichy János gróf pártonkívüli képviselőjelölt levelet intézett a szabadbárándi kerület választóihoz. Liberális részről már felhagytak a tömjénezéssel, miután célt értek, a nemes grófot kiugratták a néppártból. Most Zichy János félhivatalos lapja kezdi rá a hízelgés hymnusait, s mint valami politikai Messiást kezdi ünnepelni a fiatal parlamentáriust. »Reveláció «-nak, valóságos kinyilatkoztatásnak minősiti e levelet, mely nem mond egyebet, mint amit minden parlamentárius és politikával foglalkozó kívülről tnd. A kibontakozásnak ugyanis minden újságban leirt egyedüli módja az, hogy az ellenzék megengedi egy észszerű házszabályról való tárgyalást, a kormány pedig Junktim gyanánt új választási törvényt ad. Ehhez tehát a »kitünoen fegyelmezett agyvelő revelációjára< nem volt szükség. Abban az egyben igazat lehet adni a képviselőjelölt urnák, hogy az ellenzék ne követelje okvetlen Tisza fejét, mert ezzel a kibontakozást nagyon megnehezíthetik. Isten sem kívánja mindjárt a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen. Hogy a néppárt az obstrukcióval vétett a törvényhozói tekintély, a parlamentarizmus elve ellen — merő álokoskodás! A pénzen összevásárolt parlamentet igazi törvényhozói tekintélynek az ellenzék el nem ismerheti. Adjanak községenkinti titkos szavazást, akkor ha szocialista is lesz a többség, elismerjük törvényhozói tekintélyét. De addig a technikai obstrukció is jogos. Feltéve, de meg nem engedve, hogy a néppárt hibázott akkor, midőn az ujonclétszám felemelése ellen (erről miért nem ir Zichy János a szabadbárándiaknak ?!) belement az obstrukcióba, akkor is a pártot nem a személyek, sem egyes kérdésekben tanúsított eljárása teszik, hanem a programm, az elvek. Azért ha »elvei nem változtak« volna igazán, most is benn volna a néppártban, melynek program mja azonos maradt. Igazolhatlan lépés marad mindig egy ker. politikusra nézve, a ker. párt elhagyása. Tessék »elvei fenntartásával« a szégyent is hordani, mely esetleg a pártra hull, ha buzgalmában esetleg balfogásokat is tesz. Könnyű előkelően félreállni, s mindkét küzdőfél hibáit konstatálni. Ki fogja háborúban a támadás és jogos önvédelem határait bírálgatni ?! A bátor és önfeláldozó katona semmiesetre. Még mindig többet ér egy függetlenségi vagy néppárti vagy liberális, ki kiveszi részét pártjának küzdelmeiből, dicsőségéből és gyalázatából, mint egy pártonkívüli, ki talán lesi a pillanatot, midőn »elvei fentartasaval« besurranhat az uralkodó pártba. A ker. politikai tábor előtt csak addig van népszerűsége a politikusnak, mig a közösen elfogadott programmnak szerényen, önfeláldozóan szolgál, miben maga a vezér Zichy Nándor mutat legszebb példát. Magánvállalkozókban nincs bizalmunk. Politikai kondottiereket, meddő északsarki expedíciókat nincs kedvünk követni. Egyelőre csak figyelemmel kisérjük őket! Dr. Kmetty Károly bevonulása Esztergomba. Embert oly lelkesedéssel még nem fogadtak Esztergomban, mint mult szombaton este Kmetty Károlyt fogadták. Ezrekre menő tömeg vonult ki eléje a vasúti állomáshoz s minden arcról a lelkesedés mámora sugárzott lé. Szinte végtelennek tetszett ez a menet, mely őt a Kossuth utcán keresztül a Schleiffer szállóig kisérte. A menet élén diszes selyem zászló, talán az első, melyet Esztergomban nem kortes pénzen csináltattak. A Schleiffer nagytermében ember ember hátán tolongott, ott