ESZTERGOM IX. évfolyam 1904

1904-08-14 / 33. szám

IX. évfolyam. Esztergom, 1904. augusztus 14. 33. szám ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Laptulajdonos és kiadó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség

1 és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. Szabad egyház. Esztergom, aug. 13. A kétezeréves világegyházat, mely korábban létezett már mint bármely most fennálló ország, mely Európa most virágzó államainak létet adott, el-elnyomja idöröl-idöre egy-egy modern államocska. Maga magát megszabadítja az egyház minden hatalmától és befolyásától, felekezetlenné, söt atheista állammá lesz, de az Istentől függetlennek, szabadnak teremtett egyházat nem bocsátja ki körmei közül. A százév óta forradalmi láztól hánykolódó francia állam typikus képe volt az egyház függetlenségét eltipró zsarnoki államhatalomnak. De a mérték megtelt, s most úgy látszik ütött végre a megváltás órája. Hiába ujjong a »Pester Loyd«. A miben a zsidó zsurnaliszta-tudás a katholikus egyház biztos romlását látja Frankhonban: a diplomáciai összeköttetés megszakítása és a konkordátum felbontása meg fogja hozni az egyház epedve várt szabadságát Napoleon országában. A legbuzgóbb katholikusok imádkoznak az egyház és állam igazi különválasztásáért. Egyoldalulag már ugy is külön van választva. Az egyház semmi befolyást nem gyakorolhat a francia államra, de ez igenis rabigában tartja az egyházat, úgy, hogy még a püspöknek Rómába való utazását is meggátolja. A felekezetlen, atheista állam abszolutizmusa az egyház felett rosszabb a jozefinista és febroniánus állam zsarnokságánál. Rég volt az az idő, midőn állam és egyház mint egy-test egy-lélek össze voltak forrva, s nemcsak kényes, diplomatikus konkordátumok által kötöttek polgári házasságot, hanem valósággal közös háztartást vittek, egymásnak törvényeit kölcsönösen kötelezőknek ismerték el. Ez persze az ideál, igy volt a vallásos középkorban. A pápák ekkor kizárólagos jogaikba több-kevesebb befolyást engedtek a világi hatalomnak, igy a pápaság legvitálisabb jogaiba: a püspöki kinevezés jogába. De ha már akkor az egyház és állam egységének és barátságának aranykorában is sokszor hátrányára volt az állami befolyás az egyházi kinevezésekre, mert a fejedelmek gyakran méltatlan grófi sarjakat, söt hercegi porontyokat ültettek az érseki s püspöki székekbe, mennél nagyobb anomália manapság a felekezetnélküli vagy atheista állam korlátlan hatalma a püspökök kinevezésében. Franciaországban ez már oda fejlődött, hogy mint XIII. Leó panaszkodott: a pápa »három felterjesztett rossz közül a kevésbbé rosszat kénytelen választani!« Igy azután érthető, hogy Franciaországban nem -egy méltatlan liberális került a püspöki székekbe, söt legújabban egy szabadkőműves: Geay, lavali püspök személyében. Valóságos Isten-csapás az illető egyházmegyékre; innen magyarázható a francia katholikusok tehetetlensége a politikai téren. De Geay, a kormánykreaturák legsötétebb alakja egyúttal újkor hajnalává lett Franciaországban. Azáltal, hogy megtagadta a pápának az engedelmességet, s Combes-t ügyvédjévé fogadta Róma ellen, oly szerencsés bonyodalmat idézett elé, melyben az amúgyis kárhozatos konkordátum felbomlásának oka egészen a francia kormányra hárul. X. 