ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-10-06 / 41. szám

és elvi biztositékokat kivannak a jognak s igazságnak s főleg az annyiszor megalázott katholicizmus igazainak. Ide tartoznak, kik világosan látják a mai helyzetet, kik érzik s tudják, hogy a parlamentben van minden küzdelemnek porondja, hogy az országházban dőlnek el a nép-csaták és a katholicizmusnak ütközetei. A nép-párthoz tartoznak, kik a katholicizmust a közéletben is elakarják ismertetni, kik annak elveit közéleti elveknek tartják s elég hatalmasaknak arra, hogy társadalmi eszmék gyanánt szolgáljanak s ne csak az egyénekben sompolyogjanak. A néppárti katholikusok az országos érdekek harcában részt kérnek, a küzdőtéren jelen akarnak lenni, azt akarják, hogy velők minden, nélkülök sok, de ellenök semmi sem történhessék a nép-szabadság és vallás-szabadság korszakában. Minket áthat azon személyes meggyőződés, hogy a parlamentben kell küzdeni jogainkért és érvényesíteni eszméinket, de szégyeljük hitünk és Egyházunk jogainak megóvását kegyelemként kérni többé-kevésbbé »kegyelmes« uraktól s jólelkű miniszterektől. Keresni és kacagni való hülyék volnánk, ha jogainknak tiszteletben tartását simulásunkért és ragaszkodásunkért várnók a liberalizmustól. Ez az erőszak politikáját ismeri csak s neki nem a jog, hanem csak az ellentállas és erőszak imponálnak. Ide tartoznak végül mindazok, kik a népért önzetlenül akarnak tenni, dolgozni, áldozni, s annak fölemelésén fáradozni, kik hatalom után nem sóvárognak s hatalmat nem féltenek, ide húz végül a nép, az a józan fölfogása nagy tömeg, mely akar nép-pártot, miután eddig csak uri, ügyvédi és kereskedői s bankár-pártokat ismert. Nekünk pedig a fájdalom mellett azt a vigaszt nyújtja mégis Cziráky gróf és rokonérzésű tábor-társainak szereplése, hogy elhárítottak a nép-párttól egy nagy lándzsa-döfést, melylyel folyton rágalmazták : a reakcionárius grófi pártnak cimét. Ezentúl igy nem támadható, elváltak töle sorban három Eszterházy, Apponyi stb. . . . azon nagy uraknak szeplőtelen önzetlensége, kik még kitartottak mellette, csak annál fényesebben tündöklik s annál bámultabb vezéreinkké avatja őket. Ok nagyok és hatalmasak élünkön! Mert jegyezzék meg maguknak a marsallok s köArany János pipájáról szóló mondolat*) A belga és német expediciók hajói az északi sarkon tótágast kezdtek állani, a Hechtbankház kirakatában levő Fortuna istenasszony kiejtette markából a bőség szaruját, mikor egy rác-almási kölyök (kisebb ember-féle) véletlenül kiszalajtotta a lepényiesőjén, hogy az ö falujukban tartózkodik Kóber Jóska (igen kedves barátom) a ki bátor volt Arany Jánosnak, ennek a nagy magyar költőnek pélpáját fölfödözni, illetőleg megszerezni, melyből az öreg ur még Nagy-Kőrösön szippogatott, mig nem egyik diákja emlékül elcsente. — Hát az én Jóska barátom nem is elégedett meg a puszta hallgatag dicsőséggel, a mit a pélpa magán uton szerzett volna neki, hanem hatalmas cikkeket közölt a »Times«-ben, »Figaró«-ban, »Kölnische Zeitung«-ban és a »Narodny Listy«-ben, melyekben tudomására hozta az egész müveit világnak (ide értve a négereket is,) hogy megmentett egy drága nemzeti ereklyét, a minek jutalma a nemzet részéről csakis egy, a Lágymányosán felállítandó ülő szobor lehet. A cikkek természetesen nem is maradtak *) A pipa fölfedezésének történeti részlete, valamint a pipa hitelességének bizonyítása megjelent az »Alkotmany« 1901. aug. 28. számában. vetőik, hogy ök csak velünk, és élünkön nagyok s vezérférfiak, de porba hullanak, ha a katholikus nép ellen fordulnak. Vezérek és marsallok csak seregek