ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-10-25 / 43. szám

Hogy mit tegyünk, erre a felvilágosítást megtaláljuk XIII. Leo szavaiban, ki a magyarországi autonómiára vonatkozólag azt mondta, hogy képzelni sem lehet addig valamire való autonómiát, mig nem lesz a parlamentben oly párt, mely programmszerűleg és a megkivántató súlylyal kényszeríti, »utasitja« a minisztert az autonómia megtartására. Mit érne az, ha a papiron a legterjedelmesebb jogaink volnának, a gyakorlatban pedig az történnék, amit a miniszter akar. Mert hát a hatalomnak nem a türelmes papir imponál, hanem a félelmes erő. Tehát ha hozzáértőén és komolyan akarjuk a kath. autonómiát, akkor erősítsük azt a parlamenti pártunkat, mely azt becsületesen és komolyan követeli; megvalósítása után pedig annak jogait állandóan védelmezni fogja. Katholikus egyesületi élet. fd.J A katholikus egyesületi életet a modern viszonyok teremtették meg. A régi szoros összeköttetés az egyháziak és a hivek között a modern viszonyok következtében felbomlott. A plébánia és a templom megszűntek az élet központjai lenni, minek következtében a hivek összesége idegen befolyás alá került, ami a katholikus életre legkevésbbé sem volt jótékony hatással, sőt neki határozottan ártott. A régi viszony helyreállítására hivek és pap, hivek és templom, hivek és az egyház között segítségül jöttek a katholikus egyesületek. A katholikus egyesületi élet célja tehát oly viszonyt teremteni egyház és hivek között, melynek következtében ezek az egyháznak hű fiai lesznek. Amely egyesület tehát nem erre a célra törekszik, az nem éri el célját, az céltévesztett. Szentséges atyánk, X. Pius, a legutóbb kiadott körlevelében a kath. egyesületi élet célját abban állapítja meg, hogy ott Krisztus szelleme újra visszatérjen, hogy ott Krisztus uralkodjék a szivekben. Krisztus szellemének kell tehát ott uralkodni, minden eszköznek ezt kell szolgálni, szóval az egyesületi életnek tetőtőltalpig keresztényeket kell nevelni az élet számára. De a Szentatya nem elégszik meg ezzel, hanem még azt is hozzáteszi, hogy ott a fontos kérdésekről tárgyalni, tanácskozni kell. Ime, a modern kath. egyesületi élet szociális oldala. A Szentatya tehát legkevésbbé sem akarja, hogy az egyesületekben csak vallástannal foglalkozzanak, hanem akarja, hogy ott praktikus tevékenységre és elhatározásra is kapjunk ösztönzést. Szóval, az egyesületek feladata a szociális kérdés megoldása is. A kath. egyesületi élet mindennemű, korú, rangú hivőt majdnem a bölcsőtől a sirig kisér, azon az úton, melyen igaz célunkhoz jutunk. Ezért szükséges, hogy minden keresztény katholikus hivő nagyrabecsülje a katholikus egyesületeket, azokat ajánlja, segítse anyagilag, ki teheti szellemileg, tagul beiratkozzék, vegyen élénken részt az egyesületek életében. X. Pius progtammja csak igy valósulhat meg: mindenben Krisztus. A téli időszak sok alkalmat ad az egyesületek előkészítésére, és a meglevőkben tevékeny program mszerű előadások tartására. Legelső sorban alapitandók a kath. ifjúsági egyesületek. Ha ifjainkat a jövő számára meg akarjuk tartani, fel kell nevelni. Az ifjúság hasonló a földhöz, melyben olyan mag terem meg, amilyet belevetünk. Ha jó a mag, akkor a termés is jó. Ha rosz, a termés is rosz. A társadalmi akció fundamentuma, első lépése a jól nevelt ifjúság, aki ellen tud állani a test és a világ kísértéseinek, vagy ha elesik, fel is tud kelni. Alapítsunk tehát minden községben ifjúsági egyesületeket. Az ifjúsági egyesületből kinőtt tagokat tömöríteni kell a katholikus körökben. Ahol van jó ifjúsági egyesület, ott a kath. kör alapja is meg van épitve. A katholikus körök nagy fontosságát a mostani hitetlen időkben mindenki méltányolni tudja. Ezek férfiakat mentenek meg a hazának, társadalomnak és az egyháznak. A katholikus körökben mindenféle osztály együtt van, ami az osztályok közötti különbség kiegyenlítésére nagyon jó, de taktikai okokból szükséges még a városokban a