ESZTERGOM IX. évfolyam 1904
1904-08-14 / 33. szám
leg csak azért, hogy egy újabb vereség keserű tapasztalatai belátásra birják a Góliátot. A második választás vasárnap, augusztus 7-én volt meg Duschek János esperes vezetése alatt és megint az első eredménnyel. A derék bajóthiak állják az elvüket s egyhangúlag választották meg a már egyszer megválasztott kath. iskolaszéket. Hiába volt a bajóthi Góliát erőlködése, hiába járt szavazatok után, egyet sem kapott, pedig voltak sokan, kik megígérték, hogy rászavaznak, ezek azonban otthon maradtak, mig azok között, kik a papjuk lisztájával szavaztak, nem egy volt olyan, ki helyettest állított maga helyett a gyári munkára csak azért, hogy szavazhasson. Góliát úr tehát harmadszor is megbukott, s most azt hisszük belátja, hogy Bajóthon nem lehet világpolitikát űzni anélkül, hogy nevetségessé ne váljon az ember. Ezt a bukást megjósolhattuk volna a bajóthi Góliátnak, mert igy jár mindenki, aki az anyagi erőben bizik s azt hiszi, hogy a szellemi tekintélynek és hitbeli lelkesedésnek már mindenütt vége van. Mint hírlik azonban, a bajóthi »tanfelügyelő« úr még nem nyugszik. Dacára, hogy a faluban nincs egy embere sem, kinek nevében appellálhatna, újra appellálni akar — nyilván izgágáskodásból. Azért kérjük a főispán urat, szerezzen érvényt jeles újévi rendeletének, melynek vége igy hangzik a felekezeti iskolák ellen izgágáskodó községi jegyzők ellen »minden szabály- és törvényellenes eljárásukért, és indokolatlan, a békés együttélést zavaró eljárásért a fegyelmi eljárást nyomban meg fogom indítani!« Ha valaki, úgy a bajóthi jegyző úr rászolgált erre. Két év óta akarja a falu közakarata ellenében a katholikus iskolát erőszakosan államosítani s ezzel feldúlta a közbékét. Törvényellenesen megtagadtatja az iskola községi segélyezését; az iskolaszék törvényszerinti választását csupán izgágáskodásból megfelebbezi, ekkép akarván az elveiben és igazságában erős bajóthi népet zaklatni és vérig keseríteni. Jó lenne tehát, ha a főispán úr érvényt szerezne újévi rendeletének és egy alapos fegyelmivel rákoppintana a bajóthi Góliát tiz körmére, addig, mig az csakugyan le nem szakad az iskola államosításában. Közigazgatás. Esztergom vármegye közigazgatási bizottsága f. hó 9-én tartotta meg rendes havi ülését Horváth Béla főispán elnöklete alatt. Az ülésre ránehezedett a tikkasztó forróság s a lassan gyülekező bizottsági tagok unalommá vált egyhangúsággal hallgatták meg a szaktisztviselők jelentéseit. A rettenetes melegben senkinek sem volt kedve az ügyekhez szólni s igy a szokottnál hamarabb kivégződött a közigazgatás. Az alispáni jelentés beszámolt az elmúlt hó folyamán a vármegyében pusztító tüzesetekről és a jegyzői hivatalok megvizsgálásáról, mely utóbbiak keretében dicsérettel emlékezik meg Salgo Sándor Kisújfalu község jegyzőjéről, ki hivatásos kiváló egyénisége a vármegye jegyzői karának és működési körét a hivatalon kivül is kiterjesztve, hathatós módon és eredménynyel ellensúlyozza a községben lábrakapott szociáldemokratikus irányzatot. A fegyelmi ügyek során az alispáni jelentés említést tesz Verbó Pál barti jegyzőnek régen húzódó fegyelmi ügyéről is, melyben a határozat hozatalt szeptember hóra teszi. A megejtett hivatal vizsgálatok alkalmával Gogola Rezső csévi jegyző ellen hivatali rendetlenség miatt fegyelmi vizsgálatot kellett elrendelnie az alispánnak és ez eszünkbe juttatja a jegyző úr képviselőválasztási korteskedését. Úgy látszik a Szaczelláry úr érdekében kifejtett munkálkodás nyomaival találkozott a hivatal vizsgálat. A vármegyeház átalakítása ügyében az alispáni jelentés úgy világosit fel, hogy a munkálatok csak a jövő év tavaszán kezdhetők meg. Vargyas Endre kir. tanácsos tanfelügyelő ez ügyben felszólalt és kérte, hogy a megyeház átalakítása alkalmával a kir. tanfelügyelőség is kapjon hivatalos helyiséget a vármegyeházán. Az alispán erre kijelentette, hogy szivesen tenne eleget a tanfelügyelő