élén győzhetnek, de okvetlenül megsemmisülnek, ha seregeik ellen veszik föl a küzdelmet. Mi bizodalmas erővel kiáltjuk : Éljen Molnár János és éljen a nép-párt! — Dorogh és Köbölkút. Köbölkúton Bonitz elbukott, Doroghon Perczel pótválasztásba kerül Szaczellárival. Hogy Köbölkúton mi volt a baj, arról biztos tudomást még nem vettünk; azonban a doroghi választókerületnek állapotáról világosan Ítélhetünk. Egyes községek kitűnően tartották magukat, mások teljesen elestek. Gyönyörűség volt látni, mint vonul föl Dorogh a lelkes doroghi kántortanítóval, Tölgyesyvél, mint vonul föl Bajna, Epöly valóságos csataélként a maga jól szervezett népével, Kesztölc a maga világi s egyházi s iskolai hatalmasságaival; Kirva, Csolnok higgadt svábjaival, kik már megértették, hogy össze kell tartani mindenütt s hogy az összetartást ép a döntő pillanatban egy-két forintért nem szabad megtörni. Megtette kötelességét hiven Pilis-Maróth, Dömös s Leányvár is s e községekben a plébánosok, kik egész férfiaknak bizonyultak, egyre tovább fogják fejleszteni a népben az igazi öntudatot. De hol maradt Nyerges-Újfalu, Süttö, Tokod, Sárisáp, Bajóth s az X—y asztalosnak vagy cipésznek pincéjében agyongulyásozott Csév?! O igen, mikor lesz már nálunk oly falusi asztalos, ki pincéjében 50—60 választónak ad gulyást és bort hozzá csupa lelkesülésböl ?! Ugy néznek ki az asztalosok Cséven ? hiszen akkor a kisiparnak a Pilis alján arany világa van! Vagy tán máshonnan kerültek azok a birkák? nem voltak odavalók ? Bajóthon s Piszkén nem találkozott senki, ki a népnek megmondja, hogy néppárt is van? Piszkei választókkal beszéltem, mielőtt Szaczellárira szavazni indultak; azt mondták: mi a maguk pártjára szavaztunk volna, de nekünk azt senki sem mondta. Különös álomszuszékok lehetnek ott Piszke táján s a »Neppart« s a »Christliches Volksblatt« bizonyára még el nem vetődött a holt tenger e partjaira. S Bajóth is nyugodt ? csendjét nem zavarja az eszme s küzdés. Ezekben a községekben sehol semmiféle egylet, semmiféle kör vagy szövetkezet; pap, mester, intelhatás nélkül: az angolok és a burok békét kötöttek, a Havas és Reuter ügynökségek izgalmas hangú táviratokat váltottak Csun herceggel, az akadémia megválasztotta Jóskát díjtalan számfeletti helyettes-levelező tagnak, a kisújszállási*) tűzoltóság pedig (tüzelő és füstölő szerszámról levén szó) beigtatta tiszteletbeli szivattyús mesterének; szóval az elismeréseknek egész raja árasztotta el az én kedves barátomat, a kinek különben én magam is gratuláltam egy 14 soros szűkszavú táviratban. Ezek voltak a pipa fölfedezésének közvetlen következményei; de volt egy másik következménye is, az t. i. hogy egyik napon Csordás Pali barátommal fölkerestük Jóskát, hogy ugyan mutassa meg már nekünk is a nemzetnek újonnan fölfedezett szemefényét. Jóska egész nemzeti önérzettel és büszkeséggel kotorászott asztalfiókjában s végre elővett onnan egy szépen becsomagolt valamit, a mit a négyhetes gyermek bizonyára pisztolnak nézett volna; majd hozzálátott a csomag kibontásához, mi alatt Pali barátunk a költő nagy szellemének áldozva sötét arccal elkezdte szavalni a »Tetemre hivás«-t s már már leroskadni készült, midön Jóska hirtelenül felmutatta a drága ereklyét; én a pillanat zavarában háromszor meghajoltam a nemzeti *) Arany egy évig itt tanítóskodott. ] ligencia idegenek a nép közt; nem csodálkozhatunk azután azon sem, hogy nem lévén meg az érdekeknek igazi kapcsolata, a nép ezekben »az urakban,« még ha köztük laknak is, idegeneket lát s megy a merre lát, ki a Kossuthékhoz a Kossuth-nóta miatt, ki a Szaczeilárihoz