ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-03-08 / 10. szám

A villamosvilááltás kérdéséhez. A dűlőre juttatott világítási kérdésben e héten ujabb események történtek, melyek részben az ügy érdemére nézve helyesen, részben pedig nagy kárára jelentkeznek. Örvendetesebb része a dolognak az, hogy a világítási bizottságnak végső határozatához képest Vimmer Imre polgármester, dr. Földváry István városi főügyész és Tiefenthal Gyula főmérnök a Ganz-gyár igazgatójával, dr. Hoórral csütörtök délelőtt tárgyalták a cég ajánlatát, mint olyat, melyet a bizottság, mint a legutóbbi számunkban is jeleztük : a további tárgyalás alapjául elfogadott. A Ganz-gyár által megajánlott vállalkozási és üzemviteli szerződés szövegében a város képviselői lényeges változtatásokat kívántak tenni, mihez dr. Hoor hozzájárult és kívánságukra kijelentette, hogy a telep építését illetőleg az építési munkák közé foglalt különféle tételek teljesítését átalány áron is elvállalja és kezességet vállal az iránt is, hogy a tételeknek egységárszerinti elszámolása révén megállapított számla összege, az átalányárakat nem fogja meghaladni. A telep üzembe helyezéséig végzendő primär csatlakozások, valamint az egész telep gépi és elektromos részének létesítéséért a Ganz-gyárnak fizetendő összeg kerek 213,500 koronát tesz ki. Az épületeket, lakóházakat és kéményt a cég 60,000 kor. átalányárért kész elvállalni úgy, hogy a szerződés két feltétele együtt 282,500 kor. volna. A minden pontra kiváló figyelmet fordító tárgyalás megállapította még egyúttal azt is, hogy a Ganz-gyár a bérleti szerződés folyamán saját költségén műhelyt és mérő szobát fog berendezni, mely berendezést a város a szerződés lejáratával önköltségáron vesz át, de ezen önköltségi ár az 5000 koronát meg nem haladhatja. A telepen létesítendő áramórák számát a szükséglet szabja meg, e szerint állíttatnak fel és ezeket ilyen módon fizeti a város, de a cég még is kötelezettséget vállal aziránt, hogy 4000 lámpásig terjedő áramóra szükséglet költsége a 18,000 koronát nem fogja meghaladni. A fent jelzett 282,000 koronán felül a telep üzembe helyezésekor csak még az addig felállított áramórák volnának kifizetendők, mi körülbelül 10,000 koronát képvisel. Ezek szerint tehát, a városnak j05,000 koronánál nagyobb tőkét nem is kell beszereznie, melyet, beleszámítva az árfolyamveszteséget, mintegy is'7

00 korona évi annuitásért szerezhet meg. A beszerzett tőkéből előreláthatólag csak 292,500 koronát kellene kifizetnünk a vállalkozó Ganz-gyárnak az üzembehelyezést követő első időkben, mig a többlet az illető pénzintézetben a város javára kezeltetne és kamatozna, mely kamatokat számbavéve, a telep és közvilágítás az első esztendőben a városnak 15,000 korona annuitásba kerül. A tárgyalás során szóba jött az is, hogy ha a város esetleg a megállapított lámpaszámot, négyezerrel még bővíteni akarná, a cég a géptelep és vezeték-hálózat megnagyobbitását 75,000 korona átalányért kész elvállalni. Megnyugvással fogadhatja a város, a csütörtöki tárgyalás eredményét, mert egyrészt a telep megépítésénél a beruházási költségeknek felső határát oly cég biztosítja, mely a magyar iparnak külföldön is értéket csinált, és vagyonával teljes garanciát nyújt arra, hogy az egész szerződési idő alatt a világítást illetőleg megfelel a köz- és magánérdeknek ; másrészt pedig, mert egy lépéssel megint-tovább mentünk ez ügyben. Ez volna az örvendetesebb része e hét villamos eseményeinek, de van egy másik, melyet a legilletékesebb helyről vett értesüléseink szerint csak