ESZTERGOM VII. évfolyam 1902

1902-05-11 / 20. szám

02. május 11. — Klinger Beethoven-je. A »modern« szobrászok egyik legnagyobbja kinálja mostanában a Beethovenre büszke bécsieknek nagy zeneköltöjük szobormüvét, akár csak Zichy Mihály a nemzeti képtárnak az ö » hírhedtté « vált képét. Közadakozásból kellett volna összehozni a 400 ezer koronát s a városnak kellett volna megkezdenie az aláírást 50 ezer koronával. Mivel azonban a bécsi muzeumoknak nincsenek »mellekhelyisegeik«, mint a magyar nemzeti képtárnak, a tanács megtagadta a kivánt összeget. — Klinger müve a »szecesszios« kiállítás középtermében van, körülötte a falakon a szecessziós művészet borzalmas mezítelenségei. Beethoven alakja is nagyobbrészt mezítelen; idomai nélkülözik a férfierőt s a »harmadik nemre« figyelmeztetnek, mintha csak Klinger is ama »szektának« eszméit akarná diadalra segíteni, mely megvetéssel fordul el a nőtől, hogy Nietsche szerint »elég erős legyen a férfi önmaganak«. Rémséges filozófia ; s ennek hódolni látszik Klinger ezen müvében. Minek állítja elénk mezítelenül az egyszerű s vallásos életű, történelmi alakot, Beethovent ? Minek székének támláján a keresztrefeszités torz képe ? Mire való sz. Jánosnak harca az asszonynyal, Évával, kit el akar távolítani a kereszttől ? Résen kell lennünk ! A szecesszió szakítás ! Szakit a szeméremmel, szakit az igazi szépséggel, szakit a természettel s a természetes erkölcscsel s Wollzogen eszméinek szolgál. Eszméje: das dritte Geschlecht! Borzasztó szecesszió dúlja föl most az erkölcsi elveket s őrli meg az erkölcsi érzéket ! a képírás és szobrászat szecessziója csak plakátja az erkölcsi szecessziónak! Berlinben lapja van, Hamburgban kaszinói s Jaj a mi társadalmunknak, ha ezen szakító árnak sodrába kerül; Klinger-féle szobrok és képek árulják el a kor méhében rejlő és ijesztő korhadást. Csak a megvesztegetett zsidó lapok dühöngtek a községtanács bizottságának kemény verdiktje fölött, Bécsnek keresztény szellemű többsége azonban csak örülhet annak, hogy ezen »művészeti« áramlatnak szolgálatot nem tett. Az uj miniszter. Az uj kereskedelmi miniszternek nem lehet panasza még politikai ellenfeleivel szemben se. Hiszen minden oldalról túlon-túl sok bizalmat előlegeztek neki. A politikiai udvariasság Láng miniszterrel szemben tetőpontját érte el. Még Szélinek se vetették szemére, hogy nem a volt szük pályáján és felzúg a tapsvihar, cseng az alamizsnapénz, halálos verejtékének, ügyességének jói kiérdemelt jutalma. Hála az égnek, aránylag kevés e szerencsétlen emberek száma. Általában jobban szere- I tik a szilárd talajt, mint az ingó-bingó kötelet, melyet az üres levegő támogat. Rossz mesterségnek is bizonyult most mig egyrészt veszélyezteti az élet féltett kincsét, másrészt nagy nézőközönséget sem tud toborozni, hát izgat és — szánalomra késztet, ha tapsolnak is a végén. A taps és örömrivalgás inkább az izgalom megszűntéből ered és annak szól inkább, mint az ügyességnek. Sajnos, hogy a társadalmi és még inkább a politikai életben sokkal nagyobb a percentje az oly embereknek, kik a kötéltáncos szánalmas mesterségére adják magukat. Kiknek egyéb gondjuk nincsen, mint ügyesen megtalálni azt a mesgyét, a mely a két ellenséges tábor között elvonul, hogy azon haladva, mindkét féltől tiszteletben tartassanak, nem mint félelmetes ellenfelek, hanem mint az elv nélküli pacifikáció fáklyavivöi. Mint a kötéltáncos, ugy ők is majd jobbra hajlonganak, majd balra bólintgatnak, hogy le ne dőljenek a » pártonkívüli« népszerűség csábító magaslatáról. Vannak elveik, de azokat burokban hordják magukkal és ha ezekből el is árulnak néha egyet, melynek hallatára balról lelkes éljen — s taps-vihar zug fel, sietnek hamar átkacsintgatni a jobb oldalra — tehetik, hisz a mesgyén állanak ! — hogy azokat is megnyugtassák. Szeretik, ha a szó legnemesebb érteinemzeti pártiak közöl választott minisztert Horánszky utódjául. Nem pedig azért, mert Láng mint politikus, elég színtelen egyén. Nem tette ki magát túlságosan az »egyseges« szabadelvűpárt egyik frakciója mellett sem. Semlegességét mindig elég ügyesen