ESZTERGOM IX. évfolyam 1904

1904-10-30 / 44. szám

— Ösz vezére a magyarországi keresztény politikai törekvéseknek, Zichy Nándor gróf, a kath. nagygyűlés befejezésekor mondott beszédében megadta a végleges tájékozást. Nagy szónokok becses eszméket tártak a hallgatóság elé. Nagyszerű ideálokat festettek és buzdították a lelkeket azok megvalósitására. A társadalmi és tudományos élet minden kérdését megvilágították és kifejezést adtak azoknak a vágyaknak, melyek a keresztény érzületben égnek. Már ötödik alkalommal ismétlődik ez a buzdító jelenet; már ötödik izben távoznak Budapestről, telve a legszebb gondolatokkal — de azok megvalósítása, életbeléptetése mindig késik. Mi ennek az oka ? Azt mondják, hogy a sikertelenség oka a nagygyülési szónoklatoknak úgynevezett akadémikus jellege. Csak a magas elmélet színvonaláról tárgyalják még a teljesen életbe vágó kérdéseket is. Ez nem is lehet másként, mert a szónokok lába alatt nincs meg az a talaj, mely például a német nagygyülési beszédeknek olyan határozott és biztos irányt ad. Nálunk a nagygyülési szónokok hasonlók azokhoz az építészekhez, kik pompás terveket rajzolnak a papíron, de az épülethez szükséges anyaggal és telekkel nem rendelkeznek. Tehát a keresztény működés nagy épületének megvan a tervezete a legkisebb részletekig. Most a telket kell kiszemelnünk, ahol azt fölépíteni lehet. Es ennél a kérdésnél bukkannak föl a sok mindenféle sopánkodó, »torzsalkodó«, a bécsi és hazai lapokban a néppártot támadó, »keserűen« panaszkodó katholikusok; ennél a kérdésnél irnak gyenge hangú általánosságokat azok a keresztény irányú lapok, melyek a szintelenség kényelmes modorában adják a szelid honpolgárt. Zichy Nándor grófra hallgassunk és rögtön megtaláljuk a szilárd és egyedül biztos talajt. O mondja, hogy a jelenkorban minden és minden a politikára megy ki. Amely törekvés, eszme vagy intézmény a politikában nem érvényesülj az nem tényező az államban. És valóban ! Mit fog érni például az autonómia, ha nem lesz a parlamentben egy párt, mely a minisztert kényszeríti, hogy az autonómia jogait tiszteletben tartsa ? Ki fogja védeni a szövetkezeteket, az iskola-ügyet és általában a keresztény törekvéseket a mindent uraló törvényhozásban ? A különféle pártokban elszórt »jó katholikusok« ugyan fülüket sem mozgatják érte. A társadalomban sem tehet sokat az a bizonyos, untalanul emlegetett »szeretet«, hanem csakis a szervezkedett szeretet. És ez a szervezkedés az, amit nem tűr a szabadkőműves programm, mely ezt mondja nekünk : »Ajtatoskodjatok, gyakoroljatok jótékonyságot, — csak a politikához ne nyuljatok.« Németországban szervezve vannak a keresztény törekvések és szervezetük központja a — centrumpárt. Ime! miért járjanak a nők a kongregációba! Nemcsak önmagukért, hanem a jövőért! A kongregációi élet rávezet az egyenes útra, megtanít elmélkedni, a boldogságos szűz Anya segítségével, Fiához, Krisztushoz emelkedni! . . . Leányok, hölgyek csoportosuljunk, menjünk el a kongregációba — legyünk Krisztusban testvérek, szűz Anyánk gyermekei! Éljünk a kongregációi vezetés, a katholikus tan szerint! Együttes erővel küzdjünk és győzzük le a vallás ellenségeit! Legyen mindegyikünk igaz katholikus nő a maga eszményiségében ! — Célunk legyen »Krisztus« ! . . . Tiszta erkölcsös élettel szegődjünk a szűz Anya Mária köré és legyünk az ő munkatársai ! Hisz anyja volt ő mindig nemzetünknek, ő nevelte nagygyá, hatalmassá! Ne engedjük, hogy a mostani nemzedék hűtlen legyen századok erényeihez! A kongregációk Máriás lobogója alatt küzdjünk egy szebb jövőért, hogy hazánk ismét az legyen, ami hajdan volt: Mária országa! K.