ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-06-21 / 25. szám

ESZTERGOM 1903. június 21. boldogulását. Hogy mit ért el vele, azt láttuk ; hogy mi sikerül neki még ezentúl, az a jövő titka. Tisza vállalkozott a szerepre, s remélte, hogy megtalálja embereit. Remélte Tisza István, hogy az emberek, főleg ott fönn, a Hamlet fuvolái s azokon játszani nagyon könnyű; oly hangot adnak, amelyet a fuvolás kivan, aki ért a billentyűk billegetéséhez ! Érdekhajhászók mindenütt vannak s a hatalmasok nyomában úgy teremnek, mint eső után a gombák. Köpönyegforgató újságírók hadában sem volna szükséglet, itt a kínálat bármily keresletet meghalad. Máris megjelent a vásáron Pályi Ede, kiben az igazán magyar szóból semmi sincs s képtelen ostobaságokkal kedveskedik olvasóinak, bemutatván Tiszában a protestánsok szabaditóját, ki a túlsúlyra jutott klerikalizmus idejében úgy tűnik föl, mint egy Deus ex machina! Ö a második Mózes, kinek azt kellett tapasztalnia, hogy a protestáns embert százfelöl is igyekeznek lehetetlenné tenni, azért jelent meg köztünk bottal, hogy a klerikálisokat lekergesse a hatalom polcáról. Utána iparkodik Ötvös Károly, a magyar jogász-egyenesség és jogérzet tipusa; ö a nagy függetlenségi köpönyeg-forgató, már is puhítani ügyekszik az izgatott kedélyű negyvennyolcasokat, mert hisz Tisza István, ha keresztül is akar gázolni obstrukción, függetlenségen s nemzeti vágyakon, de hát telivér református ember! Nem gyönyörűség volt-e az ilyen élet s nem volt-e élvezet nézni a közélet szomorú alakjainak e cirkuszát?! Az előadás első fölvonásának immár vége van; kezdődik a második fölvonás s nem tudni hogy hány lesz. A legszomorúbb volna, ha a kormánypártnak józanabb eleme, a volt nemzeti párt, az agráriusok, az önálló s mérsékelt liberálisok meghajolnának a politikai követelménynek keresztelt Tisza-féle szereplések előtt s újra még pedig keservesen tapasztalni kényszerülnének azt, hogy aki folyton enged, az végre teljesen kikopik, s a megalkuvásban nemcsak elveszti, de elárulja elveit. — Szenzációk. Az utolsó napokban a szenzáció torlódás oly nagy volt, hogy az újságolvasó közönség talán most először sóhajt fel, kívánván A fiatal derék tanitó a tanügy terén kifejtett buzgalmával csakhamar magára vonta feljebbvalóinak, különösen Haynald Lajos akkori erdélyi püspök figyelmét, ki őt pályázaton kivül a gyulafehérvári püspöki székesegyház orgonista-kántorává, a városi hatóság pedig az elemi iskola harmadik osztályának tanítójává nevezte ki. A művelt társadalmi élet, a szélesebb működési kör most tágas tért és bő alkalmat nyújtott a tevékeny fiatal embernek, hogy sokoldalú képzettségét a népnevelés és közművelődés különböző ágaiban érvényesítse. Az erdélyi püspökség székhelyén azon időben tartani szokott tanügyi tanácskozmányokba rendesen meghivatott, hol, mint szakember, a népoktatás ügyében határozó befolyást gyakorolt. Az ötvenes években az erdélyi első katholikus tanítóképezde felállítására országszerte gyűjtés indíttatván, ahhoz a maga részéről egy zongorával és száz darab könyvvel járult. Hét évi működése után ezen állását egy dús javadalmazással kecsegtető falusi kántor-tanitói állással cserélte fel és Kézdi-Szent-Lélekre ment. E lépését sokszor volt oka megbánni. Neki a művelt társadalmi élet volt eleme, ezt nem pótolta sem a falusi élet költészete, sem a dús javadalom, melyben szintén csalódott. Az itt töltött egy év tapasztalatai teljesen elidegeniték őt a kántori állomástól; most tehát csak tanítói állás után nézett és Erzsébetvároson, Kísküküllőmegyében tanítóvá lőn. Ezen állás nagyon is szerény javadalommal volt Összekötve, mely a már több tagból álló családnak eltartására alig volt elegendő. Azon másfél évet, melyet itt töltött, mindig nehéz napjai közé számitá. Innét 1862-ben Zentára a egy gyenge uborka-szezónt, hogy fáradt agyát megpihentesse, vagy összegezze a nagy eseményeket. Királygyilkosság! Póstatolvaj kergetés! Merénylet! Az isaszegi erdőben talált csizmák és bugyogók! Óriási, érdekfeszítő cikkelyekben fenyegetik az agyrendszer helyes működését, s ha jóllakva, szivarfüst mellett élvezte az olvasó a csirkeként kiontott királyok vérétől gőzölgő hasábokat ; ha