ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-03-15 / 11. szám

nem a gymnasium negyedik osztályában, hanem a közéletben orvosolnák. Itt van a sok szemét; ezt söpörjék ki üdvös intézkedéseikkel a nemzet háztartásának gazdasszonyai. Igy talán nem lesz annyi szellemi proletár; nagyobb lesz a szakszerűen képzett, állásukra termett munkások ambitiója; tisztább lesz a levegő és a városok korzója. — Esztergom a katonajavaslat ellen. Az országszerte megnyilatkozó ellenszenv, melyet a katonajavaslat a szivekben keltett, városunkat sem hagyta érintetlenül. A nép legjobban érzi a fenyegető vészt, azért szólal meg nap-nap után a javát szolgáló sajtó orgánumaiban. Lesz-e eredménye- ez üdvös mozgalomnak, talál-e meghallgatásra az amúgy is sanyargatott nemzetnek az ínségből kiáltó szava, nem tudjuk. Csak azt látjuk, hogy a Ház jobboldali padjairól a honatyák, azok is, kik valamikor szintén a nép embereinek vallották magukat, fölényesen lesajnálják ezeket a tiltakozó polgártársakat, bár a választás előtt mellüket verve ígérték, hogy mindig résen állandanak és választóik jól felfogott érdekeit eszük-kezük minden erejével megvédendik. Városunk népe is felemelte szavát, hogy vétót mondjon a katonajavaslat ellen. »Lángoló szeretettel csüngünk édes magyar hazánkon, szeretnők Magyarországot, édes hazánkat leghatalmasabbnak látni a földkerekség államai közt s ámde ezen hatalom erősbödését nem várhatjuk oly kormányzati intézkedésektől, a melyek a nemzet tényleges erejének meg nem felelnek, a melyek a nép teherviselő képességét messze felülhaladó áldozattal járnak. Ilyen intézkedés akar lenni az évi ujonclétszám és az évi hadiköltség ujabb felemelése . . . Mikor milliárdokra rugó adósságok terhelik az államot és ismét milliárdokra rúgnak az egyes polgárok adósságai: ujabb nagy áldozatokat követelni a néptől és az országtól, a mi egyszerű gondolkodásunk szerint nincs megindokolva. Ha a terhek súlya miatt közel van már az összeroskadáshoz a nép, okvetlenül össze fog roskadni a »nagyhatalmi alias« is. Új vér- és pénzáldozatokat követel tőlünk a kormány s ezzel szemben nem nyújt semmit, a mi a terhek viselését legalább némileg megkönnyítené. Mi pedig ily ellenértékek nélkül semmi esetre sem nyughatunk belé az új katonai javaslatokba, s ezért alkotmányos jogunknál fogva tisztelettel kérjük a tisztelt képviselőházat: Utasítsa a kormányt, hogy a már egyszer megváltoztatott új katonai törvényjavaslatokat vonja vissza haladéktalanul, s ha az ujonclétszám felemelése már elkerülhetetlen, változtassa meg a kormány ezeket a javaslatokat úgy, hogy törvénybe igtattassék a kétévi katonai szolgálat.^ Rövid néhány nap alatt e minden szavában szomorúan igaz feliratot nem kevesebben, mint 530-an irták alá, s az igy megerősített kérvényt Az óvatos rózsabimbó azonban nem nyilik meg a hízelgő szavakra, mert fél, hogy korai fejlésében a dér megsértené. Majd akkor fog ő kifesleni, ha eljön hozzá a kis csalogány, s annak édes dala fölzeng. Akkor majd teli kebellel szíja a tavaszt. Lám, a magyar költők is érdemesnek találták foglalkozni a rózsa szépségével. S csodálatos, hogy a rózsának minden szépsége mellett akadtak sokan, a kik nemcsak hogy nem szerették a rózsát, hanem határozottan utálták. Medicis Mária, IV. Henrik második felesége — talán egy kis affektáció is járult hozzá — még a festett rózsától is utálattal fordult el. Egy bibornok pedig, névszerint Caraffa, rózsanyilás idején bezárkózott, nehogy valaki rózsával jelenjék meg előtte. Amatus Lusitanus fölemlít egy domonkos barátot, a ki elájult, valahányszor rózsát látott. Pedig egy barátnak nem is volna szabad tudni az —• idegekről. Kuriózumképen felemlíthetjük itt a kapucinus rózsát, melynek gyönyörű szine, de förtelmes palackszaga van. Szétdörzsölt levelei azonban kellemes balzsamillatot árasztanak. Lorenz, boroszlói püspök, mint Croma Márton beszéli Lengyelország krónikájában, a rózsaszag következtében halt meg. O nagyon szerette a rózsát, különösen a rózsaillatot. Falusi jószágán még ágyát is rózsával rakta körül, mitől aztán