ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-10-20 / 43. szám

VI. évfolyam. Esztergom, 1901. október 20. 43. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor. Félévre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Laptulajdonos és kiadó : Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. „Másodrangú" honpolgárok. Esztergom, október 19. (Dr. R.) Miként az elzárt vadgalambok, ha ketrecüket megnyitjuk, szerteszét repülnek a szélrózsa minden irányában, mert drágább nekik a szabadság, mint a társaság; úgy a kormány borzasztó s elkeseritö nyomásától némileg fölszabadult népakarat is többféle irányt vett a jelen választásoknál. Nemzetiségi eszmék tűntek fel s ezek irányában is haladt a nép, s adott a magyar parlamentnek néhány nemzetiségi képviselőt. Legtöbbjével küzdött és nehéz harcban állott a néppárt, de mindez nem volt elég arra, hogy ne a néppárt subájában keressék a nemzetiségi képviselőket. Hol nyilt kifakadással, hol meg kedves célzásokban támadnak a néppárt ellen; megszerkesztik bűnei lajstromát s ebben főbenjáró vétek gyanánt rójják föl neki a nemzetiségi öntudatnak fölkeltését. Fölrázta a nemzetiségeket, kik immár egyenragúaknak kezdik magukat érezni a magyarral. Valóban nagy bölcseségre valló, remek támadás! Kiváló politikai okosság ezek szerint a nemzetiségeket másodrangú honpolgároknak tekinteni. Mintha nem a szolga akarná magát fölküzdeni s nem az alsóbb rangúak küzködnének, hogy följebb kerüljenek. Ha a nemzetiségek nincsenek is oly nyomásnak alávetve, mint Európa más országaiban, például Német- és Oroszországban, ha nem ugyan zsarnoki, de mégis szelid szolgaságban akarjuk őket lekötni, ezzel a szereppel be nem érik. A fejlődő és szükségképen erősbülő nemzeti öntudat és műveltség nem tűr meg semmiféle alárendeltséget, minden népben megmozgatja az őserőt, s fölkiáltja: se rabok, se szolgák tovább nem leszünk! A nemzeti öntudatot fejleszti a kor és ennek eszméi, s a küzdelem célja az egyenjogositás. A mai társadalmat az u. n. negyedik rend emelgeti ki sarkaiból és készíti elö a szociális forradalmat. Rabszolgák és elnyomott néposztályok voltak mindig, kik a létező alakulásokat szerencsével, vagy sikertelenül fölrobbantani törekedtek, s a másodrangúaknak tekintett honpolgárok szivében nő az elkeseredés és gyűlölet az elsörangúak ellen. A nemzetiségek leszorítása a jogi térről szítja közöttük az elkeseredést nemcsak a hatalom könyörtelen birtokosai, hanem a szenvedély elvakultsága miatt sokszor a magyar állam-eszme ellen is. Ha tehát a néppártnak sikerült a nyomás okozta elkeseredést lehűteni, ha sikerült a nemzetiségek jogos igényeinek megfelelő irányt szabni, ha elérte, hogy egyenrangúaknak érzik magukat, akkor valóban hervadhatlan érdemeket szerzett az egységes Magyarország körül. Ha a néppárt érte el azt, hogy a nemzetiségek érzik a jogrendnek védelmét és a törvénynek egyformán osztó igazságát, ha nem látnak többé különbséget közöttük és más honpolgárok között sem a terhek viselésénél, sem a jogok élvezetében, s mindezt a változást a néppárt segítette elö és terelte medrébe, akkor az egységes magyar állam megszilárdulása e párt kemény munkájának köszönhető. Ellenfeleink bizonyára nem akartak ily dicséretet pazarolni reánk, midön a néppártot a nemzetiségek egyenjogositásának bűnében elmarasztalták. A néppárt megfelel nevének; nem ismer első- és másodrangú honpolgárokat, hanem csak magyar honpolgárokat. A néppárt eszménye : egy, egyenlő, elsőrangú, öntudatos nép és egységes magyar állam! De hiszen nem itt van a hiba. A nemzetiségi