ESZTERGOM IX. évfolyam 1904

1904-08-14 / 33. szám

ház«. Legrosszabbul áll, sajnos, a katholikus országokban, hol a régi jobb korban engedélyezett királyi kiváltságok átszármaztak a felekezetlen államhatalomra. Ezen országokban újabban nöttön-nö a törekvés az egyház autonómiájának, szabadságának kivivására. S a szabadság korában, az egyház szabadságának is végtére fel kell virradnia. Olaszországban az Unita Italia és a Vatikán közt beállt merev szakitásnak köszönheti az egyház szabadságát. 1870 óta az állam abszolúte nem avatkozik bele a püspökök kinevezésébe. Franciaországban is csak a konkordátum felbomlása hozhat derültebb napokat. Bruno. — A keleti protektorátus ügyéért, bár a nyilvánosságra kevés szivárog ki az ügy állásából, úgylátszik a külügyi hivatalokban a nagy meleg dacára óriási a sürgés-forgás. Ferenc József cs.-király meleghangú távirata X. Piushoz, melyben »ádáz ellenségei (a franciák) feletti győzelmet« kivan neki, eddig még se hivatalos, se félhivatalos formában nem lett megcáfolva. Ha annyira kevéssé fekszik Goluchowszky szivén, hogy a finnyás francia orr alá ily erős bors lett hintve, látszik, hogy a hir nem alapnélküli. Ausztria-Magyarországot mindenesetre földrajzi helyzeténél fogva jobban megilletné a keleti protektorátus, mint a léha Franciaországot, s hogy minő óriási ipari és gazdasági előnyök származnának ebből a monarchiára, az bizonyításra nem szorul. Lám minő hasznos anyagi szempontból is, jó lábon állni a katholikus egyház fejével. AusztriaMagyarországnak azonkívül már jogcíme is van e téren : mert Egyptom katholikusainak, a koptoknak, már most is protektora. Monarchiánknak azonban hatalmas vetélytársa akad Olaszországban és Németországban. E három hatalom verseng most a pápai aranyrózsáért ! Es ha Pius pápa jelenlegi főgondjának: a római kérdés megoldásának kulcsát találná a protektorátusban, kétséget nem szenved, hogy az éhes Italia győz a versenyben. A vatikáni fogság megszüntetéséből és a pápa territoriális függetlenségének visszanyeréséből oly nagy előnyök származnának a pápaságra, hogy X. Pius esetleges ily ítéletét senki sem vehetné rossz néven. mondom sáska sereg, mert minden növényt ismertünk a könyvből és ez ok miatt csakis a cseresznye, meggy, sárgabarack és az ilyen fajta növényekkel akartunk a legeslegközelebbi ismeretségbe jutni. Itt megest — de nem egyszer — a bakterrel kerültünk ellenséges viszonyba. Rozsdás flintájától — tekintélye jelvényétől nem féltünk. Tudtuk jól, hogy az még hátulról sem sül el. De a botja végétől féltettük bőrünket. A detektívek tudományának még az abcjéről se volt fogalma. Mert ha észre vette, hogy mi a gyümölcsfák tetején botanizálunk és elemezzük — jobban mondva emésztjük az érett gyümölcsöt — tetszik tudni, hogy nem kérdeztük egymástól: hogy ez magba váló szilva-e vagy sem —• már messziről, onnan a Zamárd hegy tetejiről harsogott hangja: »Hej ebadta! szedtevedte sok tinta-nyalója! csak oda érjek!« Mire odaért, mi már árkon-bokron túl, grimaszokat mutogattunk neki. O csak botját mutogatta. Leráztuk az iskola porát. Kikerültünk a világ színpadára. Evek múlva, ugy január elején beállít hozzám egy régi iskolatársam egy kis kebelbéli melegítőre, mivel hogy alapos hideg vala. Megígértem neki, hogy hivatalos dolgaink végeztével délután találkozunk a fogadóban. Összeverődtünk négyen. A homokóra is hamar lemorzsolta volna homokját, mig mi gondtalan, vig diák életünk emlékeit felelevenítettük. Indultunk. A patika ajtajában egy alvó embert találtunk. No! vagy a méregkeverőt nem bírja felébreszteni, vagy nem győzi a medicinát várni. De mindkét esetben határozottan alszik. Mert azt már 34 évi tapasztalatból megtanulta a Vatikán, hogy az egyenetlen harcban az Unita Italiával teljesen magára van hagyva; egy hatalom se támogatja, egymagának kell tehát a kiegyezést megcsinálnia, úgy, a hogy legjobban tudja. Németország