ESZTERGOM X. évfolyam 1905

1905-04-16 / 16. szám

kigyók megfojtják az áldozópapot fiaival együtt. Hiába iparkodik az apa a tagjai köré tekerődző szörnyeteget letiporni ; az ég felé emelt arcon a kétségbeesett jajkiáltás s ártatlan fiai fölött való fájdalom mesteri kifejezése bámulatra méltó. Időszerű tárgykép említhetjük a Japánra vonatkozó képsorozatot. Nincs ország, mely rövid idő alatt oly rohamos fejlődést mutatna, mint Japán. Azon rövid néhány esztendő alatt, melyben ezen ország kapuit az európai kultúra számára megnyitotta, a japán nép mohón szivta magába az uj szellemet, mintha néhány esztendő alatt utói akarná érni Európát és ki akarná pótolni elzárkozottságának százados mulasztásait. Bámulatra méltó, mesés pompát rejt magában »a felkelő nap országa.« Ilyen Nikko, a japánok nemzeti szentélye, ahol legnagyobb uralkodójuk, Jeyas sirja van. A természet szégségei közepette, gyönyörű erdőktől körülvéve, pompás vizesések által élénkítve találja itt az utazó a nagy uralkodó mauzóleumát, melyben a japán építészet és szobrászat leghíresebb remekei díszlenek. De bármennyire is csodáljuk ez ország fejlődő kultúráját s a nyugati műveltség utánzását, mégis szánalommal nézzük ama szellemi sötétséget, mely a pogányságban élő nemzetre borul, mig fel nem kel ott is ama nap, mely a halál éjjelébe is képes világosságot árasztani: az evangélium. Hálás elismerést érdemel a Liesegang-cég részünkről azért, hogy hazai történetünkből is számos jelenetet dolgozott fel; ezekről külön árjegyzék adatott ki ezen cim alatt: »Liste über Laternbilder aus dem Leben und der Geschichte der Ungarn.* A műtörténeti előadásokból megjelentek eddig: Dürer Albrecht; a francia festészet a 19. században Dávidtól Milletig; Leonardo, Tizian, Corregio; Rafael művei; a francia realizmus, impresszionizmus és idealizmus a modern festészetben. Ezzel befejeztük ismertetésünket e fontos tárgyról. Megjegyzendő még, hogy a képvetitési estélyek tárgysorozata ne csupán képvetítésből álljon, hanem alkalmas, a tárgyhoz illő ének, szavalat és zeneelőadás tegye változatossá a programmot. Pl. Jeruzsálem és a Szent Föld képeit akarjuk bemutatni — a költészet és a vallási zeneművészet elég anyagot nyújt ezen szt. helyek tárgyköréből. Vagy népszerű csillagászati előadást tartunk, itt is helyes intermezzót képezhet az esti és éjjeli hangulatot kifejező költemények előadása s ama hymnusok, melyek a Teremtő hatalmát és bölcseségét magasztalják. Ama nehézség, melyet az első berendezés költségei okoznak, nem fogja visszariasztani a kör vezetőjét, hiszen néhány, csekély belépti díj mellett tartott előadás rövid idő alatt be fogja hozni a befektetett összeget. Kákonyi János. Választási utóhangok. Hallgattunk eddig azokról a »szelid nyomásokról«, melyekben a pilismaród közalapítványi erdőgondnokság a legutóbb lezajlott képviselőválasztás alkalmából az egyes polgárokat politikai elveik őszinte megvallása miatt részesiti. Ma már tovább nem hallgathatunk, mert a nevezett erdőgondnokság valóságos inkvizicionális bíróságot ül mindazok fölött, kik a megválasztott ellenI zéki képviselőre szavaztak. Igaz, hogy nem maga a vezetéssel megbízott főnök saját személyében, hanem alkalmazottak zaklatják a lakosság egy részét. De hinnünk kell, hogy a szolga soha sem mer az ura szelleme és irányítása ellen cselekedni, ha vagy I egyenes, vagy titkos utasítást nem nyer a basáskodásra. A község lakosai ugyanis évenkint erdőtisztitást szoktak kapni, melyből ők a télre való fűtőanyagot szerzik be oly módon, hogy a megejtett tisztogatás alkalmával termelt rőzseszerű anyag egy részét az uradalom kapja s csak egy bizonyos hányada jut a munkásnak munkadíj I fejében. Az uradalmi részt is megválthatják pénzért. A lezajlott képviselőválasztás után az erdő1 gondnokság megbízta Naszladi Sándor erdőőrt, hogy az erdőtisztitást parcellákban ossza ki. Az utasítás egyéb része természetesen hivatalos titok marad, mert ilyent négyszemközt szoktak a főnökök alantasaiknak kiadni. Naszladi Sándor, ki mellesleg legyen mondva, nyers modora, fenhéjázó természete miatt a faluban gyűlölt alak és őt Pilismaróthon »kis erdőmesterinek nevezik, mert a felekkel szemben • úgy gerálja magát, mintha ő, a szolga, urát is , irányitná. Ez a megbízott erdőőr kellő szakértelemmel kiválogatta a kormánypárti főbb korifeusokat s azoknak a legjobb helyeken dúsan jövedelmező helyeket hasított ki; a látszat kedvéért egypár 48-asnak adott valamicskét, de rossz helyeken. Azoknak az ellenzéki választópolgároknak azonban, kik a választás alkalmával független politikai elveik miatt erősebben exponálták magukat, semmit sem adott s ilyen kifejezésekkel: »magának nem adok, mert nem szavazott Szaczellárira,* »maga részére majd ott fogok kihasítani, hol a fákra Zlinszky neve van felírva,* »maga elmehet, mert maga volt a legnagyobb korifeus az ellenzéken* stb. fennhéjázó modorban elutasította. Kérdezzük: Meri ezt tenni egy szolgai minőségben alkalmazott erdőőr, ha a hivatalfőnöktől erre direkt, vagy indirekt felhatalmazást nem nyert? Avagy szabad egy hivatalfőnöknek a magáról megfeledkezett szolga védelmére kelni s tűzzel-vassal mentegetni a visszaélésben utazó alárendeltet, ha az ő tudta és akarata ellenére cselekedett ? Nem az volna a helyes megtorlás, hogy a hivatalt kompromittáló szolga ellen maga a hivatal indítsa ; meg a kellő eljárást ? Ez nem történt; azért, mert j bűzlik valami Dániában. most már csak azt kell megírni, ki az az ember, miért megy az országúton és aztán tulajdonképen hová megy? Ezen már kéli gondolkozni. Felkelt tehát, s szokásává lett, hogy kinyissa az ablakot és végig feküdjön ruhástól az ágyon. Igy feküdt és tűnődött az ő emberén, aki ment az országúton. Egészen beleszeretett a hősébe ; elgondolta, hogy miképen megy az ember az országúton. Az országút két oldalán sárga kalásztengert látott lelki szemeivel s hogy érdekesebb és a szokástól eltérő legyen, az országút mentén nem volt semmi fa, pedig a napot erősen süttette Benyácsek fantáziája. Oly meleget képzelt el azon az országúton, hogy szinte maga is izzadt belé. Elgondolta azt a vibrálást, amint a forró levegő járt a kalásztenger fölött . . . Ptyüff ... de melege lehet annak az embernek ott az országúton . . . Jól esne neki egy kis árnyék, de Benyácsek úr fantáziája nem termett lombokat. Szenvedjen az ember, igy érdekesebb .... De hát kicsoda az az ember ? . . . Hm .. . Hát talán először a ruháját gondolja el ... A cipője poros volt, jó messziről jöhetett szegény. Bot volt a kezében s azzal úgy méregette az országútat, mint a gavallérok. Nem volt paraszt, mert a paraszt ember ha nagy útra visz is magával botot, az nem igy jár vele. Az húzza maga után, s minden lépésnél bök egyet a földön. Nem nagyot bök, csak akkorát, hogy erejébe ne kerüljön, sem pedig, hogy észre vegye, mennyit könnyít ezzel a gyaloglásán ... Ja igen, — a ruhája .... A kalapja .... ha már egyetlen árnyékos lomb nincs az országúton, a i kalapjának szalmából kellett lenni. Olyan széles karimájú szalmakalapot gondolt Benyácsek úr, mint a milyen az úszómestereknek van . . . Hopp ! — úszómester volt az ember! — De még se . . . mi az ördögöt keres az országúton, mikor ebben a hőségben valamelyik uszodában volna a helye ? Nem! Nem úszómester. Pedig ha úszómester volna, jobb dolga volna. Vizbe ülhetne. Hát legyen paraszt ? . . . Az már nem érdekes. Az országúton parasztot találni tucatszámra, az nem újság. Hát mi legyen, ki legyen ? Talán egy eltűnt főherceg lesz . . . De ha eltűnt, hogy kerül az országútra? Megy valahová, persze hogy megy . . . hová ? Már arra is gondolt, hogy egy másik embert is ir az országútra s majd az beszéd közben kikérdezi ezt a titokzatos embert. Nem, ez közönséges meseszövés volna. Hja igen ! — a ruhája .. . Tarisznya is volt a nyakában. A tarisznyában turó volt. Turó ? Hisz akkor ez nem magyar ember! Szalonna! Persze: szalonna. Kenyér is volt. Frissen szegett kenyér, nem púpos, jól megkelt kenyér. Jó gazdasszony süthette . . . De hát hová ment ez az ember ebben a rettenetes hőségben ? . . . Szegény Benyácsek észre sem vette, hogy a lámpája kialudt, hogy az ablakon reggeli fény szóródik rá, s a madarak dalba kezdtek, édes, poétikus témát kínálgatva lelkének. Nem látott semmit csak azt tudta, hogy az az ember megy az országúton, és rettenetes hőség van . . . Az erdőből politikai