ESZTERGOM VII. évfolyam 1902

1902-11-16 / 47. szám

a ker. tannak, a mit a szabad tudománynak nem szabad sértenie? Miféle egyház követelményeivel kell számolni, melyik az az egyházi tekintély? És a protestáns egyháznak követelményei is vannak? Hiszen ez maga a protestáns tan lényegének, a szabad kutatásnak föladása. A mint a protestáns liberális sajtó azonnal föl is zúdult a szabad tudomány ilyetén korlátozása ellen. Még egyet ajánl és sürget a áfsinat, »hogy az egyháznak elodázhatlan kötelessége a predikátorszemináriumokban arra fektetni a fősúlyt, hogy a papjelöltekben a bibliahitet és az egyház meggyőződését szilarditsa.« Szegény protestantizmus, nehéz lesz a theologia szabad tudománya által hitetlenekké lett ifjú papjelöltekben azt a »hitet« megszilárdítani. Mi legyen hát az a szilárdító csodaeszköz ? 1 Nem a katholikusok a protestánsok ellenségei, dehogy, mi sajnáljuk és igazán aggodalommal nézzük főképen annak a milliónyi jóakaratú szegény népnek a helyzetét és jövőjét, mikor őket ilyen, a szabad theologia által kétkedőkké, vagy hitetlenekké lett pásztorok legeltetik! — A magyarországi szabadelvüség fogalma végre valahára tisztázva lesz. Folyton figyelmeztetett a keresztény sajtó mindenkit, hogy az a csábító szó tulajdonképen azt a politikai irányt jelzi, mely a vallásos eszmék megsemmisítésére törekszik. Folytonosan hangoztattuk, hogy a magyarországi szabadelvüség lelke vallásellenes és célja: kizárni a törvényekből és az intézményekből az Istenre való tekintetet. Ez a lényege. Hogy ezt az elvet a szabadelvűek minden téren alkalmazták : ez leplezte le aztán a szabadelvüség valódi értelmét a gyengébb felfogásúak előtt is. Mert midőn az elméletből átvitték a gyakorlati életbe, midőn a közgazdaság kérdésében is ez lett az irányadó, akkor a következmények csakhamar világossá tették annak vészes jellegét. A nyomor kijózanította az elbizakodott, mámoros fejeket. Az agráriusok teljesen ellenkező irányban kezdték a szervezkedést és belátta a gazdaközönség, de kénytelen volt belátni a kormány is, hogy ez a működés az egyetlen eszköz arra, hogy megmentsék azt, ami még menthető. De annyi alázat még sem volt bennük, hogy bevallják eddigi tévedésüket és a szabadelvüséget elitéljék. Azért kétfelé vágták a szót, hogy a kecske is jóllakjék és a káposzta is megmaradjon. tott lépcsőn a belső vár-udvarba, hol még alig vettük észre a javítási munkát. Megígértük ugyan, hogy csak távolról fogunk mindent nézni, de mivel semmi veszélyes hely nem mutatkozott, ugy bementünk a börtönök mélyébe. Ezek csak fölülről kaptak egy kis fénysugárt s most ezen kis kerek ablak szélén különféle kis páfrányok dugják elö leveleiket. Sok jajtól visszhangoztak e faiak s most némán állanak! Ezek is mutatják, hogy még a fájdalom is elmúlik, mint minden e földön. A régi kápolna falai most borostyánnal vannak befutva s hol a kastély urai térdre borulva imádták Urunkat, Istenünket, most apró nefelejtsek nőnek s hozzák hódolatjukat Teremtöj üknek. Még a régi lovag-terem nyújtott érdekes látványt. Magam elé képzeltem az akkori páncélos lovagokat, kik nehéz fegyverükkel ügyesen vivnak. Ezen a termen dolgoznak most, s ablak-kerületei már mind visszanyerték eredeti alakjukat. Az egyik ablakból kitekintve láttuk a völgy túlsó partján a mostani kastélyt, melyben nyáron mindig hosszabb időt tölt a hercegi család. Remek park közepén van épitve ez, s közvetlenül mellette emelkedik a templom. Ennek sírboltjában nyugosznak a Nádasdy grófok, kik a legrégibb időtől fogva birtokosai voltak ennek a várnak. A jelenlegi kastély helyén a régi időben kolostor állt, melynek lakói buzgón könyörögtek az itt pihenő grófi család tagjaiért. A falu öreg plébánosa vezetett égő gyertyával kezében, midőn a sírboltba bementünk. Ugyanis Nagy Ferenc volt államtitkár a parlamentben kijelentette, hogy »a politikai szabadelvüség és a gazdasági szabadelvüség nem azonos fogalmak.