ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-11-29 / 48. szám

moritott mezőgazdaságnak kellene megfizetnie; de mindezek dacára be kell látnunk, hogy a nemzeti érzés ébredése a közjogi alapot oly idegenszerű elemnek mutatja be, hogy azt keresztény párti alapul ugyancsak fölösleges föltolni. Exkluzív politikánkat a közjogi téren sokan hibáztatják azok közül, kik a keresztény elveket velünk osztják s kik velünk mennének, ha e ponthoz nem ragaszkodnánk. Alkalmas-e már most s idöszerü-e a keresztény politikát e ponthoz, mint töltetlen föltevéshez kötnünk ? Továbbá arról sem kételkedhetik államférfin, de még az eseményeknek higgadt megfigyelője sem, hogy ez idöszerint csakis a bevallott s a következetesen keresztül vitt demokratikus irányzat hódithat tért s tehet szert erőre. Kultur-népet kell teremtenünk, nem pedig nagy-hatalmat s katonásdit játszanunk. Politika és közigazgatás, egyház és állam, papi és világi, gróf és paraszt értsék meg az ideált, Mindegyik szolgálhatja a maga hivatásának keretei közt ezt a nép- és korszerű irányt, Iskola és vallásoktatás, népmüvelés és gazdasági fejlődés ebben a mederben törtessen előre; politikai pártok is csak ezzel biztosithatják népszerűségüket. A vallás drága kincs, az egyház fölséges intézmény; ezeket megvédeni elsőrendű, fontos érdek, de tartós érdeklődést, mely necsak pillanatnyi fölhevülésekkel és mozgalmakkal járjon, hanem az élet összes érdekeinek fölkarolásából származzék, csak egy oly programm teremthet, mely az alsóbb rétegek politikai s gazdasági emancipációját szolgálja. Sokan közülünk csak visszafelé szeretnek nézni s épp azért nem értik meg korukat. A középkori állapot s a vallásos életnek olyatén supremaciája, mely mellett az állami, nemzeti s gazdasági érdekek iránt nem fejlett ki a népben a hóditó öntudat, igen egyszerűvé tette akkor a helyzetet; manapság azonban a helyzet komplikált; az élet az állami, nemzeti, gazdasági érdekek felé gravitál ; a politikai programúinak is tehát ebbe az áramba kell ereszkednie; különben a parton áll, mialatt a nemzeti élet folyama elsiklik a maradinak lábai alatt. Ne vágyódjunk tehát meghaladott korok politikai s szociális és gazdasági életébe vissza. A mi van hatalom, mely most is érvényesülhet, milyen a vagyon, a pozíció, az előkelőség, mindezek a tényezők ereszkedjemasságában. Tanulságosan jellemzi a fiatal költő lelkiállapotát Egyedhez intézett levele, melyben börzsönyi életéről szólva igy nyilatkozik: »Itt élek és andalgók a gyönyörű tájon, mely csöndes örömü lelkemmel éppen megegyez. Munkára virradok, avval nyugszom el, szünetem i

t

gen kevés. Ha fogynak dolgaim, ujakat keresek, mert ezek elszórják némely aggodalmaimat. Csüggesztő kedvetlenség ritkán hat szivemre, mert tudok bizni jó Istenemben s mig ez igy marad, nem tartok semmitől. Az unalom ellen csak egyrendü foglalatosságom is elég oltalom ; változó érzéseim pedig, melyeket a költészség (szabad legyen mondanom) lelke még tündériebbekké tesz, azt egészen ösmeretlenekké teszik előttem.« Es leveléhez mellékelte Reményhez c. költeményét. Egyed Antal, a bonyhádi plébános később apát volt. Ovidiusból fordítgatott s maga is irt egy kötetre való elégiát, 1833-ban akadémiai taggá választották. Egyednek nagy hatása volt az ifjú Vörösmartyra. Gyakran látogatták egymást, sokat leveleztek és számos költeményt cseréltek. A fiatal papnak is ideálja volt, hogy az »ősi hadak rendjérők eposzt irjon, de terve félbenmaradt. Midőn Egyed Antalnak szintén válnia kellett, Vörösmarty a német ajkú hivek közé távozó fiatal magyar költő-plebánost a következő hazafias tanácscsal búcsúztatja: Uj hiveid közepett hasznos munkádnak eredve Buzgó kebledből