ESZTERGOM VII. évfolyam 1902
1902-05-25 / 22. szám
Ahol áldozatkészségre appellálunk, ott úgy is az intézmény népszerűségét kell mindenekelőtt biztositanunk, s a keserves hozzájárulást a bizalom élesztése által megkönnyitenünk. A nehézségeket szívesen beismerjük, s az alkotmányozó kongresszus bölcseségére bizzuk. Belátjuk azt is, hogy a nyugdij-ügyet nem szabad úgy rendezni, hogy az egyházi kormányzatnak kerékkötője legyen. Arra való a szabályzat. A szabályzat megalkotásába bele kell folynia a körültekintésnek, az okos mérsékletnek, hogy egyrészt az igazán rászoruló paptársak igényét kielégítsék, másrészt azonban ne legyen a nyugdij az elkedvetlenedett, de még munkaképes erőknek levezető csatornája; hogy ne mondhassa ki majd jövő évre 40 savanyú ember: megyek penzióba! Isten áldja meg magukat kedélyes fizetők! A püspök meg azon vegye magát észre, hogy se pénz, se pap, s hogy ez úton majd az egész egyházmegye nyugalomba vonul. Az okos szabályzat, no meg az éppen nem kecsegtető kilátások, melyek másfelé hívnának, bizonyára útját vágják majd a nagy méreteket ölthetö nyugdíjaztatásnak ; a tételeket pedig úgy lehet megszabni, hogy a méltányos nyugdíjigények jogos kielégítésében részesüljenek, mig a korai nyugalmi aspirációk gyönge viszonzásra találjanak. A második nagy tett, melyet a nyugdij ügye sürget, az reánk, illetőleg a zsebünkre vár; itt az elv: fizess hiven s kitartóan. Többen bizalmatlankodnak s hirdetik, hogy hallották a fűszeresektől s a könyvárusoktól (talán az újságkiadóktól is?), hogy a papok rossz fizetők. Erre csak azt mondjuk : lehet, hogy rossz fizetők másoknak, de maguknak már csak fizetnek; nemo sibi malus ! Különben legyen itt is sanctio ; aki több éven át nem fizet, az veszítse el nyugdij-igényét! Nem hisszük, hogy ez a fontos közérdek, s ugyanakkor égető magánérdek, ne váltson ki a papságban osztatlan áldozatkészséget s bizunk benne, hogy nem találkoznak köztünk olyanok, kik az eszmét pajzsra emelik s lelkesen körülhordozzák, mikor pedig tettre kerülne a dolog, ugyancsak alaposan megbuktatják! Fölhangzik a pap mély, fátyolos hangján az egyház imája: Oremus pro fidelibus defunctis. A rokonok s a kedves testvérek némán állnak, mert kiapasztotta könyeiket a nagy fájdalom, a koporsóra irányítják figyelmöket, melyen két koszorú illatozik a kedves halottnak. »Testverei az Urban« helyezték oda az egyiket, mit a fehér selyem szalagról, melyet a tavaszi szellő lenget jobbra-balra, tudunk meg; a másik gyönyörű marschallnill rózsákból van fonva. De szalag nem díszeleg rajta. Hogy ki küldte, nem tudjuk. Valószínűleg egy nagy tisztelője, ki nem akar saját hiúságának tetszelegni, hanem annál mélyebben rejti szive legbelsejébe a fájdalomtól megszentelt érzelmeit. A folyosó telve van virágokkal, melyeket hálás növendékei remegő kezekkel kötöttek csokrokba. Megindult a menet lassú, méltóságos lépésekkel. A nagy harang mintha nem akarta volna elhinni a kedves testvér halálát — nem szólalt meg. Kellett rá várni, és fölinteni, hogy végezze kötelességét. Megkondult. A menethez hasonlóképen viselte magát ö is. Lassan, vontatva, mélabúsan szólt, mintha gyászfátyollal vonták volna körül. Némán haladt a menet, melynek sem elejét, sem végét nem lehetett látni. Kivonultak az elemi iskolák, a polgári leányiskola, az állami — Elevenére tapintottak a fogyasztási szövetkezetek annak a népet szipolyozó rendszernek, mely a szegény ember betevő falatján is uzsoráskodott. Az egyetlen jótétemény, melyben az egyszerű nép részesül, a fogyasztási- és hitelszövetkezetek