ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-01-25 / 4. szám

1903. január 25. ESZTERGOM 3 tányérokat mosogassanak, főzzenek, szobát tisztítsanak. Nem. Ez a cseléd dolga. Az inas nem cseléd, nem dajka, nem szobalány! Az inasnak a műhelyben van a helye és a dolga. Ha azután az inas fölszabadul, tud főzni, dajkálni, de nem tud egy tisztességes munkát elvégezni. Nagyon sokat ad a német ipartörvény az inasok szellemi képzésére is. E célra elrendeli, hogy az inasok ismétlő iskolába járjanak, a hol vallástant, számolást, nyelvet tanulnak. Továbbá könyvvezetést és számlacsinálást. Majd a szakiskolákba is menniök kell, a hol rajzolniok, feladatokat végezni, szerszámokat, régieket, ujakat, gépeket stb. megismerniök kell. Nekünk nem szabad elhanyagolnunk az iskolai képzést. Az az inas 4 —5 elemit tanult. Mi az ? Semmi! Nem lehet értelmes iparos. Azért az iskolába küldeni, sőt otthon tanítani is kell, mint az atya fiát szokta. Számlát irni, könyvet vezetni oly szükséges, mint a mindennapi kenyér. A legtöbb iparos bukásának ez a veszte, hogy nem vezet könyvet. Hej, mennyien csalódtak már ennek elhanyagolása által! Gondoskodni kell továbbá, hogy az inas jó keresztény újsághoz jusson ; nem erkölcstelen, vagy szociáldemokratikushoz. A nagyváradi iparosgyülésen egy iparos a következő javaslatot hozta: »Iparosinas csak az lehessen, aki 14-ik életévét már betöltötte és eddig iskolába járt.« Nagyon helyes. Csak a mesterek is tegyék meg kötelmeiket, meg az inasok is. Akkor emeljük az osztályt belsőleg. Ha ez meglesz, a külsőn is lehet segíteni. — Tokodi gőzmalom. Foltin János bajóthi plébános elnöklete alatt január hó 22-én tartotta Tokodon a megválasztott 100 tagu bizottság előértekezletét. Foltin János üdvözli a szép számban megjelent tagokat, lelkes szavakkat buzdítja e szövetkezeti alapon létesítendő gőzmalom ügyének fölkarolására, mert a jelen viszonyok között csak a szövetkezetek mentik meg a kisgazdákat a, végpusztulástól. Lelkesítő szavai után Dózsa Árpád tokodi gyógyszerész szép memorandumot olvasott föl, melyet a jövő számban egész terjedelmében közlünk. Eggenhofer az alapszabályokat olvasta föl hozzászólás céljából. Végre a megalakuló közgyűlés idejét tűzte ki az értekezlet és pedig február 5-én délelőtt 10 órára a tokodi üveggyártelep vendéglőjébe. Fölkéri az értekezlet Foltin Jánost, hogy e lap hasábjain szólítsa föl a vármegye papságát, miszerint az alakuló közgyűlés eme idejét és helyét tudassák híveikkel és őket nemes példájukkal buzdítsák és hozzák magukkal, hogy igy e nemes és magasztos eszme minél szélesebb körben terjedjen, és az ige testté legyen. A kibocsájtott meghívó szövege ez: Tisztelettel tudatom a főtiszt, lelkészkedő papsággal, hogy a Tokodon fölállítandó gőzmalom ügyében, — mely ker. szövetkezeti alapon lesz fölállítva — tartandó alakuló közgyűlés február hó 5-én délelőtt 10 órakor lesz megtartva, melyre szives megjelenését és ennek hivei közti publicálását kéri a 100 tagu bizottság nevében Foltin János. 