jó eszem-iszom miatt. S ha vannak községek, melyeknek szervezetén örül az ember lelke, a tmilyen Bajna és Epöly, vannak megint mások, melyek Lajhár-sulylyal nehezednek ránk s megkötik a szerencsésebb fejlődést. Ezen a szégyenletes szervezetlenségen kell segíteni; a népet föl kell karolni, nem a választások kortes világában, hanem küzdelmeinek s köznapiságának napszámában. Mint halljuk, Süttőn, Piszkén, Nyergesujfaluban ezt legközelebb meg is kísérlik. — Legújabb választási vigéczek. Lezajlott immár a kortesvilágnak s hozzá a csingérnek és pálinkának piszkos árja. Ezt választásnak s a magyar nép legszentebb joggyakorlatának hívják. Joga van választani, ezt hirdeti a törvény ; a gyakorlat pedig azt hirdeti, hogy joga van berúgni, verekedni, néhány napig mulatni, enniinni, a nagy napon azután kikocsizni, illetőleg szekerekre rakodni, a választás helyére szállíttatni; hogy azután hogyan jön vissza, lelövik-e, leszurják-e, az árokban hál-e vagy gégy-kézláb jön-e haza betört fejjel, arról már a gyakorlat sem mond biztosat, de a kilátások erre eléggé kecsegtetőek. Ezt az utálatos szemfényvesztést mindenki látja s ha közelről nézi, fölfordul a gyomra s okvetlenül megalkotja magának az ítéletet, hogy az nem joggyakorlat, de jogmegvetés s annak az állítólagos »legszentebb jognak« ország-világ előtt való kigunyolása! De hát mit csináljunk ellene ? mit tegyünk az alkotmánynak e lábbal való taposása s az emberi méltóságnak e csuffátétele ellen ? Kérjük talán O Felségét, hogy szíveskedjék abszolút monarchává lenni ? Fügeszszük föl talán az alkotmányt, mert gyereknek borotvát s részeg embernek kaszát adni tilos? Vagy hozzuk be az egyes községek házán megejtendő titkos szavazást? Ez mind nem használ semmit, mig a nép oly alacsony értelmi színvonalon áll, mint manapság; mig nem éri föl észszel azt, hogy magamagát akarja kormányozni, amitől pedig még borzasztóan messze vagyunk. Nem is lehet ezt törvényhozással elérni, ehhez munka és nem szó kell, még pedig a népnevelésnek iskolában megkezdett s iskolán kivül folytatott munkája. Addig is azonban csak azt kell sürgetnünk, hogy minden kortest pokolba kergessenek, aki pálinkabutykossal s megtoldott fuvardijakkal tolja be szépséges arcát a- községbe; akit különben nem látni, aki a néppel máskor nem törődik, csak éppen választáskor szerencsélteti. S főleg pedig uti-laput kell kötni azoknagyság és hatalom ezen legmodernebb jele előtt és stentori hangon (a mennyire rekedtségem engedte) újból üdvözöltem a szerencsés fölfedezöt; beszédem végén azt ajánlottam neki, hogy most már kutassa föl Petőfi sirját, miután a születés helyét is ő állapította meg. Mig én meleg szavakban tolmácsoltam baráti érzelmeimet, Pali kezébe vette és körülményesen megnézegette az ereklyét, a melyet már az orsz. műemlékek bizottsága is megtekintett és maga a nemzeti múzeum szakférfiai által megvizsgáltatott; alig hogy bevégeztem üdvözlő beszédemet, gúnyos mosoly ült Pali orcájára, majd hangosan elkacagta magát; mikor pedig — félvén, hogy erösebb kedélyrázkódás érte a mult szomorú emlékeinek fölidézésénél — megkérdeztem, hogy mi baja van, nem szólt semmit, hanem folytonosan kacagva a pipa nyakát mutogatta felém, de én az egészből semmit sem értettem. »No nézd barátom — szólt nevetéstől türtőztetve magát — ezen a pipán rajta van a készítő cég pecsétje.« Megnéztem s tényleg e fölírást láttam: »G. Kohn-Budapest« de azért a nevetés okát még mindig nem értem. »Ugy-e bár tudod — folytatá Pali — hogy Pestet Budával csak a 70-es évek. derekán kapcsolták össze és csak ez időtől fogva irják össze