ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-04-19 / 16. szám

sár ól; csak ahol a felekezetek nem képesek ezen feladatot med oldani, ott teszi a törvény a községek kötelességévé, hogy elemi iskolákat állítsanak, de akkor is mintegy ujjmutatással akarván szolgálni a községeknek, hogy ezt a kötelességöket lehetőleg a felekezeti iskola felhasználásával teljesítsék, megengedi, hogy a felekezeti iskolákat továbbra is fentarthassák, természetesen az alatt a »fentartas« alatt nem olyan -t>fentartási-t értett a törvény, mely ezen Iskoláknak a törvény kívánta színvonalra való emelését kizárja és a legtöbb helyen fenállott ityomoruságos állapotoknak petrlficalását jelentené; ily magyarázatot csak most ujabban akarnak a törvénynek adni, de csak azért, hogy vele a felekezeti iskola fejlesztését lehetetlenné tegyék és igy ezeket az iskolákat létökben megtámadják. — Az állam kötelezettsége elemi iskolák állítására csak mint más tényezők hiányának pótlója a törvéfiy intézkedéseiben is harmadik helyen jelentkezik. Az olyan értelmezése ennélfogva a törvénynek és az olyan intézkedése a törvényt végrehajtó állami hatalomnak, mely az elemi iskolázás terén az államot állítja oda első sorban teherviselőül, nem lehet helyes. Pedig a felekezeti iskolák községi fejlesztésének megakadályozása egyenesen ide vezet. Az 1868. évi 38. t.-c. rendelkezései szerint a községi iskola költségeinek fedezésére kivethető községi pótadó a lakosok állami adójának 5%-át meg nem haladhatja. Ha azonban a lakosok már állami adójuk 5%-ának erejéig egy felekezeti iskola költségeinek fedezésére meg vannak terhelve, őket a törvény értelmében sem a felekezeti iskola fejlesztésére, sem uj községi iskola építésére további terhekkel megróni nem lehet; az pusztán és kizárólag csak az ő szabad elhatározásuktól függ és ha arra nem hajlandók, vagy marad az iskola a régi meg nem felelő állapotban, vagy előáll az állam kötelezettsége, hogy uj iskolát állítson. Ne mondja valaki azt, hogy az állam bezáratja a meg nem felelő felekezeti iskolát és igy felszabadítja az 5%-os pótadót a községi iskola számára; mert az a felekezeti iskola, melyet a hitközség tagjai 5%-os adójukkal fentartanak, lehet egy a törvényszabta kívánalmaknak teljesen megfelelő, csak az összes tankötelesek befogadására nem elegendő iskola, és akkor azt beszüntetni nem lehet, hanem ki kell egészíteni; a kiegészítés költségei pedig a mondottak szerint atyja keblére. A bájos leányka reszketett, mint a megriadt galamb. »Atyám! Én úgy félek!« sóhajtott szívszorongva. »Légy nyugodt gyermekem ! Velünk az Isten!« »Mi nem vagyunk biztonságban !« »Ne félj semmit, édes! A tatár nem mer idejönni, mert mindig azt hallotta a lemészárolt néptől, hogy csak kisértetek járnak ide, a halál szigetére.« »De mégis, Atyus, én úgy félek! Ma reggel — tilalmad ellenére — egy kissé távolabb merészkedtem, hogy szabadon gyönyörködhessem a hajnalhasadásban. Amint elmélázva álltam a parton, úgy tünt föl előttem, mintha megzörrent volna mögöttem egy bokor. Erre én halálos félelemmel rohantam haza s mikor eltorlaszoltam az ajtót, mintha két villogó szem meredt volna rám a tölgyfa mögül. Nemsokára haza jöttél s akkor nevettem aggodalmamon. De most, mikor a halál lehellete érint minden talpalatnyi földet, mikor hallom ezt a pokoli üvöltést, valami azt súgja, hogy rettenetes veszély fenyeget bennünket!« Az öreg Szombat szótlanul hallgatta végig leánya elbeszélését. Nem változott el arcán egyetlen vonás sem, csak a szeme lobogott ijesztő tűzzel. »Ne félj, édesem, képzelődés az egész! Majd mindjárt kinézek, s meglásd, magad is nevetsz aggodalmadon !