ESZTERGOM IX. évfolyam 1904
1904-08-28 / 35. szám
és kivitele legyözhetlen akadályba ütközik. Tudják ezt maguk a szocialista vezérek. A többi között: hogyan lehetne igazságos munkafelosztást nyélbe ütni az emberek közt?! Vagy kinek-kinek tetszésére hagynák a' választást, s akkor mindenki munkafelügyelö, párttitkár akarna lenni, s kanásznak, utcaseprőnek, bányásznak nem menne senki; vagy a szocialista állam kényszerítené az egyeseket vagy erre, vagy arra a munkára. S ez a képzelhető legnagyobb zsarnokság volna a világon. Továbbá: vagy szabadköltözködés volna a szocialista államban, s akkor mindenki a könnyebb, kellemesebb vidékekre özönlenek, télen mindenki Meránban vagy Abbáziában szeretne lenni; vagy vasmarokkal kényszerítene az állam mindenkit egy helyre, s akkor volnának csak még igazán röghöz kötöttek az emberek. Nagyobb nyomor és rabszolgaság még sohsem volt, mint lenne akkor! Az összes szántóföldeket és szőlőket, melyek most kényszer nélkül műveltetnek, akkor kényszermunkával kellene műveltetni. A legnehezebb s legszükségesebb munkákhoz, melyekhez most rögtön kapni napszámost, akkor kötéllel se lehetne fogni. Mert a szocialisták által annyira kiemelt munkának föösztökéje a tulajdonjog. Amit az ember magának dolgoz, szivesen s lelkiismeretesen teszi, de bitang jószág a közös jószág! Nem lehetetlen, hogy Németországban vagy Franciaországban a szociáldemokrácia növekvő ereje odabillenti az államháztartást, a hova Bebel szeretné. De azért a nagy vérfürdővel kezdődő szocialista »államalkotás« csak olyan Jules Verne-féle fantasztikus „utazás a hold körül" vagy a földnek sarkaiból való kiemelési kísérlet lehet, melynek vége csak az lehet, hogy visszapottyannak a jelen állapotba. A tulajdonjog a társadalmi életnek és boldogulásnak alapja. A töke túlszaporodását progresszív adókkal, azaz »törvenyes osztással « meg lehet akadályozni, szociális reformokkal lehet a munkásosztályt emelni, emberi jogaihoz segíteni, de esztergályos bölcseséggel a világot kormányozni nem lehet. — A regensburgi kath. nagygyűlés alkalmából igen ajánlatos a német katholikusok helyzetét átgondolni. Szükségünk van erre főleg azért, szent koronát. Tekintsünk azután egy pillanatra a régi esztergomi bazilika megmaradt utolsó omladékain a porta speciosáról festett régi képre, mely a primási múzeumban látható. A diszkapu fölött tündöklő glóriában Magyarország Pátrónája, aki előtt szt. István és szt. Adalbert imádkozik. Alattuk kisebb arányban III. Béla király esztergomi vára s az érsek palotájának képe. III. Béla király és Jób érsek, aki a régi bazilikát megújittatta, azt ismét a hagyományos kultusznak szentelte. Alázatosan leborulva láthatók esztergomi palotáik előtt, amint a szent jelenet s a dicső elődök előtt a porba omolnak. III. Béla király is Esztergom szülötte volt. Beleillik tehát hódolata az ősi kultuszba. A magyar király s a magyar nemzet mély hódolata a Boldogasszony iránt évszázadokon keresztül látható volt hadizászlóinkon és érmeinken, érezhető volt költészetünkben és megtalálható még most is mindenütt, ahol Ave Máriára harangoznak. Szent István városa tehát a Boldogasszony tiszteletének legrégibb és első oltára hazánkban. Ezt az oltárt látni volt első vágyunk, midőn a puha, de forró és feneketlen Zahara-korzón s a túlságosan kemény kövezeten a meglehetősen leperzselt Várhegy nehéz útjára jutottunk. Majd minden régi fa egykori örömeinket árnyékolta be valamikor. Az út most is olyan mert nekünk sem lehet más módon sikereket felmutatni, mint az ő félszázados tapasztalataik alapján. A legelső tanulságot meríthetjük a gyűlés megnyitásából, hol az elnöklő dr. Porsch első szavai voltak : »Nagygyűléseink ereje abban az egységességben gyökerezik, mely hittestvéreinket, bármely rangban vagy foglalkozásban legyenek különben, összeköti.