olyan mély álomba merült, hogy föl sem ébredt többé. Deák Antal. egy háromtagú küldöttség dr. Csernoch János praelátus, kanonok, országgyűlési képviselőnek nyújtotta át oly kéréssel, hogy azt, mint annak a dicső pártnak tagja, mely nem csupán hangzatos szavakkal, de fényes tettekkel is bizonyította a nép iránti igazi jóakaratát, a Házban kellő helyére juttassa. A praelatus-képviselő szívesen fogadta a küldöttséget és — miként a napilapokból tudjuk — máris teljesítette adott igéretét. Bár a nép jajkiáltásai megindítanák azok sziveit, akik ugyanennek a népnek eget-földet ígértek, midőn arról volt szó, hogy a húsos fazekak mellé segítse őket szavazatával! Riadd. A Kath, Legényegylet közgyűlése. Az esztergomi Kath. Legényegyesület 1903. március 8-án d. u. 4 órakor a pártoló és rendes tagok szokatlanul élénk érdeklődése mellett tartotta meg rendes évi közgyűlését, melyet közéletünk kiváló alakja, Csernoch János dr. praelatuskanonok s egyesületi elnök a következő, korszerű eszmékben gazdag s hangulatos beszéddel nyitott meg : Tisztelt Közgyűlés / Legényegyletünk életéből ismét egy év folyt le, mely, a szerzett tapasztalatokat tekintve, valami örvendetesnek nem mondható. Nem magát a legényegyleti életet értem, mert hiszen egyletünk az elmúlt évben is tőle telhetőleg iparkodott az alapszabályaiban megszabott célt megvalósítani, hanem értem a még mindig tartó gazdasági válságot és ipari pangást, amely egyletünk tagjait is hátrányosan befolyásolta. Kath. legényegyletünk rendes tagjait a kisiparosokból toborozza. Városunk sajátos viszonya: a fővároshoz való közelsége, a nagyobbrészt külföldi gyári iparnak folytonos terjeszkedése és térfoglalása, napról-napra nehezebbé teszik a kisiparosnak a megélhetést. Nagyban befolyásolja ezt az Ausztriával való viszonyunknak rendezetlen volta, melynek következtében mindennemű vállalkozás szünetel és hiába várnak foglalkozásra munkáskezek ezrei. A tőke mindig nagyobb arányokban tódul a pénzintézetek vasszekrényeibe és ahelyett, hogy különféle iparvállalatok létesítése által biztosítaná százezreknek megélhetését, még ezeket is kényszeríti, hogy még csekély keresetűkkel is táplálják a biztos nyugalomban elhelyezett tőkét. Mig e viszonyok meg nem javulnak, vajmi csekély a kilátás, hogy az iparos osztály sorsa jobbra forduljon. Igaz, hogy az ipartörvény is mai alakjában egyik akadálya az iparos boldogulásának. E törvény ugyanis egyszerre szakított a régi hagyományokkal és az iparszabadság és szabad versenynek jelszava alatt reázuditotta az úgynevezett vállalkozókat az iparos osztályra. Mert akármilyen tanult legyen az az iparos, bármennyire is jártas legyen az ő szakmájában, a rendelkezésére álló anyagi eszközök csekélysége mellett nem képes versenyezni az ipartörvény szabadságával visszaélő vállalkozóval. Addig, mig az a törvényes intézkedés áll, mely szerint bizonyos kellékek betartásával az illető iparban járatlan is gyakorolhatja az ipart, az iparos osztály boldogulni nem fog. Azért minekünk folyton kell sürgetnünk az ipartörvénynek üdvös módosítását. Nem akarjuk mi a régi céhrendszert visszaállítani, hanem igenis akarjuk, a mi benne jó volt, föntartani. Nem is akarjuk az ipartörvényt eltörölni, hanem igenis akarjuk azt, a mi benne rosz, módosítani, javítani. Ha igaz az, hogy az élet a legjobb mester, akkor az élet minket már rátanitott, hogy az ipartörvény a mai alakjában meg nem állhat. S azért csak kitartani kell az iparos osztálynak a megindított mozgalomban. Az élet mozgás és csak azok élnek, a kik mozognak ; a közmondás pedig azt tartja, hogy a néma gyermeknek anyja sem érti a szavát. Minden társadalmi osztály ma azon van, hogy bajait észrevegyék s észrevévén, azokat or-V vosolják. Ez a szabadsága, a törvény korlátain belül, mindenkinek megvan, az iparos osztálynak is. És ha az illetékes körök ideig-óráig el is zárják füleiket az iparos osztály panaszai előtt, végtére még sem lesznek képesek a folyton zörgetők elől kitérni s kénytelenek lesznek jogos kérelmöket teljesíteni. Egy csattanós példát nyújt e tekintetben