« Vállára akasztotta tegzét és szekercéjét s derült arccal lépett ki a kunyhóból. De ott künn elsötétültek a vonásai. »Ne közelítsen ide senki,« hördült fel irtómást, mint az államot nem terhelhetik. — Igy vezet az uj felfogás az államnak indokolatlan, a törvény intenciójával nem egyező megterhelt etésére és kiélesitésére annak az ellentétnek, mely az oktatás terén állam és az iskoláikra féltékeny felekezetek között még mindig létezik és amelyre nem csak szüksége nincs az államnak, de amelyet ellenkezőleg mindenképen elenyésztetnie kell, a mire a legmegfelelőbb eszköz, ha a felekezeti iskolák segélyezését a községek által nemcsak nem akadályozza, de inkább elősegíti, sőt maga is eszközli és e segélyezések alapján úgy felügyeleti jogának kiterjesztésével, mint ezen iskolák ügyeire nyert nagyobb befolyásával ezeket az iskolákat és általuk a felekezeteket magához közelebb hozza. Vármegyénk népoktatásügye. — A kir. tanfelügyelő jelentéséből. — Vargyas Endre kir. tanácsos tanfelügyelő, Esztergomvármegye közigazgatási bizottságának mult keddi ülésén az általa teljesített iskolalátogatások alkalmával szerzett tapasztalatairól, továbbá a tankötelezettség végrehajtásáról, nem különben a tanítói fizetések kiegészítéséről s az iskolaügy fontosabb mozzanatairól a következőkben terjesztette elő jelentését: A lefolyt március hóban folytatólag teljesített hivatalos körútja alkalmával meglátogatta : a szentgyörgyhalmi érseki rk. pusztai, a bucsi ev. ref,, a bátorkeszi izraelita, a dunamocsi rk., a dunamocsi ev. ref., a karvai rk., az ebedi rk., az epöli rk., a bajnai rk., a kisujfalusi ev. ref. népiskolákat és az esztergomi vízivárosi érseki rk. elemi leányiskolát, összesen tizenegy elemi iskolát s a bátorkeszi kisdedóvóintézetet. Ami az elősorolt elemi népiskolákban a tankötelezettség végrehajtását illeti, a tizenegy népiskola 26 tantermében beirva talált összesen 1695 tankötelest. Ezek közül látogatása alkalmával jelen talált összesen 1565 tanulót, vagyis a tankötelesek 92'33%-át, ami elég szép eredmény. Az illető iskolák beléletére vonatkozólag megjegyzi, hogy ennek a körútjának alkalmával is, a tanítási idő tartama alatt, egész váratlanul nyitott be mindenütt az iskolába, célja levén az, hogy rendes hétköznapi képét lássa az iskolának s már belépésekor meggyőződést szerezhessen arról, vájjon a heti órarendnek megfelelően folyik-e az oktatás. Ebben a tekintetben, úgymond, örömmel győződött meg arról, hogy az illető tanitók és tanítónők lelkiismeretes buzgalommal teljesitik kötelességeiket. Az oktatást rendes folyamatban találta mindenütt. A legtöbb iskolában pontosan vezetett Munkanaplókból meggyőződött a tanzatos dühvel, »mert csak holttestemen át juthat erre a helyre ! Holta napjáig megemlegeti az öreg Szombatot, aki ide merészkedik. De leányom ! ... Mi lesz ővele, ha áldozatul esik a tatárok vadállati kéjének ? Uram, Istenem, ne hagyj el ! lihegte irtózattal. Figyelmesen végigjárt a kunyhóhoz vezető ösvényen. Nem talált semmi gyanúsat. Már-már örvendve lélekzett föl, midőn egyszerre csak megakadt a szeme valamin. Egy kis ruhadarab volt az egész, mely fennakadt az egyik bokron. De ez is elég volt arra, hogy halálos aggodalomba ejtse. Innen menekülni kell! Rögtön ! Mert a veszély minden pillanatban utolérhet! Aztán, mint a vizbefuló, el kezdett reménykedni. Hiszen lehet, hogy a szél fújta oda azt a rongyot! S már 18 órája is elmúlt, hogy leánya azt a képzelt alakot látta ! Hogyan maradhatott el akkor ennyi ideig a támadás ? (Azt persze nem tudta az öreg, hogy azt a tatár vezért, ki a halál szigetének titkát kikémlelte, erre az éjjelre máshova rendelte hadparancsnoka.) Lassan-lassan lecsillapult az öreg aggodalma. Mire a kunyhóhoz ért, már nevetve mondta leányának : »Nyugodjál csak, feküdj le, édes gyermekem ! Nincs semmi veszély!« »Atyam, menjünk el innen ! Én rosszat sejtek !