ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-03-31 / 14. szám

VI. évfolyam. Esztergom, 1901. március 31. 14. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor. Félévre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Laptulajdonos és kiadó : Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. Az egyetem keresztje. Esztergom, március 30. (—a.) Másfél század előtt még zavartalan nyugalommal ragyogott a főiskolán és fényét, szellemét árasztotta annak minden működésére. De midőn az európai pogány irány hazánkba is elhatott, midőn II. József megkezdte a modern vallásüldözéseket,- a kereszt tisztelete is hanyatlani kezdett; ezen közöny tette azután lehetővé, hogy annyira háttérbe szorították, annyira megsemmisítették a tekintélyét, hogy végre nyilvános gúny tárgya lett és szégyennek tartották a tisztelését. De a kereszt megvetésével bekövetkezett a pogányság a tudományban és azután az életben. A professzor urak kicsinylő lenézéssel beszéltek az Istenről, vallásról, dühös gúnynyal mindarról, mi az ember nemes, halhatatlan tulajdonsága. Állat lett az ember a tudomány csarnokaiban és állat az életben. És egy nemzedék megérése elég volt arra, hogy ezt a felfogást a végsőig kifejtse. Minden elmélet igazságának próbaköve az élet. A kereszt nélküli egyetem nevelt olyan értelmiséget, melynek helyzete az életben egyszerűen borzasztó. Az ifjúkor pogány »tombolasai« után elkövetkezett a komolyságra kényszerítő férfikor, a midőn a megélhetés kérdése áll elé. És látta az a férfi, hogy az élet kimondhatlanul sivár. A családalapítás frivol lélekkel pokoli boszankodások forrása ; a kenyérkereset olyan undorító küzdelem, melyben az ember megutálja önmagát. A társadalmi érintkezés hazugságon alapul és alattomossággal folytatódik. A közélet küzdtere nem más, mint éhes farkasok társasága. Az előre törekvő méltányosságot, igazságot nem talál és az aljas jellemek aratják a sikert. A Darwin-féle »létért való küzdelem« theoriája kimondhatlanul utálatosnak bizonyult az életben. Ezek a keserű gyümölcsök kigyógyítani kezdték az elméket. Mert végre is az emberi természetet teljesen megrontani nem lehet. Lényünk nemesebb része halhatatlan és igy azt megfojtani nem lehet. Sem tudós professzorok hamis elméletekkel, sem a szabadkömives berendezések és irányitások erőszakos eszközeikkel nem birják kiölni azt, mit az Isten örökkévalónak teremtett. Vágyakozunk az igazság, jóság eszményei után, vannak nemes föllendülései a léleknek, lelkesítő gondolatai a szívnek, melyek kielégítés után vágyódnak. A magyar keresztény ifjúság örök dicsősége lesz a mostani küzdelem. Az látszik ebből, hogy nem sötétedett el a szeme, nem fásult el a szive, hanem fölismerte a vészes »levegöt«, melyben él. Ez a pogány levegő korhadt, kiaszott nemzedéket nevel, mely csak a rabszolgaságra alkalmas, melyet meglehet vásárolni, mint az állatot. Hová lett a magyar daliás önérzet ? hová lett a szabadság szeretete, a nemes függetlenség utáni lelkesedés ? Elpusztult abban a »levegő»-ben, hol a pénz az egyedüli éltető elem. Eldobták a feszületet és — mert Istennek lenni kell — helyette imádják az arany borjút. A pénz olyan bálvány, melynek oltára a szegény halandó mindenét áldozza : becsületét, önérzetét, szerelmét, nyugalmát, mig végre viszonzásul kap — nyomorult öntudatot. Mi van eladó ? — ez a kérdés áll az ember elé. És ha semmit sem tud telelni, úgy megvetéssel félrelökik. Ezt az undok levegöt akarja a keresztény ifjúság megtisztítani. Minden romlatlan sziv AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Böjtben. Az élettenger piszkos hullámiban Remegve, küzdve, vergődik a lelkem; Sötét az ég, s fénylő villámiban Csak Téged látlak: Jézus a kereszten. Téged látlak, bűnös lelkek üdve, Fölfeszítve kinos keresztfára; Szent testedből, harmatként a földre Hull le véred, az a szent, a drága . . . Az ember volt az, ki Téged eladott, Szent fejedre ö tett töviskoronát; Az ember volt az, ki téged megostorozott . . . Emberért vívtál kinos haláltusát. Mindent az emberért . . . s vájjon cserébe Mit adott az ember, óh Jézus, Neked ? Kigúnyol, meggyaláz, s hitvány szivébe' Bűnei árjával támad Ellened. S óh, Ki mégis úgy szereted az embert, Üdvözítő Jézus, Hozzád sír a lélek: Adj a küzködönek hitet, szerelmet . . . Küldj mentö-csolnakot, hogy elérjen Téged. Bohón E. A szentek sarjaihoz. — A kereszt az egyetemen. — Gyúladni látom szunnyadozók szivét! Hallok dobogni porladozó kebelt! Tán Isten ujja tüz szivárványt Hunnia búbaborult egére ! Ifjú kezekben tündököl őseik Sértetlen őrzött, drága örök jele ; El a kereszt, mely szent elődök Hamvadozó porait takarja! Nem törte azt meg durva tatár, török, S gyász századokban száz dühödő vihar; Nem verte azt a föld porába, Fönragyog a koronának ormán ! Nem zúzhatá el vad kebelü fiak Ádáz, agyargó, gyilkos erőszaka; A Gellértek dicsőn kiomló Vére fölött hasadott a hajnal. Nem törte szét a széthasadott szivek Roskadt világon átrobogó dühe; A szívszakasztó nagy tusáknak Átka között szakadatlan állott. Mert él az Isten, gondviselő keze, Szent jobbja tartja förgetegek között; Az plántálá honunk virányán, Emberi kéz soha meg nem dönti. S hajh ! undok ármány mostoha fajzata Forralja mégis terveit ellene; A szent oltár kövét kibontja, És leborulva magát imádja ! De tudd meg ember! por, hamu, semmi vagy; Mindenható kar sújtja le gögödet, A földet rázza s mennydörögve Porba teriti törölt hatalmad ! Meglátjuk-e a nagy diadal-napot, S szentebb veröfényt Hunnia szép egén ? Hajnallik-e jobb kor hazánkra, S ünnep az elnyomorult világra ? Várok, reméllek, nem remeg a szivem, Fényes dicsőség százada virrada; A szent keresztnek szent hatalma Tündököl, életet áldva éltet! Csak fölfelé hát, szikraszivü sasok ! Hol napsugár kél, arra röpüljetek ! Napnyugtáig hajnalperemtöl Tágas az ég suhogó szárnyaknak! Mig égbe törnek lelkes ifjaink, Elődeinknek nem vesz el öshona: Mig Isten élő lelke éltet, S gondviselő keze van szivünkön ! N. L.