ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-04-19 / 16. szám

VIII. évfolyam. Esztergom, 1903. április 19. 16. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Alakiság. Esztergom, április 18. (/„) Hát ez már megint micsoda? A közéleti erkölcstan merész boltivei alatt született; keserves sirásától a márványtermek oldalfalai visszhangzanak; jelentvén ezzel azt, hogy az alakiság védnöksége alatt egy idétlen gyermek született e világra, kinek hivatásszerűen korszakot átalakító nagy nemzeti munkát keilend elvégezni. Meg kell reformálnia az emberi természetet. A mit a nagy vallásalapítók, söt maga az Isten egyszülött fia is figyelemre méltatott, illetve nem dobott ki a számításból, azt ez az ujjszülött gyönge gyermek egy tollvonással megsemmisíteni köteles, illetve ennek számbavétele nélkül akarnia kell, hogy felépüljön az emberi boldogulhatás temploma. A csodát képtelenségnek tartják, mint a dajkamesék országába való kieszelést mosolyogva eldobják s ök ugyanakkor csudákat akarnak művelni. Rendelettel akarják orvosolni a társadalmi bajokat; rendelettel akarják megrendszabályozni az emberi szenvedélyeket; rendelettel akarják bevilágítani a szülök elmebeli életét; rendelettel akarják arra szorítani, hogy belássák, miszerint nemcsak a tudományos pályán, hanem az ipar és kereskedelem szolgálatában is boldogulhatnak gyermekeik. Mindez szép dolog. A szándék nemes. A cél üdvös. Az eszköz azonban nincsen szerencsésen AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Káplánfiamhoz. — 1903. ápr. 17. — Ott, hol a Karancshegy venyigés lejtője Letekint szelíden a lankás mezőkre, Palócok földjére, Ott bolyong ma lelkem minden gondolatja, Nyájas papi háznál, hozzád beosonva, Csendes otthonodba. Ma két éve éppen, szerény kis faludba Ekkor indulál el, bizalomra gyúlva, Hosszú pályaútra. Tudom volt azóta a munkában részed, Buzgó lelkülettel még meg is tetézted, Hajtott az önérzet. Lásd meg is szerettek, a kis falu népe Bizalommal néz rád, mint lelki vezérre, Bevett a szivébe. Pedig kit a népnek apraja-öregje Igazán megszeret, meg van az szeretve, Meg is van becsülve. Folyjon hát tovább csak az az áldó munka, Megsegít tovább is a jó ég hatalma, Nem lész elhagyatva. Küzdelem a részünk, forr az élet árja. Az a legderekabb, ki helyét megállja, — Csügged, a ki gyáva! Vargyas Endre. Laptulajdonos és kiadó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. megválasztva. Üdvösebb volna ennél az a társadalmi mozgalom is, mely a fényűzést, a minden áron való úrhatnámságot, a túlhajtott mulatási kedvet száműzné köréből s minden társulás élére a nemes egyszerűséget függesztené. Re kellene látnunk végre valahára, hogy csak az az elegáns, ami egyszerű; az a divat szolgálja a jó izlést, mely nem cafrangolja fel magát; az a megjelenés sikkes, mely nem a divat-majom alakjában, hanem a tiszta és szeplőtelen egyszerűségben jelenik meg. Az idegessé tevő reformruhák helyét a szolid és tiszta erkölcsöket féltékenyen őrző nemes egyszerűségnek kellene felváltani. De ki kezdi meg? Divat-királyok és félszeg divatdámák vannak bőven, de a nemes egyszerűség meghonosítására nincsen vállalkozó. A formaság, az alakoskodás járma alatt nyög*mindenki rang, kor és nemre való különbség nélkül. A divattal szembeszállni senkinek sincs elegendő bátorsága. Pató Pál úr nemzeti köntösét mindenki magára szedegeti, de a nagy reformátorok példáján kevesen lelkesülnek s még kevesebben tesznek. Úszik mindenki az árral, mert visszafelé törtetni csak a pisztrángnak való. Igy ragadja az ár magával az embereket; igy romlik meg alapjában az emberek gondolkozásmódja; igy koronázza meg magát a bohóc csörgös sapkájával a társadalom is; igy kívánja azt meg, hogy alakjai tudományosan képzett emberek legyenek; igy szorul háttérbe az iparos és kereskedő, Szomorú idők. Irta: Béri F. Zsigmond. I. A késő éjszakában csendesen ringott egy csónak a Balaton hullámain. Tisztes, megaggott férfi hajtotta, kinek

