ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-09-22 / 39. szám

VI. évfolyam. Esztergom, 1901. szeptember 22. 39. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor. Félévre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Csak előre! Esztergom, szeptember 21. (Dr. P.) Közelednek a választási küzdelmeknek napjai; harcra készülünk s immár királyi szó is biztat, hogy a harc nemes lesz, hogy a döntés az emberi s polgári jogok genfi konvenciójának zászlaja alatt esik meg. Királyi szó biztosit, hogy a mult választásoknak utálatos alávalósága, a jogtiprás, az elnyomás nem ismétlődik; ez a királyi szó itélt az erkölcsi halottak, a bukottak fölött s visszariasztja a letűnt rendszer még most is tisztségben tengődő szolgáit, hogy a mit tanultak régi uruktól, azt felejtsék el s Magyarországból, a magyar alkotmányosságból többé csúfot űzni ne merjenek. E királyi szóban bizakodva kilép a néppárt is az alkotmányos mérkőzésnek porondjára. Zászlaja tiszta és ragyogó s koszorú disziti, melyet a mult parlamenti időszakban kötött rá a történelem, nem csinált virágból, hanem igaz érdemből. Libeg-lobog körülötte sok zászló; sok rongyos, sok szennyes, sok lyukas és foltos foszlány. Harcoltak azok alatt is, már akik! a legtöbb nem harcolt, csak pihent; nem ember volt, hanem mameluk, nem értelmes, a választókerület nézeteit s kívánságait tolmácsoló képviselő, hanem szavazó gép, melyet fölhúz miniszteri kegy; automata volt, melybe ha bedobnak hatost, értsd az érdeknek Judás-garasát, az automata csattant egyet, egy igent vagy nem-et, aszerint amint kívánják töle; kitolódik belőle értelmi s erkölcsi tartalma: a hatalmat pártoló szavazat. Hát ez is zászló? Álljon alája, akinek AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Szeptemberben. Vig pataknak méla partján Andalogva hallgatom, Mit beszél a sárga lombnak A bús esti fuvalom : »Csókot hintve ringatám a Nyíló rózsakelyheket, S most letarolt rút fenyéren Sírdogálok, úgy megyek. Majd a rengő gabnaerdö Dús arany kalászain Fürge méhhel versenyezve Vittek lenge szárnyain. Most kietlen pusztaságon Kóborolva ballagok; Utitársim : elhagyottság S szívrepesztö sóhaj ok.« Igy siratja édes anyja, A természet életét, Tovalebben sebesebben S könnye perdül szerteszét. Ozoray István. Laptulajdonos és kiadó : Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. kedve van hozzá! A zászlót, melyet harc tépett meg, mindig tiszteljük; de az érdekek váltóját megvetjük. Ha harcban tépik meg a zászlót, azt a tépést rongynak nem tartjuk; ele ha kikócosodik valami belső erőtlenségtől, ha megfogyatkozik szálainak, szövésének, szervezetének silányságától, azt eldobjuk s ereklyének el nem tesszük. S bizony ebben a választási mozgalomban is föl-föltünedeznek szennyes, foltos, lyukas zászlók, ugy hogy szemet kell hunyniok azoknak, kik alájuk állnak. Foltozzák a viselt dolgoknak e megviselt jelvényeit ígéretekkel, színezik szenvedélyekkel, aranyozzák fuvardijakon kivül holmi alapítványokkal tűzoltók, bandák, egyletek számára s iparkodnak boldogulni. A. néppárt ilyesmire nem szorul! Viselt dolgai csak dicsőséget hoztak rá. Kerekre nyilt az elámított magyar közvéleménynek szeme, mikor a néppárt parlamenti múltjából azt látta, hogy hiszen ezek dolgoztak s küzdtek eszményekért, hitért, elvekért, népért mint senki más; ezek nyúltak bele a korrupciónak mételyébe s szétrugdosták a koporsódeszkákat, melyek közé a romlás ágyazta a magyar közéletet; ezek voltak elsőknek mindenütt; a közszabadságok már megrongált falainak réseibe ök is bele álltak a nemzetnek legjobbjaival s nincs törvényhozási munka, melyből oroszlánrészt nem kértek ki maguknak. Neveik országos nevek lettek; hírüket tisztelet környékezte. S most megerősödve öntudatban, megizmosodva a munkától s a sikertől veszi föl a néppárt az egész vonalon a harcot. Főkép Esztergommegyében is két helyen, a dorogi A javasasszony. Jó szokás az a búcsútartás, meg se élhetne nélküle sok szegény, kiknek az az aratási napjuk. Hosszú sorban