segítsége és még ettől is meg akarják fosztani őket. Aradon Sándor (Schlézinger) Pál vezetése alatt ugyancsak hevesen beszéltek e szövetkezetek ellen. Jellemző dolog, hogy »eröszakos« fellépéssel is fenyegetödztek, ha nem használna az a megfélemlítés, melyet a nagy hangú szavakkal vélnek kelteni. Hát, m. t. polgártársak, ne feledjék azt, hogy a zsidóság összes sikereit a kereskedelmi téren is a »szabad verseny« liberális elvének köszöni. Nos, tehát a szövetkezetek épen ezen elv alapján állanak. Nyithat mindenki boltot, árulhat bármily árban. A nagy gyárosok kartelt kötnek, a szegény emberek szintén összeállnak egymás segítségére. Mivel pedig a fogyasztási cikkek kereskedelme falukon eddig túlnyomóan zsidó kezekben van, ebből nem következik, hogy velük szemben tilos a szabad verseny. Vagy a liberális elv ott tilos, hol az a zsidó érdekek ellen van ? Az meg épen nagy meggondolatlanság volt az aradi zsidó-gyűlés részéről, hogy az állami szervezetet követeli a saját különleges érdeke védelmére. Azt akarja, hogy a közigazgatás, a ministerium és általában az egész állami hatalom az ö céljaik szolgálatába álljanak? Ez a fellépés sokak szemét megnyithatja a helyzet megismerésére. A szövetkezeti ügy pártolói pedig ujabb lelkesedést meríthetnek, midőn látják, hogy munkájuk már félelmesen erősödik. Titkári jelentés. A folyó hó 11-én lefolyt ünnepség alkalmával Antoni Béla a budapesti szent Imre-egylet titkára a következőkben számolt el az egyesület működéséről: Tisztelt közönség, Kedves barátaim ! Képzeletem a multak dicsőségén mereng, hősök, honfoglaló magyarok vitéz seregein. A négy folyam tere szük volt. A lantos az ősök dicsőségét zengve ujabb harcra, hódításra buzditá a magyart. Nyomukba rettegés, félelem; fohász száll az égbe : Magyarok nyilaitól ments meg Uram minket. S ím a merseburgi, az augsburgi ütközet megtörte a magyart. Számban, erőben megfogyva lankadás, erkölcsi félelem fogta el a nemzetet. Világító fáklyára volt szüksége, mely uj lelket, szivet öntsön bele, mely a képezde, s a kath. főgimnázium növendékei. Ott volt egész Léva. S mig a Miserere zsoltár alázatos, bűnbánó versei belevegyültek a templomok harangjainak gyászos, egyhangú dallamába, addig gondolataim az ő élő alakja köré csoportosultak. Esztergom szülöttje volt. Lemondott a világ örömeiről, s követte a tökéletesség eléréseért a legbiztosabb útat: a szerzetesnöi életet. Szathmáron volt noviciatusban, Magyaróvárott egy évig, Gyulafehérvárott 16 évig, s Léván 14-ig. Meghalt 1902. május 17-én 48 éves korában. Ez rövid életrajza. Aki a külsőt nézi, azt kérdezi magától : »ez az egész ?« Igen, nem több. Kevés helyen volt, de nagyon sokat tett. Egész életét az iskola falai közt töltötte. Ezer és ezer leányt nevelt, kikbe belecsepegtette a vallásos élet eszméit, a hazaszeretetet, s a felebaráti szeretetet, melyet nemcsak elméletben adott elő, de önmaga is gyakorolt. Szerette is öt minden növendéke. Valláskülönbség nélkül siratták, midőn utolsó útjára kisérték. Bánatos szívvel, révedező tekintettel, könytelt szemekkel ballagtak az árvák, kik második édes anyjokat veszítették el benne; imákat rebegő ajkakkal kisérték koporsóját a város vérrel szerzett haza biztosításának útját világítsa meg. Isten keze felemelkedik s itt e helyen — Esztergomban, — apostoli vezért ad a nemzetnek : István herceget — krisztusi lélekkel. A hercegből fejedelem, majd koronás király lön, ki éjt-napot munkában tölt, hogy a magyar hona fönnállását biztosítsa s midőn a munkában elfáradva egyetlen fiára akarja ruházni a