ESZTERGOM VII. évfolyam 1902

1902-07-06 / 28. szám

VII. évfolyam. Esztergom, 1902. július 6. 28. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor. Félévre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Laptulajdonos és kiadó : Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. A nyugtalanító nyugdij. Esztergom, július 4. (Dr. P.) A szakadó partok," a csuszamló hegyek, a kitörő kráterek nemcsak rombolói a fönnálló világnak, hanem megteremtői az új rendnek. Megindulnak, kitörnek, mert kell kitörniök; a fizikai törvények szorítják és sürgetik munkájukat, de az új elhelyezkedés megint csak megteremti a tűrhető állapotokat, egyensúlyt teremt. Ez áll a fizikai világra. Ez áll a társadalomra is. Az is mozog, az is feszül, az is új elhelyezkedéseket teremt, mert az ö törvénye is az erők egyensúlya s ez egyensúly ha megbomlik, új rekonstrukciót követel. Megbomlik pedig, ha a nyomás, ha a teher egyenlőtlen; megbomlik, ha a javak, jogok, kiváltságok egyoldalú fölhalmozása a társadalom széles rétegeire nézve elviselhetetlen ; ezek a rétegek ezt az egyenlőtlenséget sokáig el nem viselik s a lelkek világában is az egyensúlyozás fizikai törvénye követeli jogait. Ez a társadalmi egyensúly terjesztette ki a közterhek viselését a társadalmi tényezőknek egész vonalára; ez a törvény törülte el a kiváltságokat; ez sürgeti a törvényhozói munkát, mely régi jogokat törleszt s új jogokat teremt, mihelyt azokra szükség van. Ez a törvény szorítja a társadalmat, hogy gondoskodjék a szenvedőkről, a szegényekről; ez a törvény sürgeti á gazdagot, hogy ossza meg javait a szegénynyel s ez a sürgetés oly komoly, oly ellentállhatlan, hogy azt a társadalomnak okvetlenül ki kell elégítenie. Azért lépett életbe a közteherviselés az állami adókban, azért lép életbe most is lépten-nyomon az .állami rokkant- és nyugdíjintézmény, mely a munkás-rétegekre nehezedő terhet ép azért, mert azt el nem bírják azok a rétegek, azokkal osztja meg, kik a teherviselésnek részét elviselni nagyon is jól bírják. Ezzel a gondolattal meg kell barátkoznia mindenkinek ; a legsötétebb reakcionáíius volna az, ki a fizikai s erkölcsi világ e vakszükségességének oktalanul fejjel neki menne. Az egyházban is érvényesül az egyensúlyozásnak ez a törvénye. A kiáltó ellentétek, melyek vagyoni tekintetben '• a dolgozó klérus s a káptalanok és püspökök közt, egy világi szemét szúrják, sokáig elviselhetetlenek ; nem az agitátoroknak izgató munkája, hanem az élet törvényei, az egyensúlynak vasszükségessége miatt. Legyen az egyházi intéző férfiaknak is annyi belátásuk, amennyivel a tapasztalat, az idők jele, a társadalmi fejlődés kínálkozik. Tegyenek, teremtsenek intézményeket, melyek az ellentéteket kiegyenlítsék legalább annyira, hogy az életnek kegyetlen gondjait s bajait csökkentsék. Ezt a sürgetést kiéreztük a mult hétnek nyugdij-konferencziáját átlengö szellemből. Ezt a szellemet nem csinálták, nem szították; ez a szellem a fejlődés törvényének öntudatra ébredése. Igy érez most az ember, akár világi, akár pap, s ily méltányos kiegyenlítéseket sürget egyházban s államban egyaránt. Ezt a fejlődést a régi jogokra való hivatkozással, a statusquo-ra való appellálásokkal sem megtörni, sem megállítani nem lehet. Söt ez a fejlődés kuncsoritja össze a jogi paragrafusokat; ez roppantja meg a fönnálló viszonyokat; ez vesz el régi s ad új jogokat; ez állit a jogok s javak élvezetébe olyakat, kik addig azok élvezetéből ki voltak zárva. A társadalom azonban nagy előnyben van a fizikának vak erői fölött. Ezek az erők vadak, szükségképen hatnak, nem látnak, nem éreznek; de a társadalmi tényezőknek eszük is, szivük is van. Ok intézik dolgaikat, ők érzik át a közszükségleteket s intézkedhetnek, még mielőtt ... a haladás fejük fölött elrobog. A karitasz ösztöneiben, a nagylelkűség áldozataiban, a fenkölt gondolkozás elszánt kilépéseiben meg is nyilatkozik az orvoslás szükségessége; a jómódúak, a föld javait élvezők el nem zárkózhatnak a benyomás elöl, hogy nekik tenniök kell s kilépnek és adakoznak; de a fejlődés azt is bizonyítja, hogy a karitaszszal be nem éri, mert nem a cantas, hanem a justitia képezi alapját a fönnállásnak s a boldogulásnak. Azért a karitasz áldozatait a jusztitia adóivá változtatja s rendszert teremt a rendszertelen, bár nemes impulsusokba. Hogy pedig a justitia is ott vesz és szed, ahol talál, s hogy az egyházban is a nagy beneficiumokat szemeli ki és kötelezi nagyobb, de könnyebb teherviselésre, az már csak könnyen érthető; mert végre is nem a rendszertelen, célszerűtlen, három századdal hátul botorkáló állapotoknak megörökítésére AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Jézus szentséges vére ünnepére. Két szép virága nőtt ifjú szivemnek: Az égő rózsa s tiszta liliom. Megjártam értök, amig fölneveltem, Kálváriádat, édes Jézusom. Szent oldaladból ömlött drága véred Tövissel tépett lelkemhez tapadt; S ebből fakadt szivemnek két virága Kegyelmed éltető tüze alatt. Kereszted iskolájában tanultam Megvetni csalfa ábrándképeket, S szived kohója lángra gyújtá lelkem: Mindenfölött szeretni Tégedet. Midőn a vak világ a kéjbe fetreng, Engesztelésül érte áldozom: Fogadd szivemmel, ezt a két virágot Szent véred ünnepére, Jézusom 1 Búzás István. A régi deák-életböl. Uj világ, uj szokások, nekünk öregeknek is sokba bele kell törődnünk; csak egy dolog bánt minket, hogy mindig valami uj jön; mi még régebben szokva voltunk ahhoz, hogy a mink volt, azt sokáig birtuk, azért aztán jól is éreztük benne magunkat; ma meg megismerni is alig kezdünk valamit, már azt látjuk, hogy az emberek már is eldobják és ujabb után nyúlnak. Ez az ifjúság jellemének is árt némikép, a mennyiben elősegíti az állhatatlanságot. Régente kevés volt, de jó volt és tetszett sokáig, mert beleéltük magunkat; azt láttuk, hogy öregeink is olyanok voltak, mint mi és öregeink bennünk csak folytatásukat látták és elmondták, hogy : »én is voltam valaha.« De most a jelszó: »hipp hipp hurrá! ma ez, holnap más kell.« Különösen látható ez az ifjúság mulatságaiban. Ma az ifjúság elhagyta azt a vonalat, a mely ötet régente határolta a férfiaktól; ma már az ifjúság nem » gyerek « többé; ma már »érettek« és — életuntak az »urak.

