ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-06-21 / 25. szám

pártáját; ha az új házasok a mézeshetek alatt társat cserélnek ; a hit-élet aláhanyatlása ijesztő ; a földmives-osztályban atheusokkal bőven találkozhatunk; az erkölcs és anyagi pusztulás ijesztő módon nagyobbodik s közben a zsidók nyakrafőre gazdagodnak és szaporodnak, úgy, hogy maholnap Gettója lesz Esztergom vármegyének. Es e rombolást egyesek tervszerűen készítik elő, hogy a nép nyakába annál hamarább lehessen koldustarisznyát akasztani. A terv kivitelére éji bandák szerveződnek, melynek kihágásait egy pár zsidógyerkőc irányítja. E banda éjjel pisztolylyal fölfegyverkezve és boxerokkal ellátva barangol az utcán; a nyugalomra tértek éji csendjét rakoncátlankodással megzavarják; azokat, kik üzleti manöverjeiket keresztezik, valóságosan terrorizálják, a község lakosainak házait bemocskolják, az iskola épületeit szemérmetlen rajzokkal befirkálják, hogy a serdületlen gyermekek és leánykák, mikor iskolába mennek, idejekorán megtanulhassák a falakról az erkölcstelenség ábcéjét. E bandák kézre nem kerithetők, mert ha éjjeli őrt látnak, szétszóródnak s mikor az éjjeli őr kötelességét teljesítendő a község másik részére is ellátogat, füttyel összeterelik egymást s újra garázdálkodnak. A helyi elöljáróság, melyről a vett információk alapján csak jót és szépet mondhatunk, teljesen tehetetlen, mert e banda tagjait tetten kapni nem sikerül. Ezek az általános vonások. Szolgálhatunk adandó alkalommal részletekkel is. Mindezekből az világlik ki, hogy PilisMaróthon legalább 3 tagból álló csendőri őrállás feltétlenül szükséges és az idő is halaszthatatlan ; szükséges, hogy a pénzügyigazgatóság szemlészei többször látogassák meg a korlátolt italméréssel felruházott bolthelyiségeket; tanácsosabb volna az engedélyek szertelen nagy számát leszállítani, szükséges volna az is, hogy a föld míves-ifjúság báljainak száma kellőleg kevesbittetnék. Mire valók azok a szüntelen és szertelen mulatságok. Igaz, hogy a központi járás foszolgabiraja csak helyhatósági javaslat alapján adja ki a bál-engedélyt; de mi történik akkor, ha a helyhatóság nem véleményezi, vagy a pap tekintettel a fiatalság éretlenségére a véleményezést opportunusnak nem tartja ? Meglesz a bál engedve? Meglássuk, mert úgy értesülünk, hogy a helyhatóság nem fog egyhamar földmives-bált véleményezni. Még sok van a rováson, mit ezen a helyen éppen a hazaszeretet sugalmazása miatt el kell mondani, illetve ki kell szellőztetni, de máskorra is hagyunk. Papok és tanitók. (A léva-vidéki róm. kath. népnevelők egyesületének közgyűlése. Verebélyen 1903. május 28.) Az állami tisztviselők fizetésének rendezéséről szóló törvényjavaslat, mely — post tot discrlminia rerum •— végre a képviselőház asztalára került, szerencsésen osztozkodik társainak abban ezeket irja: »A humor gazdag erejével rendelkező Győrffy Iván az esprit csillogásával, nemes egyszerűségében kedvessé tette a »gyöngek« szemében az Eötvös-alap ügyét.