ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-09-22 / 39. szám

nagyságos, tekintetes cimek, papok, katonák, generálisok, ügyvédek, orvosok, egyetemi orvostanárok, gazdák, zsurnalisták, hivatal­nokok, birák, művészek vannak a jelöltek sorában. Ez a névsor is fölér már egy győ­zelemmel! A nehézkes, álmos magyar köz­élet mintha fölocsudnék; szemébe vágja a sajtó hazug részének ujságcsomóit; lerázza az elfogultság békóit s utat mutat a magyar intelligencia gondolatban legszegényebb részé­nek, mely csak olvas, mely csak hisz a be­tűnek, de nem gondolkozik, s még kevésbé cse­lekszik, utat mutat a politikai s társadalmi újjászületésre. A gönci beszámolóról. Elhangzott Göncön a beszámoló, melyet az agrárius liberálisok szorongva vártak, mi pedig legalább is meleg érdeklődéssel. Kiváncsiak vol­tunk, hogy lesz-e a szava oly mennydörgős, mint a nagyváradi beszámolóé ? Vártuk, meg­mondja-e Károlyi oly kereken a Tiszáéknak a maga meggyőződését, mint a Tisza megmondta a Károlyiéknak a magáét ? Göncön azonban nem mennydörgött. A nagyváradi öreg ágyú szava visszhangra nem talált. Mindössze annyit mondott Károlyi, hogy Tisza ugylátszik mindenkép meg akarja tartani a szabadelvű pártot a régi alakjában. Pedig illő, hogy a jog, igazság és törvény korszakában a régi gárda — az ex-lex állapot e gyászos vi­tézei már egyszer húzzák meg magukat. A Lloyd klubban azonban töle megmaradhatnak. Széli Kálmán dolga, hogy mint békiti össze a Sándor Pálokat a Zselénszkiekkel. Hiszen ha eddig meg­fértek egymással, miért ne férnének össze ezen­túl is ? Vagy talán Széli Kálmán már többé nem marad meg annak a Széli Kálmánnak, a ki a Tisza-lexet is alá tudta irni, meg a nemzeti párttal is tudott fuzionálni ? Szóval, a gönci programmbeszéd a hely­zetet nem tisztázta. Vihar, mennydörgés, villám­csapás nem volt, a levegő tehát nem tisztult meg. Folyik tovább az »idegesseg« politikája. Igy nevezte Károlyi a zsidó merkantilista lapok viselkedését. S mi igazán nem értjük, miért irta a nemes gróf a merkantilista lapok csúfon­dáros támadásait pusztán az idegesség számlá­jára. Mert nagyon jól tudjuk, hogy a nemes gróf is ép oly jól tudja, mint mi, hogy e táma­dások az agrárpolitika ellen nem a pillanat szü­helybe amaz. De mégis a mondó vagyok, jó lesz neki készülni, mert a homlokára csapó szép fürt­jéből látom . . . Itt ravaszul sandított kétkedő taglejtéssel kisérve szavait. A biróné kíváncsi lett. Kata néne ezt jól észrevette. »Mit tud Kata néne — kezdte amaz kérlelő hangon, — ne sajnálja a szót, — megfizetek érte, szóljon mán no! »Még csak sejtem — szólt Kata néne fitog­tató arccal, de ha kigyelmed az egészet tudni akarja, hát kiolvasnám a kezéből. Keresztesnének nem kellett több ; gyorsan megmosta kezét és oda tartotta a cigány asz­szony elé. Soká nézte, forgatta amaz, mintha orvos volna, aki kutatja a baj okát. »Jól mondtam bizony — kezdé végre — hogy jó lesz neki készülni a búcsúnak, mert nagy szégyen fenyegeti háziasszonyi becsületét . . '.« »Jezusom ! — kiáltott fel Keresztesné, mert hát Ö nagyba volt a szóban forgó becsületével. »Ne ijedjen lelkem, galambom, nem azért vagyok én javasasszony, hogy ezt a szégyent én el ne hárítsam kigyelmedtöl. A brockói »ro­konysag« — a biróné összerezzent, hát azt is tudja, hogy ott rokonai vannak? — meg akarja lepni búcsúra, sokan jönnek, nézze csak ezt a hosszú vágást itt a tenyerén, oly hosszú-hosszú sorban jönnek ök, s lám, mily piros itt a végén formás tenyere — a biróné boldogan mosolygott leményei, nem valami uj jelenség, hanem annak a régi gyűlöletnek a kifolyása, melylyel a ka­pitalisták az agrár törekvések ellen viseltetnek. Évek óta szítják a tüzet, melyen a gönci levelet el akarják