ESZTERGOM VII. évfolyam 1902

1902-11-16 / 47. szám

VII. évfolyam. Esztergom, 1902. november 16. 47. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor. Félévre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. A protestantizmus veszélyben! Esztergom, november 15. (—r.) Bánffy szerint: »Megnehezült az idők járása fölöttünk! Aggódva nézünk kö­rül, látjuk a sötét mult vészes árnyait elötü­nedezni már-már feledett odúiból; érezzük, hogy valamit tenni kell és mégis tanácstala­nul állunk, mert szinte hihetetlen előttünk, hogy . . . hitünkért, annak szabad gyakor­latáért, ősrégi törvényekben biztositott jo­gainkért . . . aggódnunk kell. A lelkemet átható komoly aggodalom indit arra, hogy ma hangot adjak aggodalmaimnak Mi protestánsok nem nézhetünk-e aggodalom­mal a jövőbe, ha a nagy kath. gyűlésen ellenmondás nélkül hangzik el mintegy a föl­hívás Magyarország rekatholizására?!« Oh sze­gény Bánfty! nyugodjál meg, aggodalom nél­kül allhatol, nem kívánkozunk mi a régi államvallás és államegyház után, még eleget élvezünk most is annak az áldásából. Nem a katholicizmusban, hanem másutt van a pro­testantizmus számára a veszedelem. Amint most Kolozsvárott tartottak évi közgyűlést az erdélyi protestánsok, ugy tar­tottak a német protestánsok is kerületi zsi­natot Brandenburgban nov. 3-kán. Ez a zsi­nat másutt látja a bajt: ^Sajnálattal tapasz­taljuk, hogy a theologiában olyan irányok kaptak lábra, a melyek a keresztyén tan lé­nyegét sértik. Aggodalommal látjuk, hogy a szentírás és a reformáció józan tana és a modern elméletek közti ur mindjobban na­gyobbodik sokak és főkép az egyete­AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Az első lecke. Könnyű csónak leng a tenger árján, Hallgatóznak a futó habok; A halászná ül benn gyermekével, Az figyel rá, ajka nem csacsog. Mosolyogva néz lelke fiára; Evezőt tart gyenge kis keze, S úgy, amint az édes anyja mondja, Egyet-kettőt már is csap vele. Kis fiúcska jól vigyázz a szóra, Megfogadd anyád intő szavát; Majd ha zúgva kél a vész haragja Boldogulj 1 ha már nem lesz anyád! . . . Teller Vince. Muló dicsőség. Irta: Szuró-Tövis. A mult hónap vége felé meglátogattuk kö­zeli rokonunkat, ki Kőszeg történeti nevezetes­ségű városkában lakik. Maga a város igen szép látványt nyújt, mert zöld erdővel borított hegyek tövében van I épitve és ha egy kis fáradtsággal felmegy az ember a közel fekvő kálváriára, ugy az egész várost maga előtt látja, melyet a Gyöngyös ka­nyargó vize mint ezüstös szallag fog félkörbe. Számtalan kiránduló hely van itt, közel és messzebb is. Nekünk, nem töltvén hosszú időt e he­Laptulajdonos és kiadó : Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. mi hittanhallgatók kárára.« A zsinat nagyon panaszolja az evangélium »sanyaru helyze­téU ; kiemeli a theologiát tanuló ifjak »ne­héz küzdelmeit és lelkiismereti aggályaiU ; kitárja »a jóakaratú protestánsok általános nyugtalanságát az egyház állapotai fölött.« Látod, kedves Bánffy, mi a baj, nem külső veszedelem, dehogy, dehogy, belső baj az! A protestantizmus halálosan beteg: maraz­mus senilisben szenved, benső erői teljesen elfogyatkoztak, elemei fölbomoltak, végső föl­oszlásnak indult. A mint a tékozló ifjú szeretetlenül és jogtalanul kikérte apai jussát és hátat fordí­tott az apai háznak, hogy idegenbe menjen és ott'rövid idö alatt elpocsékolja öröksé­gét : ugy tett a reformáczió. A biblia volt az apai házból hozott egyetlen kincse. E kincs mellé őrnek és gondozónak az evangéliumi szabadságot, a minden nyűgtől fölszabadított észt és szabad kutatást állította. A szorgos ör el is bánt a gondjaira bizott drága taliz­mánnal. Manap a drága apai kincsből már csak a tokja maradt és rajta az aranyos föl­irás: „tiszta evangijélitim 11 . A mai protestán­soknál most végre meg van e tiszta evan­gélium. Annyira vitték, hogy abban már nincs semmi isteni és természetfölötti, nincs benne többé sem csoda, sem kegyelem. A protes­tantizmus annyira jutott, hogy a mai leghí­resebb hittudósuk, Harnack szerint már Krisz­tusnak sincs helye az evangéliumban, hogy oda csak az Atya való. Hát nem csodálato­san megtisztított »tiszta evangyelium« ez? A protestáns hittudósok legnagyobb ré­lyen, azt tanácsolták, menjünk el az egy óra já­rásra fekvő Lika várat megtekinteni. örömmel hallottam ezt