ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-04-26 / 17. szám

Ha azonban'— s itt van a bökkenő — az ilyen, vagyis a község által fenntartott hitfelekezeti iskolánál, osztályszaporitásról, illetőleg új tantermek felállításáról, vagyis továbbfejlesztéséről van szó, ez a továbbfejlesztés községi vagyonból s jövedelmekből nem eszközölhető ; vagy ha mégis megtörténik, az az új iskola csakis községi jellegű lehet. Ez volt a minisztérium álláspontja országszerte mindenütt, elvül levén kimondva, hogy felekezeti iskolát községi vagyon felhasználásával fejleszteni nem lehet. Abban rejlik tehát, úgymond a kir. tanfelügyelő, a hitfelekezeti iskolák fejlődésének nagy akadálya, amire a felszólaló bizottsági tag is rámutatott s úgy szól va egyenesen a szeg fejére ütött, hogy a tanterem-szaporítás, vagyis fejlesztés úgy tekintődik, mint különálló iskolaszervezés, holott nem új iskoláról, hanem csak új tanteremről, esetleg tantermekről van szó. A népiskolai törvény ezen szakaszának ilyetén értelmezése alapján el is jutottunk most már oda, hogy községi jövedelmek a hitfelekezeti iskolák fejlesztésére fordithatók nem lévén, a hitfelekezeteknél pedig hiányozván a megfelelő anyagi erő s mivel hitfelekezeti alapvagyon hiányában a hitfelekezetek iskola-építésre törlesztéses kölcsönhöz sem igen juthatnak, hacsak az iskolaszéki tagok egyetemlegesen vagyoni feleséget nem vállalnak, — beállott az egész vonalon a hitfelekezeti iskolák csődje. Nem képesek fejlődni. Azért, úgymond, nagyon üdvös dolgot vinne végbe a felszólaló bizottsági tag úr, ha mint a képviselőháznak egyik kiváló tagja, kinek szava súlylyal is bir az intéző köröknél, oda hatna, hogy a hitfelekezetek, akár az országos pénztári készletek fölöslegéből, akár pedig egyházi alapokból, kamat nélküli, vagy legalább is olcsó törlesztéses kölcsönhöz juthatnának. Ami itt elvesznék a réven, a nemzeti kultúra révén megtérülne a vámon. A hitfelekezeteknél igenis megvan a jó akarat, csak hónuk alá kell nyúlni segitő kezekkel. A kir. tanfelügyelő ezen válasza után dr. Fehér Gyula bizottsági tag szólalt fel. A népoktatási törvény többször idézett szakaszának további része, úgymond, egyenesen kimondja, hogy a polgári községek a hitfelekezeti iskolákat igenis segélyezhetik, csak azt kötvén ki, hogy a segélyezés a különböző hitfelekezeti iskolák között igazságos arányban osztassék meg. Nos tehát, a polgári község, úgymond, ha éppen csak tantermek szaporításáról, illetőleg a hitfelekezeti iskola fejlesztéséről van szó, az építési költségekre nézve igenis segélyezheti a hitfelekezeti iskolát, a jelleg kockáztatása nélkül. Hiszen lám, a miniszteri döntvények szerint való rideg felfogásnak a gyakorlati életben való alkalmaztatását önmaga a miniszter is perhorreskálja s úgy paedagógiai, mint adminisztratív szempontból sokkal célszerűbbnek tartja, ha a fennálló hitfelekezeti iskola fejlesztése — azonos jelleg mellett történik. Miért helyezkedik tehát oly szigorú álláspontra a miniszter? Vargyas Endre kir. tanfelügyelő reflektálva a felszólaló bizottsági tag szavaira, igazat ád előtte szólónak abban, hogy igenis a törvény idézett szakasza a hitfelekezeti iskoláknak a polgári községek részéről való segélyezését megengedi. Ámde, úgymond, ez a segélyezés abban a törvényszakaszban csakis a törvény életbelépése alkalmával »mar« fennálló azon hitfelekezeti iskolákra vonatkozik, amelyeknek korábbi gyakorlat alapján, már a törvény életbelépésekor a polgári községek voltak a fentartói. Ami a törvény életbelépése után keletkezett, vagy ezután keletkezendő hitfelekezeti iskolákat, vagy azok fejlesztését illeti, azoknak segélyezését a polgári községek szintén eszközölhetik. Ámde, úgymond, ez a segélyezés korántsem lehet oly mérvű, hogy ugyanazon segélyezési összeggel az illető iskola, vagy tanterem fel is építhető, mert különben ez által a polgári községek idővel teljesen kivonhatnák magukat a népoktatási törvény 23. §-ának azon kötelezettsége alul, mely szerint elemi népiskolák felállítására és fenntartására egyedül a polgári községek vannak kötelezve. Holott a hitfelekezetek a jogi személyek, sőt maga az állam is csak — jogosít vák. Az ügyhöz senki más nem óhajtván