annyiben foglalhatunk össze, hogy a hazai villamos társulat a Ganz-társulat ajánlalatát megkontrázta, s dacára, hogy a bizottság, — mert végleg döntött e kérdésben, — nem tárgyalhatja ezen überajánlatot, mindent elkövet, hogy ujabb t propozitióját tárgyalás alapjául elfogadják. Áldatlan jelenség! A társulatok ezen árlejtésszerű versenye, megölő betűje Esztergom város világítási ügyének, mert mit eredményezhet ez mást, mint félreértéseket és azt, hogy alenyomott, legyötrött árakért olyan telepet kapunk, mely nyomorúságosan a bérleti időt talán kihúzná, de azután az anyag és felszerelés silánysága miatt a város nyakára dül, és nagy veszteségekkel volna csak képes helyreállitani. Olcsó húsnak hig a leve! Nem áll Esztergom érdekében, hogy saját bőrén versenyezni hagyja a társulatokat. A Hazai ujabb ajánlatában nem sokkal kisebb annuitást szab mint Ganzék, és a kaució felemelését helyezi kilátásba. Ezen ajánlatot mint legutóbbi számunkban megírtuk, a polgármester további útjára vezérli a pénzügyi bizottsághoz, hová a Ganz-féle részletezett és megállapodást nyert szerződés formát a csütörtöki tárgyalások után már áttette. A Hazai ajánlatával szemben a bizalom a Ganz-társulatot helyezi előtérbe, mert mig az első csak financirozó társulat és a bérlet idejére sem látunk olyan garanciát anyagi viszonyaiban, mint a Ganz-gyárnál, mely pedig villamossági téren is mindig szaktekintély. Esztergomban midőn valami jó ügyet akarnak kivinni, rendesen előtérbe lép a magán érdek, mely nem tévesztendő össze a magánvilágitással, és nyomában felbukkan az indulatokat lángra fejlesztő és békétlenséget hirdető álszenteskedés, ál ügy buzgóság és romlásba dönti a legszebb terveket. Az átkos versengés természetesen a villám világítás kérdésében is már odahat, hogy kezdenek izgatott hangok vegyülni a jövő zenéjébe. Bár méltányoljuk a Hazai társulat dicséretes buzgalmát, mégis félve nézünk túlbuzgalma elé és nem helyeseljük azt a hangot, mely mindenre alkalmas, csak arra nem, hogy az osztatlan bizalmat megszerezze, vagy a világítás ügyét egy lépéssel is előbbre vigye. (r) jegygyűrűnek és gyakrabban sir, kivált ha vén leánynak tartják. Ebből a korszakból lép a házasságra, mire leginkább erényei ajánlják, de a mai kor ifjainak sajnos, — többnyire és jobban a telekkönyv. A harmadik fejlődési fok tehát, az asszony korszak. Itt a fejlődés már stagnál és a kérdőjel itt a legtitokzatosabb. Örülni akkor tud, ha egyformán tele van az éléskamrája és a ruhaszekrénye. Sírni pedig akkor sir, —- mikor akar. Szemében ilyenkor a könny, a hitvesi érzelmek záloga és igaz gyöngye. Házas emberektől tudom, hogy ezeket az igaz gyöngyöket néha drágán kell kiváltani. Akarat-ereje itt már teljesen kifejlődött úgy, hogy a férfi többször meghajol az asszony előtt mint viszont, s vannak házak, hol e kérdőjel már családi cimer és a férfi, a kérdőjel alatt csak az a kis pont, mely akár ott sem volna. Ilyen házban az asszony akarata a férjre nézve parancs és pláne! ha két asszony van és egyet akar a háznál, ez törvény! Itt a kérdőjel átváltozik paragrafussá, körülbelül igy : És az ilyen paragrafusoknál, mint látjuk, a pont már teljesen elvész, mire a férjek igy védekeznek : — Hja ez a házibékét biztosító törvény megdönthetlen paragrafusa. A nőtlen emberek pedig, kikre ezen törvény még nem kötelező, egyszerűen ezt mondják rá: —• Papucs ! Következik a nő életének negyedik korszaka, hol a kérdőjel igy módosul: Ez az anyós korszak. A házas életben jártas emberek előtt a kérdőjelnek ezen negyedik fejlődési foka már túlfejlődés, sokak