kérelmének, de a vármegyeház terület viszonyai ezt nem engedik. Dombay Lajos pénzügyi titkár jelentése következett ezután, melyben az kiemeli, hogy az adó befizetések az elmúlt hóban kedvezők voltak a megyében, amennyiben majdnem minden tételnél emelkedést mutat a befolyt összeg. A jelentés során megtudtuk, hogy az egyenes adóknál: 39,917; a hadmentességinél 684; a bor és fogyasztásnál: 84,793; a bélyeg és jogilletéknél: 60,604 '1 az illeték egyenértéknél: 66,357 ! az iparkamarai illetéknél: 2,247; a tanitói nyugdij illetéknél: 5,855; a vízszabályozási költség hozzájárulásánál 6,503 korona folyt be az elmúlt hónapban. Adótörlés cimén pedig 4682 korona Íratott le. Vargyas Endre kir. tanácsos tanfelügyelői jelentésében mondja, hogy az állam az elmúlt hóban a vármegyei iskolák fentartásához 56,384 korona segélylyel járult hozzá, miből a megye területén levő községekre 51,184 korona, Esztergom városra pedig 5,199 korona esik. Beszámol a tanfelügyelő több iskolának feljesztéséről s többek közt kiemeli a most épülő kesztölci iskolát, mely hitfelekezeti alapon épül s még ez évben átadható lesz rendeltetésének, több község függőben levő iskolaügyéről pedig úgy nyilatkozik, hogy azokra nézve még ministeri döntést vár. A kir. tanfelügyelő jelentése kapcsán sajnálkozik még azon, hogy Csernoch János dr. biz. tag hiányzik a gyűlésről, kinek a megyebeli felekezeti iskolák ügyéről az országházban mondott nagyszabású beszédére szeretne némi felvilágosító (?) megjegyzést tenni. Dr. Csernoch Jánost mint tudjuk, országos érdekű és halaszthatlan ügyek foglalták el az országházban, s igy valószínűleg nem világosodhatott fel, de azt hisszük, más alkalommal szivesen áll rendelkezésére a tanfelügyelő urnák. Perszina Alfréd kir. főmérnök jelentése kapcsán mint fontosabbat felemlíti, hogy Bajna községben táviróállomást állíttat az állam, melynek fentartásához a község 800 koronával fog hozzájárulni. Reviczky Gábor közgazdasági előadó szomorú jelentést terjeszt a közig, bizottság elé. A rettenetes szárazság, úgymond, irtózatos pusztítást vitt végbe a megye gazdasági életében, úgy hogy szomorú időknek nézünk elébe. A buza és rozs, ha szemre nézve elég súlyos volna is, de mennyiségre nézve, úgymond, oly silány, hogy a kisebb gazdáknak a vetőmagot is valószínűleg venni kell. Az árpatermés sem kecsegtető, sörárpa pedig rendkivül kevés termett a megyében. A korai krumpli bokra teljességgel kiégett s alatta alig van termés, a késeinek zöldje még itt ott van ugyan, de termése ennek is elszomorító. A kukorica az esőhiány miatt kórót is alig fog adni. Szemei aprók és ritkák, a csövek pedig szomorú korcsai az előbbi évek termésének. A szőlő, mely pedig szép terméssel vigasztalgatta a gazdákat, most már szinte kiszáradt. Levelei és szemei hullanak és száradnak. Felemlíti végül a gazdasági előadó, hogy a nagy takarmányhiány miatt a gazdák vásárra hajtják a marhaállományt, de az olcsó pénzért sem kell senkinek. Seyler Emil tiszti főorvos jelentése Esztergom vármegye kedvezőtlen egészségügyi állapotáról számol be. A vármegye területén az elmúlt hónapban összesen 221 haláleset történt, melyből Esztergom városra 59, az esztergomi járásra 84, a párkányira pedig 78 esik. A halálesetek okául legtöbbször a bélbetegség és a kanyaró szerepelt, mely utóbbi, úgylátszik járványszerüen lépett fel a megyében a gyermekek között. A halálozások okai között pedig még feltűnően sok az erőszakos vagy véletlenség esete, vagyis az öngyilkossági mánia és a szabadfürdés áldozata. A tuberkulózis is hatalmas arányokban szedi az életadót. Az elhunytaknak 54 százalékát 7 éven alul levő gyermekek teszik. A főorvos előadása alapján a bizottság a gyógydijvégrehajtási ügyekre nézve úgy határozott, hogy azokat ezentúl a tiszti főügyész és a megyei aljegyzők fogják a bizottság elé terjeszteni. Kollár Péter árvaszéki elnökhelyettes, Eckensberger Károly kir. alügyész, Poitgrácz Zsigmond tiszti főügyészhelyettes