hozzászólni, Horváth Béla főispán a tárgyalást bezárta. A vita tárgya érdemleges határozatot nem igényelvén, az eszmecserét, úgymond a főispán, saját maga részéről is élvezettel hallgatta s köszönetet mondott a fontos ügy szép, érdekes és tartalmas megvilágításáért a felszólaló bizottsági tagoknak s az előadónak. A miniszteri rendeletet pedig a bizottság tudomásul vette s annak értelmében elfogadta a további intézkedések megtételére nézve az előadói javaslatot. Részünkről pedig csak azért közöltük bővebb kivonatban e szakszerű vita lefolyását, mert ez által, úgy hisszük, a népiskolai ügynek csak hasznos szolgálatot tettünk. Rip. HÍREK. Rend a titoktartásban. »A rendőrség a hírszolgálat terén dicséretes ujjitással könnyítette meg a helyi sajtó munkáját. Á tegnapi nappal kezdte meg üdvös működését a rendőri sajtóiroda, mely az időrabló hírkeresés helyett levonatban közli az újságnak szánt apró híreket, melyet a gyorslábú riporterek egyszerűen átvesznek a lap számára. Ez a reform, más városban már, ahol több lap van, nem újság, de a helyi sajtó mégis köszönettel tartozik a rendőrségnek, hogy valóra váltotta az újságírók régi álmait.« Ezt kérem a »Dunántúli Hirlap «-ból vettük át, tehát Győrben létezik ez az áldott állapot. Esztergomban öt újság van, de rendőri sajtóirodát még a legvérmesebb fantáziájú újságírók sem mernek álmodni. Rendőri híreit az esztergomi zsurnaliszta rendesen ugy szerzi meg, hogy a szó legszorosabb értelmében magándetektívnek csap fel, és maga deríti ki az eseteket. A rendőrkapitány ur szigorú tilalma folytán, az egész rendőrség elzárkózik a zsurnalisztika elől, s a legszemfülesebb riporter sem képes tőlük felvilágosítást vagy hirt hozni. A kormány félhivatalosának tudósítója ép ugy, mint a néppárti riporter hirtelenül távozik a rendészet irodájából, mert ott minden a közönséget érdeklő dolog hivatalos titkot képez. A rendőrségi akták és iktató könyvek mélységes titkokat tartalmaznak, melyek az esztergomi rendészet intézői szerint nem tartoznak a közönségre. Ezt mutatja azon eset is, hogy midőn a kóbor ebek által a legutóbbi napokban lemart áldozatok névsorát iparkodtunk megszerezni, a rendőrkapitány ennek kiadását megtiltotta, pedig mint biztos tudomásunkra van, épen féltucat ilyen eset történt, tehát úgysem lehet titokban tartani a kóborló, veszedelmesen garázdálkodó kutyák elszaporodását. Mintha ezek az ebek Konstantinápolyban volnának, mintegy hatósági védelem alatt lennének és talán róluk a rendőrség törzskönyvet is vezetne, hogy állandóan meglegyen hatalmas számuk, mig ellenben az áldozatok számát — lehet, hogy igy van, — nem tartja oly nagyon fontosnak. De lám, hogy eltértem én a tulajdonképeni thémámtól. Egész Hazafi-Verai-János-féle kalandot rovok meg, holott csak sóhajtani akartam, hogy izé . . . bocsánat! boldog győri kollégák ... Ok értesülnek melegében a rendőrség intézkedéseiről, mig mi halálra futkossuk magunkat. De mindegy! Olyan riporter detektiveket nevel majd az esztergomi zsurnalisztika, hogy vissza adhatják egykor ezt a kölcsönt a titkokban oly nagy rendet tartó derék őrségnek. Titkos névsort fogunk vezetni az »ismeretlen tettesekrol« és külön ( listát a betörők tartózkodási helyéről. Es ha ez meglesz, pedig meglesz, (jaj de jó lesz !) mi sem áruljuk el titkainkat, pedig tudom, ők is kíváncsiak erre. Az esztergomi rendész kíváncsiságot azonban mi sem elégítjük ki. Oh! mily boldogság leszen, ha agyunk legtitkosabb fiókjában zárhatjuk a rendőrszivek kíváncsiságának tárgyát, tudás szomját oltó, csillapító, édes vágyát, — és nem áruljuk el a titkot. Mert tetszik tudni, a rendőrség sem tud mindent. Azért vannak titkok, melyek sötétje az ő álmát is megzavarják s melyeket millió és millió kérdőjelek alakjában lát rémes álmaiban, mert korán fekszik le s pláne telt gyomorral. Klió. * Sz. Adalbert emléknapját üli ma Esztergom főegyházmegye, melynek védőszentje e vértanú és püspök. A Bazilikában az ünnepi istentiszteletet Boltlzár József püspök, ált. érseki helynök tartja, szónoklatot Trikál József dr. mond, a székesegyházi kar pedig Seyler jubiláris miséjét adja elő. A főkáptalan összes tagjai Esztergomban időznek ezen az ünnepen és a következő