telepednek le a templom pitvara előtt, s miként valamikor az ősegyházban a bűnbánók a templomba menőket imájukkal való közbenjárásért kérték, úgy ezek most — alamizsnáért könyörögnek, mert — mint mondják — éhen halnak nélküle. Hiába ! materialistává lett az emberiség. Van azonban a nyomorék és nem nyomorék koldusvilágon kivül még egy másik faja az állandó búcsúlátogatóknak, kik ép kéz-lábúak söt annyira, hogy veszedelmet is hoznak baromfira és más házi állatokra. Kik azonkívül ép eszűek is, annyira, hogy nemcsak a jelent látják, hanem, mint az újkor Pythiái, beletekintenek a homályos jövőbe is s villogó szemükkel kifürkészik minden zugát; s mivel már egyszer megadta nekik az anyatermészet e jeles tehetséget, vannak ök oly nagylelkűek, hogy az ilyképen szerzett ismereteiket — jó pénzen közöljék is az érdekelt felekkel. Tarfalván búcsúra készültek. Mikor a tulipántos láda, a díszlóca, almáriom, szóval az »elsö ház« minden disze kikerül az udvarra, mindenki tudja, hogy a ház asszonya odabenn meszelövel van elfoglalva. Búcsú előtt pedig ez szent kötelessége minden jóravaló asszonynépnek. Hogyan mulaszthatná el ekkor ezt KereszSzerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. s a köbölkúti választó-kerületben s meg van győződve, hogy mint múltkor ugy most is, a hatóságok a királyi szót a szabad választásokról tiszteletben fogják tartani, s ugyanakkor bízik benne, hogy a nép megérti szavát s a Kossuth-párttal szemben, mely a radikalizmusnak vizeire evez ki, — ha Szemere nem is mutat kedvet hozzá —• s a kormánypárttal szemben, mely Bátorkeszröl eddig nem sok bátorságot merített, ráadja szavazatát a néppártra, mely mindazt a jót akarja, amit mások ígérnek, de a jó ígéretnek alapul a keresztény magyarságot, a hitet, a nemcsak szép szóval hirdetett, hanem a kereszténységre alapított erkölcsöt nyújtja. S mutassatok csak rá Kossuth lapulásaira és a katholikusokat gyűlölő viselkedésére; mutassatok rá az Ugrón hajszára, melyet e jeles párt inscenált nem a szabadságért, nem a magyarságért, nem a negyvennyolcért, hanem Ugrón nyilt, bátor, keresztény pártállása miatt. Ott tehát az összhang kedvéért ilyen embereket nem tűrnek meg; pedig Ugrón — mondjunk legkevesebbet — van olyan ember mint Kossuth Ferenc. Söt itt csak egy nagy névnek kis hordozója, ott a függetlenségnek nevével és eszével tündöklő bajnoka szerepel. Tehát tiszta bort s ne szódát! A néppárt különben is emelt homlokkal vonul a küzdelembe. Nemcsak elvek, hanem nevek is ragyognak jelöltjeinek jegyzékeiben. Igazán bámulatos, hogy mily visszhangra talált a sokat rágalmazott s íélreértett néppárti zászlóbontás. Ha átfutjuk a néppárti jelöltek névsorát, meglep a társadalmi állásoknak az a változatossága, melylyel találkozunk; méltóságos, tesné asszonyom, mikor ő a »biró úr« hitestársa s mint ilyen jó példával tartozik elüljárni a többinek ? Szaporán végezte munkáját, szava sem esett Rózsika lányához, a ki szintén sürgött-forgott a nagy búcsú tiszteletére. »Jó egészséget biróné asszonyomnak, — köszönte be Kata néne, a vén cigányasszony — annyi áldás hulljon kegyelmedre meg a drága urára és egész becsületes családjára, mint a mennyi meszes cseppet ken fel elöházuk magas falára !« De Keresztesné nem zavartatta meg magát. Nagy munka várt még reá, nem lehet akkor tereferélni. »Lelkem adta Rúzsikám! — kezdé amaz ismét kigyóbeszédét — milyen helyes ! Piros, mint a pünkösdi rózsa, s fehér, mint a kerti liliom s ügyes, munkás, mintha tűzről pattant volna. Hiába! csak igaz, hogy az alma nem esik messzire fájától. Egész anyja lelke 1 O is legszebb volt a faluban, mikor öreg biró uram elvette, — a lánya sem lehet külömb !« Már ez jobban tetszett biróné asszonyomnak s le is tette nyomban a meszelöt, hogy Kata nénét illően megjutalmazza. »Hat aztán, várnak-e sok vendéget? — kérdi Kata néne. »Senkit bizony — lelkem, csak a magunk becsületére tartunk egy kis takarítást, mert már csak nem lehetek gyarlóbb, mint a falu többi asszonya! »Igaza van biróné asszonyom — hagyta