és Dankö István .főállatorvos jelentéseikben statisztikai adatokat terjesztenek elő, a legutóbbi azzal toldván meg előadását, hogy a megyei állategészségügy az elmúlt havi állapothoz képest javulást mutat. Rip. I. A szárazság és a szövetkezetek. Milyen derék dolog lenne most, ha az egész ország sürün be lenne hálózva szövetkezetekkel, amelyek egymással érintkezésben állva, egységes szellemtől áthatva közremunkálhatnának a rossz aratás és takarmányszükség káros következményeinek egyhitésén. Eleven tanulságokkal fog járni e tekintetben az 1904-ik esztendő. Kétségtelen, hogy a takarmányhiány első sorban a kisgazdákat fogja sújtani. Ezeknek van legkevésbbé módjában máshonnét hozatni a takarmányt, mert csak a nagyban való szállítás fizeti ki magát. Ezek marhái vannak leginkáb rászorulva a legelőkre és természetes kaszálókra, amelyek az idén legnagyobb részt kopáron várják az őszi esőt. A kölcsönös kisegítésnek hatalmas eszköze volna most egy nagy szövetkezeti hálózat. Röviden megmondjuk, hogy miért. Van az országnak elég számos pontja, ahol eső volt még jó idején. Ott tehát van takarmány is. Azonfelül ott van az erdők lombtakarmánya és réti szénája, legelője. Csakhogy igen nehéz kipuhatolni a kisgazdának azt, hol találja ezeket a takarmánynyal rendelkező pontokat, azokat a helyeket, a honnan lombtakarmányt, erdei szénát hozhat, ahová marháit telelésre adhatja. Igen könnyű volna a most bajgs dolog, ha a takarmány fölött rendelkező községbeli szövetkezetek értesíthetnék a központi intézmény és a »Szövetkezes« utján a testvér szövetkezeteket, hogy náluk van takarmány, ilyen meg ilyen áron kapható. Hozassanak a hitel- vagy fogyasztási szövetkezetek tagjaik számára. Azt is hírül lehetne adni a középpont utján, hogy melyik községben van takarmányra szükség. Igy azután termelő termelővel érintkezhetnék és a szövetkezetek utján szépen le lehetne bonyolítani a takarmányforgalmat sok gazda javára. Sajnos még nincs nálunk ilyen szövetkezeti hálózat, nincs ennyire kifejlődve a szövetkezeti tevékenységi érzék. Meg is adjuk az árát. Mert már felébredt a spekuláció. Az inség rovására nálunk nem szégyen üzérkedni. Már üzérkednek is. Ugy tudjuk, hogy kiszimatolták már egyes üzérek és ügynökök, hogy hol lehet az országban takarmányt kapni. Siettek is lefoglalni. Az eredmény már ma kétségbeejtő. Még pár nap előtt egy pestvármegyei községben, ahol csodálatosképen bő takarmánytermés volt, 7 koronáért lehetett egy mázsa szénát venni. A hét elején már 10 koronára szökött az ár s azóta persze még feljebb. Valóban nem segít ebben az időben más, mint az önzésnek keresztény szeretettel való mérséklése. Az, ha azok a községek, amelyekben fölös takarmány van, nem adják el üzérnek, de megvárják, mig a kormány vagy szűkölködő gazdatársaik kérik tőlök a takarmányt. Igy is két-háromszoros árt kaphatnak és legalább megakadályozzák, hogy a szerencsétlenségen élősködők kiszipolyozzák gazdatársaikat. Gondoljunk rá, / micsoda uzsoráskodás fog megint végbemenni ebben az országban. Hogy fog kelleni száz és százezer gazdának véres verejtékével megfizetni az üzérek busás nyereségét. Gondoljuk meg, hogy mindenki, a ki üzérnek ad el takarmányt, bűnössé válik ebben a fosztogatásban, amely az elé a szomorú kérdés elé állit sok ezer gazdát, hogy marháját, életfen tartó főészközét adja-e el, vagy megvegye a rettenetesen felcsigázott áru takarmányt. I Si'rofíttc, A legkiválóbb tanárok és or vosoktól mint hathatós szer tüdőbetegségeknél, légzőszervek hurutos bajainál, JE idült bronchitis, szamárhurut tSS" lábbadozóknál influenza után — - -=• ajánltatik. —L~ 'Emeli az étvágyat és a testsúlyt, eltávolítja a köhögést és a köpetet és megszünteti az éjjeli izzadást. — Kellemes szaga és jó ize miatt a gyermekek is szeretik. — A gyógyszertárakban üvegenkint 4 koronáért kapható. — Figyeljünk, hogy minden üveg alanti céggel legyen ellátva: F. HOFFMANN-La ROCHE & Co. vegyészeti gyár BASEL, (Svájc).