volt Esztergom szineszive, mindenki, ki alkalmas arra, hogy még okuljon. Kmetty Károly szombaton este — amint mondta —- nem készült programmbeszédre, de honorálni akarta a közönség ovációját azzal, hogy politikai hitvallását azonnal letegye a polgárság előtt. Kmetty nem a lelkesítő népszónok hangján, nem a szivekhez, hanem az észhez beszélt. Lépésről-lépésre, tételről-tételre bebizonyította, hogy az úgynevezett »szabadelvu« párt soha ennek a nemzetnek érdekében nem tett semmit, bebizonyította, hogy mindig és mindig csak az osztrák érdekeknek volt hitvány komornyikja. Mindazok a vívmányok, szabadelvű és nemzeti irányú lépések, a melyeket a kormánypárt tett, a többi pártok programmjából lett kisajátítva. De kijelentette a nagynevű professzor azt is, hogy a mostani kormánypárt nem áll a 67-es magyar kiegyezés alapján. A kormánypárt az osztrák 1867. decemberi törvényt vallotta magáénak, az 1867. XII. t.-c.-ben foglalt paritást keresztül nem vitte, de még csak meg sem kísérelte. Az úgynevezett »szabadelvu« párt mindig csak kész eszköz volt az osztrák összbirodalmi törekvések megvalósítására, szabadelvű sohasem volt, hanem konzervatív, sőt reakcionális ; Deák Ferenc hagyatékát fejlesztés helyett visszafejlesztette. Majd a Tisza-kormány november 18-iki gyalázatos csinyéről beszélt, melytől minden igaz érzésű magyar ember lelke undorral fordul el. A magyar nemzet alaptörvényeit idézve bizonyította be a bpesti egyetem kiváló tanára, hogy a Tisza-kormány vád alá helyezése egyenes közjogi kötelesség, s puszta lemondással a megsértett közjogi rend nincs még helyreállitva, sőt törvényeink értelmében az alkotmányt megsértő kormány halálra is ítélhető. (Ebben az egyetlen esetben pedig még a király sem adhat kegyelmet.) Ráolvasta a kormánypárt korifeusai fejére, hogy az egyesület által Tolnán alapított minta óvóintézetre házat adományozott s alapitványképen 4000 frtot letéteményezett. A kisdedóvó intézeteket Magyarországban terjesztő ezen egyesület, óvónevelőket képző intézetet is rögtön felállitott, melynek első igazgatója a nagy emberbarát, buzgó s tudós Rapos József volt. Mi tehát m. t. Közgyűlés! ezek példáján felbuzdulva, buzgón teljesítjük a hazafiúi kötelmet, gyakoroljuk a hazafiúi erényt, midőn nemes városunkban egy nemzetfentartó, a nemzet javát, kultúráját célzó intézetben önzetlenül buzgólkodunk, gondozzuk azt az eszmét, amelyet lánglelkű elődeink itt megtestesítettek, mely munkából jó részt kivett akkoron a mostani biboros hercegprímásunk is, O Eminentiája dr. Vaszary Kolos kegyelmes Urunk és Védnökünk. Ám de ki hinné, hogy amit a nemzet szinejava oly nagy fáradtsággal, annyi áldozattal, oly nagy társadalmi és nemzeti előnyökre megtestesitett, első kezdetében — sajnos — ugyancsak itthon meg is támadtatott. Pedig hát mi is volt akkor is és most is célja az óvóintézeteknek? A családélet terheinek enyhítése mellett, a házi nevelés javítására sikeresen hatni, azt pótolni, az általános nevelés alapját megvetni; testi-lelki veszélyektől megóvni; rendre-illedelemre szoktatni; Isten, szülők és embertársak iránti szeretetre oktatni, a gyermekkornak megfelelő némely ismeretek közlésével a külvilágba avatni; honszeretetre gyulasztani; szóval sikeres iskoláztatásra előkészíteni, még pedig a gyermeknevelés, a gyermekvédelem ezen processzusa szerint: a földbe elvetett bármilyen