« Tulajdonképen azt akarta mondani, hogy a szabadelvüséget a közgazdasági politikában nem kell alkalmazni. Dehát akkor hol? A katona-ügyeknél nincs más elve a szabadelvű pártnak, mint hogy: fizess. A nemzetiségi kérdésben pedig kifejezetten szakított a szabadelvüséggel, midőn a 67-iki nemzetiségi törvényt, e kiválóan liberális alkotást, végrehajtani nem engedi. Mi marad tehát a »politikai szabadelvüség« számára? Nem nagy fejtörésbe kerül kitalálni azt, hogy tulajdonképen csak a kultuszügyek, az iskolakérdés és általában a vallás helyzete marad a szabadelvüség anyagául, melyen rágódik. És az események is ezt bizonyítják. A szabadelvüség jelszava alatt működő magyar parlament csak egyetlen nagy alkotást hozott létre: Az egyházpolitikai törvényeket. Itt megtestesült a magyar szabadelvüség. És midőn arról van Szó, hogy az Isten eszméjét az intézményekből, jogból, iskolából ki kell zárni: akkor rögtön érezhetően fellép és tombol a szabadelvüség. De minden más térről már kizárják a szembetűnő anyagi bajok miatt, melyeket okoz. Ime egyik legfontosabb irányából már kiűzik a kormánypárt szónokai is, midőn azt hangoztatják, hogy »közgazdasagi szempontból nem a szabadelvüséget, hanem az ország érdekét kell zsinórmértékül venni.« Tehát a »politikai szabadelvüség« számára nálunk nem marad más, mint a vallás kérdései, melyeket a magyar szabadelvüség mindig ellenséges érzülettel kezel. Ez az ö igazi jellege. — Dr. Fehér Gryula cs. és kir. udv. káplánt, esztergomi plébánost — mint halljuk — az öszi papi gyűlésekből üdvözlő nyilatkozatokkal tisztelte meg több esperesi kerület. Testvéri szeretettel s hálás tisztelettel emlékeznek meg a papi nyugdíjügyben a júliusi kongresszuson mondott, az egész egyházmegyében egyöntetű rokonszenvre találó felszólalásáért. Élénk emlékezetben van még, úgylátszik, az egész megyében a júliusi kongresszus, jeléül annak, hogy a főegyházmegyei papság figyelme és érdeklődése, söt talán aggodalma is állandóan kiséri a szőnyegre hozott nyugdíjügyet. A köszönő üdvözletek pedig fényesen bizonyítják, hogy a koronákból átiratokkal megtisztelt szónok a papság lelkéből beszélt, hogy az egész egyházmegyének gondolatait s érzelmeit juttatta kifejezésre. Valóban csak örülni lehet az egyházmegyei papság eme figyelmének, nemcsak azért, hogy az amúgy is köztiszteletnek örvendő Emlité, hogy még egy-pár év előtt látni lehetett Nádasdy Ferenc tetemét, kit Bécsben 1671. ápr. 30-án fejeztek le, s halála után ide hoztak. Nem porladt el teste, csak összeszáradt, mert, amint az öreg plébános magyarázta, azzal a sajátsággal bir ez a kripta, hogy a test nem oszlik fel. Ujabban azért zárták el sirját, mert a látogatók, gyakran kíméletlenül bántak a holttesttel. Hanem mindig szomorú benyomást tesz az ember kedélyére egy sírbolt, ha ott akármily fényesen készített koporsók és emlékkövek is vannak, vagy hires nagy férfiak alusszák örök álmukat. Azért az oltárnál egy-két buzgó fohászt küldve az élők és holtak Istenéhez, elhagytuk az elhunytak nyughelyét és a szabad természetbe felérve megkönnyebbülten élvezhettük ennek szépségeit. Különösen azt a szép növényzetet és rózsákat, melyek a kastély kertjében, dacára az öszi időnek, még virultak. Az idö gyorsan röpült és sötétedett, igy nekünk a visszatérésre kellett gondolnunk. Kocsink a falu vendéglőjében pihent eddig, melyet felkeresvén s magunkat egy kis erősítővel felüdítvén, egypár elmaradhatatlan képes levelezőlapot pedig megírva, odahagytuk ezt a kedves helyet, mely oly szép régi történeti emléket ébresztett fel bennem. De egyúttal azt is, hogy minden hir, dicsőség, nagyság épen oly mulandó e földön, mint egy gyönge virágnak az élete; vagy mint egy hullám, mely a mellettünk tova siető folyócskán feltűnik, hogy azután ismét elmúljon örökre! férfiút hálája és szeretete megnyilatkozásával akarja kitüntetni, hanem azért is, mert a papság ez egyöntetű gondolkozása magának a nyugdíjügynek további fejlődését illetőleg is szép reményekre jogosít. Adjunk földet a népnek! (P.) Mint valami csatakiáltási jelszó, úgy szól mindenfelé a fenn irt szavak hangja ! Földet a népnek ! Melyik népnek ? Hát hova lett a föld ? Azt látjuk, hogy hova lesz a népünk, de az a földjeit itt hagyta, mert azt el nem viheti magával, és ime mégis az a jelszó : földet a népnek ! t. i. a földművesnek! Szép beszéd ! de nézzünk jobban szemébe a dolognak és meglátjuk, hogy ez a joujou sokat vészit a fényéből. Az igaz, hogy sok földműves, akinek többkevesebb földje volt, ma föld nélkül van. Eddig vagy egészen a földjéből élt, avagy a kevés föld hozzá vetve más keresethez elég tisztességes megélhetést adott az emberének. Ma nincs föld, nincs kereset, nyitva az út vagy itthon a nyomorra, vagy Amerika és Romániába, de a föld itt van. Kié az ? Másé! és pedig a gazdagé. Hogyan jutott ennek a kezébe ? Itt a bibi, mert elmondhatjuk, hogy a földeladások 2