« Ennek az egyetértésnek a fentartása a leggondosabban ápolt célja nagygyűléseiknek. Diadallal emlegetik, hogy nincsenek pártokra szakadva, hanem szigorúan összetartva küzdenek a keresztény világnézlet érvényesítése mellett. Mihelyt erről van szó, megszűnik köztük minden ellentét ugy a társadalmi, mint a politikai téren. Pedig a nagy német birodalomban sok állam van, melyek különböző történelmi múlttal és érdekekkel bírnak. Ezek sok ellentétes érzületnek a forrásai és nem egy tekintetben szembe állítják egymással a népeket. De midőn az egyház érdekeiről van szó, cikkor megszűnik köztük a versengés és a valláshoz való ragaszkodásban mindnyájan egyesülnek. Minden más kérdésben teljes a véleményszabadság és önálló a törekvés, de a vallás védelmében zavartalan egyetértés van. Már Windhorst adta ki a jelszót: »megosztva haladni, de együttesen csapni az ellenségre.« A másik tanulság, melyet jól jegyezzünk meg, az, hogy Németországban is a'liberálisok minden módon azt hajtogatják, hogy a kath. nagygyűlések tulajdonképen a centrum-párt politikai összejövetelei. Igen mulatságosan szokták ezt a szörnyű szemrehányást tárgyalni ezeken a nagygyűléseken. A mosolygást itt az a körülmény okozza, hogy a nagygyűlések tárgysorozatából ki van zárva a napi politika és ehhez szigorúan ragaszkodnak, azonban a résztvevők mindnyájan centrum-pártiak. Mert aki a nagygyűlésre jön, az keresztény érzületű: ezek pedig természetesen mindnyájan a centrum hivei a politika terén. Ilyen logikával lehet győzni. Nálunk pedig még a jóhiszeműek közt is tenyészik az a korlátolt gondolkodás, hogy az országygyűlési keresztény néppárt mellett még más módon is lehetne a keresztény eszméket diadalra vinni. görgeteges és kíméletlen, mint hajdan, de odafönt már megkezdett fenyves látható, amely hűvös árnyékot vet az évszázadok zivataraiban és ostromaiban megfüzesedett és összeomlott régi várbástyákra. Tenyészet való oda, ahol különben enyészet lakoznék. De legyen ez a festői tenyészet még bujább s harmatosabb esztendőkben üdítőbb is, mint az idén. Rómában vannak a kereszténység legszebb templomai s Kairóban az izlám legpompásabb mecsetjei. Festői fekvésre azonban az esztergomi főszékesegyházéhoz nincsen hasonlítható. A szomszédos megyékből látni már királyi homlokát s mértföldekre hallani zengzetes harangszózatát. Büszkén és merészen dacol odafönt a várhegy ormán az elemekkel, amelyeket óriási erejű köveivel meg is tör. A hatalmas homokkő szirtekből megalkotott épület a maga tagozatlan és meredek falaival a fenség zordságával hat reánk, mig a bpesti lipótvárosi bazilika a maga mérsékeltebb arányaival, fülkékkel és faragványokkal részletezett külső falaival sokkal nyájasabb és derültebb érzést támaszt. Magasabban szárnyal azonban a hivők áhítata ott fönt a magasban, távol minden prózai zajtól, zűrzavaros élénkségtől. Közelebb vagyunk az égiekhez mint a földiekhez. Ritka helyen érezzük ezt annyira, mint a bazilika előtt. Az iskolaszékek választásáról. (B.) Ma, mikor a róm. kath. iskolák jellegének, ingatlan és egyéb tulajdonjogainak megvédése érdekében a védelem és biztositási mozgalom mind szélesebb mederben megindult, nagyon, de nagyon érdekesnek tartok egyet-mást az iskolaszékek választásáról elmondani. Itt is, mint iskoláink adminisztrációjára vonatkozó ügyekben sok helyütt, sajátságosnak tartom, hogy a nagyméltóságú püspöki kar a felfelmerülő kérdéses dolgokban időközönkint egységesen nem bővítette ki az általa 1876. évben kiadott rendtartást és utasítást. Sokszor és sok helyütt reá mutattam arra, hogy mily hátrányos a kath. iskoláknak az egységes, egyöntetű kormányzás hiánya, mihez bátran hozzátehetem : és az, hogy a nagyméltóságú püspöki kar nem aknázza ki az 1868. évi XXXVIII. t.