ESZTERGOM X. évfolyam 1905

1905-04-16 / 16. szám

Világos tehát, hogy a táncengedélyeket másodsorban nemzetgazdasági, népjóléti szempontból is kell megítélni. És ki volna hivatott a községben ezen szempontokat tekintetbe venni ? Talán a falusi biró ? Ezek többnyire egyszerű, tudatlan, ítélő képesség nélküli emberek, akik írni-olvasni alig tudnak és a saját halálos ítéletüket is aláírnák, ha a jegyző úr eléjük tolja. Hát még a 30 kr. aláírási dij mily csábítóan hat a biró úrra?! Igen nagy lelki erő kellene, hogy a nickel piculák fényes varázsának ellene tudna állani. És ha még az erény és okosság ily hőies magaslatára föl is tudna emelkedni az érdemes biró úr, akkor is van még mód arra, hogy vitézi ellenállását az ifjúság leszerelje. Körülveszik őt a korcsmában, szépen megsimogatják, hízelegnek neki; e mellett egypár liter bort is megeresztenek és azzal vége van a hősies ellenállásnak. Vagy talán a jegyző úr legyen hivatott ezen kényes kérdés megítélésére ? Tisztelettel adózunk a jegyzői karnak, mely a közigazgatásnak összes terhét és ódiumát viseli, de ki kell jelentenünk, hogy egy-két jelest leszámítva, a jegyzők többsége nem áll azon a magaslaton, hogy ezt a kérdést a fent említett szempontokból birálná el. Fölülről szorítva, alulról nem nagy népszerűségnek örvendve, épen hivatalos funkcióik miatt, nem akar újabb ^gyűlöletet és kellemetlenséget nyakába venni. Ok legfeljebb a közrendészeti, közbiztonsági és közegészségügyi szempontokat veszik tekintetbe. Más senki sincs a faluban, aki a táncengedélyek véleményezésénél a két fontos szempontot tekintetbe vegye, mint a lelkész. És mégis mit látunk ? Esztergom vármegye, a »primasi varmegye« legutóbb alkotott szabályrendeletében a lelkészek véleményezését egyszerűen mellőzte. Megelégszik a biró és a jegyző véleményezésével. Midőn a megyei közgyűlésen ez ellen egy plébános felszólalt, a főispán úr kegyes volt megígérni, hogy a főszolgabíró urak majd lesznek olyan galánsok, hogy tekintetbe fogják venni a lelkészek véleményét is. És tényleg, a főszolgabirók kérték is a lelkészek aláírását egész a mostan lefolyott képviselő választásokig. Azóta azonban erre nincs szükség. Hogy mit érnek az ilyen gáláns kijelentések, azt legjobban igazolja az, hogy a nánai legények nem kaptak táncengedélyt, mert a jegyző azt nem véleményezte azon világrenditő és mélyreható etikai okból, hogy a nánai legények Sacelláryt megabcugolták. Ellenben tudomásunk van egy esetről, hogy egyik község plébánosa nem véleményezte a táncengedélyt azon csekélység miatt, mert az odavaló legények minden táncmulatság és összejövetel alkalmával véres verekedéseket inscenáltak; embert akartak gyilkolni, revolverrel lődöztek, bakákat lefegyvereztek, úgy hogy ennek alapján maga a községi képviselőtestület elszégyelte magát és közgyűlésileg határozatot hozott, hogy ezen elvadulás büntetésére és meggátlására 10 esztendeig táncengedélyt véleményezni nem fog és kérvényt intéz a vármegyei hatósághoz, hogy ott a korcsmák és pálinkamérések vasárnapokon át zárva tartassanak. Ezen hősies határozat dacára a jegyző és a biró a táncengedélyt aláirtak és a főszolgabírói hivatal a táncot megengedte. És folyt a dáridó a farsang három utolsó napján éjjel-nappal. El lehet képzelni, hogy mennyire emelte a lelkész tekintélyét hivei előtt, mikor Icig a korcsmában dicsekedett: »Mith akhar a phap ? A phap nem pharancshol shemmi. Mheg mhuthathom, hogy mhégis tháncolthok. Nhe hallgasshatok thübbet a phapra.