mag, először csak a leggyengébb zöld szálacskában megered, később erősebb veszszőt hajt, még tovább törzsöt és ágakat mutat; még tovább kellemes, zöld, viruló koronát is gyümölccsel ékitve, miként az arany-ezüst koronák is pompáznak emaillal és drága ékkövekkel. De amint ezeket gondos kezek formálják, úgy amazok sem virítanak, díszlenek és nem válnak élvezetül, ha csak mindjárt kezdettől a folytonos ápolás, gondozás nincs segítségükre az emberek részéről, de onnan legfelülről is, a nap melege, a felhőkből aláhulló esőnek gyöngyei. Óvodákban a leggyengébb és a leggyengédebb kor van gondozásra bizva, melyre felülről maga a Teremtő Isten is kedvtelő szeretettel tekint s ezzel akar és van is segitségünkre. Miért is, hogy a gondozás sikerrel haladjon : kezdetben csak a kis Jézuska szeretetével tápláljuk lelküket, hogy később a harminc éves Megváltót is megértsék. ; szellemi képességüket az egyszerű fali táblás képekkel készítjük elő, hogy később már magát az egész természetet ismerjék s azt olvasni tudják. Csak az abc-t kedveltetjük meg velük, hogy később már könyveket forgatni értsenek, azokból szellemi arzenálra szert tegyenek, szép gyümölcsöt teremjenek s a nemzet bennök idővel nagy faktorokat üdvözölhessen, kik mindannyian a hon dicsőségére, javára, boldogitására fáradni tudjanak. S midőn ilyen, az ember természetével és rendeltetésével megfelelő módon rendezték be az óvodákban az oktatást és nevelést, éppen e kettős szempontból, nyomban keletkezésükkel támadták meg nyilván ez intézményt, úgy a reálismeretek tanításában követett oktatási mód miatt, mint és főleg azért, hogy benne a nevelés vallásos. Amaz csak gyermeki szórakozás, játék és mulatozás formában történik a kor és a felfogáshoz mérten; de mért nem volna szabad ezen ismereteket a vallás fűszerével is meghinteni, midőn például a természettanból a farkas sajátságait ismerni tanulják, mért ne szabadna a kisdedeket az állat természetében rejlő s emberek által gyakorolt nagyon is vétkes tulajdonságok kárhozatos voltára figyelmeztetni. Vagy a kigyót szemlélgetve, mért ne azon kígyóra is vetni figyelmet, ki meg nem szűnik mai napig ámítani nemünket s első oka a gyermek korán és gyakran hulló könnyeinek is. Vagy az ártani nem tudó s azért a kisdedektől leginkább kedvelt bárány, ne merje-e őket azon isteni Bárányra, a kisdedek ama barátjára emlékeztetni, ki elveszi a világ bűneit s aki azt monda: »A T e tiltsátok hozzám jönni a kisdedeket, mert ilyeneké a mennyek országa.^ Es még az imádságot is tőlük eltiltani, vájjon mi más ez, mint a vallás magvát első csiráiban elfojtani, hisz a szellemi életnek ez az első és legszükségesebb tápláléka s a földieknél fölebb emelkedett természetünk legdicsŐbb előjoga. És hogy még világosabban szóljak, az anya kebeléről átvett magzatot főleg abban kell ápolni és tanitani, mikben a jó szülő gyermekeit otthon is részesiti. Az istenfélő\ anya korán figyelmezteti kisdedét, az égre mutatván, a földinél egy sokkal magasabb lényre, kit a kisded fogalmához alkalmazott szóval: »mennyei Atyának* nevez; növekedvén a gyermek, megérti szüleitől, hogy ezen mennyei Atya kegyességéből élünk, tőle boldogságunk és mindenünk függ; hogy Az mindenekfölött jó, ki iránt hálásaknak kell lennünk s igy, valamint megérti már a kisded, hogy mit cselekszik atyjaanyja, midőn őket imádkozni látja, úgy maga is