hinted az égi magot. Csak hintsd és intsed tartós nyugalomra az embert, Példaadásra korost, engedelemre fiút. nek le a régi korok sajátos viszonyaiból a mai korba. Ereszkedjenek le azokról a magas, de tőlünk távol álló s épp azért idegenszerű piedestalokról s álljanak közénk dolgozni a népért s szeretni a népben szenvedő Krisztust. A magasság, mely távolit, a messzeség, mely elkülönöz a néptől, az nem hatalom, hanem gyöngeség. A magyar egyháznak is ez a gyengesége. Gyöngesége az uraság. A klérusról még mindig nem úgy gondolkozik a szegény, vergődő nép, hogy ezek a mi embereink, kik értünk élnek-halnak, mert értünk tesznek s tűrnek. Sok helyen ugyanis nem látni a nép javáért folyó munkát. Nem látni, mert nem dolgoznak. Még a megsiratott s lassanként elállamositásba kerülő felekezeti iskola is járás-számra nem lát papot a hittanórákban. A politikában is kevéssé érvényesül a népérdek; paraszt és úr, ez a két kategória két nagy kő, melyet a magyar politikának struc-gyomra nem tudott eddig megőrölni és homogén chilussá, modern nemzetalkotó tényezővé változtatni. ^Ha ezeket szivünkre vesszük s e gondolatok programmja szerint verünk lelket a néppártba, akkor a meggyöngült liberalizmus s a demagog s lumpproletárság közt a népnek nem lesz kedve válogatni, hanem átpártol hozzánk, ahol megérzi, hogy szeretik öt. — Mikor lesz békés munka a magyar képviselőházban és mikor állhat be az üdvös tevékenység? Erre semmi politikai éleslátás nem adhat feleletet. Napról napra olyan események merülnek föl, melyek mindig zavarosabbá teszik a helyzetet. Ha elfogulatlan vélemény után kutatva a külföldi sajtót nézzük, az a különös jelenség tűnik szembe, hogy abban majdnem kizárólag mindenütt a magyar ellenzék elitélését olvassuk. Ugy tüntetik fel a magyar parlamenti háborút, mintha az nem birna komoly alappal, hanem csak egy meggondolatlan sovinizmus túlkapása volna. A külföldi közvélemény tehát egészen természetesnek fogja tartani, ha az ellenzéket és az általa hangoztatott magyar nemzeti követeléseket bármily módon elnyomják. — Az ilyen alkalmakkor tűnik ki leginkább, hogy milyen egyoldalúan értesül a nagyvilág Magyarországról és hogy a sajtóértesités mindig a kormányzó hatalom céljait szolgálja. Tiszta szemérmében gyarapitsd a gyenge leányzót, Oktass és magyarul terjeszszed az Isten igéjét, Igy vele terjed majd a hazanyelvnek ügye. Adott-e valaha szebb tanácsot nagy költő magyar plébánosnak, hogy mi az ő hivatása az idegen ajkú hivek között? . Vörösmarty ifjúkori barátjai közé tartozott még Jeszenszky Miklós, kivel a tolnamegyei alispán pat variáján ismerkedett meg s a. ki fiatalon hunyt el. Hozzá intézte a költő a következő szép gondolatokat: Nagy az, ki a hazát nagygyá teszi. Fáradj, s ne irtózz, hogy csekély leszen Müved hazád nagy építményiben; Morzsát vigyünk csak s töltsünk hézagot, Sok morzsa dombbá, domb hegygyé leszen, Nagygyá. hatalmassá, mint a Tátrabérc. Vörösmarty ifjúkori költeményei közt alig találunk vidám hangút; kivételesen tréfás tárgyú az a dévaj diákos vers, melyet jogász korában egyik tanulótársához, Hucskó Simonhoz irt, a kit (iskolai gúnynéven) Rabidának nevez. A tréfás verset a következő jókedvű levél kíséretében küldte meg pajtásának : »1820, 16. dec. Dicsőséges Rabula! Kedves collégám! Hogy a haragos mennykő — majd rosszat mondok —