« Altalános a panasz és különösen a liberális közigazgatási tisztviselők hangoztatják, hogy a földmives ifjúság napról-napra durvább és rakoncátlanabb lesz. De már most mit tegyen az a pap az erkölcsök szeliditésére ? A mit a gyermek az iskolában, az ifjúság a templomban hall, azt Icig a korcsmában félóra alatt lerontja. A testi büntetés amúgy is el van törülve. Egyetlen kényszerítő eszköz, a mely még a pap kezében maradt, a tánc megvonása volt. Most a liberális (vallástmellőző) vármegyei hatóság ezt az egy eszközt is kivette a papság kezéből minden gáláns ígéretek dacára. Ebből az a tanulság, hogy nem elég az országgyűlési képviselő-választásokra szervezkedni, hanem a mit lapunk a mult számban megpendített és a mit az összes ellenzéki elemek pártkülönbség nélkül örömmel üdvözöltek, meg kell alakítani a vármegyei szövetkezett ellenzéket is. Akkor majd bejuttathatunk a megyei bizottságokba független, keresztény gondolkodású egyéneket is, a kik az ilyen liberális (vallási szempontokat mellőző) szabályrendeletek létrejöttét meg fogják akadályozni már a bizottságokban. Mert köztudomású dolog, hogy a megyei közgyűlésen alig sikerül megváltoztatni azokat a határozatokat, a melyeket egyes bizottságokban a vármegye urai összekotyvasztanak. Kérjük tehát a központban lakó ellenzéki vezérférfiakat, sziveske Jjenek mielőbb a független állású (nem jegyzők és regalebérlők) és ellenzéki szellemű megyebizottsági tagokat értekezletre összehívni, hogy a vármegyei koalíciós ellenzék szervezetét hamarjában megalakíthassuk. A laterna magica a népkörben és az iskolában. ni. Ott van továbbá Egyptonvaz ő piramisaival. A világ ezen legrégibb emlékeiből 40 évszázad története beszél. Népek jöttek és tűntek el a föld színéről, országok keletkeztek és multak el, vallások alapíttattak és szűntek meg, de ezek mozdulatlan fenséggel ott állnak. Sehol sem vívott az emberi erő oly szerencsés harcot a mulandóság ellen, mint ezen művekben, azért oly óriási itt a hatás. A Níluson fölfelé haladva látjuk a sok hatalmas templomot; némi idegenkedéssel és borzalommal nézzük e masszív, óriási épületeket, melyek a görög-római építészet kedvességét nélkülözik, de minél mélyebben hatolunk belsejükbe, tornácaikba és termeikbe, annál ékesebben szólnak hozzánk s annál elevenebben tűnnek fel képzeletünkben papjaik s a népmenetek tarka képei, a mint a pálmák alatt hosszú sorokban vonulnak fel. »Roma és a Vatikan« — ez a címe egy más sorozathoz való kommentárnak. Nincs város a föld kerekségén, mely történeti nevezetességek szempontjából, vagy műkincsek tekintetéből Rómával mérkőzhetnék. Ez az igazi »örök« város. A régi nilmenti városok Memphis, Thebae, Ninive és Babylon régen eltűntek a föld színéről, de Róma harmadfélezer év óta folyton szerepet játszik a történelemben. Műkincseinek gazdagsága oly nagy, hogy Thorwaldsen állítása szerint 30 évi ott tartózkodás után sem lehetne mindent megismerni. A mi kiválót Róma műtörténeti nevezetességekben bir, e füzetben rövid és tetszetős előadásban ismertetve van. A Piazza Colonna mutatja Mark Aurél 30 méter magas diadaloszlopát, melyen a markomannokkal vivott harcok főbb mozzanatai ábrázolva vannak. A szép fekvésű Via Appia képén látjuk ama kis templomot, mely »Domine quo vadis« név alatt ismeretes. Szent Péter legendája szerint, a ki menekülni akarván a martyrhalál elől, e helyen Krisztussal találkozott, s kérdezvén tőle: »Domine, quo vadis ?« ama feleletet kapta: »Venio iterum crucifigi.« Mire Szent Péter megszégyenülve, Rómába viszszatért. A Porta di S. Paolo utján látunk egy kis kápolnát, mely azon helyen áll, melyen Péter és Pál haláluk előtt egymástól búcsúztak. A Vatikán örökbecsű műkincsei közül ábrázolva van Michelangelo Pietája, melyen a művész nagy genialitással oldotta meg feladatát a rendelő ama követelményével szemben, hogy műve az ő korabeli művészek képességét fölülmúlja. Mig a régibb művészek ezen sokszor feldolgozott tárgynál a halál és az anyai fájdalom rideg, és komoly kifejezésével iparkodtak meginditólag hatni a szemlélőre, addig Michelangelo a hagyomány megszokott formáival szakítva, az istenanya fájdalmát az arc nyugodt szégségében mutatja; Krisztus keresztről levett testét pedg ideális szépséggel alkotta, melyen a halál a vonások eltorzitása nélkül kifejezésre jut, — egy halottnak képe az, melyen a feltámadást sejtjük. Michelangelo művei közül említjük e sorozatban a sixtusi kápolna óriási freskóját, »az utolsó ítéletet.