ESZTERGOM VII. évfolyam 1902

1902-11-01 / 45. szám

amennyiben a régi városi kórház épületéből szegényházat alkotott. Ez az intézkedés korszakot fog alkotni a város történetében, ha következetes munkával tökéletessé válik, mert alapja lehet ama országos törvény életbeléptetésének, mely szerint minden község köteles saját szegényeit eltartani és igy az utcai koldulás föltétlenül beszüntethető. Es ez közóhaja mindenkinek, mert a koldulás olyan rút jelensége a társadalmi állapotoknak, melyet menteni nem lehet. Minden községnek módjában áll kiismerni a saját szegényeit és megkülönböztetni a munkaképteleneket a dologkerülöktöl. Az igazán szegényeket köteles a keresztény társadalom segiteni, a munkakerülőkre pedig azt mondja a szentírás: »aki nem dolgozik, az ne egyék.« A rendőri hatóság más tényezők segélyével, például a lelkipásztorok közreműködésével (kik mélyebben láthatnak a viszonyokba) biztosan megállapíthatja, hogy kiknél szűnt meg az önfentartás lehetősége. Ezeket be a szegényházba, tisztességes felügyelet alá! A közönség pedig, melyről bátran állithatjuk, hogy az alamizsnálkodásra való kötelessége alól általában nem vonja ki magát, —- ide adja filléreit. És ezt meg fogja tenni%készséggel, mihelyt az ügy rendezve lesz. Mert nincs ember, ki nem undorodnék meg a naplopók, dologkerülök láttára, kik visszataszító maszkban alkalmatlankodnak azért a pénzért, melyet azután a pálinkásbódékban elisznak az »urak«-ra szórt szidalmak közt. Ne feledjük, hogy a világ haladásával a többi között a koldús-ipar is tökéletességre fejlődött és a jóhiszemű embereket lépten-nyomon ámítják és azután kinevetik. Ennek a gyökeres kiirtására szintén nincs más alap, mint a szegényház, melyre hivatkozva biztosan járhat el úgy a rendőrség, mint a közönség. Egyes megfigyelők könyveket irtak már a magyarországi koldusok körmönfont ravaszságairól. Az a látvány pedig, mely például a párkányi vásáron, vagy a szentkereszti búcsújáró és hasonló helyeken elénk tárul, a civilizált világban egyszerűen tűrhetetlen. Üdvözöljük Esztergom város rendőrkapitányát, ki ez undorító fekély kiirtásához fogott és meg vagyunk győződve arról, hogy a nagy közönség öt teljes erővel fogja támogatni. Most pedig a rendőrkapitány úrhoz még egy sürgős kérést intézünk, mely kérésünket a közönség óhajára fejezzük ki. Ez pedig abban áll, hogy szíveskedjék szigorúan eltiltani, hogy az utcasarkokon üldögélő, a boltok ajtaja elé álló vagy az udvarokba járó koldusok hangosait ne mondjanak imádságot. Ez profanálása az imának, mert mindenki tudja, hogy csak reklám, figyelemkeltés az a kiabálás, mely a vallásos érzést mélyen sérti. A vallás legfönségesebb imáját, a Miatyánkot stb. igy a sárba rántani nem szabad. A rendőrkapitány úr vallásos érzületére hivatkozva kérjük öt, hogy az ima meggyalázását ne tűrje. Kolos napja. Csütörtökön hajnalban a prímások ősi várának legmagasabb ormáról mozsárlövések hirdették, hogy Magyarország biboros főpapjának néynapját üli az ország. Lobogó disz jelezte a hercegprímás székvárosának ünnepét; a székesegyház tornyában levő legnagyobb harang, pedig imára hívta az első lelkipásztor hü fiait. A ragaszkodásnak és szeretetnek jele mindenütt megnyilatkozott s bizonynyal örömére szolgált ez az ö békességes jó szivének. A fökáptalan tisztelgő és hódoló küldöttségét Boltizár József püspök, ált. érseki helynök, az udvari papságot pedig dr. Walter Gyula praelátus, irodaigazgató vezette Budára; a vármegye nevében, melynek örökös főispánja az ünnepelt, a szabadságon levő Andrássy János kir. tan. alispán helyett B. Szabó Mihály főjegyző intézett szép feliratot a hercegprímáshoz, mig a város közönségének meleg érzését, hűségét Kollár Károly városi tanácsos, polgármester-helyettes a következő táviratban tolmácsolta: Esztergom sz. kir. város közönsége és tanácsa kiváló szerencséjének tartja Eminentiádat névünnepe