: üssön el melletted, mi dolog ez ? Czifrán és deresen közelget az uj esztendő s te nem is irsz örvendezőt nekem ? Nekem! ki elméd homályait szembetűnő, sőt különben is igen érezhető okaim által elűztem ? De várj, majd Igy aztán odakünn tiszta fogalmat nem szerezhetnek a magyarországi állapotokról, hanem csak fölületes és önkényes' vélemények alapján hozzák, az Ítéletet és alkotják a jóslásokat rólunk. Csakis ily fogyatékos tudásból erednek azok a találgatások, melyek az osztrák-magyar birodalom végéről beszélnek, pedig mi itthon ugyancsak nem érezzük a végelgyengülés jeleit. Kellemetlen ugyan az a folytonos bizonytalanság, melyből a politikai élet szabadulni nem bir, de lassankint ezt is megszokja mindenki. Mennyire fog csodálkozni az egész külföld, ha majd a válság teljes megszűnése után valaki higgadt elfogulatlansággal fogja megírni annak történetét! Ebből ki fog tűnni, hogy az áldatlan viszonyok kizárólag- az egyházpolitika fölvetésével kezdődtek, mely politikai küzdelem a parlamenti viszonyokat lényegében megrontotta, és addig nem szűntek meg, mig a teljes bűnhődés be nem állt, mig le nem törtek azok a politikusok, kik azt előmozdították és mig meg nem szűnt az a szabadelvű párt, mely azt megvalósította, Ekkor látni fogják, hogy nem kicsinyes sovinizmusból eredt a zavar, hanem mélyebb okokból. A mi népünk. — Állam és társadalom. — Irta: Gróh József. A helyi újságokban kicsiny hírként már újra megjelent, sőt egyes lapok vezércikket is írtak róla, hogy a földművelési minisztériumtól megbízott és javadalmazott szaktanár a tél beálltával már megkezdte a házi iparnak a mi népünk közti tanítását. Feladata e megbízottnak az »Esztergom vidéki gazd. egyesület« támogatása mellett a megye egyes pontjain tanfolyamokat tartani s gyakorlati ismereteket terjeszteni arról, miként lehet a tél hosszú napjait hasznos és jövedelmező munkában eltölteni. Ez a tanítási mócl a múltban elég eredményesnek mutatkozott nemcsak nálunk, de egyebütt is s amíg egy részről az elért eredményt örömmel vesszük tudomásul, másrészt ez a parányi tény számos érdemleges gondolatot kelt föl az ember lelkében, a melyről gondolkozni nem épen megvetendő. Mert elvégre mégis csak furcsa "helyzetben vagyunk. Az államhatalom ugyanis a mi társadalmi életünk minden zugába betekint s ott, a hol bajt vagy hiányt lát, iparkodik azt megszüntetni. Már természetesen annyira, a mennyire azt nehézkes gépezetével megteheti. És ezzel a mindenre kiterjeszkedő működésével bennünket anynyira elkényesitett, hogy minden kis ügyünkben irok én neked olyat, hogy mig olvasod, a nyavalya kitör, a hurut elállja a torkodat és náthád a velőt, a mi kicsiny van, fejedből mind kiszíja. Hallgasd.« Boldogságot óhajt, oh boldog Babula néked Dalra-fakadt Múzsám Tolna' vidéke felől: Bús örömet, beteg épséget s elavult rossz két garasossal Nagyradagadt erszényt s egy guta-csapta zsebet. Jéggé vált keblet, melytől a lányka szaladjon, Térdig ronda szakált, borzasát és vöröset, Melynél a taplót meggyújtani gyenge dolog lesz: S melyből végre kötélt fonni nyakadba fogunk. Ámde, hogy e pompás örvendésemre elájulj: Élj nagy kinok közt százezer évi halált!!! A keserű humor ritka emléke még patvarista korából való megemlékezésében a következő néhány sor: Mi, kik előbb vizén és sáson kényünkre hajóztunk, S a dagadó habokat széltiben úszva verénk, Most szűk hajlékban keserű firkára szorultunk, Papiros úgyse I kezünk megszakad, annyit irunk. Ilyen érzések, viszonyok és barátok közt fejlődött Vörösmarty ifjúkori költészete, mely forrásában mindig tiszta, erkölcseiben mindig nemes, érzésében mindig választékos. A költő jellemének és természetének gyermekkori vonásai még inkább kiélesednek ifjúkorában, midőn saját sorsa intézését érzi saját kezében. Es Vörösmarty Mihály férfiasan intézte életsorsát már ifjúkorában is, midőn hozzá hasonló tehetségű barátja ugyan nem volt, de hasonló törekvésű ismerősei közül mindig ki tudta válogatni azokat, a kiket barátságára méltatott. Es tanulságos igazság Vörösmarty élet-