ESZTERGOM X. évfolyam 1905

1905-04-23 / 17. szám

Az „Esztergom" húsvéti melléklete. Jer húsvét . . . Jer húsvét, jer ujhódás, Jer kies tavaszodás Kint mezőn és kert ölén, S bent a lélek bensején. Jöjj tavasz, a csüggedők, Kis hitűek, kétkedők, Szenvedők legtöbbje lásd, Tőled várnak gyógyulást! . . . Jöjj, tanits, — tavaszt remélni, Újra kezdeni, újra élni! Lám, mi télen néma, holt, Éltevesztett, árva volt. Mily beszédes lett hamar. Zöldelő a bús avar, Mintha sirból kelne fel, Minden uj életre kel, Nincs a fán csak lombos ág, Nincs a szivben árvaság, Kint is, bent is ifjú minden, A szabadban, a szivekben ! . . . Ah ilyenkor érezem: Ha tarolt vőn' életem, . Ha csalódás, csüggedés, Környezgetne szenvedés: A tavasznak karjai Fenn tudnának tartani! S mint megifjult kikelet Újra kezdném éltemet! Uj rügyekkel, újult vággyal,* Régi törzsön, új virággal! Ah ha volna kételyem: A megszépült kék egen A virágon, illaton, A vidám madárdalon — Újra meglelném hitem'! Újra biznék, ah hiszen — Látom a föltámadást! Most örökkön visszatérőt S majd örökre visszatérőt! . . . Jősz te szép tavaszodás, Jer csodás megifjodás Szivben és a föld szinén, Lomb s virágos hű remény! Jer, tagadd a tél jogát, Védd a húsvét zálogát: Hogy jogunk az ujhodás. Élet és feltámadás! — Jer tanits tavaszt remélni, Újra kezdni, újra élni I . . . Pannon. Római húsvét. Irta: Körösi László dr. A római villamos kocsik a S. Pietro felé zsúfolásig megtelnek már kora reggel. A nagyhét legerősebb forgalma ez a világtörténeti városban. Majd minden utas más országból való. De valamennyit egy nagy érzés egyesíti : a vallás bensősége. Akad azonban egy-két olyan utazó is, akit a kíváncsiság kever a forgatagba. Aki látni akarja azt, amit sehol a világon látni nem lehet: a szélrózsa minden irányából összeverődő népek és fajok hódolatát, vallásos kegyeletét. A nagy erények megilletődést idéznek elő a megrabolt szivekben, a nemes érzéseitől megfosztott jellemekben. A gyáva felbuzdul, ha hőstettet lát; a hazug megszégyenül, ha őszinteséget tapasztal. A gúnyolódó elnémul, ha az ártatlanság nyájas varázsát érzi; a vallástalan szive valami új érzéstől melegül át, a mikor igazi áhítatot lát. Es a mikor ezt ott látja, ahol a világtörténet legnagyobb fejezetei zajlottak le: Rómában. Es amikor úgy látja, hogy ez az áhítatosság az egész világ képviseletének tömege. Más nyelvű, más szinű, más viseletű, más műveltségű emberek sokasága vonul végig" a nagyhét napjain a mai Róma utcáin s valamennyit a vallásosság magasztos egysége kapcsolja össze. Egy budapesti előkelő, modern úri család is kirándult a szent városba. Ki szoktak rándulni Amerikába, Egyiptomba, sőt Sidneybe is. De sohasem utaznak, mert az utazás gonddal és fáradsággal jár. Hanem kirándulnak, mert az mindig gondtalan, szórakoztató és üditő. Mikor teli van a tárca a legnagyobb bankókkal, a táska a legfinomabb szivarokkal, a kocsi a női és úri ruhák hatalmas bőröndjeivel, s amikor a kényelem és jólét állomásait keresik föl, akkor nem érzik az utazás fáradságát, hanem csak a kirándulás örömeit. Nekünk utazás az élet, nekik csak kirándulás. Ilyen fölszereléssel érkezett meg az úri család Rómába. Az elsőrendű vendéglőt még Budapestről biztosították. A nagy pályaudvar sok száz vendégfogdosói közül az aranysapkás hivatalnok csakhamar megtalálta a bejelentett budapesti családot, mely az első osztályú kocsiról szállott le s néhány pillanatig a nagyvendéglő hivatalnokát várta. Fényes angol kocsin . hajtottak be a vendéglőbe, ahová külön málhás szekér szálíitotta az utasok holmiját. Megérkeztek, megtelepedtek s az első dolguk volt, hogy az emeleti erkélyről körültekintsenek a környéken. A budapesti asszony tekintete a