meg tudta őrizni. Az elmélet s nem a gyakorlat, tehát nem is a politika emberét látja benne mindenki, azért nem keltett kinevezése egyik oldalon sem túlságos lelkesedést, sem különös ellenszenvet. Az »egyseges« szabadelvű-párt ilyen egyént üdvözölhetettalegnagyobb egyöntetűséggel, vagy ha úgy tetszik a legegyhangúbb közömbösséggel. Széli ennyiben jó sakkhúzást csinált. Saját helyzetét nem tette nehezebbé. Senkinek nincs oka haragudni, de egyik se beszélhet diadalról. Széli ismét talált egy formulát, melylyel a válságosnak látszó helyzetből kimenekült. Elejtett minden aktiv politikust, s kiemelt az elfeledés homályából egy embert, ki iránt részvéttel viseltettek nagybányai bukása miatt. Kathedrális bölcseségét még senki sem vonhatta kétségbe, közgazdasági kérdésekkel is foglalkozott, sőt egész a küszöbön levő kiegyezési kérdésben is tekintélynek akarta magát elismertetni kvótatanulmányával. Láng a statisztikát is jól ismeri. Mi kell tehát több ennél ? Ki meri állítani, hogy az ily egyénből nem lesz jó kereskedelmi miniszter ? Csakhogy a dolog nem eddig van. Az országnak nem szürke emberre volt szüksége. A nemzeti érdek nem azt kívánta, hogy olyan ember kerüljön a manap legfontosabb tárca élére, ki politikailag nagyon is közömbös egyén, kinek kinevezésén a veszekedésre hajlandó, különben egységesnek csúfolt szabadelvű-párt mindegyik árnyalata többé-kevésbbé megnyugszik. Széli nem azért föminisztere az országnak, hogy a szabadelvű-párt kedvét keresse, s ügyes taktikával pozícióját nehezítse. Szélinek a miniszteri tárca betöltésénél nem a szabadelvű-párt, hanem az ország érdekeit kellett volna szem előtt tartania. Ezt pedig éppen nem tette meg. Láng Lajos kinevezése az ország érdekeit tekintve a legszerencsétlenebb választás volt. Széli lelkiismerete ugyancsak szundikált. Mert Láng Lajos volt az, ki kvóta-tanulmányaival az osztrákok igazságtalan törekvéseit szentesíteni látszott. Nekik Láng kinevezése csak olaj a tűzre. A megboldogult Horánszky valóságos mumus volt Lánggal szemben az osztrákok szemében. Hiszen Horánszky volt az, aki Láng kvóta-emelő kísérletét a maga kvóta-tanulmányaival tönkresilányitotta. S ime most Horánszky örökét Láng kapja meg. Képzelhetö-e ennél csattanósabb arculcsapás ? Lehet-e ennél nagyobb politikai hibát elkövetni. Bizony, ha az ország érdekeit tekintjük, s nem a szabadelvű-párt belügyeit, Láng kinevezését nemcsak nem lehet bizalommal fogadni, de egyenesen ki kell mondani, hogy Széli itt kellő lelkiismeretesség nélkül járt el. Elfeledte mesterének elvét: a haza minden előtt. Egy ember, ki magát a nyilvánosság, előtt mében vett jog, törvény és igazság harcosainak tekintetnek, de szívesen veszik a másik részről jövő elismerést is. Középen állva, mindkét féllel kezet szorítanak, mint a Deákemlék talapzatán I látható béke angyala. Érzik mindkét félnek érverését s azért ragad is rájuk valami mindkettőnek érzelem- és gondolat-világából. S e két világ — találkozik lelkükben s egybeolvad ottan. Soha patikárius furcsább vegyüléket nem kotyvasztott még össze tégelyében ! De ez őket nem zavarja. Beérik azzal, hogy megsüvegelik őket mindkét táborban. Hisz ezt akarták éppen ! Hej! pedig megmondotta már csaknem két ezredév előtt Krisztus, hogy senkisem szolgálhat két urnák, hogy semmi köze a sötétségnek a világossághoz. Ily emberek meg akarják hazudtolni az örök igazságot! Igazaknak akarnak látszani, bár — ha másként nem, legalább halgatagságukkal pártolják az igazságtalanságot. Jogszeretöknek akarnak látszani, bár szemet hunynak a jogtiprások előtt! Az egyház hü fiainak, bár dicséretét zengik egynémely három pontos testvérnek. Békeközvetitöknek, bár maguk vetik el az egyenetlenség magvait. Krisztus bátor harcosainak vallják magukat, de azért sokszor gyújtanak gyertyát az ördögnek is. Miben bírja e szánalomra méltó jelenség magyarázatát ? A jellem gyengeségében. Nem olyan az bennük, mint az acél, vagy az élesre csiszolt gyémánt, hanem olyan, mint az állatvilág puhányai, már megkötötte, ki az ország érdekeivel össze nem férő állást foglalt el a legfontosabb ügyben, a kiegyezési