ESZTERGOM IX. évfolyam 1904

1904-07-24 / 30. szám

vallási közönyösségből fakadó ellenszenv, melynél fogva a katholikus tanitót azért, mert az egyháztól is függ, nem tekinti ép úgy az állam szolgájának, mint akár az állami tanitót. S mind ez igazságtalanságnak azon liberális sarkelv a gyökere, mely szerint »az állam mi vagyunk« (értsd: a parlamenti többség és a minisztérium) nem pedig a nép, az egész ország. A katholikus tanitó, bár nem vak eszköze a liberális kormánynak, a nemzet és az ország érdekeit nyilván ép oly becsülettel szolgálja, mint az állami tanitó, tehát a bért is ép úgy megérdemli. Ahol keresztény párt kormányoz, mint Belgiumban, vagy legalább nem az álliberalizmus uralkodik, mint pl. Angliában, ott nincs különbség tanitó és tanitó közt; ott az állam nem krajcároskodik, hanem szükség szerint segélyezi az iskolákat anélkül, hogy jogokat konfiskálna érte. Ha a kath. tanitók egy része nem viselte volna magát oly közömbösen, sőt ellenségesen a választásoknál ott, hol a keresztény párt tűzte ki zászlaját, már egynéhány fejjel erösebb volna a párt s közelebb állna a ker. tanitóság anyagi helyzetének javításához, mint most tényleg áll. A néppárt programmjának azon pontjában, mely a katholikus autonómiát sürgeti, mintegy magában benfoglaltatik a katholikus tanitók anyagi jólétének kiküzdése. De kívánatos volna, hogy e kérdés részletesen kifejtve a programmban külön ponttá domboruljon. E nélkül a néppárt programmja csonka. Mindjárt a népoktatásügyi reformjavaslat tárgyalásánál kell először sikra szállni a felekezeti tanitók jogaiért, azok méltánylását feltételül szabni ... Ez egy harminc főnyi pártocskától próbaharcnak is szép leszen, egy 80—100 emberből álló párt kezében kész vivmány volna ! — Az adóreform sokat igért, de sokáig késő tervezetéhez im egy eszme, mely mai vezércikkünkkel összefüggésben áll. A felekezeti iskolák és tanitók rossz anyagi helyzetének egyik oka : hogy az iskolák fentartására és a felekezeti tanitók részbeni fizetésére szolgáló összeget, külön adóban vetteti ki és szedeti be a liberális állam, és pedig jogtalanul. Igy történik azután, hogy az állami adó és a pótadó által türelmét vesztett nép nem hajlandó még egy harmadik katetat. Már most még csak Marsbeliekkel értsük meg egymást — a magunk izlése szerint rendeztük be örökéletünket, ami nem lesz egyéb, mint a végtelenbe nyúló folytatása a jelennek minden ő édes megszokásaival. De még itt sincsen vége a csodának. Mr. Lumineux — omen et nomen — a camera obscura fehér lapjára vetődött utcát minden mozgó emberestül s állatostul, a vidéket, az eget az ő csillagaival a maga szineiben s ragyogásában akarja oda rögziteni. Rögzített is már belőle egy darabot. A maga valóságában láttam azt a szép creol leányt, aki elomolva a zsölyében, szinte pihegni látszott s kebelén a rózsa megrezdült és illatozott. És int már a psychographus is, aki röntgeni alapon neki szögezi az ő kérlelhetetlen csövét az én becses fejemnek s lefényképirja belőle az én sanyarú pár gondolatomot. Lelkemnek minden gerjedéseit, féltett gyöngyszemeit kiszedi belőlem, mint kuglófból a mazsolyaszemet. Mi lesz a világból? Mikor mosolyogva s áradó örömszóval köszöntöm az én látogatómat: ő a psychographionjával azt olvassa ki az agyamból, hogy: »Vitt volna el az ördög!