Szent Péter hatalmas kupoláját födözte föl először. — Milyen fölséges látvány ! —- monda némi m egi lletőd éssel. A nyolc esztendős kis leányka, aki mellette állott, megragadta édes anyja kezét és. igy szólott: —- Oda megyünk ugy-e bár először ? A modern papa pedig szótlanul mosolygott és szivarra gyújtott. A nagy vendéglő alatt római urak és hölgyek haladtak el. Nyájas mosollyal üdvözölték egymást és csak ennyi volt minden köszöntésök : — Bona pasqua! (Boldog húsvétét!) Megkondult a sz. Péter nagyharangja. Nincsen ennél fölségesebb himnusz, magasztosabb zene. A hétköznapi zaj, az élénk utcai forgalom, a lármás gyalogkereskedők kiabálása, a kocsik robogása, a villamosok csengetése egyszerre elnémul, mikor azok a harangok kongani kezdenek. Az összes utcákon a forgalom ez órában a S. Pietro felé irányul. Ott van Róma szive, melynek dobogása, a fönséges harangszó, oda gyűjti az egész világot. A hatalmas áradat folytonosan növekedett. — Nézze csak Richárd azt a tolongást! — mondotta az úrinő az erkélyen szivarzó úrnak. — Róma világjövedelme! — válaszolta a férj fáradt gúnyos mosollyal. Alig néhány perc múlva megérkezett a vendéglős és jelentette, hogy ha a szt. Péter templomába készül a társaság, akkor itt az ideje a reggelizésnek. A kis leányka anyjára tekintett és igy szólott: — Ugy-e elmegyünk jó mamám ? — Ötvenezer ember tömegébe ? — kérdezte a papa. — Annál érdekesebb lesz, édes papám. Az úriasszony nem szólt, de a mozdulatán látszott, hogy sorrendet tart s a szobába vonul. Gyorsan előkészülnek s mig a papa az erkélyen szivarozgat, addig már be is hozták az angol reggelit. — Hát csakugyan föláldozzuk magunkat erre a nagy vállalatra ? Hát szükségünk van arra, hogy agyon szorongassanak ? — ezt kérdezte a papa, mikor helyet foglalt a kis asztal mellett. — Elmegyünk, már csak Elza örömére is — válaszolta az úrinő. — Nem bánom, de az élvezetért nem merek felelősséget vállalni. A budapesti család negyedóra múlva már a szt. Péter templom tere előtt szállott le a kocsiról. A tér közepén álló hatalmas obeliszk körül a szökőkutak hűvös harmatot szórtak a nagy téren sétáló közönségre. A főbejárat előtt mozdulatlan tömeg torlódott össze, ami azt jelentette, hogy már alig lehet belépni a nagy templomba. Elkésett vidéki zarándokcsapatok zászlók és feszületek társaságában várakoztak a hatalmas lépcsőkön. Födetlen fejű szerzetesek, hófehér szakálú aggastyán remeték és fiatal apácák sorakoztak egymás mellett. Római közkatonák és diszes öltözetű külföldi családok vártak sorukra. A rendőröknek nincs egyéb dolguk, mint hogy a templomból kiözönlő közönségnek szabad mozgást biztositsanak. Ahány százan kijönnek, annyi százan vonulnak be. Aki a tömegben van, az a tömeggel halad lassan-lassan előre. Nagy a népáradat a szt. Péter téren, sokkal nagyobb, mint amennyit, a nagy templom magába fogadni képes volna. És mégis mindenki vár, türelmesen vár, amig reá kerül a sor, hogy a húsvéti istentiszteletből legalább némi része legyen. A mi budapesti családunk benne volt az áradatban, amely lassan hömpölygette a térről a lépcsősorra s a lépcsőkről a nagy előcsarnokba. Némi megadással tűrték sorsukat. Magyar szó is hangzott közelükben, de a környezet a világ minden részéből hangoztatta sajátszerű nyelvét és a vidéki tájszólásokat. Végre a hatalmas bronzkapu küszöbéig jutottak. A várakozás nehéz órája véget ért. Hallották már az ezüst trombiták harsonáját, érezték már a húsvéti mise tömjénillatát, látták már a szt. Péter temploma ragyogó márványfalainak és hatalmas boltozatainak tündöklését. A kápráztató fény és pompa a művészet és a római tavasz csodálatos melegségű verőfényében rendkivüli benyomást keltett. Elza boldogságtól ragyogó