szintén hatalmas konkurrens, mint első katonai hatalom. Ha erélyről és szószerinti .védelemről van szó, a daliás német császár az első; egy alattvalójáért egész hadsereget küld a küzdőtérre, s jaj annak, ki német védencet mer bántani! Németország úgyszintén a leglojálisabb hatalom jelenleg a Szentszék iránt, legjobban respektálja az egyház autonómiáját. Kíváncsiak vagyunk, ki lesz nyertes e diplomáciai harcban. Egy éven belül el fog dőlni. Vasárnapi levél. — A bajóthi Góliátról. — Mint a legtöbb faluban úgy Bajóthon is két nagyhatalom van: a pap és a jegyző. Ezek körül forog a világ, s ettől a két embertől függ ott is a nép boldogulása. A bajóthiak papja, gömbölyű képű, mosolygós szemű, jó ember, ki minden gyerek apját ismeri és híveinek szeretetétől körülvéve, úgy gondozza a rá bízott nyájat, mint azt megfogadta mikor Isten szolgájává szegődött. Szereti a népet, fárad érte és nem kér mást tőle mint bizalmat, hogy ebből erőt merítsen a további küzdelmekhez. No de a papjukkal nincs is bajuk a jó bajóthiaknak. Hallgatnak rá, s már meg ís alakították a szövetkezetet és a katholikus olvasókört, ezt a két erős tényezőjét a falu boldogulásának. Mig a bajóthi pap a templomban és a magánéletben a nép lelki és gazdasági életének útját tisztogatja a tövisektől, addig a jegyző lelke kibontakozván az adólajstromok és marhapasszusok szűk rubrikáiból, a liberalizmus hatalmi szárnyaira kap, s a helyett, hogy a nép közé szállna és a pappal karöltve munkálna javára, felülemelkedik a falu gondolatkörén és világpolitikára adja fejét. Fejébe vette, eltökélte magában, hogy a katholicizmus uralmának végét veti a világon, vagy legalább Bajóthon. No meg a néppárt terjeszkedésének is gátat kell vetni, hogy Sacelláry frakkja tisztességgel fordulhasson meg legközelebbi választások alkalmával Bajóthon. Mi vitte ezen nagy elhatározásra ? Az unalom vagy pedig a népszerűtlenségnek mostoha módon keserű tapasztalatai ; ezt nem tudni de tény, hogy nagy fába vágta fejszéjét. A katholikus olvasó-kör megalakulása után erős házalással, Szaczelláry úr védnöksége alatt összeNógatjuk a jámbort, mint cigány a lovát, hogy felébredjen — oda se neki. Ez itt megfagy. Nézem. Be van lökve mint a csap. A Guszti kollégám mínt szakértő konstatálja, hogy ez bakter. Feltámadt bennem a bakterek iránt való régi ellenszenv. »Megboszuljuk magunkat!« Meg hát, mondja Vilmos barátom : »mert ez is bűnös. Ha éjjeli 11-kor megyek is haza, azt mondja: »csés jó reggelt keévánok.« Barátunk gondolt merészet és nagyot. »Tudjatok, —- monda — most jön utánunk a kocsim. Fél óra múlva otthon leszünk, tehát jöjjetek hozzám és vigyük a baktert. Fél óra alatt ott leszünk.« Kétszer se kellett bennünket nógatnia. A hold teli arccal mosolygott a csínyen, a csillagok nevettek. A holt-részeg baktert felraktuk szűröstől a kocsi derékba és indultunk. Az egész uton horkolt az Isten adta, akár egy becsületes cseh trombita. Megérkeztünk. Leültettük lopott jószágunkat a lakás előtti lócára. Mi pedig barátunknál szíves vendéglátásra találtunk. Vártuk az órát, melyben az illető község bakterának fújni kell az órát. Egyszerre csak halljuk a tülköt. Megmozdul a lócán lopott bakterunk. — Nagyot ásít — hallgat. Hallja a felvégen ismét megszólalni a tülköt. »Hej! aki ragyogó csillagod van ! mit mászkálsz a hivatalomban ; ki meri itt sipon tülkölni az órát? Én vagyok e negyedben a felesküdött bakter. Csak nekem van jogom sipon tülkölni az órát. De csak kerülj pernahajder a markomba ! Megnézlek ki vagy?!