a tervet, mert a régi vár-romok nekem kedves barátaim, mivel ezek nézésekor képzeletemben feltűnnek a régi idők. Azon személyek, kik ott és akkor éltek, harcoltak, vadásztak s különfélekép mulattak. Be­népesítve látom a puszta falakat s a legkülönfé­lébb történeteket susogja fülembe a tova suhanó szellő. Kora délután indultunk útnak egy régi jó ismerősünk, Pater A . . . kíséretében, ki már ré­gebben itt lakván, biztositott, hogy mindent meg tud magyarázni. Az idö borús volt, de azért igen kellemes. A gyümölcsfákkal szegélyzett kocsiút szép völ­gyön vezetett keresztül, üde rétek terültek az egyik oldalon, melynek friss zöldje csalódásba ejthetett volna, hogy tavasz van. Azonban a le­velek sárguló s vörösödő szine hamar kiábrán­dított ebből, mert ezek mintha siratták volna a nyár elmultát, ugy hullottak jobbról balról az útra. Magas hegység vonult végig a Gyöngyös túlsó partján, mert e folyó, mint egy hü barát, mindig velünk maradt. Célunkat hamarabb elértük, mint gondol­tam, mert a vidék lebilincselő szépsége rövidebbé varázsolta utunkat. Már messziről feltűntek a vár falai, melyek­nek ujabban vissza akarják adni eredeti alakjukat. Azt hiszem, ez igen sokáig fog tartani s mégsem lesz tökéletes. Az egész várat egy völgy környezi, melybe belevezették a Gyöngyös vizét, ha ellenség kö­zelgett. Csak egy töltés köti össze a túlsó hegy­Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. sze elveti az apostoli hitvaltást, nem hiszi a »Hiszek egy «-et; tagadja Krisztus istenségét, a megtestesülést és megváltást. A hires Claus Harms protestáns pásztor azt irja: » Azokat a tanokat, a melyekben mi protestánsok még megegyezünk, a hüvelykujjam körmére Írha­tom. « Hát mitéle kereszténység az, a mely már nem hiszi a keresztet? Miféle Krisztiá­nizmus az, amelyben már nincsen Krisztus? A jó branderburgi zsinat nem akarja olyan nagyon kiemelni e bajt és csak arról panasz­kodik, hogy »a lábrakapott irányok sértik a keresztény tan lényegét«. Igen ám, annyira sértik, hogy már a Krisztust sem tűrik. Hogy »a józan tan és az uj elméletek közti ür mindjobban nagyobbodik«. Bizony az az ür már olyan nagy, mint a szerencsétlen dús­gazdag és az Ábrahám kebelében levő Lázár között. Látod, kedves Bánffy, itt a veszedelem, ezt mondják a német testvérek! Érdekes, hogy miféle mentőeszközt ke­res ez a német protestáns zsinat. »Sürgős kérést intéz a kultuszminiszterhez, hogy ö az egyetemi hittanárok kinevezésénél oly fér­fiakra legyen tekintettel, kik a tudomány müvelésében helyesen és józanul használják az evangéliumi szabadság elvét és számolnak az egyház követelményeivel.« Oh szegény zsinat és még szegényebb protestantizmus, hát a kultuszminiszter mentse meg a theologiát? És hogy mentse^ meg, melyik az az evangéliumi szabadság helyes és józan használata? Hogy és kitől tudja meg azt a kultuszminiszter? Miben áll az a lényege gyei, mit elérve, mindnyájan leszállottunk a ko­csiról, hogy egyennesen a várba menjünk. összhangzóbbat nem tapasztalhattam, mint ezen szomorú szép délutánt meg e vár düledé­keit, melyek a dicsőség, hir s minden földi nagy­ság múlandóságát élénk színekkel állították sze­meink elé. A vár-kapuhoz érve minden akadály nél­kül eljutottunk ahhoz a részhez, mely még most is lakható. Itt egy szolga azonnal készségesen sie­tett megmutatni azt a nagy madárgyüjteményt, melyef Eszterházy herceg (kinek birtokát képezi jelenleg) a legnagyobb szorgalommal vásárolt össze. Legkülönfélébb szárnyasokat láthat itt a kiránduló s érdekességüket növeli, hogy fel van irva, hol lőtték. Leginkább tetszett nékem egy egészen fehér fecske, mely Sopron megyéből ke­rült ide. A keskeny folyosón sok régi magyar vár eredeti rajzai vannak felfüggesztve, a lépcsőház­ban pedig mindenféle öreg fegyverek és sisak­töredékek sorakoznak egymás mellé. No, de ezt végignézve nem elégedtünk meg látásukkal, mert magát a vár düledező részét szerettük volna közelebbről szemügyre venni. Ez pedig el volt zárva egy nagy ajtóval, mert az építkezési vállalkozó veszélyesnek tartotta, ha a látogatók ott járkálnak. Végre mégis sok kérés után sikerült régi kedves barátunknak kieszközölni, hogy felnyitot­ták a zárt ajtót, de, ugy mondották, a felelőssé­get nem vállalják el! Örömmel siettünk fel a repkénynyel befu-

Next

/
Thumbnails
Contents