'Pius minden felelősség nélkül megszabadult az annyira lealázó francia konkordátumtól organikus pontjaival együtt. És ö, ki »mindent újjá akar szervezni Krisztus szel lemében « bizonyára csak olyan új szerződésbe megy bele, mely az egyház autonómiáját biztosítja. Az egyház autonómiájának lényege pedig, hogy a püspöki kinevezés kezdeményezése, vagyis a jelölés joga ne az államhatalom kezében legyen, hanem az egyház kezében. Minden testület, melynek valamelyes autonómiája van, fel van ruházva a jelölésben a initiativa jogával, vagyis hogy saját maga ajánlja kinevezésre azokat, kiket méltóknak itél arra, hogy kebelében helyet foglaljanak. Igy pl. az egyetemek. Mennyivel inkább van szüksége erre az egyháznak, hogy virulhasson. Az államnak azért megmaradna a kizárás óriási joga, melylyel a jelöltek közül kiküszöbölhetné azokat, kik neki nem tetszenek. Jelenleg legjobban virul az egyház szabadsága a protestáns államokban : Németországban, Angliában, az Egyesült Államokban, hol egyenesen a pápa nevezi ki, vagy pedig a káptalanok választják a püspököket. A hol az egyház a szabadság ózondus levegőjét élvezheti, ott virul. Ott épségben van az egyházi fegyelem, s nem lehet hivatalban egyházi személy, ki erkölcsi tekintetből kifogás alá esik. Szóval ott megvalósul az apostol eszményképe, a »szenny és rozsda nélküli egyAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Troubadour. — Ballada. — Zord bérctetó'n állott a vár Zsarnok férfi volt benn az úr. — Kóborlás közben arra járt Egy lantpengető troubadour; Ruhája tarka foltokkal, S a lelke dallal volt teli . . . Ballagva ment a bérc felé A vár urát köszönteni. A várnak gőgös kényura Komor cimerterernben ül, Apródoknak szolgálatkész Csapatja veszi őt körül; S mint kóró mellett a virág. Ott áll a várúr oldalán Egyetlen kedves gyermeke Egy szőkefürtű szende lány. S felcsendül lenn a méla dal A troubadournak éneke : »Légy üdvöz fényes vár ura S várúrnak bájos gyermeke . . Átszűrődik a méla dal A várnak ólmos ablakán . . . — S a dalra im figyelni kezd A gőgös úr és a szőke lány. »Ki az, ki oly merész, hogy im Zavarja zord magányomat ? Kerékbe töretem fejét Ezer pokol és kárhozat .. I Hajrá pecér, uszítsd reá A legdühösebb vérebet; A rongy, bitang sehonnai Koldus, — tudom, megemleget . . !< Vad üvöltés, bősz csaholás Veri fel a vár udvarát. »Atyám, — sikolt a szőke lány, — Hisz nem ellenség, jóbarát Köszönt!* . . . >A sátán énnekem A jóbarátom*, — mond az úr. . . . S ottlenn a véres homokon Végsőt lehel a troubadour. Jönnek a szolgák, s felszedik A kihűlt véres tetemet. Nézi a szőke várleány S szinte belefúl, úgy nevet. A véres lantot felveszi Melyről lepattogott a húr . . . »Atyám, — kiált, — figyelj ide, Most én leszek a troubadour . . 1« És vad kacajjal táncra kél, És mindenütt elül szalad Merre a troubadourt viszi A tetemvivő szolgahad. Nevet, dalol, kacag, sikolt, A mellére keresztet hány, S imádkozik és énekel A szőkefürtű várleány . . . Szvoboda Román. Elloptuk a baktert. Világéletemben hadilábon állottam a bakterekkel. Hogy is ne! Mivel hogy mikor először megláttam a napvilágot, akarom mondani a holdvilágot, mert akkor épenség io órát fütyült a bakter; és azt mondta keresztanyám, hogy túl visítottam a bakter füttyét. Tehát eo ipso már akkor ellenséges indulattal viseltettem a bakterok irányában. Mikor azután a nadrág-korszakba kerültem és a fészek-szedésben kifáradtam, elmentünk körültekinteni a szőlőskertekbe, hogy kéklik-e már a zöld szilva?! Hát e nemű »szilva körüli utazásainkban« nem a bakter zavart-e meg? Későbbet, mikor már az ásványtant emléztük, tanárunk ránk parancsolt, hogy a várhegy oldalában keressünk akár io körmünkkel is kvarcot, kristályt, stb. ; hogy gyakorlatilag is megértsük : mi az a pentaedron, hexaedron, heptaedron, és a sokféle edron. A várhegyi bakterrel gyűlt meg ekkor a bajunk. Félt, hogy tiz körmünkkel sziklákat fogunk lehengeriteni az alant fekvő házak tetejére. Akit elfoghatott, annak a kalapjába került a kutatás. A kalapunkat pedig' féltettük, mert divat szerint csak egy volt. — Akár mostanában. — Azért mikor megláttuk trabalis alakját a sziklák mögül előbukkanni, akár a gombócok gurultunk le a sziklákon —- féltvén nem az irhát, de a kalapot. Ki a hibás ? A bakter! A következő évben a növénytant tanultuk. Tanulmányi kirándulásokat cselekedtünk. 5—6 gyerek összeverődött. Egy sáska sereg. — Azért