elveik miatt kitiltott polgárok tömegesen felkeresték a plébánost és kérték, hogy segítsen rajtuk, hogy védje meg őket ezen igazságtalan eljárással szemben. A plébános a kérelem elől nem zárkózott el s a panaszolt terhére vagy 15 —17 jelenlevő előtt egyenkint jegyzőkönyveket vett fel s módját ejtette annak, hogy ezen panaszok a magas kormány tudomására jussanak. Az erdészeti osztály j megindította az eljárást s most Pilismaróthon az \ erdőgondnokság" felkérésére az elöljáróság való! ságos hivatalos színezetű vallatást rögtönözget. Egyenkint hívogatják be a panaszosokat és nem a dolog érdemére, hanem egyes kérdésekre hallgatják ki. Megtörtént az az eset is, hogy a keresztkérdések és egyéb oda nem tartozó szelid kiszólás folytán tudakolják azt, mi tulajdonképen a feljelentés meritumához nem is tartozik. A plébánossal hozakodnak elő s erősen tapogatják a hiveket, hogy azoktól terhelő adatokat sajtolhassanak ki a hiveit védelmező plébános személye ellen. Természetesen ezek a műrakéták elpukkadnak s az inkvizítorok kénytelenek bevallani, hogy 1 a plébános csak kötelességét teljesítette akkor, mikor a megbántott hiveket a basáskodással szemben védelembe vette. A terhelt Naszladi fejvesztetten szaladgál a faluban és törekszik puhítani az embereket, de sikertelenül. Kíváncsian lessük a fejleményeket, mert úgy látszik, hogy a pilismaród vallásalapitványi erdőgondnokság hivataloskodása körül mégis van valami, nem a mai korba való szeretetlenség, mert egyébként nem állana ott fejetetején minden; nem történnék meg, hogy az erdővédek rendszeresen a korcsmában fizetnek; nem történnék meg, hogy a róm kath. vallásalaptól állást és kenyeret nyert, szolgai minőségben alkalmazott erdővédek vasárnap istentisztelet alatt osztogatják a kiválasztott kormánypártiaknak az erdő tisztogatást ; nem történhetnék meg az, hogy a rendes vasárnapi rapport után testületileg vonulnak az erdővédek a templom helyett a korcsmába, hol aztán az önmagukról megfeledkezett földmivesek között adják a quabankot a hitközönyről s valószínűleg arról a szabottelvűségről, melynek kedveért a katholikus tulajdont képező alap élvezetében egyesek előnyben részesülnek, mások morzsákon tengődnek s az utóbbi esetben a politikai közerkölcsök nagyobb díszére attól is megfosztatnak. Mi egyelőre csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy vájjon van-e a központi erdészeti osztály élén igazságszerető és erélyes vezér, ki szétütne már végre valahára a pilismaróti állapotok között; arra vagyunk kíváncsiak, hogy vájjon meddig fog még orgiát ülni az igazságtalanság ördöge, a tisztesség és méltányosság fölött ? Mi ezt a kérdést addig nem vesszük le a napirendről, mig ezen ázsiai állapotokról a központi erdészeti osztály, illetve a vallásügyi miniszter maga is tudomást nem vesz és intézkedni nem fog. Mert ami nem járja, nem járja. Talán mégsem vagyunk a kancsuka országában. Rin. Nagyon fájt a feje, felkelt és megnézte a papiroson levő első sort: »Egy ember megy az országúton.« Szegény ember! Ebben a forróságban! De 1 hát hová megy? . . . Benyácsek úr, hajadon fővel kiment és ment. Hová ? O sem tudta már, csak ment. Nem látott se házat, sem embert csak a rettenetes hőséget érezte, mit az ember szenvedett, akit az ő fantáziája az országútra dobott. Borzasztóan megfájdult a feje Benyácsek úrnak ettől. Olyan furcsán érezte magát, valami nyomta az agyát ... Talán napszúrást kapott, de hisz mitől ? A nap csak most kel fel . . . Borzasztó meleg van pedig, és az a szegény ember még mindég ott megy az országúton, — de hát hová megy ? — vagy kicsoda. Benyácsek úr már saját valóságában kint járt az országúton és elfáradva kínjaitól, leült az árokba, s elhatározta, hogy nem mozdul onnan, mig nem tudja meg, ki az az ember ott az országúton, aki már oly régen megy ebben az irtózatos hőségben . . . cél nélkül! Mert ő már látta is tisztán a szemeivel azt az embert. Nem is mozdult sokáig, mig a barátai nem jöttek érte. Azoktól azután megtudta, hogy az az ember már hazaért s hogy nincs semmi baja neki . . . nem kapott napszúrást ... és majd elvezetik őt Pestre egy nagy házba, hol okvetlen találkozik az emberével . . . Lyza.