ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-02-01 / 5. szám

VIII. évfolyam. Esztergom, 1903. február 1. 5. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám, ára 16 fillér. Laptulajdonos és kiadó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. A választó jel. Esztergom, január 31. (—r.) Az emberek lelkeit egymástól tulajdonképen csak e két jelszó választja el: Krisztus mellett és Krisztus ellen. Melyik győz? Mindkettő kiindult nagy útjára, a világ meghódítására. Az egyiknek kell győznie; előbb nem lesz este, a mig nem biztos a győzelem. Csak az utolsó nap fog leülni Ítéletet mondani, és odaítélni a győzelmi pálmát. A nagy »Krisztus « jelszót maga Isten mondotta ki és pedig már aljkor, mikor ezen a világon megindult az élet. S ez isteni jelszó kimondása óta az emberek két részre oszlottak. Már a világ kezdete óta az egyik fél várja Krisztust, a másik nem törődik vele. A Krisztus megjelenése óta pedig már egészen világosan áll előttünk a két tábor. Krisztus, hogy úgymondjam, a világ nagy vízválasztója: nem fajok, népek, nemzetek, országok választják el az embereket egymástól, hanem a mindeneknél nagyobb szempont, a Krisztus. A kinek egészséges szeme van, az országok fölött csak két megkülönböztető szint lát lengeni: a Krisztus ragyogó aranyszinét és a Krisztus nélküli tévely és rosszakarat fekete lobogóját. A világ voltaképen csak két részre oszlik, csak két ország létezik, csak két tábor van, a mint az utolsó napon is csak az lesz, az egyik Krisztustól jobbra, a másik Krisztustól balra. A két ország közti határvonalat persze nem lehet biztosan meghatározni, azt szemmel nem lehet látni, méterrel nem lehet mérni, számmal nem lehet jelölni. Nem a keresztvíz szent folyója képezi a két ország közti biztos határt. A határvonal ott a testen belül van, a lélekben, abban a jó és Isten szerinti akaratban, azért voltaképen csak Isten és Krisztus tudja, kik az övéi. Annyi áll, hogy 'a világ két egymással szemben álló ellenséges táborra van oszolva és nincsen béke. Miért nincsen béke és egyesség

9 Isten az oka? Nem. Isten a békesség Istene és azt akarja, hogy a mint ö egy, mi is egyek legyünk. Krisztus az oka? ö választja szét az embereket? Dehogy. Hisz épen azért küldi öt Isten, hogy ö legyen a mindeneket egyesítő sarkpont. Hát mi, a Krisztus tábora, vagyunk az oka? Nekünk szokták mondani, ne verjünk éket a társadalomba, ne oszszuk pártokra az embereket. Pedig nem mi teszszük ezt,' mi csak útat csinálunk Krisztusnak, mi csak azt teszszük, a mit azok tettek, kik gályákat és ruháikat teregették a Krisztus lábai elé, mikor jogos birtokába, Jeruzsálembe vonult. Kik voltaképen az egyesség és béke megrontói, kik vernek éket a társadalomba, kik osztják pártokra az embereket ? A kik a farizeusokkal nem akarják, hogy a Krisztus uralkodjék rajtuk és akik rossz szemmel nézik, mikor Krisztus jogos birtokába bevonul. Nincsen béke, nem lehet béke, mert a farizeusok és a kik a farizeusokkal tartanak, nem akarják. Mi nem engedhetünk, mert Krisztus a jussát követeli és azt mondta, nem jöttem békét hozni, hanem kardot. Az a béke, a mit Krisztus hirdet, nem a küzdeni nem akaró fáradt ember tespedt békéje, hanem a harc utáni győzelem békéje. Azért ne zavartassuk magunkat, a » Krisztus « jelszóval szivünkben, a Krisztus jelével kezünkben előre! Előre, Krisztus a világ egyedül jogos örököse, Krisztusé minden, neki mindenkire van joga, mindent birtokába kell vennie, mindenre rá kell irni nevét. Krisztusé az országok, népek és nemzetek és mindenük, a mijük van Nincs létjoga annak az életnek, tudománynak, művészetnek, iparnak, kereskedelemnek és politikának, a melyre Krisztusnak királyi neve nincsen ráirva. A Krisztus dicsőséges jelének nemcsak a templomok