/

3-a nem egészen correct (nem akarom mondani: nem tisztességes) úton ment át az új birtokosra. Aki künn él falun a földmives nép között, az tudja csak igazán és látja, hogyan vándorol a föld ? Lássuk ! A tagosítást elvileg kárhoztatni nem lehet; ennek tiszta és jó szándéka volt, midőn azt akarta, hogy a szétszórt sokszor csipp-csupp földeket a birtokos egyben, vagy legföljebb két darabban kapja meg. Csakhogy a tagosításnál is sok hiba, de mondjuk meg, sok bün is történt. Sok helyen a vagyonosabb rész nagyot nyert, a szegényebb pedig károsodott. Volt oly uradalom is, amely a hatalmával visszaélt és megkárosította a hűbéreseket; és volt tagosítás, hol a nép között támadt szájhősök bujtogattak látszólag, vagy valóban az uradalom ellen dolgozva, saját javukra dolgoztak és a közügynek ártottak. Erről elég ennyi! Nagy hibát követett el a törvény az örökösödési ügyben is, amennyiben megengedte és megengedi ma is a végtelen eldarabolást, és nem állapította meg a bizonyos vonalat, melyen túl darabolni nem szabad. Ezen az úton támadt a sok apró parcella és föld, mely elég nem volt arra, hogy fentartsa a birtokost, hanem inkább terhelte, és a mely hold föld osztatlan állapotban mondjuk 200 koronát ért, mint keskeny parcella leszállt tiz-husz százalékkal; és a sokszor vagyonos vevő kezében csoportosulva a parcellák, összeállt ismét nagyobb, söt nagybirtokká is. Tudok olyan községet, ahol a határ harmada igy parcellázva egy nagybirtokos tulajdona lett. S miért adta el a kisbirtokos a földjét ? kényszerből és könynyelmüségböl. Kényszerből sok adta el a nagy közterhek miatt és pörök útján. Az adó és más terhek, rossz termés, családi csapások belekergették a tulajdonost az eladásba. A szabadkézből való eladások még tűrhetők voltak, itt legalább még tisztességes árhoz jutott az ela ló, de ha pörök és különösen végrehajtás útjain történaz eladások, itt igazi csapás érte a legszegényebb földbirtokost, mert sokszor becsáron alul is el kellett adnia a földet. Vegyük ehhez aztán azon szerencsétlen időket, midőn a bíróságok még a 100°/o"

os kamatot is megállapították, akkor tiszta kép áll előttünk! Végre a legrosszabb mód az volt, hogy a törvényhozás éppen semmikép sem korlátozza ma a könnyelmű pusztulást. Hány becsületes és munkás gyermek kénytelen sirva nézni utánna a szép szülői vagyonnak, amit a részeges és pazarló apa a korcsmával elpusztít és a fiú sehol sem talál védelmet a pazarló apa ellen; a törvény nem ad neki védelmet, hanem türi, hogyan teszi tönkre a korhely apa a családját; és összetett kézzel nézi, hogy egy bátyus zsidó és rongyosan faluba jött korcsmáros ital fejében hogy vásárolja össze a fél falu birtokát; és földjétől megfosztja a népet, uzsorával, pálinkával, csábítással, és — sajnos, a törvény védelmében. Ezek csak mellékeden vannak elmondva; de most kérdem, hát annak a földnélküli népnek most ki adjon földet? Ugy-e az, akinek van ? t. i. a nagybirtokosok, világiak, úgymint egyháziak is, és az állam. Nagyon szép beszéd ez! de nincs benne sem igazság, sem következetesség !