lázasan találgatta Miesinai hollétét, és borzadva gondolt arra a hülye zsidóra, ki a királyra botot emelt, rikoltozó rikkancsok különkiadást dobtak fantáziával szárnyaló lelkéhez, melyben ujabb megrendítően édes szenzációk valának. A szerb királyt kidobták az ablakon, mint a sakter a levágott, hizott pulykát! Micsinait megfogták ! Széli megy ! Tisza jön ! Borzasztóan nagyszerű dolgok ! Az embernek megáll az esze s csak a rotációs megy, fut, zakatol és nyeli a végnélküli széles papírszalagot, ép ugy, mint a közönség a különkiadásokat. Az ember alig ér rá gondolkozni, dolgozni és enni, az olvasástól. Esztergomra igy hatott a szenzációs torlódás. Lázas izgatottsággal kapkodták a különkiadásokat. A kereskedelem, az ipar, a hivatal, minden szünetel addig mig a hajmeresztő dolgok a friss-ujságokból a közönség gyomrába nem vándorolnak. De hisszük: mégis csömörödött a dus porcióktól. Ha nyakkendőt vásárolt valaki, a kereskedő elmesélte, hogy Drágán sárga, Sasán vörös selyem háló ing volt a rettenetes éjszakán A cipész újságolja, hogy Tisza Pista miniszterelnök lett; a hivatalnok pedig, hogy Miesinai egy közönséges kocatolvaj, mert elcsípetté magát. És aztán elmeséli, hogy miként lehetett volna neki kibújni, ha lett volna — esze! És most mindezekhez képzelje el az olvasó, hogy: Tisza is megbukott, egy hírlapi kacsapocsolyában, pedig a szultán is megfulladt, I. Pétert is megölték és Koburg Ferdinándot nyársra húzták; és — óh esztergomi agy bénulj! — Amstetter lévai kereskedő mult vasárnap Esztergomban járt. És ez pedig van olyan nagy szenzáció itt, mint Szerbiában az, ha a »Szamos« »Maros« »Lajta« monitorok Belgrád előtt megjelennek. És mi jön most Tisza és Amstetter után ? ! Csend-élet Pilis-Maróthon. Ezen község régi időktől fogva és gyakran beszéltet magáról. Legtöbb szó esik a járásbirósági és törvényszéki termekben, hol kötetekre menő adatokat lehetne gyűjteni s egész bűnkrónikát irni azokról, mik ezen szerencsétlen községben történnek. A legközelebbi múltban igen kellemes hir lepett meg bennünket, mely azt bizonyítgatta, hogy az egyházi és világi elöljáróságban beállott változás miatt javult a helyzet. Ma arról értesítenek bennünket, hogy a megvadult szenvedély csak pihenőt tartott, mert a legközelebb mult ünnepek alkalmából helyhatóságilag főelemi tanodához, s ezzel jobb atllomáshoz is jutott, hol hat évet töltött. Még Erdélyben egy szép kölcsönkönyvtárra tett szert, ezt itt berendezvén, közrebocsájtá; ez által is a közművelődéshez nevezetes tényezővel járult. 1867-ben Simor hercegprimás egy ünnepély alkalmával megismervén a kitűnő tehetséggel megáldott és már á katholikus tanügyi irodalom terén is ismeretes tanférfiút, megkedvelé őt és Esztergomban primási főtanitóvá nevezte ki; egyszersmind megbízta, hogy a papnevelő intézetben a növendékpapoknak a tanítás köréből szakelőadásokat tartson. Most már újra föltalálta elemét. A magas kör, melybe jutott, a fővárosi tanitógyűlések, melyekben magát bővebben megismertetni elég alkalma volt, elismeréssel adózott a jeles tanférfiú iránt és neve csakhamar ismeretes lőn az egész hazában. Élete most nyugalmasabb lett, de annál nagyobb tevékenységet fejtett ki az irodalom terén. Győrffy működésének iránya nem annyira a valódi szerves tevékenységben, mint inkább az eszmék terjesztésében nyilvánul. Mindazon mozgalmakat, melyek az iskolaügy s a tanitók anyagi helyzetének javítása, vagy a tanitók gyermekeinek neveltetése érdekében keletkeztek, lelkének egész hevével támogatta. Két hatalmas tényezőtől várta elsősorban az iskolaügy fejlődését és a tanitók anyagi helyzetének javulását: a főpapság áldozatkészségétől és a napi sajtó szellemi munkásainak buzgó" támogatásától. E mellett a társadalom nemesebb érzésére hivatkozott, mely nem hagyja éhezni a nemzet legbuzgóbb napszámosait. Nem is mulasztá el a kedvező alkalmat azok szivéhez férkőzni, kiktől és jól véleményezett földmives-bál alatt derekasan beverték a legények egymás fejét. A szódás palackoknak és a bicskáknak jelentékeny szerep jutott a megvadult fiatalság kapacitációja körül. Nem csoda, ezen községben annyi a korcsma, mint a bűn s még a korcsmák számát szaporítja a korlátolt