égetni. Talán attól tart a nemes gróf, hogy a nagyváradi fenyegetés tetté válik ? Hogy Széli Kálmán egy szép napon csakugyan kinyitja a Lloyd kapuját, s megmutatja a kiutat? Oh ettől ne féljünk ! Tudja jól Széli, hogy az ö kormá­nyának csak addig van hitele a jobb érzelmű emberek előtt, mig a Károlyiakat benne látják. Azt is tudja Széli, hogy azt a kis javulást, mit a parlament és a közélet terén keresztülvitt, csakis a volt nemzetipártiak segítsége mellett tehette s csak igy folytathatja. A purgáció csak az ö védőpajzsuk alatt történhetik. Mi tehát attól nem tartunk, hogy a Károlyiéknak Széli utat mutat. De igenis tartunk attól, hogy ha a liberalizmust tovább is istápolják, hogy ha a Károlyiék továbbra is megalkusznak a régi gár­dával, összes törekvésük meghiúsul, A gön^i levél egyszerűen a sutba kerül. És csak azt cso­dáljuk, hogy mindezt nem látják nemcsak a nemes gróf, de azok sem, kik a gönci levél alapján akarnak a kormánypárt hivei lenni. Valóban érthetetlen ez a rövidlátás. Ká­rolyi Sándortól kezdve az utolsó volt nemzeti­párti szavazó polgárig mindenki elismeri, hogy a szabadelvüség csak kárt hozott a gazdasági helyzetünkre, s mégis mikor már fuldokolnak, a liberális kormányrúdba kapaszkodnak. A helyett, hogy igyekeznének mielőbb kiszállani a sülyedö hajóból, mindinkább belehúzódnak. Hol itt az okosság ? Láthatja mindenki, aki a politikai élet ala­kulásait figyelemmel kis.érte, hogy a néppárt vette észre elsőben a veszélyt s az hangoztatta első sorban a gazdasági bajok gyökeres és gyors orvoslását. A gönci levél már a néppárt 1895-ki programmjában fellelhető. De persze a »hitfele­kezeti« alapon való szervezkedés vádjának még mindig nagy a hatása. Félnek a támadásoktól, a zsidó-lapok nagyhangú, goromba frázisaitól s igy engedik magukat terrorizáltatni. Nem merik né­ven nevezni a gyermeket. Ez az egész. Károlyi is kerülgeti jobbról-balról a dolgot, nehogy az antiszemitizmus hívének lássák. De ugyan mondják meg, mit értenek akkor e sza­vak alatt, melylyel a gönci beszámoló végződik, hogy »mi Magyarországot a magyaroknak akar­juk megtartani.« Képezhet-e a zsidóság, ha még oly müveit volna is, magyarságot ? Úgy bizony ! — épp oly piros jókedvben érkeznek, mert azt hiszik, hogy zavarba hozták biróné asszonyomat s nincs is mit elibük adni, bár búcsúra jöttek.« A biróné csak ámult, mégis okos asszony ez a Kati néne, gondolta magában. Azt persze már elfelejtette, hogy elmondta neki a borockói rokonság utolsó levelét, melyben jelzik, hogy ez idén nem jöhetnek búcsúra, mert a Csillag kan­cának kis csikaja van. »Azért hát készüljön biróné asszonyom, hogy csúffá tegye őket. Fog is sikerülni. Mert lám, itt milyen fehér folt van a tenyerén — persze meg­nyomta előbb — olyan fehérek, sápadtak lesznek ök is mérgükben. De aztán mig lakoma lesz, főztje s a mit süt, mind el fog fogyni, söt még valami más öröm is vár biróné asszonyomra, mi­ről csak annyit mondok, hogy ilyenben még ed­dig nem volt része . . . Keresztesné dúsan megrakta Kata néne ba­tyuját minden gondolható elemózsiával s a láda­fiából is kivett egy ragyogó ötkoronás ezüstdará­bot, mert hát a háza becsületét mentette meg ez az okos asszony s annak fejében semmit sem szabad sajnálni. Másnap azután hozzálátott a sütéshez. Ötször töltötte meg vele a nagy kemencét. Az éléskamra telides-tele lett a mindenféle alakú és nagyságú diós, mákos, túrós, almás és nem tudom mily tartalmú, sokrétű süteményektől. Aztán neki ment a baromfi ketrecznek és csak hírmondóul hagyott meg néhány szép taréjú kakast. A kis malacok­Nemcsak a Galíciából beözönlő zsidóság szipolyozza ki a népet, hanem mindazok, a kik­nek lelkiismerete pókhálóból van. Erkölcsi érzék, pozitív