ESZTERGOM VII. évfolyam 1902

1902-06-01 / 23. szám

VII. évfolyam. Esztergom, 1902. június 1. 23. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor. Félévre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Laptulajdonos és kiadó : Dr. PROHÁSZKA OTT OK III. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. XIII. Leó pápa az esztergomi papságnak. Esztergom, május 31. Revmo Antonio Venczell Ganonico Ungheria. Summus Pontitéx pergrato cognovit amplam nobilemque celebrationem jubilaei pontificalis, peractam a juniore Clero istius seminarii Archi Episcopalis, amantique animo benedicit eidem Clero, superioribus, magistris professoribus, canonicis capituli metropolitan^ et Clero civitatis. M. Cardinal Rampolla. Ö Szentsége nagy örömmel értesült pápasági jubileumának az érseki seminárium növendékei által rendezett nagyszabású és fényes ünnepléséről és szeretetteljesen áldását küldi a papnövendékeknek, azok elöljáróinak, tanárainak, a fökáptalan tagjainak és a város papságának. Rampolla, bibornok.« A negyedszázad óta dicsőségesen uralkodó XIII. Leó pápa üzenetet küldött az esztergomi papságnak; üzenetet, mely áldás, mennyei kegyelem. Venczell Antal pápai praelátus, szemináriumi kormányzó a papnevelde Leó-ünnepélyét Esztergom egész papságának hódolatává változtatta. S az egyház e milliomodrésze hódolatáriak parányi jele nem veszett el, hanem tudomásul vétetett, visszhangra talált a hét halom körében, a Vatikán márványfalai közt, hol mindenről értesülnek, mindenről tudomást szereznek, mi a nagy világegyházban történik. A modern közlekedés csodái által, a drót szárnyain úgyszólván még az ünnepély folyamata alatt tudomást vett 0 Szentsége fiúi hódolatunkról, mintegy lélekben jelen volt azon, a mint az ünnepélyen jelenvoltakat is a drapériákkal köritett Leó-kép a vatikáni nagy fogoly trónja elé varázsolta. Apostoli urunk ez üzenete a primási székváros papságának szól ugyan, de az egész egyházmegye klérusa meg van tisztelve vele, s belőle alattvalói hűségének és ragaszkodásának ujabb táplálékát meriti. Legfőbb kormányzási elv: hogy akkor szilárd a hatalom és a tekintély, ha nem annyira a nyers erővel, a szuronyokkal és deressel köti az alattvalókat a fensöbbséghez, hanem inkább a bizalommal s szeretettel. E tekintetben a pápai tekintély szolgál örök és klasszikus mintaképül minden más hatalomnak. Mennyi áhitatos gondolat, mennyi vallásos érzelem és szeretetsugár, mely naponkint és pillanatonkint a katholikusok millióit heviti és a római pápához láncolja! Nem képes azt széttépni semmiféle hatalom, sem liberális sajtó, sem szabadkőművesség, sem a pápa elnyomása, üldöztetése! A pápa igazi atyja az egész kereszténységnek. Róma püspöke nem csak az örök város föpásztora, hanem minden városé, minden nemzeté, ö az egyedüli igazi főpap, Summus Pontifex, sacerdos magnus! Már mintegy 2000 év óta szakadatlanul követik szent Péter apostolt a római püspökök a pápai méltóságban s követni fogják a világ végéig. A világtörténelem nem tud felmutatni 2000 éves dinasztiát, sem az ókor, sem az újkor ily ingathatlan s az egész világra kiterjedő tekintélyt. A pogány Róma is meszsze földre kivitte a légiók sasait, osztogatta a római polgárjogot, de hatalmát meg nem örökitette, a császárok iránti ragaszkodásra a népeket nem bírhatta soha. Ellenben az uj római polgárok, kik a keresztség által nyernek jogot a római kath. valláshoz tartozhatni, kényszer nélkül vetik magukat alá Róma főpapjának, önkéntes lelkesedéssel hódolnak neki, rajongó szeretettel csüngnek rajta. A pusztán természetes szem* is kell hogy lássa e történelmi tény isteni s természetfeletti jellegét. Üdv és dicsőség apostoli urunknak, XIII. Leó pápának, ki a menyország kulcsait tartja kezében, kinek hatalom adatott megkötni vagy feloldani abban, a miben csak az égnek van joga