koronát, megírja a magyar törvénykönyv első fejezetét, a magyar történelem első lapját, a nemzet evangéliumát : De institutione, ad Emericum ducem. »Mindenek előtt parancsolom, javaslom, tanácslom, kedves fiam! ha koronádat tiszteletben akarod tartani, oly gondosan őrizd az apostoli katholikus hitet, hogy példánya légy alattvalóidnak, s az egyháziak méltán keresztény férfiúnak nevezhessenek. Kik hamis tanokat követnek, vagy hitüket nem érvényesitik és nem ékesítik jó cselekedetekkel, sem itt nem kormányozhatnak becsülettel, sem az örök élet kormányát nem nyerik el.« Mig képzeletem igy a múlton mereng, lelkem felvidul a magyar kereszténység ezen ös városában, hol szent István székesegyházán először villant fel a kereszt. Fénye bevilágította a tájat, békét, dicsőséget hirdetett, megdobbantotta a nemzet szivét s a hömpölygő Duna vitte dobbanását Kárpátoktól Kárpátokig. Hitet, honszerelmet merítünk e helyen, hol a hallgatag rög, a viharedzte bástya, a komoly ünnepi székesegyház, a susogó szellő, mormoló Duna mind-mind szent István királyról regél, ki Istent, Hazát adott nekünk. Igaz lelket, krisztusi lelket szivünk magunkba — mi — e kornak mostoha gyermekei. Mostoha, mert e kor az istennélküliséget s a nyomában járó internationalismust tűzte fel vezérlő csillagul. Ismét visszatért a bálványimádáshoz, csak hogy most nem Hadúr oltára füstölög, hanem az anyagiasság, aranyborjú végzi nemzetsorvasztó munkáját. Erejének duzzadó izmait a mulatozások, az ürességek, a koldusabbnál koldusabb élvezetekbe fojtja el. Hátat fordit mindannak, a mi apáitól szent örökség gyanánt szállt reá. Hazám ! összecsaptak fölötted a szenvedély hullámai, mely, mint egy második vízözön, elsepréssel fenyeget. Isten keze ismét felemelkedik ! Pár lelkes ifjú kétségbe esve a nemzet hazafiatlanságán, vallástalanságán, erkölcstelenségén 1888. jan. 28-án feltűzte az eszmék-eszméjét, a szeretet, világosság szent jelvényét, a krisztusi keresztet a »Szent Imre-Egylet« homlokára. Feltűzte, mert tudta, hogy a kereszténység által lett Magyarország oly állammá, mely a századok viharával dacolt és a kereszténység által fogja magát továbbra is fentartani. Tudta, hogy az Istenben való hit, a Megváltó példája és tanítása, az önmegtagadás, a szeretet törvénye, a tiszta erkölcs tesznek csak képessé lelkesedéssel, szeretettel csüngni a haza szabadságán, szegényei, kik nélkülözni fognak egy irgalmas szivet; néma ajkakkal, szomorodott szívvel állottak sírja körül a szülök, akik neki gyermekeik vallás-erkölcsös, hazafias nevelését köszönhették Nem volt rózsás az élete. Sok tövis közt kellett gázolnia az élet rögös útjain. És Ő küzdött. Küzdött folytonosan és nem csüggedve. Tudta, hogy célt kell érnie. Egész életét a leánynevelésnek áldozta föl. A lévai leányiskolákat: az elemi és polgári iskolát magas színvonalra emelte. Ahol jó példával kellett elüljárni: ott ö volt az első. Az Ur Isten a rendesen kevésbbé bizalmat keltő elöljáróságra hivta őt. Fönöknövé lett. S ennek dacára alattvalói: a kedves testvérek valódi testvérükként, növendékei pedig a rajongásig szerették. Ilyen volt az élete. Még május 17-én este 7 órakor a májusi litánián volt. Egész nap sürgött-forgott, jött-ment, intézkedéseket tett, alig volt egy nyugodt perce, mert a pápai ünnepség előkészületeit rendezte. És 3 / 4 8-kor már kilehelte szép lelkét s megjelent az örök Biró előtt, hogy számot adjon sáfárkodásáról. Szívszélhűdés érte. 3 / 4 9-kor megszólalt a lélekharang, hogy tudtul adja a híveknek csendes kimúlását. A szokatlan időben tör-