az állami tisztviselőknek fizetésök javítása ügyében indított mozgalom, üveken keresztül panaszkodtak, kongresszusokat tartottak, feliratokat intéztek, hol a kormányhoz, hol magához a törvényhozó testülethez, mig odáig érlelték ügyüket, hogy a kormány reászánta magát a súlyos anyagi áldozatokkal járó feladat megoldására. De ők ezzel sem elégedtek meg. A tervbe vett rendezést nem tartják elegendőnek, nem tekintik igazságosnak s azért az emlékiratok egész özönével árasztották el újra magát a képviselőtestületet sürgetvén a célbavett s általuk sérelmesnek látszó intézkedéseknek megváltozását. Igy fognak, nem kétlem, az iparosok is czélt érni, ha kitartó következetességgel megmaradnak sérelmeik hangoztatása mellett. A mi ipartestületünk ezt eddig is megtette és meg vagyok győződve, meg fogja ezentúl is tenni. Midőn azonban mi, ilykép évről-évre foglalkozunk az iparos osztály helyzetével, s kölcsönös egyetértéssel annak javításán fáradozunk, nem szabad megfeledkeznünk arról, a kinek szivéhez nőtt a munkások sorsa, ki az egész világ munkásait atyai keblére szorítja. Tudják bizonyára, hová czéloznak szavaim, hová irányítom jelenleg figyelmöket. Mai közgyűlésünk összeesik szentséges Atyánknak, XIII. Leo pápának az egész világ katholikusai által ünnepelt 25 évi pápasági jubileumával. Huszonöt éve, hogy Krisztus földi országának élén áll, páratlan bölcseséggel kormányozván az egyház hajóját. Egy régi jóslat az égből jövő világosságnak jelezte őt s a világosság fényt árasztott társadalmunk összes viszonyaira, megvilágítván tévedéseit, bajait, megjelölvén haladásának útjait. Az egész emberi társadalom megvilágítására irányított munkálkodásából, világitótoronyként áll előttünk az iparos és munkás-osztályról való gondoskodása. A munkaadó és munkás közti viszonyt semmiféle parlamenti törvény nem képes úgy szabályozni, miként azt XIII. Leo szabályozta. Nem az emberi törvényeknek ingadozó talajára, hanem a természeti törvény, az örök isteni igazság erős sziklájára tette le a társadalmi rend nagy épületének alapjait. Miként hajdan elődei fölemelték tiltakozó szavukat az emberiség leigázott része, a rabszolgák érdekében, úgy szállott sikra XIII. Leo, kezében az igazság pallosával a munkásosztály javára. Nem gépnek, vagy a gép egyik alkatrészének akarja tekinteni a munkást, hanem szabad, erkölcsi lénynek, a ki ura saját munkájának, amely neki és övéinek jogot ad a tisztességes megélhetésre. A hálás utókor bizonyára a nagyok sorába fogja iktatni, a »nagy« előnévvel megtisztelni, de kortársai már is elnevezték a »munkasok pápájá«-nak, mely névnél nagyobbal alig tisztelhették napjainkban. Mi már egy külön alkalommal adtunk kifejezést a Szentatya iránti fiúi hódolatunknak és szeretetünknek, de ezt sohasem vagyunk képesek elegendőkép hangoztatni. Azért ma összeegyesitjük imáinkat a katholikusok millióinak imájával s egy szívvel, egy lélekkel kiáltjuk, hogy Isten Szentatyánkat sokáig éltesse ! Ezek után a közgyűlést megnyitom. Kitörő lelkesedés követte az elnök megnyitó beszédét, mig O Szentségének, XIII. Leó pápának éltetése hangos megnyilatkozása volt ama őszinte szeretetnek, fiúi ragaszkodásnak s mély hódolatnak, melylyel a jelenlevők Krisztus ősz helytartója iránt viseltetnek. Majd felkérte a közgyűlés Andor György dr. m. elnököt, hogy O Eminentiája előtt fejezze ki a közgyűlés tiszteletteljes üdvözletét. — Ezután Bárdos Gyula titkár olvasta fel az egyleti élet minden mozzanatát páratlan szorgossággal feltüntető jelentését, melyet jövő számunkban egész terjedelmében közlünk. Vasárnapi levél. — A családi körből. — A fiamat tegnap megvertem, mert Esztergom szabad királyi város villamos közvilágítása ügyéből kifolyólag leesett a kéményseprő létrájáról. Hogy az általam képviselt egyszemélyü családi rögtönitélő bíróság ezen már végrehajtott ítéletét újságba írom, mindenesetre különösnek tűnik fel az uralkodóházi botrányokat vagy legalább is a T. Ház feloszlatását váró igentisztelt újságolvasó közönség előtt, de engedelmet kérek, mikor az én fiamat ilyen módon kell megbün-