« esengett a leányka könnytől elhomályosult szemmel. »Ugyan hagyj föl e gyerekes aggodalmakanyag fokozatos feldolgozásáról, a rendtartási naplókból pedig az iskolalátogatás viszonyairól. Végignézve az iskolamulasztási naplókat, arról is meggyőződést szerzett, hogy a mulasztások általán betegségek folytán történtek s szigorúbb megtorlást igénylő mulasztási esetek csekély számban fordultak elő. A nevezett iskolák a legszükségesebb tanszerekkel el vannak látva. írószere s tankönyve csekély kivétellel, van minden tanulónak. A törvényben előirt tárgyak közül, a hittani tárgyakon kivül, előadattak: a magyarnyelvtan, számolás, földrajz, történet, természetrajz s természettan, a megfelelő osztályokban mindenütt, ellenben nem adatott elő a gazdaságtan négy iskolánál, az alkotmánytan három iskolánál s az egészségtan két iskolánál. A tanítás eredményét legjobbnak találta a dunamocsi rk. és a kisujfalusi ev. ref. iskolánál. Ellenben a dunamocsi ev. ref. népiskolánál az eredményt az alsó két osztályban minden bírálaton alul levőnek tapasztalta s efölött való megbotránkozásának, úgymond, a preszbiteri s iskolaszéki tagok jelenlétében tartott értekezleten, kifejezést is adott. A felsorolt iskolák külső ügyeit illetőleg jelentette, hogy egészségügyi s pedagógiai szempontból az illető iskolák legnagyobb része súlyos kifogások alá esik. A kívánalmaknak mindenben megfelelő iskola csupán a dunamocsi rk. népiskola, mely a Hercegprímás O Eminenciája bőkezűségének köszöni létesülését. A tanítási eredmény hátrányául tultömött tantermet kettőt talált és pedig a búcsi ev. ref. és az ebedi rk. népiskolánál. A bucsi ref. iskola egyik tantermére 118 növendék levén utalva, ezek közül látogatásakor 109 tanuló foglalt helyet régi szerkezetű, hátgörnyesztő padokban. Az ebedi rk. népiskola III—V-ik évfolyamú osztálya, ahol a beirt tankötelesek száma kerek 100 s a kik közül látogatásakor 94 tanuló volt jelen, szintén tultömött, pedig a Vl-ik évfolyam nincs is szervezve. Ami a bucsi ev. ref. népiskolaügy rendezését illeti, a 197 tanköteles létszámhoz mérten, a meglevő két tanterem mellé, legalább még egy uj tanterem felállítása sürgős szükséget képez. É tekintetben a preszbiteri gyűlés éppen látogatása alkalmával határozott érdemlegesen. Az építés céljaira a községi magtár-alapot is óhajtják felhasználni. Ami Ebed községet illeti, itt a 203 mindennapi tankötelessel szemben, kiknek száma évrőlévre még szaporodni is fog, mulhatlanul négy tantermü iskola kívántatik, mert az egyes évfolyamokat nem lehet ugy csoportosítani, hogy bármelyik egyesitett tanfolyamu osztályban a tanulók száma a 90-et is tul ne haladja. Az iskolaügy rendezése iránt egyébként ugy a községnél, mint a hitfelekezeti iskolánál megvan a jóakarat s hiszi is, úgymond, hogy a jelleg megbolygatása nélkül, hitfelekezeti alapon is, teljesen sikerülni kai ! Aludjál csak édes, s az ég őrködjék álmaid fölött !» Bíbor megcsókolta atyja kezét s bement pihenni. Az öreg kinn maradt s baltájára támaszkodva, sötéten nézett az éjszakába. Leánya aggodalma lassankint őrá is átszállott. Minden zörrenés megremegtette. »Hatha mégis igaza van Bíbornak ?« Köröskörül tűzben úszott minden; az ég felé csapó lángok, a zűrzavaros halálordítások nem kecsegtették semmi reménységgel . . . Nagy nehezen elmúlt végre ez a rettenetes éj is. Bíbor mosolyogva lépett ki az ajtón s kecses meghajlással csókolta meg atyja kezét. Volt valami ennek az egyszerű leánykának a modorában, ami nem mindennapi műveltséget árult el. A lemészárolt várúr leánya igen szerette Bíbort és sok szépre megtanitottta. Az öreg azonban merengő tekintettel nézte a gyönyörű leánykát, aki százszor szebnek tünt fel a hajnalhasadásos, illatos természetben. Egyik bokorban egy fülemile oly édesen csattogott, hogy Bíbor örvendve tapsolt kezével: »Atyus, mily szép itt minden !« Az agastyán arca elborult. »Pedig itt kell hagynunk, mert a tatárok meglephetnek bennünket ! Aztán a nélkül, hogy még egy szót szólt volna, bement a kunyhóba, kihozta óriási tegzét, mely tele volt fényes, hegyes vasnyilakkal. Biztos kézben mindannyi halál ! Épen vállára akarta vetni, mikor hirtelen rémült sikoltást hallott.