ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-04-19 / 16. szám

valamelyes megoldásra szükség ugyan van, de az alakoskodás sohasem volt jó eszköz a bajok orvoslására; söt az veszedelem is, ha nincsen helyén alkalmazva. Az új világ e téren már túlhaladta az ó-világot. Kíváncsiak vagyunk arra

; vájjon az ottani egészségesebb társadalmi felfogást miniszteri rendelet vezette-e be? Mi ma még azt hisszük, hogy ott a társadalom maga reformálta önmagát. Nálunk is igy kellene eljárni; igy az unokák még megérthetnék, hogy a szakértelem az, mely minden irányban tiszteletet parancsol. Miniszteri rendelettel tehát nem lehet a társadalmi bajokat orvosolni. Ahhoz a keresztény erkölcs, finomult érzék, alapos szakismeret, az érdem elismerése minden irányban, s legelső sorban emberséges szeretet kell. Szükséges, hogy a klikk-mánia, az esztelen divat majmólása, a fényűzés, úrhatnámság, családi politika, a szeretetlenség emlőin óriássá nőtt és csak a mások lenézéséből táplálkozó önhittség, gőgös elzárkózottság, bizalmatlanság örökre száműzessék körünkből. Akkor remélhető, hogy az »úr«, iparos és kereskedő között megszűnik a széttagoltság. Nem lesz lenézett az iparos, nem lesz mellőzött a kereskedő. Akkor az ipariskolák és kereskedelmi akadémiák is panaszkodni fognak a túlzsúfoltság ellen. Akkor el fog tűnni minden ok, mely miatt egyesek e két osztálytól elzárkóznak. Akkor beköszönt a boldog kor, melyben nem a mesterség, hanem a szakismeret lesz az, mely szerint mérlegelni fogjuk az embereket Azt mondod, t. olvasó, szép álom ez, de meg nem valósitható? Meg kell próbálni. Mit mond a magyar költő ? »Kezdj buzgón s már sokra menél, Halad az, ki megindul; Mig porban fetreng A henye, gyáva evó'.« — A szociáldemokráciát a néppárt ellen szervezik. Ez a napmii világosabban szembe tünt minden tisztán látó előtt a napokban. Ugyanis felbuzdulva a biztos rendőrségi elnézésen, minden tartózkodás nélkül mondta el minden szónok azokat a gondolatokat, melyeket a szocialista nevelésből magába szedett. A húsvéti gyűlések tearca még sápadtabb volt, mint Leventéé, ki immár ott pihent örökre három bátyja mellett a viz fenekén. Néhány percig ott maradt még az öreg, aztán újra csónakjába szállt. A szomszéd somogyi partokon vérvörös lángok meredtek az ég felé, a zalai részen meg rémes halálorditás búgott bele az éjszakába. Az aggastyán esdőleg emelte kezét az ég felé ... S köröskörül égtek a lobogó, vörös lángok ; a levegő tele volt röpködő zsarátnokokkal, fojtó füsttel s a partokon szivettépőn hangzott a haldoklók utolsó hördülése, melybe pokoli kíséretként zúgott bele a tatárok vérfagyasztó üvöltése. Az öreg Szombat sajgó szívvel haladt tova az éjben. Egy darabig óvatosan szelte evezője a habokat, később, mikor a zsombékok közé került, már nem kellett félnie a fölfödöztetéstől. Ezen a vidéken már ő az egyetlen úr. Halál fia, aki erre földre a lábát ráteszi. A zöldelő pázsit alatt a halál rejtőzik s a zsombék átöleli a vigyázatlant polyp-karjaival s el nem ereszti soha többé. Eojtó, halálos az ölelése! De az öreg Szombatnak nem kellett tőle félni. Jól ismerte ezt a rémes helyet, mely ezreknek volt már temetője. Pár évvel ezelőtt nem is álmodott róla, hogy később ez lesz majd egyedüli menedéke. Egy fa alatt kikötötte csónakját s biztosan, tétovázás nélkül haladt az ezerkarú labyrinthban. Egyetlen elhibázott lépés, s a halál fia ! A csillagos ég ragyogó fénysugarakat lehelt a magaslatokra. S maga a tó, hullámzó vizével, zizegő nádasával, sejtelmes, suttogó esti életével, csillagfényben fürdő, ragyogó felületével oly