« Mit alkalmatlankodik ez a a majom akkor, mikor épp méregetek magamban valamely vitás jogesetet? Bankot, vígjátékot, kölcsönt ? Edward Lytton Bulwer (aki a Gépek köztársasága cimen irt egy igen elmés elbeszélést), Jules Verne és Jókai Mór nem tudnak kitalálni olyan jövő század csodáját, hogy azt valamely nyughatatlan ifjú technikus-elme valóra goriába tartozó adóáldozatot hozni. Ha ellenben az iskolaszék által kivetett iskola-adót az állam betudná a községi pótadó tartozásaiba, aminthogy tényleg a község kulturális céljaira szolgál, bármely bevett felekezet iskolájára fordittatik, akkor megszűnnék a morgás és a felekezeti iskolák egyszerre az állami iskolák jólétére emelkednének. Minden polgár pótadójából persze csak a saját hitvallásának iskolájára vonatnék le az iskolaszék által kivetett százalék, a másvallásu pedig azért nem fizetne kevesebb százalékot, csakhogy adója egészben a község céliaira fordíttatnék. Ne mondja senki, hogy igy csak kevesebb volna a titulus, de a teher ép oly nagy volna. Ez nem áll először azért, mert ha kevesebb az adó kategóriája, nem lehet oly észrevétlenül felsrófolni, mint ha több címen vetik ki. Akkor odafönn kénytelenek lennének jobban takarékoskodni. Nem áll másodszor azért, mert ha valamennyi iskola állami volna, megszűnne az iskolaadó, s a nép állami és községi adó alakjában minden nehézség nélkül beszolgáltatná az iskolák fentartására és a tanitók méltányos fizetéséhez szükséges összegeket. Kívánatos, hogy érjen ez igazán alkotmányos és demokratikus eszme, és annak idején ahoz értők által a parlament szine elé kerüljön. Ha árva- és trencsén-megyei hitközségek egy fillér államsegély nélkül (önérzetből visszautasítják !) tudják a jelenlegi taksa szerint fizetni tanítóikat, akkor az autonómia által szervezett hitközségek is tisztességesen fogják fizethetni a pótadóból az államsegély maximumának igénybevételével tanítóikat. „Kath. ifjúsági egyesületek szervezése." — Az esztergom-járási r. k. Tanítóegyesület által jutalmazott pályamű. — I. Az ifjúság vallás-erkölcsi életének megóvása és irányítása napjainkban szokatlanul élénken foglalkoztatja az irányadó köröket. A mentés munkája körül a kultuszminiszter járt elől a jó példával, midőn legutóbb kiadta ismeretes rendeletét az ifjúsági egyesületek alakításáról. A kérdés azóta úgyszólván napirenden van. És méltán. A közvéleménynek és a komoly sajtónak az utóbbi időben felhangzott panaszos jajjai kétségbevonhatlan bizonyítékát képezik azon szomorú igazságnak, hogy ifjúságunk az erkölcsi züllés lejtőjére tévedt. váltani ne igyekezne. Probléma nem lehet oly hóbortos, vakmerő, istenkisértő, hogy az újkor tudósa, fölényesen mosolyogva, ne készülne megoldani. Hol van már a nyolcvan nap alatt megkerülhető föld, mikor Tho, Cook és Ta hatvan nap alatt kerítik meg azt velem. A villámmal s a napsugárral való írás és a légi repülés után: tréfa már a víz alatt akár a tenger fenekére furakodnunk; színházi estély hangversenyt a pamlagon elnyúlva, szivar mellett élveznünk; saját szavunkat hengerre göngyölítenünk, hogy a dédunoka is megértse belőle : istenben boldogult, érdemes emlékezetű dédapja milyen kulcs szerint horkolt ? Bassusban-e vagy tenorban ? És mindez blictrissímum ahhoz képest, hogy én nemsokára teleoptofonon fogok az én Gányó Laci pajtásommal találkozni színről-színre, hangról-hangra — pedig vagy 10,000 kilométerre esünk egymástól. Hallani és látni fogom az én Lacimat. A jó fiút! Hogy elagarázta, elkurizálta, elkártyázta, elpuskázta s elhazafiaskodta apai Örökét, messze Amerikában (Ordiban-Creck, Msschssts) egy — különlegességnek, a magyar módra savanyitott kovászosuborka-conservnek szerez most bő keletet. Még csak a táv-izközlő van hátra, hogy a new-yorki Delmonicónak híres menüjét itthon dróton élvezzük. — És ki csodálkoznék még a Kurt Lassivitz pedagógiáján, amelynek egyik avatott hirdetője 1920-ban az agyvelő lobusai szerint műveli a gyermeki elmét? És ugyanekkor tapsolunk majd annak a jeles művésznek, aki tűzzel és lendülettel fogja igazgatni a jószág Társadalmunk az utóbbi évtizedek alatt rohamos