« Győrffy az országos tanügy felvirágozását a tanitók anyagi helyzetének javításától várta. E tárgyban a sajtóban gyakran felemelte szavát, s meggyőző érvekkel törekedett az ügyet diadalra emelni. Különösen figyelmet érdemel a »Magyar Korona« cimű lapban 1878-ban megjelent: »A tanitók érdekében a nemzet érdekeért« cimű cikke, melyben a néptanítók anyagi sorsa javításának szükségességét a legnemesebb szempontból s a legmelegebb szivvel vázolja. Mint katholikus tanügyi iró, mindazon mozgalmakat támogatta, melyek a katholikus vallást és erkölcsös nevelést illették. Nemcsak a »SzentIstván-« és »Szent-László-Társulat« működésének volt buzgó híve és terjesztője, hanem ezek mintájára egy harmadik társulat felállítására is előbb 1864-ben a »Katholikus Néplap«-ban, később 1867-ben külön füzetben azon javaslattal lépett fel: »Alakítsunk hazánk növendék ifjúsága százezreinek számából és számára egy »Szent ImreTársulatot.^ E társulatnak célja volna a jövő nemzedéket vallásosabb és erkölcsösebb életre nevelni és abban megtartani. 1869-ben a katholikus hittani és biblia-történeti elemi tankönyvek tervbe vett átalakításának, illetőleg javításának kérdését a sajtó útján beható szakértelemmel fejtegette s elvi álláspontját több szaklap el is fogadta. Győrffy, mint paedagogiai iró, különösen a tankönyvek szerkesztése által tette magát nevea sorsában, hogy senkit ki nem elegit, visszás helyzeteket teremt, sokat igér, keveset ad, fölemel és lesújt s általában visszakivántatik abba a konyhába, a hol összekotyvasztották. Maguk az állami tisztviselők sincsenek vele megelégedve. Gyűlést gyűlés után tartottak, hogy tiltakozzanak a benne foglalt sérelmek, jogelkobzások ellen. De még azoknál is inkább konsternálva voltak a vármegyei és egyéb nem állami tisztviselők, kik e törvényjavaslat folytán amazokkal szemben meg nem érdemelt inferioritásba jutva tekintélyükből is sokat veszítenek. Ezeket a sajnálatos következményeket előrelátva orvoslást is kerestek a kormánynál, de ott csak passzív reslstentlát találtak. A milyen különbséget tesz a törvényjavaslat az állami és egyéb tisztviselők között, éppen ugy bánik el a tanítókkal is. Az állami tanítóknak oly fizetésjavitást nyújt, mint a tisztviselői kar egyetlen ágának sem. Ráadásul még megteszi őket állami tisztviselőknek is. Arról azonban már megfeledkezik, hogy ötször annyi hitfelekezeti, községi, stb. tanitó is van az országban; ezeket teljesen ignorálja, velük nem is foglalkozik, jogos igényeik kielégítéséről semmi tekintetben nem gondoskodik. Legyenek megelégedve csak az 1903. évi XXVI. t.-c.-kel; ha azzal megélni nem tudnak, nincs ellene kifogása, — legyenek harangozok. Valóban szép! A hitfelekezeti tanítóktól az állam ugyanazon kvalifikációt követeli, ugyanazon szorgalmat, ugyanazon hazafias buzgóságot, ugyanazon önfeláldozó tevékenységet 800 koronáért, a miért az államiaknak 1400 sőt 2000 koronát fizet. Talán a magyarság, az igazán hazafias népnevelés érdekében ? Szó sincs róla! Egyszerűen — korteskedésből. Igen hogy minden hitfelekezeti tanitó korteskedjék a saját iskolájának elállamositásáért. Hisz az állami iskolák egy hajszállal sem mutatnak föl jobb eredményt, mint a hitfelekezetiek, sőt még azok alatt maradnak. Nyitra várm egye törvényhatósága például hivatalosan kimutatta, hogy az utolsó népszámlálás előtti 10 év alatt országos átlagban 3%-kal javult a magyarul tudó idegen anyanyelvűek arányszáma, — a vármegye azon 22 községében pedig, hol már legalább 10 év óta működik állami népiskola, csakis 2i°/o-kal! Föl is panaszolja, hogy »ilyen eredmény után igazolt az aggodalom, melyet népiskoláink működése iránt az állami népiskolák körében is érzünk, — hogy nemzetiségi vidékeken működő állami népiskoláink taneredménye mért marad még az ugyanolyan vidékeken s jó részben nem is kifogástalan szellemben vezetett, sőt nagyobb részben tót tannyelvű hitfelekezeti iskoláink mögött — a magyar nyelv-oktatás terén.