ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-06-21 / 25. szám

pártáját; ha az új házasok a mézeshetek alatt társat cserélnek ; a hit-élet aláhanyatlása ijesztő ; a földmives-osztályban atheusokkal bőven talál­kozhatunk; az erkölcs és anyagi pusztulás ijesztő módon nagyobbodik s közben a zsidók nyakra­főre gazdagodnak és szaporodnak, úgy, hogy maholnap Gettója lesz Esztergom vármegyének. Es e rombolást egyesek tervszerűen készítik elő, hogy a nép nyakába annál hamarább lehessen koldustarisznyát akasztani. A terv kivitelére éji bandák szerveződnek, melynek kihágásait egy pár zsidógyerkőc irányítja. E banda éjjel pisz­tolylyal fölfegyverkezve és boxerokkal ellátva barangol az utcán; a nyugalomra tértek éji csendjét rakoncátlankodással megzavarják; azo­kat, kik üzleti manöverjeiket keresztezik, való­ságosan terrorizálják, a község lakosainak házait bemocskolják, az iskola épületeit szemérmetlen rajzokkal befirkálják, hogy a serdületlen gyer­mekek és leánykák, mikor iskolába mennek, idejekorán megtanulhassák a falakról az erkölcs­telenség ábcéjét. E bandák kézre nem kerithe­tők, mert ha éjjeli őrt látnak, szétszóródnak s mikor az éjjeli őr kötelességét teljesítendő a község másik részére is ellátogat, füttyel össze­terelik egymást s újra garázdálkodnak. A helyi elöljáróság, melyről a vett információk alapján csak jót és szépet mondhatunk, teljesen tehetet­len, mert e banda tagjait tetten kapni nem sike­rül. Ezek az általános vonások. Szolgálhatunk adandó alkalommal részletekkel is. Mindezekből az világlik ki, hogy Pilis­Maróthon legalább 3 tagból álló csendőri őrállás feltétlenül szükséges és az idő is halaszthatatlan ; szükséges, hogy a pénzügyigazgatóság szemlészei többször látogassák meg a korlátolt italméréssel felruházott bolthelyiségeket; tanácsosabb volna az engedélyek szertelen nagy számát leszállítani, szükséges volna az is, hogy a föld míves-ifjúság bál­jainak száma kellőleg kevesbittetnék. Mire valók azok a szüntelen és szertelen mulatságok. Igaz, hogy a központi járás foszolgabiraja csak helyhatósági javaslat alapján adja ki a bál-engedélyt; de mi történik akkor, ha a helyhatóság nem vélemé­nyezi, vagy a pap tekintettel a fiatalság éretlen­ségére a véleményezést opportunusnak nem tartja ? Meglesz a bál engedve? Meglássuk, mert úgy értesülünk, hogy a helyhatóság nem fog egy­hamar földmives-bált véleményezni. Még sok van a rováson, mit ezen a helyen éppen a hazaszeretet sugalmazása miatt el kell mondani, illetve ki kell szellőztetni, de máskorra is hagyunk. Papok és tanitók. (A léva-vidéki róm. kath. népnevelők egyesületének közgyű­lése. Verebélyen 1903. május 28.) Az állami tisztviselők fizetésének rendezésé­ről szóló törvényjavaslat, mely — post tot discrl­minia rerum •— végre a képviselőház asztalára került, szerencsésen osztozkodik társainak abban ezeket irja: »A humor gazdag erejével rendelkező Győrffy Iván az esprit csillogásával, nemes egy­szerűségében kedvessé tette a »gyöngek« szemé­ben az Eötvös-alap ügyét.