alkalmából őszinte szívvel üdvözölni, mély és maradandó tiszteletét s ragaszkodását kifejezésre juttatni, kérve a Mindenhatót hogy Fömagasságod drága életét őrizze, a Vallás és Haza javáért szentelt felbecsülhetetlen munkásságát pedig áldásában részesítse ! * Az esztergomi ősrégi papnevelő intézetben a névnap előestéjén tartottak örömünnepet. A szeminárium nagytermét erre az alkalomra szépen feldíszítették a hercegprímás színeivel. A nézőtérrel szemben volt elhelyezve a biboros főpap örökzöldektől s virággal koszorúzott arcképe. Az első sorban foglaltak helyet a fökáptalan tagjai, élükön Boltizár József püspökkel. Majd a többi ünneplő vendégsereg, kik között örvendetesen több világi urat is láttunk, s ezek között elsőnek Esztergom város országgyűlési képviselőjét késmárki Frey Ferencet. A vendégek bevonulása után az intézeti zenekar nyomban rázendített Blon Ferenc »A virágok suttogása« cimü remek darabjára, majd az énekkar adott elö egy üdvözlő dalt. Mindkét számot zajosan megtapsolták. A sürü tapsok elhangozta után Folba János IV. éves hittanhallgató lépett az emelvényre s szónoki hévvel, majd a meghatottságtól remegő hangon mondta el ünnepi beszédét, mit szinte elismeréssel fogadott a hallgatóság. Következett azután Feyertag »Alpesi ábránd« cimü zenemüve, melyet Fray István III. é. h. h. hegedűn játszott el Kersch Ferenc székesegyházi karnagy zongorakisérete mellett. Zajos tapsot aratott a két remekelő karmester, mert itt jegyezzük meg, hogy Fray István is karmester, ha nem is a székesegyházban, de mégis az intézeti növendékek muzsikát művelő növendékei között. Antal Vazul IV. é. h. h. olvasta most fel »Fenykepek« címen, nagy fantáziával megirt irodalmi munkáját. Ügyes dolog volt, mégis éljenezték öt a magas vendégek. Az intézeti énekkar előadta ezután Kersch Ferenc »Ave Maria«-ját, majd Falat Ágoston IV. é. h. h. szavalta el az ünnepi szónok Folba Jánosnak ez alkalomra irt ódáját. Szerzőt és szónokot egyaránt megtapsoltak és igy következett a szép estély utolsó zeneszáma : Wagner »Tannhaüser« indulója. A sürü elismerés, mely az előadókat honorálta, lelkesedésüket úgy növelje, mint az ő előadásuk fokozta a vendégekét. Igazán szép ünnep volt, bensőséges, szeretetteljes. A növendékek szereplése után felállt az egész vendégkoszorú, s Venczell Antal praelátus-kanonok, a szeminárium rektora, szónoki lendülettel buzdító beszédet mondott a növendékekhez, melyet, hogy olvasóink épülhessenek annak szivreható gondolatain, itt közlünk : Ő Eminentiája, kegyelmes föpásztorunk, Urunk és Atyánk magas személye bár mindenkor bő tárgya hódolatunknak és örvendezésünknek, most azonban kiválóan főleg azon okból, mert holnap dicső Védszentjének ünnepét szenteli. Mindnyájan tehát a sziv ünnepére gyülekeztünk most össze, melyet azonban inkább érezni, mint kimagyarázni lehet. Családot képezvén ez intézetben, a leggyengédebb örömmel és gyermeki szívvel róttuk le szépen lefolyt ünnepélylyel a fiúi kegyeletet; hódoltak önök k. t. urak és önökkel mi mindnyájan kegyelmes föpásztorunk és Atyánk előtt, azon mondás szerint: »Non omne quod procul ab ocLilis, est procul a mente, est procul a corde.« Hálatelt kebellel az isteni Gvndviselés iránt, hódol 0 Eminentiájának a legmélyebb tisztelettel, a legforróbb szeretet ragaszkodásával az egész ország is, mert ő az egyháznak és a nemzetnek e hazában oszlopa és dicsősége. Ilyen érzelmek nyilatkozatai hangzottak el itt most és utóhangjuk szivünk mélyében rezegni fog szüntelen; miszerint: »Amore, more, ore, re!