tetején kell tündökölnie, hanem a parlamentek büszke kupoláin és az uralkodói trónok aranyos mennyezetén is. A királyi trónokról és miniszteri székekből az egész világra akarja kiterjeszteni karjait. Nemcsak a sziv és a benső az övé; az övé a test és a külső, az övé az egész ember, az egész élet; nemcsak a jövőt, a jelent is akarja. Trónt és oltárt követel nemcsak a templomban, de mindenütt; mint úr és király és Isten be akar vonulni minden szivbe, minden családba, az egész társadalomba végig a világon. Ö otthon és künn és^mindenütt, a magán és közélet minden nyilvánulásaiban a legfőbb úr, ö a tudományban legfőbb igazság, a művészetben legfőbb szép, ö mindenütt a legfőbb jog, igazság és törvény. Ez a Krisztus teljes jussa és akarata, ez az Isten terve. Ez a mindnyájunk legszentebb kötelessége, a mióta a világ áll és a mig a világ áll. Ebből nem AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Mit ér ... ? Emeletes, büszke palotában lakom. A viskók lakói elég hallgatagon Irigyelik nagyon. Hogyha úgy útközben elmennek mellette, Gazdag, elégedett lakót vélnek benne, Boldogsággal telve. Pedig nem palota az én lelkem vágya. Zöld zsalus, akácfás, csipkerózsás házba Jár a lelkem álma, Hol titkolt szerelem sorvadozik árván, Hol az én galambom — boldogsága árán — Évek óta vár rám. Mit ér a rabmadár fényes kalitkája, Mikor olyan árva, ha szerelmes párja Nincs melléje zárva . . . ? Mit ér a palota fénye, büszkesége, Hogyha nem adatott édes lelki béke Az ember szivébe . . . ? Szvoboda Román. K r a k ó. Irta : Reviczky Aladár. (Vége.) Épen három óra volt, mikor a két emeletes, gót izlésü szemináriumba beléptem. Csengettek. A kispapok karingben vonultak föl a folyosón a kápolnába. Mondhatom, még ilyen szemináriumot és kápolnát nem láttam. A kápolnában gyönyörű kis főoltár áll Jézus szentséges Szive tiszteletére. A szobor életnagyságú, carrarai márványból vésve és oly jóságos, kegyes a tekintete, mintha mondani akarná: jöjjetek hozzám. A II villamos lámpa, mint egy gloriola veszi körül. A klerikusok a litániát Gregorián-letét után énekelték oly tökéletesen, oly pontosan megtartva a taktust s oly finom érzéssel, mintha csak egy hang énekelt volna s a hang gyengülését, vagy erősödését egy automat-gép szabályozta volna. Nagy gondot fordíthatnak erre s ezek méltán énekelhetik : »Cantate Domino canticum norum ... laudent nomen eius in choro: in psalterío psallant ei.« Vége volt az istentiszteletnek. Kijöttek a kápolnából az elöljárók is. Én rögtön bemutattam magamat a rektornak: dr. Nowak Anatol félsz, püspöknek. Nagyon szívesen fogadott s bevezetett szobájába. Aztán kérdezte, hogy porosz vagyok-e ? Mikor mondtam, hogy magyar vagyok, megölelt, újból kezet szorított velem s igy szólt: »Mi a magyarokat nagyon szeretjük s annál inkább örvendek, hogy ft. urat üdvözölhetem, mert oly kevés alkalmam jván magyarokkal érintkezni.« Fél órát töltöttem nála. Alig akart elbocsátani. Nagyon érdeklődött a magyar viszonyok iránt s a mily szívélyesen fogadott, úgy is búcsúzott. Szobájába jött a prefektus is, dr. Hanuszek Simon, ki készségesen mutatta meg az intézetet, mely a mai kor igényeit teljesen kielégíti. Minden theologusnak külön szobája van villanyvilágítással, légfűtéssel, vízvezetékkel és egyszerű, de igen ízléses bútorral. A szobák s a betonirozott folyosók ragyogtak a tisztaságtól. S jól esett látnom a mai szociális világban, hogy az elöljáróknak ép oly egyszerű keményfa-butorzatuk volt, mint a növendékeknek. A délutánt a prefektussal töltöttem. Beszélgetés közben elmondta, hogy a herceg-püspök : Puzyna János kardinális havonkint többször bejön -a szemináriumba s a nélkül, hogy a porFERENCZ JÓZSEF KESERŰVÍZ l AI EGYEDÜL ELISMERT KELLEMES IZU TERMÉSZETES HASHAJTOSZER.