ESZTERGOM VII. évfolyam 1902

1902-09-28 / 40. szám

VII. évfolyam. Esztergom, 1902. szeptember 28. 40. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor. Félévre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Jól dolgozunk. Esztergom, szeptember 27. (Dr. P.) Sándor Pál, ki vérénél, szivénél, hagyományainál és foglalkozásánál fogva annyira van a nép panaszai, fohászai és sóhajaitól, mint Makó Jeruzsálemtől, illetőleg Jeruzsálem Makótól, beállt Magyarország közéletébe fonográfnak, magába vette a nép bánatát, fohászát, nyögését s most Sopronban kiharsogtatta világgá, hogy mi kell, mi nem kell a népnek, mi fáj, mi nem fáj neki. A szatócsoknak, azoknak a hírhedt, falusi szatócsoknak, — kiknek brancsából kerülnek ki a falukat fölszivó piócák, — azoknak a batyuval bejövő s százezrekkel kibujdosó, »földhöz tapadU értsd 500—5000 holdhoz tapadt, szerény uj földbirtokosoknak, •— annak az élelmes boltos, kocsmáros, szatócs-céhnek, mely népünk élhetetlenségének s volt kormányaink ostobaságainak okmányát nyulbörön kiállítva örökíti meg a világtörténelemben : ezeknek protektora, Sándor Pál, birt annyi bátorsággal, hogy kimondja, hogy mi kell, mi nem* kell a népnek. Ily jött-ment, 50 krajcáros hazafi, kinek minden porcikája idegen, kinek a néphez nincs más viszonya, mint éppen az, hogy a gyorsvonat első osztályából végig néz a rongyos magyarországi falukon s mikor már megunta az unalmas képet, illatos, kék füstfellegeket fuj a kupé ablakára; ez a firma ad tanítást gróf Károlyi Sándornak s kitessékeli öt a liberális, népkedvelő népképviselők társaságából. Károlyi grót pedig alighanem erre is azt fogja mondani: az elérhető nagyobb jóért itt maradok; tán csak nem dobnak ki; s ott AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Halálvágy. Ha szent törvényeket nem sért a vágyam, Én ugy szeretném a kora haíált! Takarjon el a sir, sohse lássam, Hogy égi álmom mind a porba szállt . . . Virágtalan tavasza életemnek A gyümölcstelen nyártól ugy remeg, Magányos őszi rózsaként merengek A hervadó, kopár világ felett. A sir, a sir, mit álmaim kivannak, Lezárja a panasz bús ajkait. Kicsinyke halma pajzsa a sugárnak: Hazug a fénye, csak vakit, vakít . . . Mosolyba fürdik itt ezernyi ember, S zokogva járom én a zord utat; Az én reményem ébredezni sem mer: Síromba hí a sötét öntudat. Örök bírája földi tetteinknek, Jutalmadat esengik a bajok; Vidám remények felém nem intenek, Több kin alatt pedig leroskadok. Panasz az ajkam, és az embereknek A céda, durva tréfa kellene, Fogyóban vannak, kik panaszt szeretnek . . . Hideg világi Nem illem én bele. Laptulajdonos és kiadó : Dr. PROHlSZKA OTTOKÁR. marad s zsebre vágja Sándor Pál ur kellemkedéseit. Az ellentéteknek e nagy huzavonájában a népnek különféle érdekei kerülnek szóba, melyeket a kereskedők az arisztokratáknak, az arisztokraták a kereskedőknek hánynak szemükre s melyeket végleg rendezni csak ugy sikerül majd, ha a népnek pénze is, földje is lesz elég. A népnek nem egy, hanem sok panasza, mert nem egy, hanem sok, söt töméntelen sok baja van. Panasza az, hogy nincs földje; de még nagyobb panasza az, hogy a mi földje van, az is elúszik, s ami el nem úszik, azon is másnak, az uzsorának, robotol. Sok helyen nincs földje ; óraszámra utazik az ember latifundiumok közt; ezekből gondolom, itt is, ott is egy-két ezer holdat lehetne a népnek számára kihasítani, mert különben nem fejlődhetik. De mit használ az is, ami van, ha abból is kistájgerolják, s ha élhetetlensége s müveletlensége vagy primitiv gazdálkodása révén elmarad s adósságokba öli keserves keresetét. A pénzuzsora már csak nem titok Magyarországon? S az sem titok, hogy egyikmásik falusi szatócs az egész falut zsebében tartja, vagy dobra vereti ! E végzetes romlás ellen vannak a szövetkezetek, s hogy valóban beütnek, azt a lárma mutatja, melyet a Sándor Pál-féle érdekszövetkezet az ország különböző pontjain időnként csap! A nép ne legyen senki kedvéért, hanem önmagáért s felsőbb