2 méter kerületű árvácskák, 3 méter hosszú liliomok, minden rendszer nélküli dekorációk, vonalak, ivek és ábrák, mintha gyengíteni akarták volna fenti ítéletemet. Gyóntatószékei, stallumai, oltárai oly szépek, a milyeneket csak a 13. század vallásos művészete és áldozatkészsége tudott létrehozni. A szentélyben s a kereszthajó egyik falán 3 olajfestvény látható, melyek méltán helyet foglalhatnának akár a Laterán múzeumában. Az első kép szt. I^erencet ábrázolja, a mint a római pápa előtt térdel s kéri rendjének megerősítését; a másodikon Hedvig királyné behozza a ferencrendet Lengyelországba; a harmadikon pedig néhány apácát öltöztetnek be szt. Ferenc két rendjébe. E templommal szemben van a herceg-püspöknek székháza, mely csak régiségével imponál. Innen a szemináriumba mentem. Utam a Planty mellett vitt el s egy kis kerülővel ezen mentem végig. Plantynak nevezik a belvárost körülvevő parkot, mely 100—150 méter szélességben, mint egy zöld gyűrű övezi körül. Van két sétaútja gesztenyefákkal szegélyezve, a hol egyúttal a korzót is tartják. Este villanyos lámpákkal fényesen kivilágítva. Ez unikum a maga nemében. Nemcsak a várost díszíti, hanem a sok növény, virág, fa, bokor javítja a levegőt s oly szép, nagy sétateret alkot, hogy egy óra szükséges a megkerüléséhez. (Vége köv.) Kisdedóvásunk, Az esztergomi kisdedóvó-egyesület folyó hó 18-án tartotta közgyűlését, mely alkalommal Venczell Antal praelatus-kanonok, elnök, a következő nagyhatású beszédet mondotta: Mélyen tisztelt közgyűlés ! Búcsút vévén az 1902-ik évtől, bujávalbajával átbocsájtottuk az emlékek birodalmába, hogy eseményeit megőrizzék az Annálesek, tanuságait pedig mi magunk őrizendjük. Bizalommal az idők Ura jóságában, köszöntöttük az uj évet, mint egy napnak ragyogását, mely az alkonyatot, az éjszakát felváltotta. Ez uj év kapuján pedig az isteni kisded nevét, a Jézus nevet irva olvassuk s ugyan azt a mai vasárnapon térdet hajtva ünnepeljük; azon kisdedét, akit az örök tisztaság edénye, a legfelségesebb anya, oly kimondhatatlan szeretettel nevelt, gondozott, aki oly magas példaként tündököl a többi anyáknak, buzdítva őket, hogy hasonló szeretettel csüngjenek kedves kicsinyeiken, őket gondozzák, Isten és emberek előtt kedvesekké, a közéletre hasznosakká felneveljék. Sok válfaja van a szeretetnek s mindegyike képes dicső és nagy eredmények felmutatására. A honszeretetnek mennyi felemelő példáját mutatja az emberiség története ! Az igazság-szeretet, vagy igazság-vágy, a tudásnak hány bányáját nyitotta már fel s tette hozzáférhetővé ! Az emberszeretetnek mennyi fönséges és áldást hozó intézmény köszöni létét! De bármily fönségesek és eredményeikben áldásdusak is a szeretetnek im felsorolt csak néhány válfajai : mindezeket túlragyogja az édes anyai szeretet. Hisz alig születik meg a gyermek, már az anyáé a gond, isteni félelemben nevelni, lelkébe az első jámbor érzelmeket ültetni s őt magas emberi rendeltetése felé vezetni. A.z anyáé a gond, fáradság, nyugtalanság és szívbeli öröm, vagy fájdalom, mely a gyermek kora fejlődésére oly nagy befolyással bir. Lelkünk minden nemes gondolatát, s szivünk minden magasztos érzelmét annak köszönhetjük, a ki azokat kiskorunktól irányozta: édes jó anyánk ! Fölülmúl az anyai szeretet mindent, mert az önzetlen, mentes minden salaktól. Olyan az, mint a hegyi levegő, melybe a föld szennye fölhatolni nem képes. — Olyan az, mint a virágillat, mely tart a virág élte fogytáig. — Olyan