szemekkel nézett csöndesen szemlélődő mamájára, aki viszont biztató tekintettel vigasztalta a szokatlan tömegben szorongó papát, akinek ilyen élvezetben, ilyen környezetben még sohasem volt része. Mindig külön kis társaságban, választékos közönséggel szokta világtapasztalatait lebonyolítani. Ma pedig kénytelen megszenvedni a húsvéti élvezetért. Némi lemondással és csöndes megadással tűrte azonban a népáradat hatalmas hullámának irányitó erejét s ekkor érezte először, hogy milyen tengernyi erő van olyan zsúfoltságban, melyet közvetlen közelben százezer ember gyakorol egymásra. Mert a térről a bronzkapuig legalább is százezer ember tömegével kellett érintkeznie. És még se történt semmiféle baj. A finom angol hölgyek nem féltették drága csipkéiket a megsemmisüléstől. A derült francia nők nem őrizték ékszereiket. A termetes és egészséges német asszonyok nem panaszkodtak szomszédaik könyökei és öklei miatt. A hatalmas tömeg szelíden és türelemmel óvta és védte egymást: a szomszéd a szomszédot, az idegen az idegent. A húsvéti ünnepek fönsége hatotta át a rengeteg tömeg minden tagját. Ezer és ezer rendezőnél is biztosabb munkát végzett az a gyöngéd és nemes érzés, mely a római húsvét jövevényeit áthatotta. A szent Péter sírjának arany lámpásaiban csillogó tűz, a pápai oltáron égő hatalmas gyertyák lobogása, a szédítő magas márványpillérekről leomló biborkárpit tüze, a bibornokok és érsekek, a püspökök és római kanonokok festői csoportozata, a kupola erkélyén elhelyezett énekes zenekar húsvéti himnusza s a rengeteg néptömeg méltóságos magatartása feledhetetlen hatású arra, aki Rómát húsvét ünnepén, pápai misén, a szent Péter templomában ismeri meg először. Aki ilyenkor jelenik meg első izben a világ leghatalmasabb egyházában, az sohase felejti el azt a rendkivüli hatást, mely egész lelkét, minden érzését és gondolatát betölti. Nem látjuk meg ilyenkor a templom csodálatos műremekeit, a márvány szobrokat, a pápai síremlékeket, a fölséges oltárokat, a mozaik képeket. Csak a térhatás impozáns erejével ismerkedünk meg. De mind a művészet varázsa, mind a pápai szertartás fénye csak az Isten dicsőségére szolgál s aki húsvétkor lép a szent Péter óriási csarnokába, azt csak a vallásosság mindenkire áradó érzése foglalkoztatja minden egyéb érzésen kivül. Órákig elhúzódik a szertartás és mindenki állva vagy leborulva hallgatja végig. Nincsen pad, ahol pihenést találnának., Csak az oltárok előtt áll egy-egy imazsámoly. Es senki sem érzi fáradalmait, senki sem emlékezik a templomba férkőzés valóságos szenvedéseire. Ez a jutalmazó, ez a boldogitó hatás látszott meg a mi budapesti családunkon is, midőn már órák óta küzdött azért, hogy a római húsvéton, a szent Péter templomában jelen lehessen. A milyen modern pogánnyá avathat valakit a nagy világ, midőn jó módban s élvezetvággyal veszi be egymásután a világvárosokat, s midőn megismerkedik a mai anyagias szellem uralkodó eszméivel: épen úgy átalakulhat a minden ideálizmusától megfosztott lélek, midőn rendkivüli érzelmi hatás alá kerül. A vallásosság hatása ilyen ellenállhatatlan erő, a nagy tömegek hódolata ilyen rendkivüli tanulság, mely gyakran még idejekorán gyógyít és még jókor térit. A mi budapesti előkelő családunk, mely a vallásosságot addig csak külsőségnek tartotta, most meggyőződött róla, hogy az nagy elemi erő és milliókat összetartó, nemesítő és boldogitó intézmény, melynek egyedüli célja a boldogitás. Boldogitás idelent isteni erények gyakorlásával és boldogitás odafönt, megvívott életküzdelmeink után az örök üdvösséggel. Midőn a lassan hullámzó tömeg árja a családot egy mellékoltárhoz sodorta, a márványlépcsőn térdelő sorokból néhány úri család fölemelkedett.