« (A nemzetiségi viszonyok tanulmányozására kiküldött bizottságnak a vármegye közgyűléséhez intézett jelentése és javaslatai. Nyitra, 1902. I. rész 28 — 29) A bölcs törvényhatóság persze azért mégis csak az állami népiskolák minél nagyobb mérvű szaporítása s az állam fegyelmi jogának a hitfelekezeti iskolákra is leendő kifejlesztése érdekében kardoskodik. Oh Abdera, Abdera! zetessé. A gyakorlati téren különböző helyen és vidéken működvén, ismerte a népiskola szükségleteit, ez okból irta katholikus elemi népiskolák számára tankönyveit, melyek gyakorlati irányuk és tiszta velős magyarságuknál fogva nagy kelendőségnek örvendenek. Ugyancsak hasznos szolgálatot tett az oktatásügynek az általa részint feltalált, részint tökélyesbitett tanszerek és taneszközök által, melyek szigorúan meghatározott mérték-egység szerint vannak készítve, s melyeket az egyetemes tanitógyűlés is helyesléssel fogadott. Győrffy irodalmi munkásságának egyik vezéreszméje volt, hogy a ponyvairodalom azon fércművei, melyek a jó magyar nép erkölcseit megmételyezik, ízlését és nyelvét megrontják, a térről leszoríttassanak és helyette oly népies művek nyújtandók, melyek mind tartalmilag, mind alakilag nemesitőleg hatnak. Már az általa indítványozott Szent Imre-Társulatnak is ezt tűzte ki főfeladatául, szava azonban akkor elhangzott és csak egyesek tettek e téren kísérletet, mig végre az eszme utat tört magának s P. Szathmáry Károly szerkesztése alatt irodalmunk legbecsesbjei csoportosultak, hogy »Jó könyvek« cime alatt az eszmét megvalósítsák. É diszes csoportnak Győrffy Iván is tagja volt, s a nemes vállalatot buzgó hozzájárulása által támogatta. Azonkívül ő maga is »Mulattató zsebkönyvtár« cimen a szellem, kedély, éle és humor világából meginditott egy vállalatot. Győrffy a gyakorlati téren is kitűnő tanitó hírében állott; iskolája, melynek felszerelése mintaszerű volt, mindig kedves hangulatot keltett az idegen látogatóban. Mint zeneértő, a műénekre Nem is tudtuk, hogy ily közel hozzánk fényeskedik a te bölcseségednek világossága! De nem erről van most szó! Megmondjuk őszintén, népnevelésünk egy cseppet sem kielégítő. De azt is megmondjuk, hogy ez a törvényjavaslat a helyzetet nemcsak jobbá nem teszi, hanem még sokkal roszabbá. A különbség tanitó- és tanitó között — sajnos — eddig is megvolt. Eredményét látjuk. Ezt a különbséget most még inkább szélesíteni akarják. Mi lesz az eredmény ? A nyomorban hagyott hitfelekezeti tanitók bizony nem sokat adnak majd ezentúl igazgatójuk, a plébános szavára. Iskoláikkal kevesebbet fognak törődni, mert látják, hogy ugy is hiábavaló minden fáradságuk. A helyett korteskedni fognak az iskola elállamositásáért. Ezzel segíthetnek csak magukon. Velük szemben állami tanitók eddig is majdnem minden ellenőrzés nélkül maradt felsőbb lények voltak, mig iskolájuk éppen azért alább sülyedt. Most fizetésemelésben, sőt előléptetésben részesülnek, rvllami tisztviselők lesznek. Hát az iskolájuk ? Hát azt még az Abderából kisugárzó bölcseség is beláthatja, hogy az