az, mint a hegyi patak, mely akkor is csergedez, midőn színét jég borítja. — Olyan annak melege, mint az Isten napja, mely felderül, ugy a jó, mint a rossz gyermek fejére. — A gyermekét szerető anyai sziv olyan, mint az izzó érclap, a gyermek legkisebb baja oly érzékenyen hat reá, mint amarra a hideg viz: felsistereg minden cseppre, feljajdul minden panaszra — és szenvedése kimondhatatlan, végtelen. Ott virraszt ez az édes eleven gond a kisded fölött nappal és éjjel, egészségben és betegségben, életben és halálban. Őrzi, takargatja, örül a legszentebb örömmel, ha gyermeke jó. O a legjobb és legigazibb óvó, védelmező. Oh csodálatos, nemes alkotás: áldott anyai sziv, akár bársony, akár daróc takarjon téged; mily sivár volna nélküled a bölcsőnk és koporsónk közötti ür! Es ezen szeretetnek, ezen gondoskodásnak folytatódnia kell az óvókban, mert hisz ilyen reménnyel engedik s adják át ide az anyák kedves kicsinyeiket, valamint azon tudattal, hogy azon isteni kisded lelke, szelleme leng ezen intézet felett, ki a kisdedek barátja, kinek legfelségesebb anyjától vettek példát, kedves kicsinyeik gondozásában és nevelésében. Es tekintve az ilyen nevelés fontosságát, mily erővel és jelentőséggel bir az : kénytelenek beismerni, bevallani, még azok is, kik minden egyebekkel keveset gondolnak. Tekintve a gyenge kort, melyben adatik, természetesen gyermeki az, mely mindent bevesz ; egyaránt hajlítható lévén a jóra ugy, mint a rosszra, és mert gyermeki felfogása még nem öntudatos, nem bir a cselekedetek fölött ítélni: inkább szoktatásnak, mint nevelésnek nevezzük. A gyermek ugyanis azon kezdi gondolaterejét gyakorolni, ami szépet és jót lát és azért kevés kivétellel megmarad annak, amivé már ilyen helyen fejlődött: rászokik az Isten neve tiszteletére, annak áhítatos kimondására, az imádságra, a szülők tiszteletére, ha ugyan a további nevelés mindezeket el nem fojtja. Azért fölötte kívánatos, hogy ugy a szoktatás, mint a nevelés, főleg két szélsőséget meg ne teremtsen, amennyiben az életben — sajnos — tapasztaljuk, hogy némelyek, mig az emberek iránt fölötte simák, addig legfontosabb kötelességeik teljesítésében : Isten iránt, fölötte gorombák. Mi más is legyen tehát, ugy a szoktatásnak, mint a nevelésnek végcélja, mint az »igaz ember,« vagyis olyan, kinek esze és szive helyén van, ki magasabb rendeltetéséről soha meg nem feledkezve, az alsóbb rendű érzelemben, a minden rosszat okozó nemtelen szenvedélyekben uralkodni akar és képes. A nevelés végső célja: az igaz, az erényes jellemű ember kialakítása érdekében fáradoznak tehát már ezen kis intézetben, még pedig a legnehezebb munkával, az első alap letétellel. Feledni azonban nem szabad, hogy az alkotások sorozatában nem mindig az a legnagyobb, amely dicséret után kiált, ami önkénytelen hivja ki a dicséretet, elismerést és lelkesedést. A diszes épületek ormán az ornamentika az, ami megkap ; a képzőművészet mesterkedése, ami lebilincsel; de valójában a dicséret mégis azokat az apró, becsületes, alig valamit mondó téglácskákat illeti, amelyekre nehezedik minden, még a vakolat is, ami elrejti a szem elől. — Igy kell felfognunk kis intézeteinket, az óvodákat. Igen fontos alapot vetnek meg a kicsinyek szivében az óvodák. A