« Győrffy az országos tanügy felvirágozását a tanitók anyagi helyzetének javításától várta. E tárgyban a sajtóban gyakran felemelte szavát, s meggyőző érvekkel törekedett az ügyet diadalra emelni. Különösen figyelmet érdemel a »Magyar Korona« cimű lapban 1878-ban megjelent: »A tanitók érdekében a nemzet érdekeért« cimű cikke, melyben a néptanítók anyagi sorsa javításának szükségességét a legnemesebb szempontból s a legmelegebb szivvel vázolja. Mint katholikus tanügyi iró, mindazon moz­galmakat támogatta, melyek a katholikus vallást és erkölcsös nevelést illették. Nemcsak a »Szent­István-« és »Szent-László-Társulat« működésének volt buzgó híve és terjesztője, hanem ezek min­tájára egy harmadik társulat felállítására is előbb 1864-ben a »Katholikus Néplap«-ban, később 1867-ben külön füzetben azon javaslattal lépett fel: »Alakítsunk hazánk növendék ifjúsága száz­ezreinek számából és számára egy »Szent Imre­Társulatot.^ E társulatnak célja volna a jövő nemzedéket vallásosabb és erkölcsösebb életre nevelni és abban megtartani. 1869-ben a katho­likus hittani és biblia-történeti elemi tankönyvek tervbe vett átalakításának, illetőleg javításának kér­dését a sajtó útján beható szakértelemmel fejtegette s elvi álláspontját több szaklap el is fogadta. Győrffy, mint paedagogiai iró, különösen a tankönyvek szerkesztése által tette magát neve­a sorsában, hogy senkit ki nem elegit, visszás helyzeteket teremt, sokat igér, keveset ad, fölemel és lesújt s általában visszakivántatik abba a kony­hába, a hol összekotyvasztották. Maguk az állami tisztviselők sincsenek vele megelégedve. Gyűlést gyűlés után tartottak, hogy tiltakozzanak a benne foglalt sérelmek, jogelkobzások ellen. De még azoknál is inkább konsternálva voltak a vármegyei és egyéb nem állami tisztviselők, kik e törvény­javaslat folytán amazokkal szemben meg nem érdemelt inferioritásba jutva tekintélyükből is sokat veszítenek. Ezeket a sajnálatos következménye­ket előrelátva orvoslást is kerestek a kormánynál, de ott csak passzív reslstentlát találtak. A milyen különbséget tesz a törvényjavaslat az állami és egyéb tisztviselők között, éppen ugy bánik el a tanítókkal is. Az állami tanítóknak oly fizetésjavitást nyújt, mint a tisztviselői kar egyetlen ágának sem. Ráadásul még megteszi őket állami tisztviselőknek is. Arról azonban már megfeledkezik, hogy ötször annyi hitfelekezeti, községi, stb. tanitó is van az országban; ezeket teljesen ignorálja, velük nem is foglalkozik, jogos igényeik kielégítéséről semmi tekintetben nem gondoskodik. Legyenek megelégedve csak az 1903. évi XXVI. t.-c.-kel; ha azzal megélni nem tudnak, nincs ellene kifogása, — legyenek harangozok. Valóban szép! A hitfelekezeti tanítóktól az állam ugyanazon kvalifikációt követeli, ugyanazon szor­galmat, ugyanazon hazafias buzgóságot, ugyan­azon önfeláldozó tevékenységet 800 koronáért, a miért az államiaknak 1400 sőt 2000 koronát fizet. Talán a magyarság, az igazán hazafias nép­nevelés érdekében ? Szó sincs róla! Egyszerűen — korteskedésből. Igen hogy minden hitfele­kezeti tanitó korteskedjék a saját iskolájának elállamositásáért. Hisz az állami iskolák egy haj­szállal sem mutatnak föl jobb eredményt, mint a hitfelekezetiek, sőt még azok alatt maradnak. Nyitra várm egye törvényhatósága például hivata­losan kimutatta, hogy az utolsó népszámlálás előtti 10 év alatt országos átlagban 3%-kal javult a magyarul tudó idegen anyanyelvűek arány­száma, — a vármegye azon 22 községében pedig, hol már legalább 10 év óta működik állami nép­iskola, csakis 2­i°/o-kal! Föl is panaszolja, hogy »ilyen eredmény után igazolt az aggodalom, melyet népiskoláink működése iránt az állami népiskolák körében is érzünk, — hogy nemzetiségi vidéke­ken működő állami népiskoláink taneredménye mért marad még az ugyanolyan vidékeken s jó részben nem is kifogástalan szellemben vezetett, sőt nagyobb részben tót tannyelvű hitfelekezeti iskoláink mögött — a magyar nyelv-oktatás terén.