« Ma már a deák nem a régi, lehámlott róla az az idilli fény, a mely őt valaha körülvette, nincs többé saját világa, hanem ö a nagy világé. Nekünk még meg volt a mi világunk, ezt mi alkottuk meg magunknak, ezt nem csinálták nekünk, hanem reánk volt hagyva, hogy mi csináljuk, a »gyerekek.« Sok dolog még nem volt szabad; »nem gyereknek való,« hanem aztán a mi mienk volt, abban mi parancsoltunk. Mi játszottunk, ha időnk volt hozzá. Mi nem éljeneztük meg a matinéeket, nem adtunk színdarabokat elő (a melyeknél ma nem tudom, hol marad a tanulás ?) persze a mai deák inkább tanulja a »szerepet« mint a »declinatiot.« Azzal persze nem törődik, hogy aztán a vizsgán is »declinal« a négyesig ! Nálunk minden a phantasiánkra volt bizva, nem kellett kész szerepeket tanulni, hanem mi csináltunk el abrupto szerepet, vagy a régi játékokat vettük elö, — melyek az évszakok szerint soron voltak, például a labda, a melyben tanáraink is részt vettek; és ha a »kifutosban« a velünk játszó tanár habitusával is érintkezésbe jött a labda, szinte jól esett lelkünknek, habár másnap aztán a professor ur visszaadta és az már nem esett zokon. A Bach-korszakban különösen kevés volt a szünet. Ha a »Comitatsvorstand« szokatlan időben megpillantotta a deákot az utcán, rögtön átüzent, hogy miért van szünet? Nem volt akkor annyi titulus, mint most, különösen hiányzottak a »hazá«-ról szóló cimek; hanem a »studentoknak« otthon vagy iskolába tanulni kellett. Színházba menni tiltva volt; színdarabot adni és ezzel heteket bajlódni, vele a szülőknek költséget csinálni senkinek se jutott eszébe — szóval ha nevetni, ha mulatni akartunk, magunknak kellett kitalálni valamit, de ugy, hogy a »német« hozzánk férni nem tudott. Nagy vívmány volt már, mikor a bold. Frühmorgen (a későbbi Korányi) kitalálta a KisDunán az uszodát s mi nyáron napjában háromszor is fürödtünk. Reggel már 7 óra előtt is fürödtünk, 11 órakor is egy pár úszást tettünk — és 4 órakor; akkor aztán hazamenet lekanyaritottunk oly darab -kenyeret ozsonnára, hogy a Podmaniczky-utcai »irgalmassagi templomban« öt proletár együttvéve nem kap akkorát mint mi, ehhez »garnirungnak« odavettük a leckét, vele hamar elkészültünk és aztán összejöttünk és kitaláltunk valamit.