ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-10-25 / 43. szám

és mulasztásai okozzák a nyomort és a ba jókat. Modern apostolok jelennek meg az szinterén, hogy a megkeresztelt pogányokat megtérítsék. Lehet, hogy a fellendült katholikus öntudat a parlamentek képét is megváltoztatja, s a katholikusoknak biztosítja a törvényhozásban azon befolyást, mely számarány szerint megilleti őket; ezen józanul nem is ütközhet meg a kisebbség. Lehet, hogy a katholikus kongresszuson orkánszerüvé erősödő hitbeli meggyőződés és erkölcsi buzgóság a jövőben hamarabb elsöpri a Combes-kat, még mielőtt a gyarmatokra kiterjeszthetné szabadkőműves törvényeit, nem kiméivé a bélpoklosok ápolóit és a pogány lelenczek nevelőit sem. Ez mind meglehet, söt valószínű. Mindazáltal a katholikus nagygyűlések célja elsősorban a keresztény társadalmi tevékenység kifejlesztése s nem a politika; továbbá a keresztény hit ismeretének, mint az igaz világosságnak terjesztése, a keresztény erkölcsöknek megvédése, s keresztény jótékonysági működés, s a keresztény irodalom és művészet ápolása. Minő nagyszerű kilátást nyújt egy ily nagygyűlés a katholikus vallásban rejlő öseröröl, kifogyhatlan termékenységéről, s az egyház reményteljes küzdelmeiről! Az egyház feje rab, az egyházi kinevezések sok helyütt profán és ellenséges kezekben vannak, a katholikus vagyon elkobozva, az iskolák államosítva, a szerzetesek kiűzve, majdnem minden eszköz a katholikusok kezéből kivéve, de azért nem csüggedünk. Ha kell, újból kezdünk építeni mindent a romokon. Sok ilyen bóra száguldott már fejünk fölött, a XIX százados fát kitépni nem volt képes. »Az eszmék megbéníthatok egy időre, de azokat kiirtani nem lehet k A széleskörben szervezkedő egyesületi, szövetkezeti élet s társadalmi tevékenység a katholikus nagygyűlések pozitív munkáját s határozott eredményét mutatják. Ehhez képest az ellenlábas kongresszusok, mint aminő a minap lefolyt »etnikai kongresszus« Münchenben, valóságos holdkórosok gyülekezete. Hatvan-hetven professzor összeül, nagygyűlésnek nyilvánítja magát, s tanácskozik a társadalom erkölcseinek megjavításáról vallás nélkül ! Ilyen lesz a szabadkőművesek nagyváradi »nagygyűlése « is. Néhány spiritiszta és szellemi méregkerevö zúggyülése lesz, kik »humanizmus«, »klerikalizr ms« és még szárnycsattogása volt, az egész nősereg Apolló szive ellen tört. Egy perc alatt összekeveredett a két tábor s a szirmok közvetlen közelről hullottak az ellenfélre. Az erótok minden ügyességük és megfontolásuk dacára hátrálni voltak kénytelenek, mert a női csel és határozott összetartás megverte őket. Venus hadának virágzápora az erótokat egész Apollóig kergette s ott egy fordulattal balról a vezér elé került a nimfák egy csapata, kik aztán a következő pillanatban Vénus rózsáival megdobálták az elbizakodott hőst. Apollót igy legyőzve, diadallal vitték az istennő elé, ki bókoló galambjaival vállán, kacagva szólt a virágfüzérekkel megbilincselt fogoly elé : — Végre egyszer meggyőztem ! Most már rájöttem a dolog nyitjára. A komoly csatákban ugyanis mindig mi hódítjuk meg a férfiakat, mig a játékban rendszerint mi vesztünk. És tudja barátom, ennek az oka egyszerűen az, hogy mikor komolyan állunk szemben egymással, maguk férfiak csak játéknak veszik a dolgot és mi játszva győzedelmeskedünk ; mig ellenben a játékcsatákbasn maguk a komolyak, és mi vesszük tréfára a dolgot, következetesen el is veszítjük a virágcsatát. f