rendeltetéseért a világon. Ne legyen a világon az agráriusoknak, de még kevésbé az uzsorásoknak kedvéért! Az agráriusok kedvéért nem lesz, ha tisztességes napszáma lesz; az uzsorásoknak Valahol ott a kis Kapós folyónál Van egy falu, akácos dombtetőn; A rét, a kert, a ház ma is csak ott áll, Hol a fű is reám vár könnyezőn, Házunkban egykor én valék az élet, S ma otthon is a könnyem omlana . . . A tiszta, játszi kedv be semmivé lett! S búsítani csak nem megyek haza?l Halljak meg én vad idegenben távol, Apám, anyám se tudja, merre, hol; Egy kéz se legyen, mely virágot ápol A sir felett, a melyben csend honol. Madárka is csak sirni tudjon ottan, S halkan zokogni csak a fuvalom, Hol megpihen feledve, elhagyottan: Az elnémult, az árva fájdalom . . . Szepessy László. Bácsi uram foga. Mindig a lajbi zsebében hordta s mutogatta fünek-fának. Derék fog is volt az. Valóságos agyar. Csupán csak öt ága volt és ahány ág, az annyifelé állott. Mesterség lehetett kihúzni a helyéről valamikor. No az volt. Különben hát Bácsi uramról van szó, hogy szómmal ne vétsek, mert az ö álkapcájában volt egykor ez a remek agyar, melyet most a lajbi zsebében hord. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. kedvéért nem lesz, ha saját földjén a kereset az övé s nem az uzsorásé lesz. De az uzsora olyan, hogy akár van földje a népnek, akár nincs, akár van keresete, akár nincs, befészkeli magát s visz, rabol, amit ér s ez ellen vannak a szövetkezetek. Mit használna a népnek föld, mit a kereset, ha azt az uzsora elszedi? Adjatok földet a népnek, — kiáltják az idegenek, — adjatok neki keresetet! Ne robotoljon nektek a nép, nem a ti kedvetekért van a világon! Helyes; ez szép beszéd, de hogy foganatos legyen, ne csak ezt hangoztassátok, hanem tegyétek hozzá: hogy pedig a mi van föld, az el ne uszszék s a földhöz földet, ha jut, szerezni lehessen, — továbbá, hogy a kereset, melyet az agráriusokon kivasaltunk, a Pinkelesz batyujába ne vándoroljon, adjatok földön és kereseten kivül szövetkezeteket, a népnek, melyek megóvják birtokát és szükségben segítik jómagát. Ez szép és egész beszéd; ez már nem is beszéd csupán, hanem tett; népmentö tett! Maradjunk mi meg a tettnél; az üdvözít ! Ne kérdezzük se Itzigtöl se Sándor Páltól, hogy mi keli a népnek; jól tudjuk mi azt. Csak egyben hagyjuk magunkat megerősíteni jajgatásaik által, hogy a szövetkezetek által tényleg tünedezik a pénzhatalom s a közvetítő uzsora uralma. Urak, papok, tanitók, kik a népet szeretitek s a kizsákmányolás ellen véditek, higyjétek el Sándor Pálnak, hogy ti alaposan és sikeresen dolgoztok! Lövegeitek találnak, mert nagy az »aj-vaj« Izraelben. Ti hivatástokat erre senki mástól, mint az intelligenciának vezető szerep Hol s a fajszeretet sugaBacsi uramról azt kell tudni, hogy derék, becsületes magyar ember vala, a fogáról ellenben előre is feltehetünk minden gazemberséget, minden rosszat. Hát kiszolgált ez a fog tisztességgel harminc évet, hanem akkor egyszerre megveszekedett. Először csak azt tette, hogy mikor Bácsi uram valami savanyút evett, elvásuit és megnőtt akkorára, hogy a birtokosa azt hitte, nem fér már a szájába; hanem később olyan cifra fájást cselekedett meg, hogy Bácsi uram közel volt a megbolonduláshoz. Néha mintha hangyák szaladgáltak volna benne, máskor az egész állát hasogatta és a képe megdagadt akkorára, mint egy garasos cipó. És az átkozott fog a foghagymának sem parírozott. Fél tarisznyára valót csak rá rakott Bácsi uram, hanem hiába. Nyilván csak egy orvossága volt már annak: a hideg vas. Konzultált a kovácscsal, hanem az nem vállalkozott a bedagadt fog kihúzására; mit volt mit tenni Bácsi uramnak, befogott és aztán be, Újvárba, a fogorvoshoz. Sietek megmondani, hogy Újvárból is úgy jött haza, ahogy elment. — Hát ott sem akadt embere a fogának, Bácsi uram, — kérdeztem töle, — vagy nem is volt a fogorvosnál ? Az ég, ha nem volna olyan jól megtámasztva, hát bizonyosan leszakad, akkorát káromkodott a fogfájós ember.