képviselőket vallási gondolatok hozták be hozzánk. Soha annyira előtérbe nem lépett a vallás, mint a jelen választásoknál. A liberalizmus a hitetlenség vallásának hódolt, s győzelmét a »romlott« és lazult erkölcsű intelligencia erőszakolta ki a nép fölött. Az »értelmiségei küzdött mellette, kinek a kereszténység kemény nyűg és érthetetlen fönség, s ki elég felületes és elfogult arra, hogy szólamokért lelkesüljön, melyeknek valóságát hiába keressük a magyar közéletben. A Kossuth-párt a kálvinizmus jeligéje alatt indult a harcba és Eötvös nyiltan kimondotta, hogy református embernek nem lehet katholikusra szavaznia, a kálvinizmus buktatta meg Polónyit s kálomista szenvedély küzdött mindenütt a néppárt ellenében. A közjogi gondolat háttérbe szorult most e pártnak választási küzdelmében s csak akkor került fölszinre és zászlóra, mikor »együgyü« katholikusokat kellett fogdosni a néppárt ellen. Ilyenkor kifogyott a »

furor calvinisticus« erőforrása és a Kossuth-névnek, Kossuth-nótának, a 48-nak, no meg »apáink vérének« kellett álom-italul szolgálnia. A nemzetiségi képviselőket pedig a lutheránusok és szerbek hozták be a parlamentbe. Szenic, Verbó és AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Eszme-töredékek. i. Szent imára font kezekkel Kérdem, merre nyilt az út? Melyen éltünk végpihentén A halandó égbe jut. És az észnek pisló mécse Fényveszitett csillagul Áll felettem, mig a vésznek Felzajongó árja dúl. Szent igédet — mely Fiadnak Ajkiról lehangozott, Isten, aki hon követte, Hozzád bizton eljutott. II. Istenem ! kegyed határa Véghetetlen, mint magad, Meg ne vesd forró imámat, Mely szivemből fölszakad. A miért hozzád könyörgök, Kétszer annyi fájdalom, A bűnökkel halmozottnak Büntetésed — irgalom. Gyászkereszted szenvedésén Hagyj osztozni, Istenem ! Igy szivem szenyjét lemosva Üdvöm én elnyerhetem. III. Nincs teremtmény, mely betöltné Bús szivemnek vágyait, öntsd ki rám, siránkozóra, Szent malasztod árjait. Nyitva vár szivem, ne késsél, Téged óhajt, Istenem ! Mert tebenned innen és túl Üdvöm teljét föllelem. IV. Nézd a rózsát, bús homálynak Árnya födvén kellemét, Mily szegény szüz illatárban, Mint hullatja levelét. Szivemet ha nem deriti Föl malasztod, Istenem! Benne a dicső erények Diszvirága nem terem. V. Égbe Golgotán keresztül Van jelölve út nekünk; Golgotán, hol kínhalált tűrt Üdvözitö Istenünk. Boldog az, ki szenvedésben Békén tűrni megtanult, Annak éden dús viránya A halálban fölvirult. Sujánszky Antal. Cigánybecsület. »Húzd rá cigány, a ki lölke van az apádnak ! Húzd, hogy a szivem megrepedjen! No, mit bámulsz? Huzd, hogy a hóhér kössön fojtó gombot a nyakadra! ...» rivalt Sági Pista a szegény Petire, ki ijedten vitézkedett a hatalmas legény elöl az ajtó felé. »Hat isen huzsnám én, Sági uram, csák mongyá meg, mit huzszsak. Belesirom á lelkemet is ebbe á seginy sersámba !« »Az én nótámat, azt a fájdalmasat, tudod, a mit a múltkor játszottál. Azt huzd el a síromon is, ha elbúcsúztam ettől a kutya világtól!« A cigány kotorászott egy kissé az agyvelejében, aztán rázendített a deli legény nótájára. Sági Pista hallgatta, hallgatta; majd oda ment a cigányhoz, össze-vissza csókolta a kormos képét s a füléhez tartatta vele hegedűjét; aztán rágyújtott gyönyörű, mély bariton hangján arra a fájó nótára, melynek bánatos dallama annyiszor csalt már könyet a szemébe. Búsan, keseredett szívvel zengte, hogy a lelke is sirt bele: »Jaj, de búsan harangoznak Tarjánba, — Elhervadt a legszebb legény babája, Három galamb húzza azt a harangot •, Ugy temetik a negyedik galambot!«