Észre vettem, hogy e játékban maga nagy komolysággal támad, csak eszével dolgozik, komolykodik, szive felé pedig az utat mégis fedezetlenül hagyja, tehát komoly cselhez folyamodtam, és győztem. vagy 40 izmus-asmus-ra fognak handabandázni, s-azután elmennek aludni. Aki csepp történelmi érzékkel tekint a XX. század jövőjébe, az a vallásos öntudat fellendülését napjainkban gondviselésszerűnek fogja tartani. Amily mértékben terjednek ugyanis a társadalom-fel forgató tanok, ép oly hatalmasan ébred a katholikus hitélet s erkölcsi buzgóság. S a társadalmat a válság idején csakis ez fogja fenntartani. Mert csak a katholicizmusban van társadalomfenntartó erő. A protestáns népeket úgyszólván kardcsapás nélkül hódítja meg a szociáldemokrácia: tanú rá Szászország, melynek 23 képviselője közül 22 szocialista. A zsidóság szintén nem képezhet gátat korunk veszedelme ellen. Gazdagabb eleme Csimborasszó-magasságra növekvő tökéjével csak taplóul szolgál a tűzhöz; a szegény zsidók pedig legvéresebbszájú elöharcosai az új tévelyeknek. Söt maga az állam is tehetetlen a szocializmus árja ellen. A mintaszerű német államot már-már felszívja, magához ragadja Bebel pártja. S lassan-lassan a protestáns német császár egyedüli támasza a katholikus centrum lesz. Csak a keresztény szociális tevékenység, mely magukat a munkásokat szervezi hadsereggé a tulajdonjogot és családot felforgatni akaró áramlat ellen, képes feltartózratni a bomlás folyamatát. Csak Isten országa küzdhet még sikeresen Bebel-Bábellel. Ne féljenek tehát az államok a vallásos szellem megizmosodásától, mert erre a válságos időkben szükségük lesz. Ne féljen tehát az államhatalom a keresztény érzület erösbödésétöl, mert ez a társadalom konzerváló eszenciája, az államok halhatatlan lelke. A zsidóság se féljen a katholikus öntudat ébredésétől. A nem katholikus Romániában lett a zsidó nép hontalanná s a nem katholikus Oroszországban él meg kiesenewi napokat. Az igaz katholikus érzület az emberi jogokat szenteknek tartja mindig. Midőn egy oroszhitü ur az ősz szakadár püspöknek örvendező arccal hirül hozta IX. Pius pápa menekülését Gaetába, az aggastyán arca elkomorodott. »Ne örüljünk a római pápa megaláztatásának, mert az valamennyi vallásra nézve csapás; inkább imádkozzunk mielőbbi kiszabadulásáért, mert ha a katholikus egyház tönkremegy, akkor minden vallásnak vége!« — Megadom magam — szólt Apolló mélyen meghajolva Vénus előtt. A levegőt részegítő illatárral töltötte meg az eltaposott virágok utolsó sóhaja. Szegény kis virágok! Ezek voltak a csatatér halottai, kik között a küzdelmes játék zajától megriadt esti pillangók és bogárkák keresték halottaikat, közben duzzogva vádolták Vénust és Apollót, hogy álmaikból riasztották lel a szendergő rózsákat, az ő ideáljaikat. A rózsák és többi virágok leszakítva és letiporva. Hol fogják ezentúl ezek a kis hajléktalanok boldogságukat megálmodni, mikor az istenek kedvtelése ennyi virág halálát okozta ? Persze ezekre senki sem gondolt és a nagy társaság most csoportokba verődve mesélte egymásnak a mérkőzés egyes részleteit, majd Ámor odaérkezte után tovább indultak a pusztuló virágok fölött. Ámor és Psyche, miután Vénusnak gratuláltak a győzelemhez, ismét közre fogták az Életet és a liget azon része felé vezették a társaságot, hol zajos mulatsággal az erdei istenek ölelkeztek Bachus jókedvet adó és kifogyhatatlan boros kupáival. Az olimpusiak mintegy megrészegedve az előbbi