ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-10-20 / 43. szám

Liptó-szent-Miklós megannyi várai a lutheránus tótoknak, kik vallási gyűlöletükbe beledobták sistergő kanóc gyanánt a nemzetiségi gondolatot is s igy győztek több helyen, hol a lutheránizmus túlsúlyban volt. Különben jegyezzük meg, hogy az emiitett kerületek már a kiegyezés után, tehát már a 70-es években is nemzetiségiek voltak s mindig ilyen képviselőt küldtek volna, ha a kormány következetesen el nem nyomja őket. Az elhunyt Matuska is mindig nemzetiségi volt, de liberálisnak mondta magát, mert a liptói lutheránusok anyagi érdekeit igy jobban sikerült elömozditani a kormánynál. Különben a protestantizmus természeténél fogva nemzetiségi; a protestantizmusnak szükségképen nemzetiségi háttere van. Ne hozza föl senki ellenvetésül a nagyszombati esetet. Ott nem az irány és nem a nép nemzetiségi, hanem a megválasztott képviselőnek személyére iparkodtak rásütni a nemzetiségi bélyeget, noha tény, hogy ö néppárti akar lenni és néppárti programmal lépett föl és ennek programm-pontjait magáévá tette. Egyedül a néppárt nem indult harcba vallási jelszóval, hanem a nép jogaiért való önzetlen küzdelemnek jelszavával. Ellenei kihasználták ellene a katholicizmust s igy esett meg, hogy a nagy népcsatában minden tényező ellene fordult, s csak egy hatalom tartott ki mellette : a józan katholikus népnek egy része! A magyar parlamentnek pártjai tehát végül is vallási gondolatok szerint oszolnak meg s beteljesül a nagy Mallinkroodt mondása, hogy minden parlamenti pártnak törekvését végül is vallási gondolatok irányitják. A liberalizmus mögött van az atheizmas s ennek tűzhelyén fölvilágosultság, szabad ipar és kereskedelem, töke és bankok szerepelnek kedves »penates«-ek gyanánt s körülveszik a telivér s vezető liberálisok mind, nehogy elhamvadjon tüze a pozitiv kereszténységnek most támadó, erösebb áramlatával ; a Kossuth-pártot kálomista prédikátorok irányitják, a nemzetiségieket a lutheránizmus tömöríti s a néppárt a sokszor, söt folytonosan támadott katholicizmus jogaiért száll sorompóba. Mind föl vannak fegyverezve dühhel, elfogultsággal, gyanakvással, igazságszeretettel és idealizmussal, — kinek mi jut ezen tényezőkből — s szinte előre,vetik árnyuA boldogtalan legény egész mindenét belelehelte énekébe; hangja oly fájdalmasan csengett, mintha nem is egy, hanem száz ember fájó keserve lett vón' belétemetve. Aztán mikor elvégezte, leborult az asztalra s kezébe temetve fejét, görcsösen zokogott. I. Vidáman mulattak lányok és legények a farsangban Kovács Pali lakodalmán az alsó faluvégén. Kivilágos-kivirradtig roppták a táncot a deli párok, melyet mindvégig Sági Pista vezetett szépséges mátkájával, a Vári Katicával. Az öreg Vári boldog büszkeséggel legeltette szemét a gyönyörű páron. »Igaz ugyan, hogy abba a lakodalomba belerí hatszáz pengőm, de nem sajnálom, csak boldog legyen a lányom!« dörmögte magában s megelégedetten dörzsölte kezét. »Szebb párt még a török császár árgus szeme sem látott. Aztán Pista munkás is, derék, szorgalmas gyerek; szülei elhaltak ugyan, de azért tisztességesen megél a maga emberségéből jobban, mint akárhány ember, a ki kanállal ette a tudományt!« Az öreg bizonyára tovább is mormogott volna még magában, ha e pillanatban egy kis, gyengéd kéz bekötösdit nem játszik a szemével. »Találja ki, ki vagyok!« csintalankodott Katica az öreggel. »Ereszsz na, ebadta kölyke, mert besózom az egész falamiádat! Tégy bolondot a vakapádból!