változáson ment keresztül. Eltekintve a szellemi téren mutatkozó óriási haladástól, — a mely nagy értéke mellett sok salakot is rejt magában, — melynek hullámzása immár a legutolsó pásztor-kunyhóig is eljutott, az anyagiakért való küzdelem, a különböző igények fokozódása következtében, szinte a mértéken túl foglalja le az emberiséget. Az egyszerű pórnép, a mely évszázadokon keresztül, a szolgaság járma alatt is, ragaszkodott az ősi földhöz, a viszonyok nyomasztó alakulása folytán elhagyja azt a földet, melyen egykor bölcseje ringott és idegenbe szakad. A megélhetés anyagi gondjai, a gazdasági válság, a létért való küzdelem, népünk elhagyatottsága, a szegénység egyrészt, másrészt az élvezethajhászás, a túlhajtott kényelemszeretet, a könynyelmüség, az alkoholizmus, a szabadosság az erkölcsi fölfogásban, a vallástalan és hazafiatlan törekvések .... mindmegannyi forrásai a létező erkölcsi romlásnak és igen sokszor az anyagi pusztulásnak, a mely társadalmi bajok szomorú kihatással vannak az ifjú nemzedék erkölcsi, és igy jövő életére is. Sokszor hangoztatott mondás: A kié az ifjúság, azé a jövő. Már pedig a vallás-erkölcsös érzés és a nemzeti erő gyarapodása a mai társadalmi viszonyok között alig várható, mert hiszen a beteg társadalom csak beteg sarjakat nevel. A társadalmi erkölcs és erő újjászületése az ifjúság, a jövő nemzedék sikeres nevelésétől függ. E nagy munka keresztülvitelére volnának hivatva a kath. ifjúsági egyesületek. Azonban ne higyje senki, hogy e kérdés maga — új. Romlott ifjúság, romlott erkölcs az általános iskolakötelezettség, vagyis az 1868'. évi XXXVIII. t.-c. meghozatala előtt talán nagyobb mértékben létezett, mint napjainkban. A XIX. század elején uralkodott erkölcsi állapotok egykorú leírásaiból tudjuk, hogy mily veszedelmeket rejtett magában az iskolázottság hiánya. A börtönök nagyrésze a tanyák^ és a puszták iskolázatlan ifjúságából tellett ki. És mily nagy volt a városok és a községek iskolakerülő ifjúságának száma ! Faluhelyeken, jóval e törvény életbeléptetése előtt, létezett egy különös intézmény, a melyet plébánosok, a kath. ifjúság erkölcsiségének megóvása céljából honosítottak meg. Ez üdvös szokás volt az u. n. »tiszti«-állások létesitése a^mindkétnemű ifjúság köréből, mely intézmény bizonyos előjogokat biztosított (a templomban, a mulatságok rendezésénél, stb.) e tiszti állásokra érdemesített ifjaknak. S hogy mily jóleső hatással volt ez intézmény az ifjúság vallás-erkölcsi életére, arról ma is meggyőződést szerezhetünk mindazon helyeken, a hol e népszokás gyakorlatban van. De történt ez előző korban határozottabb lépés is. Győrffy Iván zentai kath. főtanitó 1856ban, »Alakítsunk Szent-Imre egyesületet« cimen egy kis művet bocsátott közre, a melyben hasonló egy Beethovenének »Panodor« cimü illat-symphoniáját. Quo vadimus? Hová hajtjuk még bolondjában. Ebben a percben bepörög a Juci s egy idegen urnák névjegyét hozza tálcán : MYNHEER LUCIANUS FAUSTUS LÜBBERT VAN DE BROGH Inventur VYKERDAM — Miféle ? — kérdem Jucit a névjegyet forg.atva. — Papfélének látszik, mert olyan paposán kinéz, — feleli a -leány. — • No, bocsássa be ! Juci kissé megilletődve suhogott ki a szobából, ahová egy pillanattal később egy gondosan beretvált, piros arcú, köpcös uri ember lépett be. Hosszú sűrű fehér haja hátra omlott, apró kék szeme aranyfoglalatu szemüvegen pislogott felém, ajkán a művelt ember nyájas mosolya. — Kérdezni fog uram, —- szól választékos angol nyelven, —- miért éppen önnél kötöttem ki ? Önt az én elhalt mesterem és pártfogóm, a nagy Cornelius Donders, sokat emlegette előttem, mivel hogy ismerte szándékomat: Magyarországon terjeszteni találmányaimat és fölfedezéseimet.