« Az utolsó nap borzalma nagyszerű vonásokban áll előttünk. Krisztus alakja nem mutatja a fenség megszokott nyugalmát; itt megjelenik ő mint a világ igazságos bírája s a biblia megtorló Istene a harag borzalmas fenségében. Az ókor világhírű alkotása, a Laokooncsoport, szintén a vatikáni műkincsek közé tartozik. Szörnyű katasztrófát ábrázol e szobrászati mű. Apolló papja, Laokoón, megbántotta az istenséget s azért fiaival együtt szörnyen lakol: óriási vét. Kevesen fizettek érte, de azon koronák ragyogóbbak voltak Benyácsek úr szemében, mint az orosz cár kincsei. Benyácsek János kötetét elküldte a fővárosi nagy lapoknak is. Ezek csak konstatálták, hogy megjelent s ez szörnyen bosszantotta őt, ki nem tudta még, hogy ehhez is protekció kell manapság. Legalább lerántanák a könyvét, akkor is jó néven vette volna már. De csak igy elbánni vele, a »Petymegi Lapok« dicsérő cikke után . . . Ez gyötörte őt mindig, mikor a szegény emberek váltóit óvatolta, s lelkén mint a malomkő, irtóztató nyomással feküdt az igazgatónak tett fogadalma. Az üzleti könyvek nagysága eltörpült az ő kis kötetkéje mellett s átsóhajtozott éjszakák után arra a meggyőződésre jutott, hogy Páfrányi szerkesztő a legönzetlenebb ember a világon s egyúttal a legjobb szerkesztő is, ki a tehetségeket fel tudja ismerni. Mert hogy a puszta igazságot irta meg a lapjában könyvéről, mutatja az is, hogy szülőfalujának kántora zengzetes levélben gratulált neki, s egyben felkérte, hogy a községbeli olvasókörnek is ajándékozzon egy példányt. És a barátai, az ifjúság, Petymegen is beszélték, hogy a Benyácsekből még nagy ember lesz, sőt már arról is volt szó, hogy bankettéit rendezzenek neki. Képzelhető tehát, hogy Benyácsek úr mily kínokat állt ki, hogy az igazgatónak tett igéretét, a Petymegi Lapokban elkövetendő ujabb irodalmi termékeivel, meg ne szegje. Nem szólt senkinek, de merész terveket főzött... ha ő a nagyvárosi lapoknak írna tárcát. .. Patronek úr a tárcát soha sem olvassa, csak a híreket . . . aztán meg mint kötetes író, már írhat a fővárosi lapoknak is . . . csak felveszik ... hiszen már kötetet is adott ki . . . Fog irni tehát egy tárcát, egy szépet, egy nagy lapnak. De ennek szépnek kell ám lenni, tehát éjjel fogja irni, mint az igazi nagy irók. Éjjel senki sem zavarja. De miről írjon ? Témát keresett és úgy találta, hogy ebben a zsivajgó eseménydús korban sincs az ő tollára méltó szép és ideális téma. Kinyitotta az ablakot. A nyári szellő betódult a szobájába s úgy érezte, hogy még sem kap elég levegőt. Fojtogatta őt a tehetség. Lehemperedett az ágyára s belebámult a lámpájába. Igy keresett egy fenomenális témát Benyácsek úr vagy három éjszakán át, mig asztalhoz ült, de még akkor sem tudta, hogy miről fog irni. Hiszen ha a Petymegi Lapokról volna szó! . . . . de egy fővárosi lap, az más . . . Egy nagy irónak életrajzában olvasta, hogy az csak egy-két alakot mutatott be az olvasónak a regény elején, ezek aztán maguktól mozogtak és diskuráltak vagy hat köteten át. A cimet pedig mindig legutoljára hagyta. Megpróbálja ő is. Elővette a tollat, beleütötte a tintába s akkor vette észre, hogy még nincs papirosa. Vágott hát magának papirost. Összeszeletelt négy árkust, aztán megint mártott egyet a tollán és merészen odairta az első sort: »Egy ember megy az országúton.« Ezen nem is gondolkozott. Ez úgy jutott az eszébe, hogy nem is akarta. Ebből jó tárca lesz. Roppant érdekesnek tartotta ezt az egy sort. No, Sirolin A legkiválóbb tanárok és or vosoktól mint hathatós szer úgymint 9 tüdőbetegségeknél, légzőszervek hurutos bajainál, idült bronchitis, szamárhurut lábbadozóknál influenza után —.—- ajánltatik. . - ' ' Emeli az étvágyat és a testsúlyt, eltávolítja a köhögést és a köpetet és megszünteti az éjjeli izzadást. — Kellemes szaga és jó ize miatt a gyermekek is szeretik. — A gyógyszertárakban üvegenkint 4 koronáért kapható. — Figyeljünk, hogy minden üveg alanti céggel legyen ellátva: F. HOFFMANN-La ROCHE & Co. vegyészeti gyár BASEL, (Svájc).