-A. Mella. Eme politikai pártjuk segélyével az állam szervezetébe viszik a keresztény kivánalmakat és érdekeket, melyek tehát ott államérdekek is, melyekkel a kormányzó hatalom számolni kénytelen. Ezért ott a keresztény eszmék hangoztatása nem akadémiai értekezés, hanem egy hatalmas szervezet akaratának nyilvánulása. Nekünk is van ily korszerű pártunk, mely képes az életbe vonni a megtapsolt gondolatokat, azért ősz vezérünk bölcs irányítását kettőzött buzgalommal fogjuk követni. Szacelláry dirigál. Ajánljuk az országgyűlés független ellenzékének figyelmébe a következő érdekes anekdotákat a primási megyéből. Történt, hogy kettős oltárszentelés volt nemrég egy szomszédos faluban. A szentelésre, melyet maga a vikárius-püspök vállalt el, meg voltak hiva a megye fő-fő tisztviselői, s eleinte nagy kedvet is mutattak az ünnepélyen való részvételre. Sőt egyik helybeli újság dicsérettel emelte ki, hogy a figyelmes lelkész meghívta a megyét is. Kinek-kinek jogában áll önként vagy elfogadni, vagy visszautasítani a meghívást, ehhez senkinek semmi köze. Nem is azt sajnáljuk, hogy a megyei urak nem emelték jelenlétükkel a vallásos ünnepély fényét. Mert felfogásunk szerint nem az Úristen részén van a szerencse, ha urak is hódolnak neki, hanem az urak tisztelik meg magukat és szereznek érdemeket, ha Istennek szolgálnak. De a mód, mellyel jelen esetben a meghívott megyei urakat kedvük ellenére lemondatták az ünnepélyen való részvételről, s az intrikák, melyek ezt megelőzték, a nyilvánosság elé valók, mert élénken bevilágítanak a megye tulajdonképeni direkciójába, valamint általában a liberális rendszer szellemébe, mely nem átall alkalmazottainak vallásos meggyőződésébe is beleavatkozni. Az történt ugyanis, hogy az ünnepély napjára a meghívottakat sorra letelegrafálták belügy miniszteriumilag Budapestre. Ezt pedig a következő intrikák előzték meg. Szacelláry a kérdéses község általunk már többször kiszerkesztett liberális jegyzőjével, kimondották, hogy a megyének az ünnepségen nem szabad részt venni. Erre ürügyül azon mellékes körülményt használták fel, hogy az oltárok után a katholikus kör zászlója is szentelés alá került. A főispánra úgylátszik elég hatást gyakorolt Szacelláry egy vízitje: hogy a zászlószentelés által »néppárti jelleget öltött« egyházi ünnepségről távol maradjon ; de a többi megyei urnák úgylátszik nem imponált elég nyomatékosan egy fiattyuhangú liberális képviselő, azért belügyminiszteriumilag kellett megakadályozni részvételüket. Tudomásunk szerint csak a szabadkőművesek tekintik a keresztény egyesületeket elvi ellenségeknek. Ellenben a magyar kormány eddigelé nem tekintette azokat államelleneseknek, szervezésük elé akadályt nem gördit, szabályzatukat megerősíti. Miért kellene tehát a megyének a szabadkőműves álláspontra helyezkedni ?! Szomorú, hogy ép a primási megye jár előre rosz példával, holott Fehérvárott, Pécsett és másutt a megyeiek főispánostul résztvesznek kath. egyesületek zászlószentelésén s ünnepségein. A minap Léván a főispánné volt zászlóanya a kath. kör felavatásánál, és az egész megye kirukkolt. Talán az esztergomi főispánnak s megyei tisztviselőknek ezentúl már csak a zsinagógák felavatásán szabad megjelenniük ?! Ilyen dolgok az előbbi főispánok alatt még sem történtek ! Lassankint vissza esünk a pogány korba, mikor már lelkiismeretes keresztény nem is vállalhat hivatalt, mert nem szabad oltárszentelésen sem részt vennie! Még majd előírják a tisztviselőknek, vájjon szabad-e misére vagy prédikációra járniok ! Mindezekután az a kérdés: tud-e Tisza István gróf belügyminiszter úr arról, hogy Szacelláry úr nemcsak fölötte áll a megyének s azt dirigálni bátorkodik, hanem még a belügyminisztériummal is rendelkezik, a megyének kedve szerint való táncoltatására ? ! Vagy ha nem visszaélés volt ez a belügyminisztérium tekintélyével, vájjon a megyei tisztviselők állásával összeférhetlennek tartja-e azt, hogy oltárszentelésen, vagy akár katholikus egyesületek zászlószentelésén megjelenjenek ?! 