italmérési engedélyek mérhetlen nagy száma és az ellenőrzés hiánya. Ezért történik aztán az is meg, hogy azokban a boltokban, melyekben csak korlátolt mértékben boldogíthatják a magyar parasztot, ott is konventikulumok képződnek és délelőtt pálinkát isznak a boltokban, délután pedig suttyomban sört is. Ezen községben szintén lehet olykor pénzügyőröket is látni, de nem tudják az okát annak, miképpen lehetséges az, hogy ilyen szabadon kijátszhatják egyes szatócsok a törvényt. Nagyon nagy szolgálatot tenne a vall. és közoktatásügyi magyar miniszter által kiadott 1123/1903. számú rendelet végrehajtása érdekében az a lelkes pénzügyőri tisztviselő, ki ezen községben behatóbban tanulmányozná a helyzetet s oda törekednék, hogy a visszaélések necsak felfedeztessenek, hanem kellő megtorlásban is részesüljenek, mert hát őszinték akarunk lenni s igy kijelentjük, hogy az elemi iskolai tanitó hiába küzd az olvasmány alapján az alkoholizmus ellen, ha a pénzügyigazgatóság közegei esetleg nem lepik meg tetten a törvény kijátszóit. Ha az alkoholizmus ellen egyik oldalról rendeletet bocsátanak ki, mert belátják, hogy »az alkoholizmus népünk között is egyre nagyobb mértékben terjed és ahol megjelenik, mindenütt nyomon követi elválaszthatatlan szövetségestársa, a nyomor: a lelki és testi elzüllés, a munkakedvnek — a munkabírásnak — és a keresetképességnek csökkenése, az állami lét és a társadalmi rend szilárd alapjait képező családi élet legszentebb kötelékeinek meglazulása, a hit-élet aláhanyatlása, egyszóval: az erkölcsi és anyagi pusztulás.« A másik oldalról pedig a korcsmákat gombamódjára engedélyezik. A nevezett község 2 ezer és néhány száz lelket számlál, mely számban a nők és gyermekek is bennfoglaltatnak és ezen községben van öt korcsma ; öt korlátolt italmérési jog. Az utóbbiakban szintén tömegesen iddogálnak az emberek. Van is itt nyomor bőven, a lelki és testi elzüllés igen nagy fokban, a munkakedv lagymatag, télen a lopásokban nyilatkozik meg ; a munkabírás természetesen korlátolt, szánalom nézni, mikor a munkás a földeken kapálás, közben nyög, mint a kárvallott cigány; a család nyomorog, mert a keresetképességgel nincs egyenlő arányban a dinom-dánommal járó fölösleges kiadás ; az állami lét és társadalmi-rend szilárd alapjait képező családi élet legszentebb kötelmeiről pedig nem is lehet fájdalom nélkül szólni, mert aligha van a megyében olyan község, melyben annyi vadházasság volna, mint itt. E községben fel sem tűnik már, ha a leány elvesztette az ügynek diadalra emelését remeié. A hol ezekből egy-egy diszes társaság jött össze, Győrffy szerény alázatossággal jelent meg közöttök, kik kezdetben alig méltatták figyelemre a szegény iskolamestert. Hanem mikor azután a kedélyek kissé felvillanyozva fogékonyakká lettek a nemes eszme magvainak befogadására, a kis ember felemelkedett és az első bevezető, velős tartalmú, összetételeiben gazdag, nyelvezetében tiszta magyar zamatú periódussal beköszöntött, az egész társaság figyelmes lőn a szerény tanitó iránt, s amint tovább ömlött eszmékben gazdag s a szellem szikráitól sziporkázó beszéd, a szerint növekedett az érdekkel hallgatók szemeiben a szóló; s midőn a lelkesedés legmagasabb hullámzásai között bevégezte szónoklatát, szivet, barátot nyert az ügynek, tiszteletet a tanítói névnek. Nem egy jótékony intézet köszöni létét az egyszerű tanítónak az által, hogy sziveket hódító beszéde alatt fogamzott meg az eszme és nem egy tanitó anyagi helyzete javult meg lelkes szavainak hatása alatt. Az »Eötvös-alap« megalkotása és terjesztésében valódi apostoli buzgalommal fáradozott. Már megalakulása idején, mint az alap központi gyűjtő bizottságának tagja, s az intézmény statútumainak Péterffy Sándorral együtt egyletileg megbízott kidolgozója, mindjárt az e téren megindult mozgalom legelején az általa feltalált tanszerek eladásából begyülendő jövedelemnek 2°/o-át az »Eötvösalap« gyarapítására ajánlotta fel és igy kezdeményezője volt azon eszmének, mely azután más kiadók részéről is utánoztatott. Majd szertejárt az országban, hogy lelkes felszólalásával a pártolók számát szaporítsa. A »Békésmegyei Közlöny« 1878-ban tartott »Eötvös-alap« vándorgyűléséről