ESZTERGOM IX. évfolyam 1904

1904-07-17 / 29. szám

IX. évfolyam. Esztergom, 1904 július 17. 29. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁKSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Laptulajdonos és kiadó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos^ petitsor ára ,16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. Elcsépelt eszmék. Esztergom, július 16. Megjött a gazdának legkedvesebb ideje: a cséplés ideje. Gépek zakatolása és cséplök ritmikus csattogása tölti be a levegőt, kisérve a gazda reményteljes tekintetétől, vájjon menynyit sajtol ki amaz, ver ki emez az aranyos kalászból. S bár szörnyen egyhangú ez a zene, mégsem unja meg soha, mert tudja, hogy ettől függ élete sora. A társadalmi és politikai életben másként áll a dolog. Itt, ha egy-egy életrevaló eszmét többször ismételnek olyanok, kiknek szivében még él a tiszta idealizmus, mely a jóért lelkesedni és szenvedni is tud, ha kell, — azok, kik nem rokonszenveznek ez eszmével, hamar reáfogják, hogy »elcsepelt eszmék,« »szinte unom már az efléléket.« Inkább az időrabló újdonságokat, megcsömöritö bravúrokat és hajszál-álligató szenzációkat kedvelik, mig a helyes ideálokat lelkükbe befogadni, azokat ott megérlelni, szóval sajátjukká tenni nem tudják és nem akarják. Semmi sem elcsépelt, mi a gyakorlati életbe nincs belevíve és nincs kellőleg érvényesítve. A tapasztalat bebizonyította, hogy a legkimüveltebb lélek, a zseni sem képes a magasban szárnyaló eszméket egyszerre behatóan fölérteni. Itt már előáll az ismétlés szüksége, mert lélektani igazság, hogy minél többször ismétlődik valamely eszme a rni lelkünkben és minél több fontos érv támogatja annak helyességét, annál inkább öregbedik az bennünk és annál szivesebben barátkozunk meg ez. eszmékkel. Tehát az eszméket — habár uj ruhában — többször be kell mutatni, hogy azokat minél többen és minél behatóbban megismerhessük. Az eszméket, melyek lelkünkben élnek, ugy szereztük, mint jóbarátainkat. Okos ember az első találkozásnál senkivel sem szokott benső barátságot kötni, hanem csak akkor, mikor annak főbb tulajdonságait, jellemét kiismerte és ha az illetőt önmagára nézve semmi körülmények közt károsnak nem találja, sőt azt tapasztalja, hogy a kettöjök közt keletkező barátság reá nézve erkölcsi haszonnal jár. Igy vagyunk az eszmékkel is. Sok ismételt megfontolás változtatja bennünk testté az igét. És mert az igét testté csak az akarat teheti, tehát azt is meg kell nyerni az eszme részére. Sokszor megtörténik, hogy az ember értelme valaminek a helyességét belátja, de a kivitelt az akarat gyöngesége megakadályozza. De az értelem többszöri hatása fölébreszti, ösztönzi az akaratot. US ez érthető; mert valamely üdvös dolog mélyebb belátása, annak életbe léptetésére ösztönöz. Érv gyanánt felhozhatom itt egy férfi önvallomását. Körülbelül egy évvel ezelőtt még igen szerette az italt. Látva ennek rohamos erkölcsi és anyagi pusztítását, elhatározta, hogy fölhagy ezzel a beteges állapottal. Sokszor gondolkodtam, — monda — a részegség káros volta fölött, de erös elhatározásaim dacára vágyaim mindannyiszor legyőztek. De azért én csak tovább gondolkodtam és napról-napra inkább meggyőződtem a borzasztó következményekről. Végre némi undort éreztem a részegség iránt. És ez az érzés volt fordulópont, melyet a sok és komoly fontolgatás eredményezett. Most már könnyű volt az élénk értelemnek feltüzelni az akaratot és az akaratnak legyőzni a helytelen testi vágyakat. S ma már ez a férfi semmiféle szeszes italt nem iszik. Bár az elmondott tapasztalat fejlődési processusa ellenkező irányú, mégis a mellett bizonyít, hogy ugy a helytelen vágyak elnyomásához, valamint a helyes vágyak, eszmék fejlesztéséhez többszörös ráhatás szükséges, mert az eszméknél is a megérlelt értelemnek szokszor hatása unszolja cselekvésre az akaratot. Egy csöppet sem helyes tehát a mai divat, mely csak az újdonságokat hajhássza, holott sok régi jó eszme — épen a felületes átsurranás miatt, -— még most sincsen megvalósítva. Talán nem ártana ezekkel foglalkozni. Az eszmék nem a muzeurüok részére készülnek, hanem azok örökéltüek. Ne riadjunk tehát vissza az ismétléstől, mert ez lesz az