-c. 11. §-ban gyökeredző rendelkezési jogát. Pedig hát a törvény nem mindenben érint kötelezőleg bennünket. Igy teszem a tanitói választások azon eseteiben sem, midőn a tanitót ideiglenesen választjuk, mihez jogunk van, mint ezt a legautentikusabb helyről tudom. Természetes, hogy az ideiglenesités egy évnél túlra nem terjedhet, mert ezen idő alatt a tanitó vagy bevált, vagy nem. És egy kissé illozórius is azon esetben, ha helyéről fegyelmileg elmozdított renitens tanítóval állunk szemben. Abban a 11. §-ban sok olyan jog foglaltatik főpásztoraink részére, melynek felhasználása élénkebbé, az iskolafentartók előtt érdekesebbé tenné az iskolai adminisztrációt. Ami nagyon természetes ! Mert habár nincs is önkormányzatunk, de adminisztrácionális dolgaink vezetésében ép úgy mint a protestánsok, nem mindenben és mindenre vagyunk kötelezve, mert alapjában vévé a népiskolai törvények általánosítva az állami és községi Iskolákra vonatkoznak és csak per tangentem érintenek bennünket és a más vallásfelekezeteket, t. i. ott, hol a pedagógiai és nem az adminisztrácionális kívánalmak kötelező volta lépnek előtérbe. Mert ha ellenkezőleg áll a dolog, aminthogy én állítom, akkor azt kell hinnem, hogy a felekezeti iskolák tulajdonképen nem az egyházak és hatóságaik, hanem a világi hatóságok rendelkezésétől függnek. Ezen esetben az egyház és hatóságaik csak rendelkezés alatt álló végrehajtó közegek. De térjünk egyebek között az iskolaszékekről való fura dolgokra. És ennek inditó okát abban kegyeskedjék a szives olvasó szerezni, a mik az alábbiakban elmondatnak. A napokban tudomásomra jutott, hogy van egy község, ami t valószinüvé teszi, hogy több is van, hol a róm. kath. iskolaszéket a község képviselőtestülete választotta meg és ennek kötelékébe izraelita vallású embert is beválasztott. Egy más helyütt, — és hány helyen egyebütt is, az iskolaszéki választásra csak azt tartják jogosultnak, aki a képviselőtestület választására bir jogosultsággal. A főszékesegyház teli van búcsusokkal. Magyar, német és tót zarándokok verődnek össze. Valamennyit egyesíti a közös vallásos érzés: a Nagyboldogasszony tisztelete. Hatalmas arányokban tündöklik a márvány főoltár fölött, sőt az egész főszékesegyház térhatása fölött a tiziáni főoltárkép, mely a tömjénfüst és az erős világítás vibrációjából, mint valami fölséges vízió emelkedik ki. Kisebb arányú, de meghatóbb képet találtunk a Bakócz-kápolna titokzatos világitásu vörös márvány falai között. Ez a kis szentély a bazilika főékessége. A renaissance művészet emlékei közül ez az egyetlen kis műremek maradt ránk, olyan épségben és bájban, mint Attavante Corvinája. Minden márványrózsája a nemesitett kővirágok közül való. Minden ive, ékessége a kiforrott nemes olasz renaissance ajándéka. A nagy templom főkapujából nagyarányú tájképben gyönyörködünk. A tündöklő Duna tükrét sötétzöld erdőségü hegyek rámázzák be. A milyen remek ez a határtalan panoráma, olyan kietlen a templom előtt való térség. Hol vannak a szökőkutak, az üditő parkok s Esztergom múltjának dicsőségei: a nagy szobrok ? A római szt. Péter kövezett térségét két óriási szökőkút disziti és üditi. A londoni szt. Pál templomot nagy park és virágkert veszi körül. Majd minden nemzeti