« (A nemzetiségi viszonyok tanulmányozására ki­küldött bizottságnak a vármegye közgyűléséhez intézett jelentése és javaslatai. Nyitra, 1902. I. rész 28 — 29) A bölcs törvényhatóság persze azért mégis csak az állami népiskolák minél nagyobb mérvű szaporítása s az állam fegyelmi jogának a hitfelekezeti iskolákra is leendő kifejlesztése érdekében kardoskodik. Oh Abdera, Abdera! zetessé. A gyakorlati téren különböző helyen és vidéken működvén, ismerte a népiskola szükség­leteit, ez okból irta katholikus elemi népiskolák számára tankönyveit, melyek gyakorlati irányuk és tiszta velős magyarságuknál fogva nagy kelen­dőségnek örvendenek. Ugyancsak hasznos szol­gálatot tett az oktatásügynek az általa részint feltalált, részint tökélyesbitett tanszerek és tan­eszközök által, melyek szigorúan meghatározott mérték-egység szerint vannak készítve, s melyeket az egyetemes tanitógyűlés is helyesléssel fogadott. Győrffy irodalmi munkásságának egyik vezér­eszméje volt, hogy a ponyvairodalom azon férc­művei, melyek a jó magyar nép erkölcseit meg­mételyezik, ízlését és nyelvét megrontják, a térről leszoríttassanak és helyette oly népies művek nyújtandók, melyek mind tartalmilag, mind alaki­lag nemesitőleg hatnak. Már az általa indítvá­nyozott Szent Imre-Társulatnak is ezt tűzte ki főfeladatául, szava azonban akkor elhangzott és csak egyesek tettek e téren kísérletet, mig végre az eszme utat tört magának s P. Szathmáry Károly szerkesztése alatt irodalmunk legbecsesbjei csopor­tosultak, hogy »Jó könyvek« cime alatt az eszmét megvalósítsák. É diszes csoportnak Győrffy Iván is tagja volt, s a nemes vállalatot buzgó hozzá­járulása által támogatta. Azonkívül ő maga is »Mulattató zsebkönyvtár« cimen a szellem, kedély, éle és humor világából meginditott egy vállalatot. Győrffy a gyakorlati téren is kitűnő tanitó hírében állott; iskolája, melynek felszerelése minta­szerű volt, mindig kedves hangulatot keltett az idegen látogatóban. Mint zeneértő, a műénekre Nem is tudtuk, hogy ily közel hozzánk fényes­kedik a te bölcseségednek világossága! De nem erről van most szó! Megmondjuk őszintén, népnevelésünk egy cseppet sem kielégítő. De azt is megmondjuk, hogy ez a törvényjavaslat a helyzetet nemcsak jobbá nem teszi, hanem még sokkal roszabbá. A különbség tanitó- és tanitó között — sajnos — eddig is megvolt. Eredményét látjuk. Ezt a különb­séget most még inkább szélesíteni akarják. Mi lesz az eredmény ? A nyomorban hagyott hitfele­kezeti tanitók bizony nem sokat adnak majd ezentúl igazgatójuk, a plébános szavára. Iskoláikkal kevesebbet fognak törődni, mert látják, hogy ugy is hiábavaló minden fáradságuk. A helyett korteskedni fognak az iskola elállamositásáért. Ezzel segíthetnek csak magukon. Velük szemben állami tanitók eddig is majdnem minden ellenőr­zés nélkül maradt felsőbb lények voltak, mig iskolájuk éppen azért alább sülyedt. Most fizetés­emelésben, sőt előléptetésben részesülnek, rvllami tisztviselők lesznek. Hát az iskolájuk ? Hát azt még az Abderából kisugárzó bölcseség is belát­hatja, hogy az újdonsült állami