játék gyönyöreitől, most már nem tartották meg a rendet, hanem nagy csoportban és vig zajongással követték Ámort, ki hivta is őket, mert — A kath. autonómiáról ismét szó esett a kath. nagygyűlés alkalmával. Jellemző az a mód, melylyel nálunk az országos autonómiát emlegetik. Mindig csak elméletileg, legtöbbször ötletszerüleg, óhajtás, fájó vágy, megrovás vagy mentegetés alakjában halljuk a nevét, de erőteljes követelése általában hiányzik. Azok, akik a szavakat egész jelentésükben átértik, természetesnek találják ezt a határozatlanságot. A kath. autonómia olyan intézmény volna, mely nagyjelentőségű jogokat gyakorol, amely jogok jelenleg hatalmas kezekben vannak. Ezek egyik részét kezeli az állami hatalom, mely tudvalevőleg sehol sem engedékeny a saját megrövidítésében ; a másik rész pedig tulajdona az egyházi hatalomnak, mely gondosan szokott őrködni a reá bízottak felett. Ettől a két hatalomtól hogyan kap jogokat egy testület? Az állam önként soha semmit sem ád, mert az egy rideg jogi intézmény, melyben nincsen elérzékenyülés, szánalom vagy nagylelkűség, hanem pusztán »az enyém, tied« álláspontjáról mérlegel minden cselekedetet. Ennek az államnak gyakorlati szerve a minisztérium, mely az állam akaratát érvényesiti. A miniszter pedig azt teszi, melyre őt a törvényhozó testület »megbizza és utasítja.« Tehát egy autonómiai intézménynek akkor fog engedni a miniszter a kezében levő hatalomból, ha a parlament őt erre utasítja. Igy van ez a jelenlegi gyakorlati életben és minden szép elmélet hiábavaló ezzel szemben. Már most kérdjük, mikor fogja a magyar parlament azt az utasítást adni a miniszternek, hogy a kath. vallás érdekeit ne akadályozza, sőt azokat ápolja ? Mi kellene ehhez ? A másik hatalom, az egyházi, pedig csak akkor ruházhat át a saját jogaiból másokra, ha biztos abban, hogy ezeket az átruházott jogokat az egyház előnyére és nem hátrányára fogják az illetők gyakorolni. Vannak-e nálunk olyan férfiak, kiknek kezébe nyugodtan lehetne adni az egyház sorsát érintő jogokat ? Tisztelettel és lelkesedéssel hallgattuk a nagygyűlésen Hellebront Géza szavait, de még kevés számú Hellebront van arra, hogy egy országos nagy intézményt fentartsanak. Tehát midőn a kath. autonómia után vágyódunk, egyszersmind tegyünk is valamit annak a megvalósítására. nagy fogadalmát kétségtelenül az Olimpus ezen lakóival is közölni akarta. A Sors és Fortuna, hogy szökési tervüket alkalom adtán végre hajthassák, a társaságtól egyre elmaradoztak. — Ha elszántuk magunkat asszonyom, úgy kevés a veszteni való időnk. — Én kész vagyok, s csak azt várom, hogy Ámor jobban el legyen foglalva, s ne figyeljen úgy rám, mint ha féltene. Köztünk legyen mondva, ez a világuralomról álmadozó stréber, nekem udvarolt, de mióta a podagra belé ütött, csak lábait dédelgeti, most pedig látja, az egész világ ellen száll harcba és egy szóval sem hiv fel szövetségre, pedig nélkülem a földön nem boldogulhat. A Sors kaján nevetést fojtott vissza. Mily remek dolog, hogy ez a nőcske bosszút áll Ámoron, és a világuralomra törő eszméit még a szerencse sem támogatja. Eddig tehát minden jól megy! Ámor ez alatt az Életnek magyarázta az olimpusi viszonyokat. — Nemsokára oda érünk, hol a gondtalan és boldog istenek tanyáznak. Ezek az Olimpus legmegelégedettebb lakói. Nem kell nekik más a boldogsághoz, mint végtelen erdő virágos mezőkkel, bor, és szerelem. Ez pedig az Olimpuson még mind hamisitatlan. (Folytatjuk.)