alhat az egész világ elé tárták Magyarország politikai rugóit. Láttuk itt, hogy nálunk csak három komoly politikai párt van : a szabadelvűek, a néppárt és a szociáldemokraták. Mivel pedig az utóbbiak — a saját bevallásuk szerint — a szabadelvűekkel együtt küzdenek a néppárt ellen, azért ismét megbizonyul Szilágyi Dezső ismert mondása: Magyarországon csak két párt van : a szabadelvű- és a néppárt. A függetlenségiek jelenlegi harca csak muló tünemény, mely után az ölelkezés következik, mint ezt már sokszor tették. Mert alapelveik ugyanazok, mindketten liberálisok. A mellék-kérdésekben tehát könnyen kiegyenlitik a különbséget. A fődolog az, hogy a világnézletük ugyanaz: szabadelvű. Ez pedig nálunk azt jelenti, hogy úgy kell kormányozni az országot, úgy kell alkotni a törvényeket, mintha Isten nem volna és igy semmi tekintettel sem kell lenni annak örök törvényeire és kijelentett akaratára. Az állam és a törvényhozás fölött nincs egy magasabb törvény, melyhez azoknak alkalmazkodni kellene. Ez a magyar szabadelvűség. Teljesen szabad az Istentől gondolkozásában, elveiben. Ezzel a rendszerrel szemben állnak azok, kik az Istenhez ragaszkodnak és akaratát köteles hűséggel követik és megvalósítani törekszenek az állam kormányzásában is. A kik ezt az irányt követik, azokat szokták nevezni reakciónáriusoknak, klerikálisoknak stb. Nálunk a »néppárt« elnevezés alatt csoportosulnak. Ezek a keresztény világnézletet vallják, vagyis a mindenható Istenben való hit alapján alkotják meg a jog, törvény és igazság fogalmait. — E két világnézlet most döntp harcra készül. Mivel pedig a keresztény felfogást a politikai téren egyedül a néppárt képviseli komolyan és hathatósan, azért a szabadkőművesség — a vallástalan világnézlet szervezője — a szociáldemokráciában éz ellen csoportosítja és tömöríti a keresztény világrend összes ellenségeit. Ezek végzik a faltörő munkát a keztyűs kezű liberálisok számára. A felekezeti iskolák községi fejlesztése. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszterimnnak azon felfogása, hogy a község által eddig is fentartott felekezeti iskolák községi vakalmas volt arra, hogy álomba ringassa a fogékony lelket! De az öreg Szombat mindezt nem látta. O csak annyit látott, hogy ez az egész szépséges remeke az Istennek egy óriási temető; hogy ennek a földnek csak a neve magyar, mert a magyar hontalan lett benne, nincs, hová fejét lehajtsa. Megtört fényű szeme fájón pihent meg Szigliget ezüstös romjain. Nemrégiben még zajos élet folyt ott, most csak a halál jár be a ledőlt boldogság omladékai közé. A jólelkű várúr, kinek szolgálatában megöregedett, elesett a mohi csatában ; ifjú hitvesét és gyermekeit éjjel, orozva meglepve mészárolta le a tatár. Az öreg Szombatnak úgy összeszorult a szive, mikor mindezt végiggondolta. Szinte megfeledkezett a saját fájdalmáról, pedig alig másfélórája, hogy Leventét eltemette másik három délceg fia mellé a tó fenekére. Csak egy gyermeke volt még: Bibor, ez a feslő rózsabimbó. Mi lesz majd ebből az árva leánykából, ha őt is kiszólítja az Ur ebből a világból ? Szomorú gondolataiba mélyedve, alig vette észre, hogy már megérkezett a maga »erősségébe«. Egyszerű kunyhó volt ez az »erősség«, jól elfödve zöldelő fákkal; de bevehetetlen, mert körös-körül halál lappangott az üde, mosolygó pázsit alatt. Csak akkor riadt föl gondolataiból, mikor egy végtelenül kedves hang pajzán nevetéssel csendült meg a háta mögött s egyszerre csak a nyakában csüngött valaki, forró csókot lehelve ráncos homlokára. Az öreg egy pillanatra mindenről megfeledkezve, boldogan ölelte keblére leányát, gyögyónból nem fejleszthetők, s hogy ennélfogva a községek a felekezeti iskolák részére építési és egyéb költségeket az eddig, illetve az 1868. évi 38. t.