5j< ^ A másik eset hasonlóképen csinos. Ugyanazon tiszta magyar és tiszta katholikus község hitvallásos iskolája ellen, melynél sokkal szűkebb és rozogább állami iskolák vannak, ádáz harcot folytat két év óta a jegyző, szinte Szacelláryval szövetkezve. A főispán újévkor, a kormány békés programmbeszédétől nekibátorodva, e jegyző címére adresszálva egy »erélyesnek« látszó rendeletet adott ki, s fegyelmivel is fenyegette a hitvallásos iskolák elleni törvénytelen üzelmeket s azok szerzőit. De bár ne adta volna ki e rendeletet! Mert nem tudván annak nyomatékot szerezni, bár a törvény alapján állva és a kormány intenciója szerint tehette volna ezt, nyilvánvalóvá lett, hogy a megye egy hírvivő mameluk miatt nem meri megvédeni az iskolákat a törvénytelen zaklatás ellen. A jegyző a rendelet után megtízszerezte erőfeszítéseit. Már régen állna az új iskola, ha a jegyző az iskolaszéki választás kiírását nem késlelteti, a törvényes választást jogtalanul meg nem fellebbezi, csakhogy mesterségesen húzza-halassza az iskola ügyét s időt nyerjen. A jegyzőt már majd kiverték a faluból izgágáskodása miatt, de a főispántól nem csak fegyelmit, de még intést sem kapott! A jegyző bűne miatt elkésett iskola-ügy egy évi halasztást nyert a minisztériumtól. A minisztérium tudomásul vette az iskolaszék határozatát, hogy jövőre építenek. Mindenki azt hitte: no most végre beáll a nyugalom! De nem hagy nyugtot a Szacelláry-klikk. Sőt belevonta ujabb manőverébe a megyét is. A héten váratlanul megjelenik a megyei főorvos és a főmérnök, s az egyik osztályt, az iskola felét hygienikus okokból becsukatták. Mit jelent ez egyebet, mint ujabb intrikák kezdetét ?! Pláne már előre sejteti a főmérnök, hogy az új iskola építésére kijelölt telek (csaknem az egyetlen üres telek a községben!) alkalmatlan az építésre . . . Nem tudjuk az okokat, melyeket a két tisztviselő indokolásul fog majd felhozni, de azt bizton merjük állítani, hogy a becsukott osztály van olyan, sőt jobb állapotban, mint az ó-tokodi bányaiskola, mely 2 m. magas, és a tokodi üveggyári állami iskola, mely ennél is gyalázatosabb!! Váljék dicsőségére a megyének e páftatlan eljárás / Igy van az, midőn a primási megye nem tud egyetlen bevallott keresztény képviselőt küldeni az országgyűlésre! Mamelukok dirigálják a megyét is jobb meggyőződése, sőt a törvény ellen is. A megyei uraknak már lépteikre, sőt gondolatukra is kell vigyázniok, mert rájuk találja sütni a hattyuhangu mameluk, vagy a cerberusz, hogy »néppártiak« ! Brúnó. A lassú haladás. Bármiként állanak különben a dolgok, mégis csak tapasztaljuk, hogy haladunk. Haladunk úgy a gondolat, mint a tettek terén, csakhogy a mi haladásunk — sajnos — még nem érdemli meg a -»gyors,« a »nagy« jelzőt, mert még mindig a lassú tempót követik. Igaz, hogy mindinkább terjed az oktatás, nagyobb gondot fektetnek a földművelésre, növekszik az ipar, szabad a kereskedelem ; megszűntek — bár nem egészen — a különféle zsarolások, a testi szolgálmányok, a becstelenitő büntetések. Több figyelem fordittatik az egyedi jólétre, sokasodnak a közmunkálatok, általánosabbakká lettek az élet kényelmei; kölcsönösen segélyző munkás-egyletek, hitel- és fogyasztási szövetkezetek keletkeznek; a szegények rés,zére menedékhelyek nyílnak. Emberiebbeknek érezzük magunkat, mint egy századdal előbb; a vidékek munkára kész népe érzi, hogy van gondolata, célja, lelke. A nő ismeri méltóságát, mindamellett, hogy vannak, kik a férfiakat illető zord foglalkozásokra akarnák kárhoztatni, melyektől pedig az igazság és természet szerint felmentik őt: a há'zvitel, a bölcső, a nevelés, a vigasztalás, a szeretet gondjai. Ritkák a nagy elmék, de ritkák az igen tudatlanok is, középszerűséggé egyenlítve ki egymást, mit a legtöbben elégségesnek találnak. Igaz ugyan, hogy tanulmányok, melyeket nem előzött meg készület, hírlapirodalom, mely nem tiszteli sem önmagát, sem a közönséget; eszmék, melyeket úton-útfélen, piacokon, korcsmákban vagy választékos termekben szellőztetnek, megzavarják, léhákká teszik az értelmiségeket, de másrészt vannak józan gondolkodók, kik szárnyakat adnak az emberi nem becses reményeinek, s kimutatják, hogy vallás és szabadság nem ellentétes dolgok. S ha van irodalom, mely csak a hasznot tartva szem előtt s a romlottság eszközévé alacsonyítva le magát, póriasságban és középszerűségben leledzik, ám van nemes érzületű,