munkásegyesület, falvakban pedig a gazdakör. A keresztény munkásegyesületek harci organizáció gyanánt kell, hogy szerepeljenek a szocialisták ellen. Azért minden szocialista egylet ellen kell munkásegyesületeket alapitani. Csak férfiak kellenek, akik a harcba mennek s egy csapással kezünkben a munkásvilág. A keresztény munkásegyesület azonban több fáradságot igényel a vezetőktől, mert ezeknek versenyezni kell vetélytársukkal. A vezetőknek tehát itt szakembereknek kell lenni a szociális kérdésben áltakiban, de különösen a munkáskérdésben. A szociáldemokrácia azonban nálunk a falvakban is hatalmas organizációnak örvend. Ezek ellen kell dolgozni a keresztény gazdakörökkel. Itt szintén praktikus munkára van szükség. Ez a szocialisták ellen a zacherlin-por: praktikus művelés, józanság, takarékosság stb. Ezt kell a gazdakörökben elvégezni, a népbe nevelni. A »Magyar Gazdaszövetség«-hez tartozó nem keresztény gazdaköröktől sem kell félni, hanem egész bátran megalapítani, mert tudjuk, hogy sok helyütt az taktikai okokból sokkal praktikusabb. Csak azután vigyék oda be a keresztény szellemet. A nőkről sem feledkezünk meg. Nekik is szükségük van támogatásra, segítségre. Alakítsunk számukra leányvédő egyesületeket (patronage) munkásnő-egyesületeket. Nem rég olvastam, hogy a szociális kérdés nagyrészben a nő kérdése. Az az ha a nőket keresztény anyákká neveljük, akkor a férfiaknak családi otthont készítünk, hol a béke zászlaja leng s hiányzik a kicsapongás, nem törődömség, mindenféle rossz helyekre, egyesületekbe való járás. Terjesszük ki tehát figyelmünket a nőkre, a szegény elhagyatott cselédleányokra, akik a városi miazmás levegőben egészen elcsenevészednek. Gyűjtsük össze nagyobb városokban a munkásnőket, hogy megmentsük őket az elzülléstől, amelynek mindenütt és mindig ki vannak téve. Gondoljunk velük is, ne csak a férfiakkal. Végül nem kell megfeledkezni a jótékony egyesületekről sem. A jótékonyságot az egyház teremtette meg, kell tehát, hogy most is fenntartsa. Hol a jótékonyság lankad, ott bizonyosan rosszul állunk a keresztény élettel. Különösen tevékeny részt vehetnek itt a nők a szent Vince egyesületek, Reg ész szent Ferenc egyesületek által. Az Oltár egyletekről sem kell megfeledkeznünk. Itt a pálya, itt a tér, katholikus férfiak és nők ! Kiki választhat magának kénye-kedve szerint. Egy bizonyos, hogy dolgoznunk kell. Erre intenek az idők, erre int az egyházunk iránti szeretetünk. Ha valaki most a fentnevezett egyesületek közül egyiket-másikat megalapitja, legelső feladata legyen, hogy az »Országos Szövétség«-hez csatlakozzék. Tömött, szervezett sorokban kell előre mennünk. Igy tudunk csak imponálni és jobban előre menni. Az »Országos Szövetseg« megerősödése az egyesületek virágzását is jelenti. A sok egyesület tagsági dijai révén az »Országos Szövetseg« abban a helyzetben lesz, hogy 2—3 hivatalnokot is állithat a központba, akik mint szakférfiak azután nekünk élnek és a mi egyesületünket annál hathatósabban segítik virágzásra. -- Hitetlenség és vallástalanság. Dr. Csernoch János praelatus-kanonok, orsz. képviselő a kath. nagygyűlésen mély tanulmányra valló, nagyszabású beszédben jellemezte a mai kort, s tudásának meggyőző erejével mutatott rá a mai világ leg'nagyobb betegségére : a vallástalanságra, meg ennek tapasztalható, rettenetes következményeire. A jeles szónok gondolataival a lélek legmélyére hatva, megmutatja a vallástalanságot érlelő talajt ;^ meg az okait és gyökereit ezen modern fekélynek, mely elborítja a társadalom lelki életét, kiölvén belőle minden nemesebb érzelmet és végtére a sötét megsemmisülés kárhozatos tudatába löki. Keserűen panaszolta fel azt a szívszorító jelenséget, hogy a mai kor, bámulatos haladása közben a lelki életet és az emberiség boldogságát megváltás erejével biztosító hit virágait, nem ápolja, hanem az érzéki szenvedélyeknek lelket bénitó lápjába sülyed. A vallási tudatlanságot a hitetlenség szülő-okának