kérdésben, mikép lesz kész megvédeni a nemzet érdekeit ? Vagy önmagát kell desavuálnia, a mi semmi esetre sem fog használni tekintélyének, vagy az ország érdekeit kell feladnia. Láng előtt csak ez a választás van. Az országnak pedig egy erős kezű, a gazdasági viszonyainkat jól ismerő, az ország érdekeit igazán szivén viselő emberre lett volna szüksége. Az uj kereskedelmi miniszter alkotmányos felfogásának korrektségétől és az ország erőforrását okosan mérlegelő gondolkozásától várták az igazságtalan kiegyezés elhárítását. S megtaláljuk-e azt Láng Lajosban? Alkotmányos felfogását nem vonjuk kétségbe. De hogy az ország erőforrásait nem jól itéli meg, azt elődje Horánszky fényesen beigazolta. Valóban nehéz elhinni, hogy Széli mindezt nem tudta volna. Alig gondolható, hogy Széli Lángban oly titáni férfiút látna, kire a kiegyezés herkulesi munkáját nyugodt lélekkel helyezheti. Széli csak oly jól tudhatta, hogy Láng, ha még olyan tudós volna is, ha mindig oly engedelmes lesz is a »nagymester«-rel szemben, a mai viszonyok között a kiegyezés előtt nem való kereskedelmi miniszternek, Oda át folyton reánk licitálnak, s ime most olyan embert küld az ország saját érdekei megvédésére, ki maga is felfelé licitált ? Szélinek mindezt lelkiismeretesen kellett volna megfontolnia, s inkább kevésbbé szakembert, de erösebb, okosabb meggyőződésű hazafit kellett volna választania. Hiszen talán annyira szegények még nem vagyunk, Láng Lajosok többen is vannak, olyanok is, kik még nincsenek politikailag kompromittálva. Fenn marad tehát a kérdés, hogy Széli miért választotta mégis Lángot ? Saját helyzetét akarta megerősíteni a szabadelvű-pártban ? Szabad-e ilyen fontos pillanatokban, amilyenek előtt a kiegyezési ügyekben állunk, igy járni el. Összefér-e a nagy hazafisággal, a politikában is már végre-valahára hangoztatni kezdett erkölcsi felelősséggel ? Szélitől több hazafiságot, nagyobb lelkiismeretességet várt az ország. De bebizonyult itt, hogy a párt-politika, s az egyéni indokok irányítják még mindig a politikát, nem pedig a nemzeti érdek, a közjónak az egyéninél nagyobbra becsülése. Láng kinevezésében tehát épen nincs okunk megnyugodni, a nagy bizalmat neki nem kötelességünk előlegezni. A politikában pedig nagyobb lelkiismeretességet és több hazafiságot követelünk a miniszterek kinevezésénél első sorban. A miniszter alkotmányunk értelmében is felelős tetteiért, és pedig felelős a nemzetnek. A kinevezés felelősségét se hagyjuk elhomályosodni. A föminiszter felelős érte, hogy az új miniszteri kinevezésnél a nemzet érdekét kereste-e ? A nemzet ezt kérdi Széli Kálmántól, a feleletet tőle, illetve az uj miniszter tetteitől várjuk. Tárl. melyekneknek nincsenek gerinccsontjuk s igy nem is törhetik el soha. Az erős jellemű ember lelkének teljes erejével és lelkesedésével csüng elvein, melyek abban tanulmányai és tapasztalatai folytán leszürődtek. A gyenge jellemű ellenben nem is engedi e leszürödési és tisztulási folyamatot lelkében végbemenni, hanem beéri a zavarossal, melyből szükség esetén fehéret meg feketét is lehet kihalászni. Amabban acélakarat van, mely az elv szolgálatában kész mindent feláldozni. Ebben ellenben csak velleitások lézengenek, melyek az első áldozatra Rückconcentrirungot vezényelnek. S mig az utóbbi mindkét táborban népszerűségnek akar örvendeni, addig az előbbi beéri azzal, hogy szeretettel lelkesednek érte elvbarátai, kiknek örömkiáltásai jól áthallatszanak a másik táborba is és ott — tiszteletteljes félelmet keltenek a szivekben, miként valamikor a frigyszekrényt diadallal körülvivö választott nép örömkiáltásai a filiszteusok táborában. Nem számit elismerésre, csak a saját táborában. Elég jutalom neki ezek lelkes szeretete, tisztelete s ragaszkodása. Előre el van készülve amazok gáncsaira, sőt fél olyan elvet vallani-, mely szájuk izének megfelel, mert a mi a sötétségnek tetszik, nem lehet az a világosságból való ! Sok kötéltáncos szegte már nyakát. A társadalmi és politikai kötéltáncosok az életnél is többet vesztenek: az igazak becsülését. Ennél többet ugy sem veszíthet el ember ! D. D.