újdonsült állami tisztviselők még kevesebbet törődnek majd az iskolával, mint a mikor még egyszerűen csak állami tanitók voltak. Másutt kell keresni az orvosságot! Tanitó és tanitó között különbséget tenni nem szabad! Mindegyiknek egyforma a kvalifikációja, egyforma a munkaköre; egyforma legyen mindegyiknek a fizetése is. Egyforma eredményt vár tőlük az állam, gondoskodjék tehát egyforma javadalmazásukról is! Akkor majd megkezdődik az üdvös verseny és tengődő népnevelésünk óriási léptekkel fog előrehaladni. Ahhoz a mozgalomhoz, melyet a kath. tanitók indítottak, hogy tekintet nélkül az iskola jellegére, minden néptanító fizetése egyformán emeltessék, abban a mértékben, mint azt a tisztviselők fizetésének rendezéséről szóló törvényjavaslat az állami tanítókra nézve kontemplálja, hozzája csalatkozott a főegyházmegyének öt esperesi kerületét magába foglaló léva-vidéki róm. kath. népnevelők egyesülete is. Az egyesület f. évi május 28-án Verebélyen tartott közgyűlésén elhatározták, hogy követelésüket kérvény alakjába foglalva az országgyűlés elé terjesztik. Nevezetes volt e közgyűlésen a papok önzetlen csalatkozása a katholikus tanitók követeléséhez. Többen fölszólaltak s kifejezést adtak azon meggyőződésüknek, hogy a kath. tanitók mozgalmát támogatni a papságnak is kötelessége. Különösen Vlncze Károly nagyhindi esperes-plébános hangoztatta ezt, ki hoszabb beszédben kelt a katholikus tanitók érdekeinek védelmére és fölszólalásával nagy elismerést aratott. A katholikus tanitók kérelme — úgymond — jogos, mert ha az állam beismeri, hogy köteles jutalmazni a tanitó fáradságát és áldásos működését, nincsen cim és ok, hogy a díjazás kedvezményeit a tanítói karnak csak egy része élvezze és ezekből mások kirekesztessenek. Annál jogokiváló gondot fordított. Mindig készen volt arra, hogy vendégét egy ünnepi dallal fogadja. Nála az értelmes logikai olvasás volt a tudásnak alapja. Ez által egyrészről az olvasás iránt kedvérzetet I felkelteni, másrészről az irodalmi termékekbe lerakott eszmék magvainak befogadására a talajt elkészíteni volt célja. De azután gondoskodott arról is, hogy az ifjúság ily szellemi termékekkel el legyen látva. Legnemesebb szenvedélye volt, hogy a magyar néppel az olvasást megkedveltesse s ez által értelmiségét fokozza. Ismeretes tulajdonsága a magyar embernek, hogy bár szivesen olvas, de a könyvek beszerzéseért kényelmét nem áldozza fel. E tulajdonságát Győrffy úgy használta fel, hogy felkereste őket otthonaikban és szép szóval, majd egy elmés ötlettel megvétette azokat. Ily módon a magyar irodalom termékeinek a testvérhaza mindkét felében ezer meg ezer pártolót és előfizetőt szerzett. Gondozásának különös tárgyait képezték a tanitóegyletek, gymnasiumok és a szegény iskolák. Igy 1880-ban a csikmegyei tanitóegylet, valamint a csiksomlyói gymnasium könyvtárainak gyarapításához közel háromszáz darabot tartalmazó jelentékeny könyvküldemény nyel járult. A székelyföldi népiskolák szegényebb sorsú tanulói között való kiosztásra és a Bukovina területén lakó testvéreink iskoláinak részére az általa az elemi népiskolák számára szerkesztett könyvekből az erdélyi püspök kezéhez ezer darab könyvet küldött. A másfél évtized alatt megjelent előfizetési felhivás- és könyvcimboritékból álló gyűjteményét az Erdélyi Múzeum részére küldötte.