tartja. Vannak olyanok, úgymond, kik India, Egyiptom, a régi Róma isteneiről vagy a Brahminok vallásáról a legnagyobb tájékozottsággal értekeznek, de saját vallásukat nem ismerik, és a Krisztus tanítását őrző katholikus egyházról szólván, nagy tudatlanságot és elfogultságot eláruló ellenvetésekkel lépnek fel. A kereszténységről, melynek Európa összes műveltségét köszöni, s mely mindenkor a világ világossága marad, némelyek oly módon nyilatkoznak, mint a vakon szülött a színekről. Rámutatott a szónok arra is, hogy kiknek áll érdekében a vallástalanság terjesztése. Azoknak elsősorban, kik a mai társadalmi és állami intézmények felforgatására törekesznek. A vallásos ember lelkében a felforgató tanok nem találnak termékeny talajra, tehát a vörös szocziál- és a többi —izmus épen ezért tagadja az Istent. A társadalom, az állam, a család, az egyén boldogulása a hitélet és vallásosság. Ezt bizonyítja Csernoch dr. próféták szavaival és hallgatóságának meggyőződésével; erről szólnak a példabe, szedek könyvei és legújabb statisztikai adatok is, melyekből látni lehet, hogy amily arányban fogy a hit, a vallásosság valamely nemzetben, oly mértékben szaporodik a bűntények száma. Érdekes példákkal támogatott, nagy meggyőződésen érlelt beszédében a szónok élénk színekkel fejtette ki, hogy a hitetlenség és vallástalanság, és az ezzel járó romlottság még ősi erényeiből is képes kivetkőztetni a nemzeteket. Visszatekintve multunkra, rámutat azon körülményre, hogy nagy fiai a hazának államfői vagy polgári kötelességeiket össze tudták egyeztetni a hit és vallásosság ápolásával, sőt a vallásból merített erő és bizalom voltak titkos rugói azon tetteknek, melylyel a nemzetet vagy magukat nagygyá tették. »Nagyjaink lelkesítő példái világító napként lebegnek szemeink előtt és további kitartásra buzdítanak a hitetlenséggel és vallástalansággal szemben. Még semmi sincs elveszve, ha résen állunk. A látszat az, mintha az újkori hitetlenségnek folyton megújuló támadásai a hitéleten halálos sebeket ejtettek, mintha az egyház épületének sziklaszilárd alapjait megingatták volna. S mégis bármily magasra csapkodnak a küzdelem hullámai, a kishitüségnek egy pillanatra sem szabad helyt adni lelkünkben.« Ezek voltak záró szavai a tudós főpapnak, ki logikus előadásával az ország szine előtt megjelent katholikus közönség méltó elismerését vivta ki, mert beszéde intő szó volt mindazoknak, kik a vallástalanság terjesztésével tért engednek az erkölcsi és anyagi pusztulás rossz szellemeinek; és bátorító, biztató szó azoknak, kik e sötét korban lelkük világító hitszövétnekével járnak e földön a szeretet jelében, s a remény kíséretében. Vasárnapi levél. — A kó'törő ember. — A mult év őszén az osztrák nagy császárvárosban ismeretséget kötöttem egy magyar csavargóval, kit azóta vagyonközösségi elvei hat hónapi hűvösre is juttattak, de kiszabadulván, tisztességes kőtörő mesterséget folytat. Magam igazolására hozom fel, hogy ismerősömmel mindössze kétszer beszéltem, akkori csavargó korában, meg a napokban egy szomszéd megyei országúton. A kőtörő ember története, már amennyit én tudok belőle, egy kisebbszerű Gorkij-tanulmány s azért iktatom betűkbe, hogy okuljon belőle az, aki tud még mások kárán is tanulni. A császárvárosban egy taligát húzott, mely marhaerőt igénylő és gőzölgő lóhus teherrel volt megrakva. Csak nehezen mozgatta a rongyos ember azt a káré formát, s közben magyarul olyat káromkodott, hogy nem álltam meg szó nélkül. — Ej, ej! — hogy tud úgy szitkozódni ? — Hogy ? hát ha rávisz a keserűség. A magyarázat után a tüskés képű ember megállt, s kifújva magát, szelídebb hangon kérdezte : — Az úr is magyar ? — Az, és maga honnan való ? — Ne is kérdezze — mondta fanyar képpel, és már tovább vonszolta volna a pléhkocsit, de érdeklődésemet még sem utasította vissza. Elmondta, hogy falujukból, hol ő »pógár« irodalmi nyelven jelezvén, kisbíró volt; egy tűzre való zsidó vigéc nagyszerű sorsot ígért neki