tisztviselők még kevesebbet törődnek majd az iskolával, mint a mikor még egyszerűen csak állami tanitók voltak. Másutt kell keresni az orvosságot! Tanitó és tanitó között különbséget tenni nem szabad! Mindegyiknek egyforma a kvalifiká­ciója, egyforma a munkaköre; egyforma legyen mindegyiknek a fizetése is. Egyforma eredményt vár tőlük az állam, gondoskodjék tehát egyforma javadalmazásukról is! Akkor majd megkezdődik az üdvös verseny és tengődő népnevelésünk óri­ási léptekkel fog előrehaladni. Ahhoz a mozgalomhoz, melyet a kath. tanitók indítottak, hogy tekintet nélkül az iskola jellegére, minden néptanító fizetése egyformán emeltessék, abban a mértékben, mint azt a tiszt­viselők fizetésének rendezéséről szóló törvény­javaslat az állami tanítókra nézve kontemplálja, hozzája csalatkozott a főegyházmegyének öt espe­resi kerületét magába foglaló léva-vidéki róm. kath. népnevelők egyesülete is. Az egyesület f. évi május 28-án Verebélyen tartott közgyűlésén elhatározták, hogy követelé­süket kérvény alakjába foglalva az országgyűlés elé terjesztik. Nevezetes volt e közgyűlésen a papok önzetlen csalatkozása a katholikus tanitók követeléséhez. Többen fölszólaltak s kifejezést adtak azon meggyőződésüknek, hogy a kath. tanitók mozgalmát támogatni a papságnak is kötelessége. Különösen Vlncze Károly nagyhindi esperes-plébános hangoztatta ezt, ki hoszabb be­szédben kelt a katholikus tanitók érdekeinek védelmére és fölszólalásával nagy elismerést ara­tott. A katholikus tanitók kérelme — úgymond — jogos, mert ha az állam beismeri, hogy köte­les jutalmazni a tanitó fáradságát és áldásos mű­ködését, nincsen cim és ok, hogy a díjazás ked­vezményeit a tanítói karnak csak egy része élvezze és ezekből mások kirekesztessenek. Annál jogo­kiváló gondot fordított. Mindig készen volt arra, hogy vendégét egy ünnepi dallal fogadja. Nála az értelmes logikai olvasás volt a tudásnak alapja. Ez által egyrészről az olvasás iránt kedvérzetet I felkelteni, másrészről az irodalmi termékekbe le­rakott eszmék magvainak befogadására a talajt elkészíteni volt célja. De azután gondoskodott arról is, hogy az ifjúság ily szellemi termékekkel el legyen látva. Legnemesebb szenvedélye volt, hogy a ma­gyar néppel az olvasást megkedveltesse s ez által értelmiségét fokozza. Ismeretes tulajdonsága a magyar embernek, hogy bár szivesen olvas, de a könyvek beszerzéseért kényelmét nem áldozza fel. E tulajdonságát Győrffy úgy használta fel, hogy felkereste őket otthonaikban és szép szóval, majd egy elmés ötlettel megvétette azokat. Ily módon a magyar irodalom termékeinek a testvér­haza mindkét felében ezer meg ezer pártolót és előfizetőt szerzett. Gondozásának különös tárgyait képezték a tanitóegyletek, gymnasiumok és a szegény iskolák. Igy 1880-ban a csikmegyei tanitóegylet, valamint a csiksomlyói gymnasium könyvtárainak gyarapításához közel háromszáz darabot tartalmazó jelentékeny könyvküldemény ­nyel járult. A székelyföldi népiskolák szegényebb sorsú tanulói között való kiosztásra és a Bukovina területén lakó testvéreink iskoláinak részére az általa az elemi népiskolák számára szerkesztett könyvekből az erdélyi püspök kezéhez ezer darab könyvet küldött. A másfél évtized alatt megjelent előfizetési felhivás- és könyvcimboritékból álló gyűjteményét az Erdélyi Múzeum részére küldötte.

Next

/
Thumbnails
Contents