« dühösködött Vári, ki nem is sejtette, hogy leánya fogta be a szemét. Persze, volt kacagás, mikor kisült a tévedés. kat a vallási küzdelmek. Telitve vannak a szivek, tán nemsokára kitörnek a villámok. Tán nem csalódunk, ha azt állítjuk, hogy a jelen országgyűlés vallásháborúknak és vallási küzdelmeknek föltúrt porondjává válik, s nekünk nem lesz több bástyatornyunk, mint a néppárt. — Ne búsulj Dorogh, fogtál Szaezellárit. A dicsőséges doroghi pótválasztás lezajlott; a sötétségnek felhői, melyek a Geta-hegy s a Pilis ormain ültek, szétfoszlottak s fölkelt a doroghi választó-kerületnek s az esztergomi liberális filisztereknek napja: Szaczellári! Ot, öt várták a népek! Az arca ugyan nem a ragyogó napra, hanem Mauthner Ödön magkereskedönek répa-reklámjára emlékeztet, melyen a sanyarú terméseknek répája teljesen Szaczellári ur lelki ábrázatához hasonlít. A hosszú megnyúlt arcon a gondoknak barázdái sötétlenek. A barázdák azt jelentik, hogy hát miről is fog Szaczellári ur a parlamentben beszélni s a keserves áb rázat a doroghi választás költségei fölött nyúlik el szertelenül. — Gondolom, hogy a doroghi választó kerületnek liberális intézői is értik e keserves répa-ábrázatnak megnyúlását; hiszen ök maguk is rángattak rajta majd ebben, majd abban a kocsmában; nem csoda, hogy megnyúlt. Honatyai szerepléséhez pedig ugy sincs közük; minek is annak szereplés; leszerepelt az már itt is. De ha annyit fáradtak e jeles férfiúnak fölmagasztaltatásán, azt mégsem kerülhetik ki, hogy meg ne gratuláljuk magukat a t. liberálisokat e szerencsés fogásukért s ajánljuk, vegyék meg Mauthner Ödön magkereskedö répa-reklámját kedves képviselőjükre emlékül, s ha sanyarú lesz honatyai tevékenysége, gondolják el, hogy ki mit vet, azt arat. — A kálvinista függetlenség ez esetben is hü maradt magához és Töhötöm-Hentallerjához, mert következetesen átment a kormánypártra. Annak már nem is répa, hanem tök a szimbóluma ! Legjobban járt SchleirTer polgártársunk, kinél a győztes felek megették Szaczellárinak még el nem úszott százasait. Most pedig, mikor ezt írjuk, már minden csendes; csak a katzenjammer kisért a bankét-hösök közt. Hadd élvezzék ? — Komlóssy megnyilatkozása. Komlóssy állítólag programm-beszédet tartott Stomfán, melyben megjelöli a zászlót, melylyel bukni akar. O ugyan jobb szeretne győzni, mert minek pénzt Az öreg duzzogott ugyan egy kissé, de csakhamar verőfényes lett ismét a képe. »Lassa édes apám, szeretnék egy kis vizet inni, de Pista nem ereszt ki!« lihegett Katica, kinek rózsás arca majd kicsattant a hőségtől. »Még csak az kellene, hogy szántszándékkal szerezz magadnak bajt!« berzenkedett Pista, ki el nem ment volna mátkája mellől egy tapodtat se. Nem csuda, hiszen egymásnak nevelték gyermekségök óta. De Katica addig-addig settenkedett, mig egyszer aztán ugy éjfél-tájban ki nem surrant a szobából. Mire Pista utána rohant, már fenékig kiürítette a jéghideg vizet. »Szerencsétlen, mit csináltál ?« kiáltott a legény halálra rémülten. »Nono! csak ne kiabáljon annyira s ne vágjon olyan ijedt képet. Nem illik ám az a maga szegletes agyvelejéhez!« agyarkodott Katica s nevetve szökött be ismét a szobába. Az öreg Vári aggódva rázta a fejét, mikor leányát ugy három óra felé megpillantotta. Az üde, rózsás szin mintha eltűnt volna arcáról, mintha egyre sápadtabb lett volna. Keble nyugtalanul zihált s nemsokára fojtó száraz köhögés tört elö melléből. »Utat!« ordított Pista vad kétségbeeséssel s fölkapva aráját, mint valami könnyű pelyhet, kirohant vele a sötét éjszakába s meg se is állt az öreg Vári hazáig. Ott virrasztott szakadatlanul s gyengéden ápolta a kedves beteget mindaddig, mig két hét múlva Vári Katica ki nem költözött a temetőbe. A tavasz első pitymallata volt élte búcsúzó alkonya. kiadni bukásért ? sok ezerét! De Széli Kálmán zászlaja alatt neki bukni is dicsőség ! Ezt a dicsőséget teljes szivünkből kívánjuk neki, annál is inkább, mert a bús hazafinak, Komlóssynak, szemeiben »a katholikus hazafias klérus szeplőtelen zászlaja meg van tépve és sárba van rántva.