kötni és oldani. „Politikai meggondoltság." Politizált-e Apponyi Jászberényben ? Evvel a kérdéssel napi lapjaink nem foglalkoztak ; talán nem foglalkoztak azon tiszteletből kifolyólag, melylyel a nemzet jobbik része Apponyi iránt viseltetik. Vagy talán még inkább nem foglalkoztak a kérdéssel azért, mert Apponyi ismeretes tapintata, mindenkor diskrét eljárása e kérdést eleve kizárni látszottak. Apponyi mint a Ház elnöke jelent meg Jászberényben, a Ház elnökének pedig párt-politikát csinálni nem illik és nem szabad. Apponyi személyét nálunknál elvbarátai se tisztelik jobban. Mi is tudjuk becsülni a szép lelkű, nemes gondolkozású, a közjóért élő férfiakat. De a tisztelet a férfi-lelkeket némává tenni soha sem fogja. Azért mi teljes bátorsággal vetjük fel a kérdést: politizált-e Apponyi Jászberényben ? AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Az örök Egyházhoz. Vadul dühöng a bősz vihar, De bizton áll az ős ihar, Mert léte fensőbb, isteni, — Mely sirba tudná dönteni, Nincs olyan földi kar. Midőn a máglya és a kard Zúgta reád a vérvihart, S cirkusz porát, s utak kövét Pirosló vérrel öntözéd : A sir el nem takart. S midőn a sátán magzati: — Az Ur boszúját hiva ki — Törtek galádul ellened S ujjongva ásták sírhelyed: Meg tudtál állani. Jöjjön hát bőszebb förgeteg, Vad ostromát kettőzze meg, Ztígjon, miként az áradat, Mely megtöré a gátakat: Ne féltsed életed. Az alvilág zúdítsa rád Átkos hatalmú táborát, Mely élted ellen esküdött S oly sok magasztos ügy fölött Ülé már rút torát. Minden jöhet, mi méhiben Rontó erőt, veszélyt visel: Mit Isten karja alkota, A vész nem dönti meg soha, Hisz Lelke rajt' pihen. Te állni fogsz, mint sziklaszál, A mig eljő a nagy halál, Midőn a föld, s a földi lét A semmiségbe hullva szét, A néma éj beáll. Ozoray István. Falusi idyll. (Humoresk.) Megbetegedett a Juli néne tehene. Nagy sirás és szomorúság lett az egész házban. A tehén a lét és nemiét határán állott, s nem lehetett tudni, mi lesz a vége. A Tóbi Franci nagy bölcseséggel hangoztatta, hogy hagyni kell mindent úgy, a hogy van. Ha a tehénnek szándéka megmaradni az élet határai közt: úgy is felgyógyul; de ha jobb létre akar szenderülni, akkor hiába minden, hacsak az Isten nem segit. A tehén azonban egy ideig az egyik utat sem választotta; megmaradt az »aurea mediocritas« annyira magasztalt területén, a mi Juli néne kétségbeesését tetőpontra emelte. Végre befogatott és bekocsizott a városba orvosért. Az állati nem dicső doktoránál kétségbeesett szivének minden bánatát zokogó sírással panaszolá el. Kérve-kérte, hogy siessen, segítsen, a mig lehet. És az érdemeiben megőszült doctor helybenhagyólag bólintott. És felöltvén széles köpönyegét, beült a kocsiba, hogy a betegség színhelyére hajtasson. Fújt a szél és zuhogott a zápor. O azonban pipájára rágyújtván, gondtalanul dőlt az ülésre -és nem töródött az arcán végig gördülő esöcsepekkel. Juli néne ellenben, kétségbeesett szivét megvigasztalni nem tudván, halkan zokogott. Egy-egy nehéz sóhaj is szállt ki olykor búlepte kebeléből. De végre elhallgatott, csendesen elszenderült, és álmodott . . . ... A fehérre meszelt ház előtt állott az istállóval szemben. Az istálló üres volt; ö meg belebámult a távolba. Ott látott egy bársonyos rétet, mely ezer színben tündökölt a szelíd verőfényben. Kicsinyke pillék pajkosan űzték tova egymást. A rét közepén pedig ott volt az ő kedves tehene. Már nem volt beteg. Vigan legelészett az enyhe napsugárban fürdő pázsiton. Örömtől dobogó szívvel kezdett a rét felé szaladni, s nem messze a tehéntől állott meg. Megelégedéssel szemlélte a betegség rideg karjaiból kiszabadult, gondtalanul legelésző tehenet. Majd szólni kezdett: Tehát felgyógyultál már édes, kedves tehenem ! Mily szép színben is vagy ! Ugy-e nem kell már aggódnom érted, édes tehenem ? Nem