w arcán mély barázdákat szántott a szenvedés. Ősz fejére rég ráhullott már a tél fehér hava, de azért oly könnyedén hajtotta tova a csónakot az ellenkező vizárral szemben is, hogy egy élte virágát élő férfinak is becsületére vált volna. A szemközti padon egy szép, halvány arcú legény ült. Szemét állhatatosan lecsukta, mintha kerülni akarta volna az öreg tekintetét. Az evező ott hevert mellette, még csak hozzá sem nyúlt a hosszú, másfél órás úton, pedig az öreg homlokáról ugyancsak csurgott már a verejték. Egyszerre csak megállt*az aggastyán. Körülnézett, aztán lassan, óvatosan fölállt a csónakban s villámgyors mozdulattal szántotta végig a vizet. Nemsokára megérkezett céljához. Közel a szigligeti nyúlványokhoz, ahol az őserdő eléggé elfödte minden kíváncsi tekintet elől, megállott a parton. Csónakját kikötötte, az ifjút magára hagyta, ő meg nesztelenül, mint az áldozatra leső vad, kúszott be az erdőbe. Pár perc múlva visszatért. Nem talált semmi gyanúsat. A rejtekhelyet még nem födözte föl a tatár. Beszállt a csónakba, odaült az ifjú mellé s keblére ölelve tompa, élettelen hangon kezdett el vele beszélni: »Lásd csak, miért nem fogadtál szót? Három már elköltözött, lemészárolta őket a tatár! EgyeSzerkesztőség és kiadóliivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. kinek csillogásra nem telvén ideje, csak csekély százalékban tud lépést tartani a kor álarcos bohócainak táncestéi yén rendezett francia négyes változataiban. Pedig hát nézetünk szerint mindenki szaktudós, ki hivatalával, állásával, mesterségével s egyéb kereseti forrásoknál kifejtendő munkával összeforrott kötelességeinek és ismereteinek megfelelő módon eleget tesz ; ki a körben, melybe az isteni Gondviselés helyezte, a nagy emberi család javára, megállja helyét. Nem az a müveit ember, ki külsőleg képzett, hanem az a müveit ember, ki szakmájában otthon van; ki biztos kézzel dolgozik műhelyében. Nem a külsőség, hanem a szakértelem adja meg az embereknek azt a képesítőt, melyre a nagy emberi családban éppen a családtagok jól felfogott közös érdekében feltétlenül szükség van. Ezt sohasem volna szabad a társadalomban szem elöl téveszteni. Az embereknek szakértelmük szerint kellene megadni a kellő tiszteletet. Akkor száműzetnék körünkből a félszegség, melyből a tudományosan képzett csak kellő körültekintés mellett nyújt kezet az iparosnak és kereskedőnek. Akkor a szülök nem tennének olyan kiáltó módon különbséget az életpályák között; akkor bizonyára a pályatévesztett emberek száma is megcsappanna. Olyan rendeletre, mely a gymnázium negyedik osztályában mond halálos Ítéletet a vitéz nebulók fölött, szükség sem mutatkoznék. A jelen társadalmi viszonyok között dül te maradtál meg, hogy öregségemre támaszom maradj. Miért nem hallgattál apádra ? Miért hagytad el rejtekünket ? Most nem ülnél itt ilyen némán, hanem biztonságban volnál abban a kis kunyhóban, melyet ebben az istenitéleti időben ótalmunkra adott az Isten. De nem tudtál parancsolni a szivednek. Hallottad éjjelenként a lemészároltak jajkiáltását, melyek mint megannyi tőr járták át szivedet. Elhagytad biztos rejtekünket. Ide vágyódtál három bátyád után a negyediknek. Ugy-e, most hallgatsz? Nem felelsz apádnak?« Az ifjú nem szólt egy szót sem. A — halottak csendes emberek ! Az öreg szenvedélyesen ölelte szivéhez, aztán leoldotta a kötelékeket, melyekkel meghalt fiát odakötötte a csónakba, kiemelte a partra s letette a pázsitos fűre — pihenni. Alig pár lépésnyire tőle volt két kivájt tölgy. Az Öreg nagyot sóhajtott. »Kettő van már csak . . . Három már lenn van a viz alatt. Most megint leszáll egy a hullámok alá. Csak egy marad ! Ketten vagyunk ugyan, de elég egy is. Ha én halok meg előbb, majd eltemet a lányom. Ha pedig ő, a jó Isten talán ád elég erőt, hogy végig szenvedjem azt a csapást is. Az utolsónak, aki életben marad, nem kell már koporsó. Annak már nem lesz, aki eltemesse!« Aztán oda vitte az egyik kivájt tölgyet a halott mellé. Szép csöndesen felemelte s belefektette a koporsóba. Egy darabig némán állt mellette. Ugy el tudta volna nézni azokat a szép, férfias vonásokat! Végre leszegezte a koporsót s lebocsátotta a vízbe. Még csak a könnye sem hullott. De az