előtt pedig valóságos felkiáltó jel. Erről azonban, tekintettel a mai táncestély előrelátható sikerére, hallgatok ; — és megköszönöm a diszes közönség szives türelmét. Dvihally Géza. Vasárnapi levél. — Hangulat. — Délutáni órákban mindég az ablakom felé fordul a nap és ebben az időben vagyok legjobban otthon saját szobámban. Alig várom, hogy megjöjjön, hogy betekintsen, hogy melegítse, puhítsa az én fészkemet. Ezelőtt egy hónappal, ugy kétóra felé, ha jött, fáradtan ült meg az ablakpárkányon s olyan szerényen kúszott végig a szoba bútorain, hogy szinte tessékelni kellett, mint a hosszú téli útról érkezett jövevényt: — Csak tessék, sugárka. Beljebb, beljebb! Igy ni! ide a jó puha pamlagra, vagy a kényelmes karosszékbe a kályha mellé. És az árva, hideg napsugárka elhelyezkedett s mire kikérdezhettem volna, hol járt ? merre ? és mi újság ott, messze délen, hol az ő testvérkéi végtelen táncot járnak a tenger pajzán hullámain, ahol mindig kék az ég, a hol örök a — a jókedv, hogy mi újság van arra ? ! — akkorra már készülődött, már húzódott ki a szobából, nem tudta marasztalni a lágy pamlag ; az örökké vigyorgó kinézer-nipp; és nem az én sóhajtásom. De a vándor sugárka kezd jó vendégem lenni. Frissebben jön, jobb kedvvel és tovább marad. Megerősödött már a tavasz leheletétől, megfrissült már és vibrálása megkacagtatja a szabadnak teremtett, de drótházba zárt rab madárkámat. A napsugár incselkedését megcsicsergi a kis gyarló pára, majd felfújja kis begyét és valami himnuszfélében üdvözli a napsugarat, nem : a tavaszt. Kinyitom tömlöce ajtaját és a kis kópé sipogva száll az ernyős pálmára. A nagylevelű növény észreveszi a kanárit és ringatni kezdi, mint a nagyapa szokta unokáját. Végig dőlök a pamlagon és lesem az én picikémet, mit csacsog a napsugárnak, miután csőrikéjét a pálma szúrós szárán megköszörülte: — Látod, sugárka, te azelőtt olyan hideg voltál hozzám, s ha benéztél is a szobába, soha sem gondoltál rám; soha nem vidítottál fel, soha nem voltál oly édes, mint most. — Oh te kis Golyhó, —• kacag a sugár s melegével átöleli a naiv madárkát, — hisz te csak az őszön kaptál életet, mikor én búcsúztam e szobától és messze-messze, — délre vándoroltam. A te rokonaidhoz, a kik édes szabadságban élnek s nem drót tömlöcben ; a kik pálmaerdőkben csapongnak s napsugárban fürdenek; ahol mindég oly mosolygó az ég; ahol a lég még üdébb, mint itt, mikor a szoba széngázas lomha melegét fenyőillattal frissítik; ahol az élet gondtalan és mindig kacag. A te hazádban voltam. A kis madárkának mindez érthetetlen. Hogy ő neki vannak valahol rokonai, hogy azok pálmaerdőben laknak ? Szabadon ! ? Hát tudnak azok az utcán is repülni ? Nem szédülnek el azok attól az ürességtől, a miben csak levegő van? Hogy ez az úgynevezett szabadság édes, azt érzi ő most, de hát, Istenkém! — mindég repülni, napról-napra szárnyon lenni, hisz ez lehetetlenség. Hisz ő a kalittól a pálmáig is elfárad! Aztán meg, hogy pálmaerdők vannak. Mese az csak! De a pálma is bizonygatott levelével. — Bizony, igaz! — Te kis madárka, lásd nem is tudtad, hogy én is testvéred vagyok, hogy a te hazád az én hazám is, az én sorsom a tiéd is. A napsugár megsimogatta az én kis madaramat, mire az fölrezzent: — De hát olyan szomorú a mi sorsunk ? Én nem értem! — Igen, mondja a pálma. Te azt nem érted, piciny madaram, mert te már rabságban születtél, de én még visszaemlékezem a napsugaras tájra, testvéreimre, melyek már azóta a szabadban nagyon nagyon magasra nőttek, mig én gyökereimmel a szük cserépbe alig férek s cse-