« Önök k. t. urak, mint az érseki megyének legszebb reményei, 0 Eminentiájának komoly atyai gondját és egykoron szeme fényét képezik; mindenkor tehát dicséretes szorgalommal, jellemes törekvéssel és nemes versengéssel Ő Eminentiájának örömére lenni iparkodjanak, hogy az Egyház önökben : lélekben hiterös — és ez legyen a lapis lydius, — szívben nemes, a tudásban járatos munkásokat nyerhessen; mert az Egyháznak sok, igen sok erőre van szüksége főleg most, midőn egyrészt — sajnos — sokat a romokból kell építenie, másrészt ujabb veszedelmek ellen önmagát és nemzetünket is oltalmaznia A fömagasságú biboros érsek Atyánknak ilyen gondolatokkal, ilyen elhatározással és Ígérettel hódoljanak a holnapi napra. Mindnyájan fohászkodjunk az Éghez és holnap főleg egyesülten esedezzünk Istenhez, hogy ezen örömnapot a legszebb áldások kíséretében még sokszor keltse föl biboros Atyánkra, szeretett főpásztorunkra; annyi gond- és fáradalommal teljes pályáját pedig a sikerek folytonos vigasztalásaivai könnyítse, megtartván O Eminentiáját a legjobb egészségben még igen sokáig számunkra, az Egyház és a drága Hon javára. Éljen ! Másnap reggel 9 órakor ünnepélyes mise volt a bazilikában, melyen a fökáptalan Esztergomban időző tagjai, a hercegprimási uradalmak tisztikara, a megye és város, az érseki tanítóképző és több közintézet részt vett Hagyományos kegyelettel ünnepelt az érseki tanítóképző is. A bazilikában hallgatott hálaadó isteni-tisztelet után d. e. 10 órakor a tanári kar és az ifjúság a gyakorló iskolában összegyűlt, hogy résztvegyen az »önképzőkör«-től rendezett emlék-ünnepélyen. A műsor a következő volt: 1. Ünnepi beszéd. Mondja: Roszboryl F. IV. é. ifj. elnök. 2. Hortobágyi: Riadó. Szav. Homor I., I. é. n. 3. Dancia: Trio. Előadják: Paradeiser Gy. (zongora), Hubacsek A., Srtba L, Vanyek H. IV. é. n. 4. Arany: Leteszem a lantot. Szav. Tatárik E. I. é. n. 5. Szemere : Egy szó a magyar néphez. Szónoki beszéd. Mondja : Borzi I. IV. é. n. 6. Nagy : Magyar táncdalok. Zongorán előadja: Paulovits G. III. é. n. 7. Manuel: A ruha. Szav. Speray L. III. é. n. 8. Kemenes: Egy szó a magyar néphez. Szavalja Kyttler III. é. n. 9. Vörösmarty: Csongor és Tünde. (Részi. II. felv.) Személyek: 1. Fejedelem : Fekete I. IV. é. n. 2. Tudós : Drozdy Gy. IV. é. n. 4. Csongor : Krén I., II. é. n. 5. Kalmár : Sztankó II. é. n. 6. Balga: Gerlits F. I. é. n. 10. Ivanovici: Seufzer Walzer. Előadja: Az int. zenekar. A retorikai szereplök közül kitűntek Borzi István, Drozdy Gyula IV., Gerlits Ferenc I., Krén István II. éves növendékek. Paulovits Géza III. éves zongorajátéka oly tetszést aratott, hogy meg kellett ismételnie. A zenekar számai szakavatott vezetésről tanúskodtak, a növendékek tűzzel játszottak. Az ünnepély végeztével a tanitók zarándoklatán időző igazgató helyettese, Keményfy Kálmán tanár intézett az ifjúsághoz a nap jelentőségét méltató beszédet. Érintve az igazgató római zarándoklatát, s megköszönve úgy Mócsy László zenetanár buzgó vezetését, mint a szereplő növendékek közreműködését, magáról az ünnepi alkalom jelentőségéről a következőkben emlékezett meg: »Intezetünk életében alig van szebb és kegyeletesebb alkalom érzelmeink nyilvánítására, mint a mai. Kegyelmes Ersek-Atyánknak, intézetünk áldozatkész kegyurának névünnepe mindenkor emlékjel, útmutató és vértezet. Mint Primás, magas méltóságának közjogi jelentőségével emlékjel; mint Főpásztor, útmutató a keresztény hitigazságokban, mint Kegyurunk, vértezet a csüggedés és nélkülözés nehéz óráiban. A bencések ősi monostorából vált ki, s mint hazájának disze tünt fel. Nem látjuk méltósága magaslatára készülni, oda ambicionálva fejlődni. Mindössze két jele van, mely benne a jövő emberét sejteti. Az egyik, hogy elmélyed a tudományban, a másik, értelmének s kedélyének nyugodt összhangja, mely erősségévé válik a megpróbáltatások közepette. Nemzetének nagy és szent emlékeit tanítva mint tanár, minél többször járja be a történelem csudás világát, látja benne a nemzet lelkét, minduntalan visszatér hozzája, mint Noe galambja. Történetünkben végig, de különösen az ujabb korban nem elszigetelt eset, hogy kiemelkedik egy alak, gyúpontjává lesz a közbizalomnak s a nemzeti érdekek képviseletében vezér-