ESZTERGOM VII. évfolyam 1902

1902-05-18 / 21. szám

VII. évfolyam. Esztergom, 1902. május 18. 21. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor. Félévre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Laptulajdonos és kiadó : Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. Az ifjúság szine-java. Esztergom, május 17. Fehér zászló alatt jöttek Esztergomba, hogy nyilvános gyűlésen számoljanak működésükről és megismertessék céljaikat. Kik voltak ezek? — Az őket vezető Margalits Ede egyetemi tanár igy mutatta be: az egyetemi ifjúság szine-java. És mire törekszenek ? Az ö céljuk az, hogy egyesületbe tömörülve hathatósan segítsék, támogassák egymást a munkás, erkölcsös ifjú ideáljának megvalósítására. Munkás, erkölcsös ifjúság: ez képezi alapját egy boldog jövő reményének. Ha igazat mond a szálló ige: »Nem boldog a magyar«, úgy ennek oka bizonyára nem más, mint hogy a közélet szinterén hemzsegnek a hitvány alakok, a jellemtelen, kétes existentiák és kevés az igazi férfiú, ki erélylyel és önzetlenül dolgoznék a közjóiét emelésén. De önzetlen, áldásos működés csak a keresztény műveltség talaján terem. Aki nem fordítja tekintetét a halhatatlanságra, az Istenre, annak keblében más érzelem nem honol, mint a durva önzés. Lelkiismeretesség, kötelesség-érzet, az embertársak iránti őszinte alat egyedül a vallásosság talajában táés erősödik. Azért a nevelésben a leglényegesebb •ány a vallás-erkölcsi elvek szilárdítása, mert csak ezek alkotnak olyan jellemű embereket, kik az »ember» fogalmát megvalósítják. Erre törekszenek azok az ifjak, kik vendégeink voltak, kik valóban az ifjúság »szinejava« részét képezik. Csak korlátolt értelem, vagy bamba gonoszság nem érti fel itt a magasztos célt, mely mindenkinek támogatására méltó. A zsidó-liberális sajtó már évek óta tolakodóan hangoztatja, hogy az egyetemi keresztény ifjak törekvései »néppár ti« színezetűek. Sajátságos ! Magyarországon minden olyan törekvés, mely a tisztesség, az erkölcs és általában a keresztény műveltség zászlaját tűzi ki, az mindjárt a néppártiság gyanújába kerül! E szerint nálunk minden keresztény érzelmű a néppárthoz vonzódik ; és megfordítva a dolgot: aki a néppárttal nem rokonszenvez, annak a keresztény érzülete kétségbe vonható. Gondolkodjék e felett mindenki, ki kereszténynek tartja magát! Mintha itt is az a bizonyos jelenség merülne fel, melyet igy hívnak: »az események logikaja«. Ezt azonban csak úgy közbevetőleg emiitettük és nem a nálunk lefolyt vándorgyűlés védelmére. Ennek nyilvános lefolyása a napnál fényesebben bizonyította az egyesület értékét és csak sajnáljuk azokat, kik nem bírnak kibontakozni az elfogultságból. Azokat a nemeslelkü férfiakat pedig, kik e fényes gyűlést lehetővé tették, teljes tisztelettel üdvözöljük. A történelem bizonyára dicsőséggel fogja koszorúzni emléküket. A szülök és általában a nevelés szent ügyének apostolai bizonyára szívvel-lélekkel fognak rokonszenvezni a Szent-Imre-Egyesülettel, melynek tagjai kiérdemelték a nevet: »az ifjúság szine-java«. — Miniszterek jelenléte katholikus irányú társulat megnyitásánál. Protestánsok és zsidók nagy súlyt fektetnek arra, hogy az ö felekezeti ünnepeiknél, vagy valamely intézetük fölavatásánál a kormány egyik-másik tagja is jelenjék meg a fontosság kiemelésére. A katholikusoknál nem nyilvánult eddig ez az óhajtás. Küldtek ugyan rendszeresen meghívókat az állami hatalom képviselőinek, de hozzá voltak szokva, hogy rendszeresen nem volt szerencséjük a kegyelmes urakat körükben tisztelhetni. És ez mintegy szokássá vált, melyet az alantas hivatalnokok is szem előtt tartottak. Ugyanis minden katholikus társadalmi mozgalmat elkeresztelt a zsidó sajtó — néppártnak. A kényelmes gondolkozásuak aztán rendszeresen fölültek a híresztelésnek és igy meggyőződéssé vált, hogy az »állam« nem vehet részt katholikus dolgokban. E szabály alól tett kivételt f. hó 11-én, épen egyidejűleg a Sz.-Imre-Egyesület esztergomi gyűlésével, Budapesten Széli Kálmán miniszterelnök, ki Darányi Ignác fóldmivelési miniszterrel AZj