hétfőn, midőn az évi tanácskozást tartják, melyen a káptalani hivatalokat és megbízásokat osztják szét egymás közt. * Jótékony hagyaték. A nemrég Nagyváradon elhunyt Zajnay János ottani kanonok végrendeletileg az esztergomi kir. városi plébánosnak misealapitványul 220 koronát, az esztergomi kir. városi óvodának 110, és ugyancsak főgymnasiumi segitőegyesületnek 110 koronát hagyományozott. * Az esztergomi Oltáregyesület f. hó 23-án értekezletet tartott, melyen megállapították a kiállítás idejét. Május hó 31-én, pünkösd vasárnapján és hétfőjén a vízivárosi zárdában közszemlére lesznek kitéve azok az adományok, melyeket a szegény templomok számára a tagok készítettek és ajándékoztak. Az egyesület felkéri azokat, kik akár ruhaneműt, akár más egyházi tárgyat adni szándékoznak, hogy ezeket május hó folyamán a vízivárosi zárdába küldeni szíveskedjenek az adományozó nevének megjelölésével, hogy a nyilvános hírlapi nyugtázás eszközölhető legyen. * Főegyházmegyei hirek. Speczlár Lajos pozsonytaksonyi plébános 83 éves korában, papságának 59. évében ápril hó 17-én Taksonyban elhalt. — Drevcnyák Gáspár Mátyás boldogfalvi plébánossá neveztetett ki. — Fellermayer János kemencéi alesperes ápril 24-én 65 éves korában elhunyt. * Változások a főkáptalani tisztikarban. Rajner János nyitra-pereszlényi intéző hason minőségben Széplakra, Pirchalla Imre gazdasági segéd Nyitra-Pereszlénybe intézőnek neveztettek ki, Sólyoml Lajos csaliti, Brázda József merkei és Zitterbart Vilmos nemcsényi intézők lettek. * Gyászrovat. A kemencéi kerületi róm. kath. lelkészkedő papság szomorú szívvel jelenti, hogy szeretett kartársa főtisztelendő Fellermayer János kemencéi plébános és kemencéi kerületi tanfelügyelő esperes f. évi ápril hó 24-én életének 65., áldozárságának 42. évében hossas betegség és a haldoklók szentségének ájtatos felvétele után, lelkét Teremtőjének visszaadta. A boldogult hült teteme f. hó 25-én d. u. 3 órakor fog a kemencéi róm. kath. temetőben örök nyugalomra helyeztetni. Lelke üdveért 27-én lesz az engesztelő sz. mise áldozjat a Mindenhatónak bemutatva a kemencéi templomban. Kemence, 1903. április 24-én. Nyugodjék békében ! •— Az esztergomi egyházmegye szerény, de nagytudományu és köztiszteletnek örvendő tagja dölt ki. Valaki »gemma absconditá«-nak, elrejtett gyöngynek nevezte. Tanulmányait a bécsi Pazmaneumban végezte. Működését á budavári Mátyástemplomban kezdte, azután Börzsönyben lett plébánossá, honnan 10 év előtt Kemencére került. * A magyar kath. tanitók kedvezménye Hercules fürdőben. A magyar katholikus tanitók országos segély alapjának nagyérdemű elnöke dr. Walter Gyula p. praelátus, esztergomi kanonok azon kérelemmel fordult a Hercules fürdő igazgatóságához, hogy 50 °/o-os fürdőkedvezményben a segélyalap tagjait is részesíteni szíveskedjék. Az igazgatóság a lgnagyobb előzékenységgel teljesítette a kérelmező elnök óhaját és a kedvezményt kiterjesztette a segélyalap összes tagjaira. A kedvezmény július 1 -tői augusztus 26-áig tartó főidény kivételével az egész évre szól, április 15-től október 15-ig. Igazolványul elegendő a segélyalap által kiadott tagsági jegy vagy ennek hiányában az elnökség által adott levél. Hálás elismeréssel adózik a tanítóság a nevezett fürdő igazgatóságának és a segélyalap elnökének, hogy a segély a csekély javadalmazással biró tanítóknak megkönnyítette a világszerte ismert páratlanul dus kén és konyhasó tartalmú, pormentes, enyhe éghajlatú fürdő gyógyélvezetét. * Kifogásolt tanterem. Vargyas Endre kir. tanfelügyelő a közigazgatási bizottság legutóbbi ülésén a vízivárosi nőnevelő intézetnek az érseki tanítóképzőben zsellérkedő III. osztályát nem találta megfelelőnek «amennyiben a tanterem szűk, alacsony és nem elég világos;» jelezte egyúttal e hiányok megszüntetésének szükségét is. Midőn a kir. tanfelügyelőnek e jelentését halljuk, csudálkozás fog el bennünket, hogy e rég tapasztalt és szemmel látható hiányokat a nőnevelő intézet elüljárósága mindez ideig nem igyekezett orvosolni ; valamint azt sem tudjuk egyszerű hirlapirói eszünkkel felfogni, mit keres a tanítóképzőben a leányiskola egy osztálya. Uton-utfélen felhangzik a panasz, hogy a tanítóképző az örvendetesen