-c. életbeléptéig kiszolgáltatottakon fölül ki nem szolgáltathatnak: sem az 1868. évi 38. t.-c. rendelkezéseiben alappal nem bir, sem az idézett törvény intenciójából nem következik; az 1868. évi 53. t.-c. 23. §-ában foglalt azon rendelkezéssel pedig, mely a községek által a különböző felekezeteknek nyújtható egyházi és iskolai segélyek igazságos arányáról szól, és igy a segély adhatását mint a községek kétségtelen jogát feltételezi, egyenesen ellentétben Is áll. Vallási és iskolai célokra a felekezeteknek egyformán adhat minden község anyagi tehetségéhez mérten segélyt. A segélynek mérvét és módját maga határozza meg. A községek ezen jogát világosan és kifejezetten biztosítja a községek rendezéséről szóló 1886. évi 22. t.-c. is, mely meghatározza ezen jog gyakorlásának módját is. (24. §. 110. §.) (123. §.) Amint arra nem kötelezhető a község, hogy segélyt adjon, ép úgy el nem tiltható attól, ha adni szándékozik, valamint attól sem, hogy ezen segély iskolaépítésre adassék egyszer s mindenkorra, vagy évenkint állandóan. Ha a községek ezen joguk érvényesítésében korlátoztatnak és a minisztérium megmarad azon felfogása mellett, hogy *a már létező felekezeti iskolák fejlesztése helyett az azok mellé állítandó uj tantermek, községi iskolák és az alkalmazandó uj tanerők községi tanitók legyenek : vagy olyan lehetetlen állapotok keletkeznek, hogy községekben, melyek lakói egy felekezethez tartoznak, ahol tehát a politikai község egybeesik a hitközséggel, lesz egy iskolában két tanterem és két tanitó felekezeti, egy tanterem és egy tanitó községi és ennek megfelelőleg kétféle iskolaszék is; vagy pedig, és ez valószínűbb, az iskolának községi fejlesztése elmarad és az uj iskoláknak felállítása az egész vonalon az állam nyakába szakad; ami sem nem indokolt, sem keresztül nem vihető. Az 1868. évi 38. t.-c. az állam felügyeleti jogának fentartása és kiterjesztése mellett első sorban Is az elemi oktatást lehetőleg a felekezetek kezében szándékozott hagyni és pedig részint azért, hogy az ily célra szolgáló felekezeti vagyon továbbra is felhasználtassék, részint azért, hogy az évszázadokon leszűrt állapotok ok nélkül fel ne zavartassanak; azért beszél az Idézett törvény először is a felekezeti elemi iskolákról, azok ellátányörködve nézte mosolygó arcát, gyengéd szeretettel simogatta meg hullámos, aranyszőke haját, mely ragyogó diadémként koszorúzta hófehér homlokát. »Atyus, de sokára jöttél meg ! Alig győztelek kivárni! Hol hagytad Leventét?« Az öreg arca elkomorodott. »Mi baj van, Atyus?« kérdezte Bibor szívszorongva. »Semmi!« válaszolt derülten az öreg. »Levente már ment minden veszélytől.« (»Igen jó helyen van . . . Lenn a sirban! Ott már nem háborgatja senki.«) »Elment a bujdosó király után?« »El.« (»De a király megy majd ő utána!«) »Es biztonságban van ? Nem kell félnie semmitől ?« »Nem.« (»A tó mélyén békén megpihen három bátyja mellett.«) »Atyám, mi nem megyünk el utána?« »Még most nem, de ha a tatár elvonul, azonnal fölkeressük.« (»Adja az ég, hogy mentől később lássd viszont.«) A leányka örvendve csapta össze kezét: »Be jó lesz majd! Ugy örülök, hogy újra viszontláthatom ! Hiszen annyira szeretem Leventét!« Az öreg szótlanul ölelte át leányát s bement vele a kis kunyhóba, mely körül illatos rózsák nyíltak s édes madárdal zengett. . . . Egyik este újra felhangzott a tatárok vérfagyasztó halálüvöltése. Bibor remegve bújt