az anya, mely az eszmét testben szüli. És ne resteljük ismételni, ne szégyeljük mindig újból és újból hangoztatni amaz elveket, amelyek az igazság jegyével ékeskednek. Mert csak úgy leszünk szerencsés apostolai amaz eszméknek, melyeknek szolgálatába állottunk, ha azokat mások meggvözödésébe is átvisszük! L. J. Boltizár József. Bármennyire gondolkodik a tollforgató ember, ha 1904. július 14-ik napjáról akar írni, más méltóbb cimet nem adhat e rovatnak, mint ha annak a 83 éves ősz papnak nevét irja oda. Az ő lelkének sugarai, mint á harmatgyöngyös virányokat ébredésre melengető napnak sugarai, — ugy szórták fényüket a szivek birodalmába ; az ő fáradságot nem ismerő apostoli buzgósága, rendületlen kitartása, mint egy örökpélda AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A papunk beteg. (Udvard.) Uram, ki az elcsüggedt madárnak Meghallgatod esdő énekét, És kinyitod kelyhét a virágnak, Ha az éhes méh zümmög feléd ; Szent haragod felhőit az égen Vond be, mig szivünk imát rebeg, Kiáltásunk hogy hozzád elérjen : Ne hagyj árván, — a papunk beteg. Könyben úszik, sír a falu népe, Szentegyházunk szomorú nagyon ; Az örömnek rózsáit letépte Minden arcról a nagy fájdalom. A haldokló megtört szemében Szivettépő nehéz köny remeg . . . Ö reá vár, meghalt volna régen, De hiába, — a papunk beteg. Alig volt még köztünk a jó lélek, Uram, már is hívod vissza őt; Hű pásztora volt pedig a népnek, Megvigasztalt sok-sok szenvedőt. A gyarló nép, tudod, hányszor téved, Az igaz is hétszer elfeled, — Ki békit meg, Istenem, tevéled Bűneinkben, ha őt elveszed ? Bocsásd meg, ha elhagyott türelmünk Az életnek sok keserve közt; Bűneinkért, amit elkövettünk, Megtörve most bánatköny füröszt. Ne nézz hát Uram, mi volt, a múltra, Szivünket nézd, hogy sír, kesereg, S légy kegyelmes esdeklő szavunkra : Ne hagyj árván, a papunk beteg. Estéli András. Jubileumi visszaemlékezés. A Simor-jubileum óta alig volt Esztergomban ünnepség, mely a 'lelkeket annyira egybeforrasztotta volna, mint a Boltizár-jubileum. Versenyzett mindenki, hogy önzetlenségét, ragaszkodását, kegyeletét tüntető módon egész közvetlenül kifejezésre juttassa. Közel 200 pap, a vármegye és város atyái, a felséges király vitézei, a neveléstudomány, politika, ipar, kereskedelem mind találkozót adott egymásnak, hogy legalább ezen a napon egy legyen a széthúzó Esztergom. Szól ez a tüntetés a méltóságnak is, de inkább az egyénnek. Boltlzár püspök nemesi osztályból való, tehát abból a rendből, amelynek minden tagja már születésekor a szent korona tagja. De minden nemesi kiváltságos osztálynál nemesebb a lelke, s ennek szólt az ováció, mely meghozta neki ez ünneplésben azt a koronát is, amelyet ember e földön elérhet. Már szerdán örömzászlók hirdették az örömnapot, az érkező vendégek felélénkítették városunk szürkeségét. E napon vezette be az ünnepségek sorát a főkáptalannak tisztelgése. Ez volt a legméltóságosabb hangulatú bevezető. A felajánlott remek gyűrű szépen jelképezte a jubiláns és a káptalan szeretetének felbonthatatlanságát. A kollégák manifesztálták, hogy elsők lévén a kötelességben, ők tehessék le elsőnek is a szeretet adóját. Megható jelenet, mikor a káptalan dojenje tolmácsolja azok érzelmeit, akik csaknem egy emberöltő óta látják benne a főkáptalan vezértényezőjét. A vendégek zöme ezen a napon érkezett, és sok, rég nem látott ismerős ölelkezett a szeminárium portáléja alatt. Hiába, az »Alma Mater« újra hálás fiúvá teszi az embert. A szivek annyira tele voltak, hogy egy szerenádban kellett a sok dallamos érzelemnek kicsordulnia. Sőt mintha a katonáék is felszabadultak volna a retorták alól, legalább tiz magyar nótát, a Himnuszt, a Szózatot is eljátszották és éreztették, hogy magyar kenet ül az ő funkciójukon is. Az ünnepnapot magát a tarackdurrogások tették hangossá. E dörgések első hangjai Voltak a kitörő lelkesedésnek. A bazilika felé már 8 óra után megindult a népáradat, 9 órára megérkeztek a küldöttségek, mire szétnyílt a sekrestye ajtaja, s a jubiláns püspök az Ur legelőjén delelő nyája közé lépett, szolgálva olyan fényes főpapi asszisztenciától, amilyet megyés püspök is kevés ér meg. Az oltáron a gyertyák lángja, felhangzik az or-