« Hát minek is élni tovább egy besározott zászló alatt ? Komlóssyra azonban ez a malheur nézetünk szerint nem tehet nagy benyomást, mert az ő küzdelmes pályáján hozzászokhatott a zászlóknak sárba rántásához; ö már sok zászló alatt hadakozott, melyeket a sors durva keze kíméletlenül a sárba rántott. Azokat azonban ő nagybölcsen ott hagyta a sárban, s nem emelgette ki belőle, nem kefélte meg s nem foltozta össze azokat: ahhoz nem volt hivatása; hanem hivatást érez a »kath. hazafias klérus szeplőtelen zászlajának« a kikeféléséhez. O klérus! ó szeplőtelen zászló ! ó kefe! Szeretnők tudni, hogy e szeplőtelen zászló rábizza-e magát Komlóssy kezeire? Aki zászlókat cserél, az meg is tépi azokat, s az ilyen zászlós úrnak kezében a szeplőtelen zászló nincs biztos helyen. Ez az első gondolat. Ez elbúsult gondolat után lecsillapítja kedélyét s azt mondja, hogy »nem félti egyházát semmiféle társadalmi vagy politikai áramlattól, mert tudja, hogy az egyház örök intézmény.« Ez egy egészen új gondolat; minden málé pap, ki a maga lusta bőrén fekszik, vagy kétfelé sántikál, ezt rebesgeti. Ez a bátor fölfogás becsületére válhatnék bármely töröknek, aki pipál s Allah-t dolgozni hagyja. De ha nem félti Komlóssy az egyházat semmiféle politikai és társadalmi áramlattól, ha nem félti a liberalizmustól; miért félti a néppárttól ? s miért küzd ez ellenség ellen ? s minek emelgeti ki a sárból s minek foltozza össze azt a megtépett zászlót? További eszmezavarodásában a programmbeszélö ismételten tüntet hiányos theologiai készültségével s a liberalizmust a szabadság, egyenlőség és testvériség nagy eszméivel zavarja össze. Ebből látni, hogy a kath. klérus szeplőtelen zászlaja milyen hivatott zászlótartóra akadna e pléh-vértezetü hősben, aki mindeddig nem tudja, hogy mi az a liberalizmus, mely ellen az egyház küzd. Ezt csak azok a »praelatusok« nem tudják, kik soha sem tudták, mert soha sem tanulták meg, s kik nem is fogják azt megtudni, mert ahoz tanulni kellene egyebet is, mint programmbeszédét. Komlóssynak és társainak e hiányos theologiai készültségét ily hígvelejű beszédek mutatják ki legjobban; annyi theologiai hozzáértést sem mutat, mint egy kath. legényegyleti szabólegény ! E praelatusi nihilizmus azonban bőven rendelkezik frázisokkal, no meg a lelkiismeret megnyugtatásnak nagy medvebőrével, melyen Komlóssy úr helyet foglal nagynevű emberekkel. O letelepszik a medvebőrön Andrássyékkal, Károlyiékkal, Czirákyékkal, PálfTyékkal (talán a malackai szavazók miatt?) Horánszkyékkal (hát lesz ebből az orákulumból végre miniszter ?), s más kitűnőségekkel, s e A falu legdélcegebb legényei vitték koporsóját s mikor a gördülő göröngyök bánatosan kongva ráhullottak a drága tettemre, az egész falu zokogása belesírt a szegény öreg Vári és a Sági Pista mérhetetlen fájdalmába. II. A temetés után egészen megváltozott a szegény fiatalember. Mindenünnen megkörnyékezte az emberi gyarlóság, tisztára kipusztult a boldogtalan a jó eszéből. Nem izlett neki a munka, cselédjeire bizott mindent, azok meg ellopták volna még a szeme világát is. Hasztalan intette a plébános, hogy becsülje meg magát, nyugodjék meg az Isten rendelésén. Délelőtt még szörnyen kötötte az ebet a karóhoz, hogy igy, meg ugy ölt más erkölcsöt magára —• a délután már ott találta az Icig zsidónál. Késő estig ott dorbézolt a korcsmában, csak hajnal felé botorkált haza, de akkor is legtöbbször az utcán vetett neki ágyat a bor. • Végre a fülébe jutott a dolog az öreg Várinak is. Eleinte sehogyan sem akarta a szegény öreg elhinni, hogy az ö kedves Pistája olyan rossz útra tévedt, de addig-addig terhelték a fülét a korhely legény viselt dolgaival, mig végre rá nem szánta magát, hogy megvizsgálja az ügyet. »Rajta kaptam, rá igazodik a gyanú !« mormogta Vári s busán ballagott a korcsma felé. III. Pista még mindig ott zokogott az asztalra könyökölve. Feje mámomóros volt, hat üveg hevert szétszórva előtte, valamenyinek a belsejével