SZTERGOM" TÁRCÁJA. Özvegy asszony özvegy lánya. Valami nóta-forma jár az eszemben az ^zvegy asszony özvegy lányáról. Talán szomorú, talán vig. Még nem tudom. Itt kezdődik . . . Vagy hol is kezdődik tulaj donképen ? Ne menjek vissza nagyon messze? Ne kerítsek nagy feneket ? Jó. Ki vette el az özvegy asszony lányát ? Van még a mai világban házasulandó legény, aki szegény özvegy házánál kereskedik ? Mintha volna. De azért mégis nagy sor volt a szegény asszonynak azt az egy lányát főkötő alá juttatnia. — Hála Istennek, nincs több. Ezt mondta, mikor maga maradt, a fiatalok beköltözvén saját lakásukba. — Hála Isten, nincs több. Mondta és elpityeredett, hogy más jutott az eszébe, — ez: — Elvitték azt az egyet is, jaj, magam maradtam! Mert hát igy van az: valami forró vágyunkat teljesítvén a jó Isten, hálát mondok neki érte, azonban egy-két köny mégis kiesik a szemünkből, hogy ezentúl ha jobban is lesz, nem lesz ugy mint — régen. Hát könnyű annak, aki regényt ir. Itt menynyi dolga volna: a magára maradt özvegy aszszonynyal s amazokkal (a fiatalokkal) a puha, a meleg, az uj fészekben. De nekem, jaj nekem, — aki százötven, kétszáz sorban akarok valamit mondani! Mit vegyek a sok kínálkozó dologból tollamra ? Özvegy asszony özvegy lánya! A férjed kissé holdvilágos, tehát nagyon szerelmes s akkor nagyon jó ember volt. A holdvilágot te ép ugy faltad, mint ö s itt-ott ah — a varró gép mellett — a csinos francia regényeket is, tehát nagyon szerelmes voltál, férjedbe voltál szerelmes, mint ő beléd : hogy összeillettetek, édes Istenem! Az élet igy a fényes oldalát mutatta néktek. Meg is érdemlik, hogy nyájas legyen a sors hozzájuk, kik nagyon szeretik egymást. S ez igy volt egy, azonban két vagy három évig. A férjecske köhécselt. Azt mondtátok, ez hivatalnok betegség. Nap-nap után az íróasztalnál görnyedni (s hozzá kissé dohos is az az udvarra nyiló iroda !) és egy kis hektikát sem kapni, az lehetetlen. De ám azért nincs nagy baj. Ami volna, azt meggyógyítja a jó tejecske, a csukamájolaj, aminek a férj szorgos bevevöje. Az özvegy asszony lányának nincs parfömre szoktatott szaglása. Föl sem veszi, hogy oly kellemetlen illata van a csukamájolajnak, söt maga is bevesz egy gyüszünyit, ha a férjecske olykor húzódik bevételétől. Csinos kis arca nem fintorodik el, pedig rossz istentelenül az a szer s imígy biztatja kis urát: v — Látod, fiacskám, nem hal meg tőle az ember. Söt ha nem volna olyan drága, magam is rendesen szedném. Jó ez minden bajról, hisz ott áll az utasításon. No hat beveszed, ugy-e? A férjecske beveszi s jutalmul kap csókot egyet az arcára, egyet az ajkára, — de mért fecsegjek ki mindent? A csukamájolaj drága volta okoz néha egy kis nehézséget, mert bizony a férjecskének mindössze 800 forint a fizetése s ez nem sok ; de a feleség sem tölti a napot renyhén, igy kikerül az orvosság ára. Hogy ugy fáj nekem ez a nóta máris, pedig csak most következik a kesergöje! A férjecske meghűlt, lázat kapott, le kellett feküdnie. Az orvos, aki meglátogatta, a feleség kérdésére: komoly-e a baj, — csak mormogott valamit a bajusza alá és másodszor is csak mormogott, harmadszor is; többször az asszonyka aztán nem merte kérdezni. A beteg különben nem látszott betegnek. Szebb arcszíne volt, mint egyébkor, amint erről a feleség megnyugodva vett tudomást és a férj figyelmét is felhívta rá, tükröt tartván elébe. Oh, az nagy öröm volt, mikor ezt konstatálták.