« Igy dörmögött magában. Az meg fújta irgalmatlanul az i-et. ákombálta a liberális polgári kört. Ez a kör mint hírlik, Szaczelláry úr egy nagylelkű pénzajándékán alapult s megakarta buktatni a pap olvasó-körét, no meg a tiltott kártyajátékért nemsokára törvényt álló képviselő mandátumát célozta megerősíteni. De egyik sem sikerült, mert a liberális pénzen épült egylet, melyben bizonnyal a harminckét levelű bibliából adtak volna oktatást, önmagától összezsugorodott s idétlen egeret szült benne a jegyző úr vajúdó lelke. A pap köre ellenben folyton erősbödik, mert hiába, annak jó a fundamentuma, az a jó bajóthiak felébresztett öntudatára, tiszta, nyilt becsületességére s a mi fő erős hitére van épitve, tehát olyan erkölcsi alapokra, melyeket a jegyző liberális eszméktől duzzadó bombái, bármennyire pukkadozzanak is, nem bírnak felrobbantani. Ennél azonban még nagyobb dolgokat is álmodott a bajóthi jegyző ur. Góliátnak képzelte magát s a hátamögé állt, egy-két filiszteus nyomban megfújta a harciriadót a kath. iskola ellen. »Ha mind a tíz körmöm leszakad, megmutatom, hogy Bajóthon állami iskola lessz ...« és kezdett úgy cselekedni a tekintetes úr, mintha nemcsak jegyző és állami mostohaanyakönyvezető volna a faluban, de egyszersmint tanfelügyelő is. Oda se tekintett a főispán újévi rendeletének, mely megtiltja a közigazgatási közegek izgágáskodását a hitvallásos iskolák ellen, pedig ez, ha jól tudjuk, egyenesen az ő, becses adreszára volt címezve. A katholikus iskolát tönkre tenni egy tiszta magyar, tiszta katholikus községben nagy dolog, de nem riadt vissza ettől a bajóthi Góliát. A legelső dolga volt a filiszteusok között erőt gyűjteni s aztán neki rugaszkodott fejjel a szélmalomnak. Az iskola községi segélyezését ismételten megtagadtatta a zsidó és liberális virilistáival. Ezt a határozatot a megye, mint törvényellenest, megsemmisítette azon alapon, mely a 68 előtti iskolákról intézkedik. A jegyző tehát, mint látjuk, mind a tiz körmével belebotlott a paragrafusokba s elbukott, de csakhamar talpra állt és újból kezdte, mert jó alkalma volt erre, mikor most az iskolaszék mandátuma lejárt. A bajóti Góliát most azon dolgozott, hogy az ő szerénysége választassák meg liberális kompániájával iskolaszéknek, természetesen csak azért, hogy kimondhassa, miszerint a hitközség nem épít új iskolát, tehát adassék át az államnak. A nép azonban a választáson, dacára, hogy a Góliát az ott levő uradalom és gyár révén is »hatni« próbálkozott, egyhangúlag a pap hitbuzgó és lelkes katholikus jelöltjeire szavazott, egyetlen voksot sem juttatván a kapaszkodó jegyzőnek, sem pedig jelöltjeinek. Ezen nyilvános népitélet ellen a jegyző úr mind a husz körmét elővette és fellebbezést adott be a választás ellen a főegyházmegyei hatósághoz, hol, mely nehogy részrehajlónak látszassék új választást rendeltek el, valószinüNeki indult a jogbitorlónak. Mi lassan utána. Találkoztak. »Hat hogy merészelsz az én negyedemben tülökkel sípolni 1 órát, mikor a kalmenyista toronyban csak most verte a kalapács a io-et?« »Ale prosim — tót volt a bakter — sag én itt vágyom a bakter ! A pán notár engem csinálta meg bakternak. Sag én itt van kötelesség tülökkel sipolnyi zegy órát mikor a 10-ik már megvolta. Pán uradzeni hát prosim tülkölsz az egy órát én.« Szó, szót ért. Végre is mi — kik egy kapufélfánál mosolyogva hallgattuk a szóváltást —• kénytelenek voltunk a béke érdekében közbelépni. Felvilágosítottuk bakterunkat, hogy : először is utazott; tehát nincs a negyedében; ennélfogva nincs joga éjféli 1 órakor 11 órát sípolni más portáján. Mikor az egyhangú ítéletet hallotta és tájékozta magát, belenyugodott és iramodni akart haza, megnézendő, hogy a »kalmenyista« templom álló órája ütése szerint sipolhat-e órát. Feltettük a kocsira és vittük. A két órát már vigan fütyülte igazi otthonában. De e csínynek végre is Guszti komám itta meg a levét. A bakter gyanúja ő rá irányult. A bosszú édes, ha nem is jár haszonnal. Azontúl kezdve minden órát az ő ablaka előtt sipolt el. Még egy órakor is 12-őt fújt a sivító sípján. Végre is Guszti megsokalta a dolgot és elpályázott oda, hol a bakterrel nincs ellenséges viszonyban és a hol tülökkel sípolják az éjjeli órákat, de más ablaka alatt. Janovits Károly.