erkölcsi törvények nélküli nép csak de­moralizálólag hathat egy országra. Kár tehát oly kivételeket tenni s a honi zsidóság legyezgeté­sére a galíciai zsidóságra fogni a magyar nép szegényedését, a kis existenciák tönkrejutását. S ez az, amit nem találunk meg sem a gönci levélben, sem a gönci beszámolójában. A ker. Magyarország rekonstrukcióját ! E nélkül pedig Magyarország felvirágoztatására nem elég­séges az a különben üdvös és szükséges agrár­programul, mely a gönci beszámolóban foglalta­tik. Hiszen csak vegyük a beszámoló egyik leg­kiválóbb pontját, a szövetkezeti eszme kiemelé­sét, mit tapasztalunk ? Azt, hogy a hazai zsidó­ság a legnagyobb ellenszenvvel kiséri. Hadi lá­bon áll mindennel és mindenkivel, ki a szövet­kezeti ügy szolgálatába szegődött. Vagy gondolta Károlyi gróf, hogy öt nem azért üldözik s szid­ják a zsidó lapok ? Ime tehát hiába mondja a nemes gróf, hogy minden vonalon szövetkezeti uton kell visszaszorítani a túlkapásokat akár ha földmivelök, iparüzök, vagy kereskedők követik el. Mindaddig, mig a liberális táborban marad, s mig a liberalizmus fog uralkodni, erről nem is álmodhatunk. Mert ne tegyünk különbségeket a régi liberalizmus, meg az uj liberalizmus között. A gyakorlatban csak egy létezik, még pedig nemcsak nálunk, de világszerte az a liberaliz­mus, melyet a zsidóság és szabadkőművesség léptettek életbe. Hisz ha az akadémikus distinc­tiókba akarunk belebocsátkozni, akkor kezdjük ott, hogy mi vagyunk keresztények első sorban, a szó szoros értelmében, a liberálisok. Nagyon helyesen mondta a nemes gróf, hogy manap csak a szabadság van meg, egyenlőség és test­vériség nélkül. De ki ennek az oka? Talán a kereszténység, mely az eszméket a világra hozta, vagy a mai liberalizmus, mely azt mint mono­póliumot lefoglalta, s a^ gyakorlatban megha­misította. Hagyjunk fel tehát az akadémikus érvényű distinctiókkal. A politika nem elmélet, de élet. Az élet pedig arra tanit, hogy a liberalizmus nemcsak ker. jellegétől fosztotta meg az orszá­got, de aláásta a legerősebb fundamentumát, a tiszta erkölcsöt és megtámadta gyökerében anyagi jólétét, existenciáját is. Üdvözöljük tehát a nemes grófot, hogy sürgősen a néppárti programm egy részét meg­valósitandónak nyilvánította. De nem üdvözöljük nak sem kegyelmezett meg, mert sógora csak azt szerette, — hármat abból is nyársra húzott. Biró uramat pedig rávette, hogy a legnagyobb hordóját üsse csapra, hogy abból is lássa az a kaján rokonság, hogy házuk becsületét úgy őrzik, mint a szemük fényét, a piros-pozsgás Rózsikát. S megjött a búcsú napja. Keresztesné alig várta a vendégek érkezését, mikor vágtat be ud­varukba az a hosszú-hosszú kocsisor, melyről Kata néne beszélt. Mily élvezet lesz elibük menni s azzal fogadni őket, hogy »elvártam, mert tud­tam, hogy a Csillagnak semmi baja« s i. t. Aztán mi lehet az a különös nagy öröm ? Talán a Pista gyerek jön haza katonáéktól őrmesteri csillagzat­tal, holmi pléh karddal stb. Istenem! Milyen nagy öröm lesz az ! Az idő mult, már az öreg misének is vége lett, pedig ilyenkor az öreg pap teszi s hosszú prédikációt is mond; aztán mise után biró uram szintén beszél a templom udvarán, rendre és mérsékletességre intve a fiatalokat, ildomos, jóizü mulatságot kívánva a meglett »polgártársaknak«, s végezetül meghiván magához estére »az érde­mes elülj ár óságot«, hogy a biró kancsói mellett örködjenek a közrend és biztonság felett. Már delet harangoztak, — a vendégek nem jöttek. Pedig a jó csirkeleves már nagyon várta őket, kezdett már szétfőlni a hus. Keresztesné kezdett kételkedni Kata néne igazmondóságában, — fél egykor már dult-fult mérgében, egykor feltálalta a gazdag ebédet, de

Next

/
Thumbnails
Contents