kicsinyeket, a gyermekeket lenézni, keveselni nem engedik, mert ez Krisztussal, az ő szent Anyjával, szent' Józseffel, páli szent Vincével és annyi nemes érzésű lélekkel ellenkezik ; ellenkezik az anyák szivével, kik elé hálás érzelmeink gyöngyszemeit kell leraknunk és irántuk annyi tisztelettel viseltetnünk, hogy még szavainkat is apróra megválogassuk, nehogy őket a legkisebb illetlenséggel is megbántsuk. Néhány évtizede, hogy az államok felfogván a katholikus egyház által már régen kezdeményezett és rendszeresített ezen intézmény nagy horderejét nemzetfentartási, védekezési célból maguk is törvények által sürgetik, kötelezővé teszik azokat, mert belátták, hogy ez intézmény nemzeti védelem jellegével is bir, amennyiben igen sok gyermek őrizetlen állapotban vész, pusztul, pedig például, csak édes hazánknak ha még egyszer annyi népe volna, mint amennyi van, még akkor sem volna sok. Es napjainkban kétszeresen kell erre gondot fordítani, midőn a kivándorlások által úgyis már oly érezhetően megfogytak s napról napra még folyton fogynak népei, polgárai. Midőn tehát — mélyen tisztelt közgyűlés — városunk ezen fontos intézetének gondozását, vezetését magunkra vállaltuk, ebbeli cselekvésünk alapja a személyes nemzeti érdek, a hazafiság, mert tevékenységünk oly téren érvényesül, melyen a haza és a közjó iránti kötelmeinket, tartozásainkat leróni iparkodtunk. És itt megnyugvásunkra szolgáljon, amit az amerikai Egyesült Államok elnöke, Roosevelt, mult év november havában a köztársasági tanácsból hozzánk Európába átkiáltott: »Nagy szolgálatot nem tehet a világnak az az ország, amelyik magát nem szolgálja első sorban. A nemzetek közösségének hasznos tagja az a nemzet, amelynek minden csöpp vére teli van nemzeti eszmével és elvégzi összes kötelességeit saját polgártársaival szembeni Tisztelt közgyűlés ! Bevezető szavaimban emlitém, hogy a mult esztendőt átbocsájtottuk az emlékek birodalmába, hogy eseményeit megőrizzék az Annálesek. Ezekből fájós szívvel térek vissza egyre, mely leverőn hatott mindnyájunkra és ez nem más, mint hogy intézetünk másodelnöke, Meszéna János, mult évi december 2-án, elhalálozván, 94 éves korában tőlünk örökre távozott. Mesés kora, emléke egy egész századról fog köztünk regélni, kit tehetségei az emelkedés legkülönbözőbb lépcsőfokán vezettek és ki szivét, lelkét a hazának s főleg Esztergomnak, mint szülővárosának szentelte, akiben városunk kulturegyesületeinek legtöbbje kezdeményezőt, alapitót tisztel. Jelen volt ő óvóintézetünk bölcsőjénél is; saját szemeivel látta, miként növekedett tovább, fejlődött és virágzásra emelkedett 26 éven át, s midőn már, mint terebélyes fában öröme telt, lelkes igyekezettel másodelnöke maradt élete végső alkonyatáig. Esztergomi sajtónk szépen és méltón parentált, midőn városunk e legidősebb cédrusa kidőlt. Tiszta gyász és fájdalom járta át lényünket, midőn a halottak kertjébe elkísértük s most sírján a szeretetnek világa ragyog fényesen, melyet a dobogó sziv érez a halott sziv iránt, mely áttör a göröngyön le a koporsóig és megilleti feledhetlen polgártársunkat. Az Ur adta őt nekünk, az Ur el is vette, meghajlunk mindnyájan az O akarata előtt s az Úr bölcsességében való bizalmunk megnyugtat bennünket.